Az európai államok adósságkezelése most kifejezetten nehéz, mindenki fél az előttünk levő hónapoktól. Csökkenhetnek-e végre a kamatfelárak vagy végképp elszállnak? A bankok mernek-e hitelezni vagy nyoma sem lesz a bizalomnak, az optimizmusnak? Megállapodunk-e az IMF-fel vagy nem tudjuk megszerezni ezt a védelmi vonalat? Lesz-e piaci finanszírozás?
Sok tényezőre egyáltalán nincsen befolyásunk, ám azokat a kisebb-nagyobb elemeket, amiben mi is léphetünk, kár lenne elrontani. Piaci szakemberekkel folytatott háttérbeszélgetések alapján az fn24.hu összeállított egy inkább „szoft” tényezőkből álló listát olyan intézkedésekről, hozzáállásokról, amelyek nem feltétlenül kerülnek pénzbe, nem kérnek enni, de segíthetnek az országnak.
Figyelem, korántsem csak arról van szó, hogy szolgai módon kell követni a globális pénzügyi világ vélt érdekeit. Valójában a világgazdaságban most mindenki nyitott az újra, az egyedire, csak éppen az ellenségesre és a hiteltelenre nem.
Folyton azt halljuk, hogy a bizalmat kellene erősíteni, de vajon hogyan?
1. Semmi adagolás
Ki ne ismerné azt az embertípust, aki, amikor késik, ugyan legalább telefonál, de mindig kisebb késést mond a valóságnál. Valamiért azt gondolja, hogy jobb neki, ha nem adja be rögtön az egész szomorú tényt, hanem adagol. Úton vagyok, nagy a dugó, tíz percet kések, majd jön az újabb telefon, talán húszat, végül harmincat. Pedig aki vár, ettől lesz igazán ideges, elmehetne újságot venni, ihatna egy kávét, elintézhetne egy hosszabb telefont, de nem, végig kell várnia az egész fél órát. Ez a kép is jól jelzi, hogy nincs sok értelme a deficitnél vagy egyéb mutatónál a piac, az elemzők után kullogva adagolni a feketelevest.
Ennek akkor van csak értelme, ha valóban markánsan nem ért egyet a kormányzat az elemzésekkel, ha tényleg azt gondolja, hogy jobbak leszünk, mint azt hiszik rólunk. Ám, amikor egy hiányadat vagy egy növekedési szám öt lépcsőben nő/csökken, az hiteltelenít és csak ront a kormányzat megbízhatóságán.
2. Csak bizonytalanságot ne
Nemcsak a gazdasági mutatókról szóló gyakran változó kommunikációban, hanem az adószabályokban, a bejelentett intézkedések valódi végrehajtásában is fontos lenne a kiszámíthatóság. Igaz, ha a kormány mindig csak bejelent és punktum, akkor gyakran megkapja, hogy de hát hol marad a társadalmi egyeztetés?
Valahogyan arany középutat kell találni, legyen határozottság is és legyen szakmai vita is, ám amikor a megszorításokról, az ingatlanadóról, a devizahitelesek megsegítéséről vagy éppen az eváról hetekig nem lehet tudni, hogy egy hatalmas skálán belül végül mi valósul meg, ha minden kitolódik, elmarad, ha megy a mégis marad, mégsem marad, akkor a gazdaság szereplői úgy érzik, hogy nem tudnak kalkulálni, ezt nagyon nem szeretik, és egyetlen hangot hallanak csak: fuss!
3. Udvariasság
Az udvariatlanság a nemzetközi pénzvilágban, illetve a globális diplomáciában szokatlan. Az indokolatlan érzelmi töltetű kifejezések használata a kormányzati vezetők kommunikációjában csak visz és semmit sem hoz. Elzavartuk, kitakarodtak, sallert kaptak – lehet így fogalmazni, de nem látható az értelme, valahogy nincsen előttünk az a szavazó, akit ez a szóhasználat győz meg arról, hogy egy politikai erő jól képes az országot kormányozni. Az IMF-nek és a nagy hitelminősítőknek persze nem az a dolguk, hogy megsértődjenek – ez mindig elmondható, de akár az ő reprezentánsaik, akár a kifejezéseket halló befektetők, külföldi politikusok ilyenkor mindig egy kicsit negatívabban gondolnak Magyarországra – ennek semmi haszna.
