Már tavasszal is a lassulás jelei mutatkoztak a magyar gazdaságban, júniusra pedig teljesen megállt a bővülés. A Világgazdaság mutatószáma, a gyorsulási irányadó (gyia) stagnált az előző hónaphoz viszonyítva, miután az elmúlt hónapokban 0,2 százalék körüli havi növekedést mutatott.
A lap csütörtöki számában azt írja, hogy a bővülés leállása nem teljesen váratlan, a konjunktúrafelmérések is arra utaltak, hogy a teljesítmény romlik. A mostani havi adat majdnem kétéves mélypontnak felel meg, utoljára 2009 augusztusában volt negatív a változás.
A gyia összetevői közül mindössze egyetlen indikátor mutatott javulást havi alapon, a többi kilenc csökkenést jelzett. Csak az ipar belföldi értékesítése tudott érdemben javulni az előző hónaphoz képest, ugyanakkor az ipari termelés már szűkült.
A pénzügyi mutatók közül a legnegatívabb hatást a reálkamat emelkedése fejtette ki, amelyet a kedvezőbbé váló infláció okozott. Ez azonban egyszeri változás is lehetett, a jegybanki ráta huzamosabb ideig maradhat a mostani szinten, miközben a drágulás terén csak mérsékelt javulás valószínű.
A pénzmennyiség is zsugorodott a gazdaságban, emellett a hosszú lejáratú állampapírok kamatfelára is megnőtt – írja a Világgazdaság.