Az orvosok hajdanában elõszeretettel alkalmazták a purgálást, mert azt gondolták, hogy gonosz testnedvek okozzák nyavalyáinkat. A valóságban az érvágás gyengébbé tette a beteget, sõt sokszor a halálához is vezetett. Szerencsére az orvosok már nem hisznek a kivéreztetés módszerében, sok gazdaságpolitikai döntéshozó viszont még igen. Ezzel a hasonlattal kezdi elemzését Paul Krugman a The New York Timesban.
A Nobel-díjas közgazdász arról ír, hogy a gazdasági érvágás nemcsak fájdalmas, hanem aláássa a hosszú távú növekedési esélyeket is. Emlékeztet arra, hogy az utóbbi másfél évben Európában és az Egyesült Államokban is a fiskális szigorítás jelszava volt uralkodó, és azt hangoztatták, hogy a kiadások lefaragásával és a hiány csökkentésével vissza lehet állítani a bizalmat és a gazdasági növekedést.
Görögországban és Írországban például drasztikus költségcsökkentõ intézkedéseket hoztak, és az erõsebb gazdaságokban is enyhébb megszorító csomagokat vezettek be. Amerikában pedig elenyészett a 2009-es szövetségi ösztönzés, a kormány és az államok egyaránt megkurtították költségvetésüket.
Paul Krugman szerint a bizalom azonban nem állt helyre. A vállalatok és a fogyasztók sokkal inkább azzal törõdnek, hogy elveszítik vevõiket, illetve állásukat, semmint azzal, hogy rendben van-e az állami költségvetés. A növekedés stagnál, miközben az Atlanti-óceán mindkét partján katasztrofálisan magas a munkanélküliség.
A gazdaságnak most igazi segítségre van szüksége – érvel Krugman, aki szerint bebizonyosodott, hogy a gazdaság rövid távú bajai a hosszú távú kilábalási kilátásokat is veszélyeztetik. Példaként említi, hogy az amerikai ipar normális esetben 2-3 százalékkal növekszik évente. Tartósan gyenge gazdasági környezetben viszont csökkentik az ipari kapacitásokat (becslések szerint ma ez 5 százalékkal kisebb, mint 2007-ben volt az Államokban).
És ez csak a rossz hírek kezdete. Hasonló visszaesés várható a szolgáltató szektorban. Az 1929-es nagy gazdasági válság óta a legmagasabb a munkanélküliség, és komoly a veszélye annak, hogy sok állástalanra úgy tekintenek, mint akit nem is lehet foglalkoztatni.
Nagyobb állami szerepvállalásra van szükség, nem költségcsökkentésre. Minél több politikust meg kell gyõzni arról, hogy fordulatra van szükség, mert különben folytatódik a kivéreztetés – írja a Nobel-díjas közgazdász.