4. Béke, szeretet, megértés
Vészterhes időket élünk, de ez nem azt jelenti, hogy háborúban is állunk. Nem érdemes háborús fogalomtárral operálni. Nem igaz, hogy el kell dönteni, az emberek vagy a bankok pártján állunk, nem támadásokat kapunk, ami ellen ellentámadásokat kell indítani. Nem váratlanokat kell lépni, mint egy hadművelet során, nem attól jó egy intézkedés, hogy senki nem számolt vele.
Sőt, jó eséllyel, ha senki nem számolt vele, akkor ésszerűtlen lépésről van szó. A meglepetés éppúgy nem érték, mint ahogyan a harc sem, ahogy a politika, úgy a gazdaságpolitika is a kompromisszumok művészete, természetesen annak érdekében, hogy a közösség, az ország összhasznát maximalizáljuk eközben.
5. Költségvetési Tanács
Politikailag nem reális, hogy egy országban hol összeálljon, hol szétszéledjen a költségvetési számokat elemző, kommentáló, véleményező független szereplőkből álló tanács. Ha lesz IMF-megállapodás, akkor ezt a kontrollt végül is a nemzetközi szervezet el fogja látni. Ám erről a hitelességnövelő eszközről kár (volt) lemondani, hiszen nem annyira költséges, és valamiért egyöntetűen szereti a nemzetközi befektetői, hitelminősítői világ.
6. Bizalom
Az egész cikk a befektetői bizalomról szól, de ebben a pontban a fordított viszonyra gondolunk. Az állam, és mivel ez egy elég elvont fogalom, az állami intézményrendszerek vezető képviselői is legyenek bizalommal a számukra kevésbé ismert szereplőkkel szemben. Nem a hátbatámadás, nem a titkos szobákban pontosan kitervelt Magyarország-ellenes akciók lehetnek a kizárólagos okai annak, ha a pénzügyi világ magyar eszközöket ad el. Bízzunk mások tisztességében és igyekezzünk megérteni az ő gondolkodásukat is! Természetesen a pénzvilágban minden döntésben, minden lépésben fontos szerepe lehet a profitnak, de legalább azt higgyük el, hogy a befektetők nem csak akkor kereshetnek egy országban, ha az rossz tereppé válik, igazán akkor lehet keresni, ha az ország jó piac.
7. Támogatás
Nagyon sokat segítene a megtépázott magyar piacokon, ha lenne erős belföldi tőkepiaci kereslet. Mindez persze álom egy olyan időszakban, amikor éppen nagyon megcsappant a magyar intézmények kereslete. A magyar magánszemélyek még a piacon vannak, növelik megtakarításaikat, de körükben is gyakran felmerül a külföldi eszközök, a külföldi szolgáltatók iránti vágy. Ez persze teljesen racionális, az egyént nem szabad emiatt kárhoztatni. Ez egyfajta tyúk-tojás problematika, ha nagyobb lenne a belföldi megtakarítók étvágya, akkor az stabilizálná a belföldi piacot, javítaná Magyarország megítélését, no és persze már zongorázhatjuk is visszafelé, ha javulna a hitelesség, akkor stabilabb lenne a piac, biztosan a belföldi megtakarítók is szívesebben fektetnének magyar eszközökbe. Nagyon kéne egy erősebb magyar befektetői világ, magánszemélyek, pénztárak, bankok, biztosítók.
8. Ésszerűség
A különböző külföld- és tőkeellenes egyének, csoportok gyönyörű és teljesen logikus levezetésekben tudnak a nemzetközi pénzvilág rémtetteiről és a befektetők mohóságáról beszélni. Sok mindenben igazuk van, valóban szabályozni érdemes a pénzvilágot, ha kell tőlük is a szokottnál nagyobb segítséget kell kérni a teherviselésben. Azt nem szabad azonban elfelejteni soha ezen kirohanások közben, hogy a külföldi tőke és érdek nélkül a következő másodpercben csődöt jelenthetnénk.
A bankok által kihelyezett pénzek jelentős része külföldről származik, és az államkötvényeink tulajdonosai is döntően külföldiek A külföldi befektető nem ellensége a pénztárcájának. Ha megérti egy kormányzat szándékait és azokkal egyetért, akkor szemet tud hunyni olyan csúsztatások és hazugságok felett is, mint a megalapozatlan sikerpropaganda vagy a folyamatos adóemelések mellett mondott „ nincs megszorítás”.
Nézzük csak meg, egy-egy Széll Kálmán Terv vagy az IMF-tárgyalások lehetőségének megnyitása azonnal pozitív fogadtatásra lelt, mert a befektetők azt érezték, hogy a kormány megértette a fiskális fegyelem vagy éppen a fenntartható pénzügyi biztonság kérdését. És most jön a hitelesség fenntartásának fontossága, ha adott egy komoly terv, akkor az maradjon is fenn, mind a kommunikációban, mind az intézkedések tekintetében.
9. Belső és külső használatú üzenetek
Sajnos olykor ugyanannak az intézkedésnek is egészen eltérő olvasata lehet, ha az üzenet címzettje a lakosság, mintha a címzett a befektető. Lássunk erre két példát. A nyugdíjeinstandnak volt egy lakossági használatú magyarázata: „A nyugdíjpénztárak eltőzsdézték a tagok pénzét, az állam majd tesz a nyugdíjak értékállóságáért” – hát ezt nem feltétlenül szerették a befektetők. „Az állam annyira elkötelezett az államadósság lebontása mellett, hogy még a hosszú évek alatt felhalmozott magánpénztári megtakarításokat is beáldozza a fojtogató adósság ellenében” – ez is elhangzott olykor, kisebb szakmai műhelyekben, ezt már sokkal jobban szerették volna az elemzők.
Nézzünk még egy példát! Nem lesznek megszorítások, de a Széll Kálmán Terv elképzeléseivel lendületet adunk a gazdaságnak. Vagy szigorú költségvetési politikát hirdetünk, mert fenntartható pályára szeretnénk állítani a magyar gazdaságot még a várható népszerűségvesztést is vállalva. A két példa közül az előbbi inkább rossz verziójában, az utóbbi inkább jól csapódott le a befektetőknél. Olykor lehet, hogy csak segíteni kellene az elemzőknek, hogyha olyat lép a kormány, amit amúgy a befektetők szerethetnének, akkor azt tényleg szerethessék.
10. Az IMF
A következő hónapok legizgalmasabb kérdése a bizalom szempontjából az IMF. Ha a tárgyalásokkal, illetve az esetleges megállapodással bizalmat is szeretnénk építeni (reméljük szeretnénk), akkor meg kell érteni ennek a szervezetnek a működését, céljait. Azonnal abba kell hagyni a teljesen felesleges köröket a későbbi megállapodás egyedi, Magyarországnak kedvező paramétereiről, vagy arról, hogy az elmúlt kormány rossz megállapodást kötött, a mostani majd jót fog kötni, olyat, amely kizárja a nemkívánatos beleszólást. A piacinál kedvezőbb kamatozású, nagyméretű puffer kell, mert ez a piaci felárat is segít csökkenteni, vagyis szinte biztosan jót tesz az ország pénztárcájának.
A hitelesség szempontjából a közeljövőben itt tudunk bizonyítani, a tárgyalásokra megint figyelni fognak a befektetők, az elemzők.
Jó lenne, ha a hozzáértő, illetve a fontos politikai vezetők ennek tudatában kommunikálnának majd erről, és a másodlagos fontosságú, illetve megkérdőjelezhető hozzáértésű politikusok pedig megkímélnék a magyar lakosságot az ilyenkor megszokott önsorsrontó kiszólásoktól. (Szerencsére ez az a mondat, amelyik senkit nem sért meg, hiszen mindenki az első csoportba sorolja majd magát.)
