Gazdaság

Viharvert zászlóshajók

Egy évvel a pekingi olimpia előtt a kiemelkedő nemzetközi eredmények oroszlánrészét vállaló budapesti kajak-kenu klubok máról holnapra élnek. Az állam kivonult a finanszírozásból, a tulajdonviszonyokat ellenben nem rendezte.

Fülep Márton az idei szezonban új motorcsónakból irányítja a margitszigeti Építők Kajak Clubnál sportoló ifik edzését. A hajótestet maga öntötte ki műgyantából, az egyesület által megvásárolt motort és a műszereket pedig a gyerekekkel közösen szerelte fel a járgányra. A 13-16 éves lányok és fiúk alkotta csapat, amely egyébiránt a tavaszi vízre szállást megelőzően a kilyukadt hajókat is befoltozta, nem panaszkodott. Miért is tette volna: évek óta így zajlik a szezonkezdet, ez itt a dolgok normális menete.


Viharvert zászlóshajók 1

Fotó: Lakos Gábor

ÖREG INFRASTRUKTÚRA. A szabadidősportnak a főváros fitnessztermeiben hódolók számára elképzelhetetlen, csaknem totálisan lepusztult infrastruktúra hátráltatja a többi budapesti kajak-kenu egyesületet is. Jóllehet, a 64 klubból csupán 12 nevel ki folyamatosan élsportolókat, a sportág legeredményesebb versenyzőit „kitermelő” Csepel-MTK-KSI hármas helyzete kevésben különbözik a kisegyesületekétől. Gyakran a legnagyobbak is omladozó vakolatú, nem ritkán csak hideg vizes zuhanyozást biztosító öltözőkből, 30-40 éve betonozott sportpályákkal felszerelt, térdig érő gazzal tarkított vízisport-telepekről indulnak a dobogó tetejére. Noha az utóbbi tizenöt évben hullottak az érmek, s a kajak-kenu szilárdan Magyarország legeredményesebb sportja lett, ez a sikerekből meghatározó részt vállaló fővárosi klubokon a legkevésbé sem látszik meg. Pontosan egy évvel a pekingi olimpia előtt, az idei világbajnokság nyitányán számos nagy múltú egyesület anyagi helyzete siralmas, csak rövid távra tudnak tervezni.


Olimpikonok és klubjaik

12 FÉRFI KAJAKOSBÓL
6 fővárosi (3 MTK, 3 Honvéd-Dominó)
3 Szeged-Démász
2 Győr-Graboplast
1 Atomerőmű

9 NŐI KAJAKOSBÓL
6 fővárosi (4 MTK, 2 KSI)
2 Szeged-Démász
1 Dunaferr

13 FÉRFI KENUSBÓL
7 fővárosi (2 UTE, 2 KSI, 2 BSE-ESMA, 1 Csepel)
4 Szeged-Démász
1 Atomerőmű
1 Mezőgép-KGF

„Az egyesületek nagy része elvesztette az állam által biztosított anyagi bázisát, és azóta farkastörvények uralkodnak. Mindenki abból él, amit szerezni tud” – festi le a helyzetet a szakma egyik névtelenséget kérő képviselője. A rendszerváltásig ugyanis szilárd talajon álltak a fővárosi klubok: valamennyi mögött ott volt egy minisztérium, vagy egy nagyvállalat, amelyre lehetett számítani. A rendszerváltást követően azonban a minisztériumok (a Honvéd kivételével) kihátráltak egyesületeik mögül, miközben a csónakházak alatti ingatlanok állami tulajdonban maradtak. Az állam a létesítmény-fenntartásban igen szűkmarkú, fejlesztésre jellemzően nem költ, az egyesületi munkához nyújtott támogatása pedig rövid időn belül 10 százalékára olvadt az amúgy is szerény költségvetéseknek. „Ha a hivatalosan létező teljesítményorientált támogatási rendszer működne, gyakorlatilag a Magyar Olimpiai Bizottság teljes költségvetése a kajak-kenu sportba folyna be. Valójában azonban a rendelkezésre álló keretnek csupán a felét terítik jelenleg az egyes szakágak között teljesítményarányosan, a másik felét viszont szubjektív alapokon ítélik meg” – mondja Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke. Hozzáteszi: „Eljött az ideje, hogy jelezzük az olimpiai bizottságnál, a nekünk szánt összegből nem tudunk megfelelően felkészülni a pekingi játékokra.”

Vidéken az önkormányzatok jelentős részben átvállalták a korábbi állami feladatokat (lásd a keretes írást), Budapesten viszont sem a főváros, sem a kerületek nem jeleskednek: a klubok jellemzően 20-30 millió forintos éves költségvetésének mindössze 20 százalékát állják. A fő teher itt a versenyzők szülein van, akik 50 százalékkal szállnak be a kiadásokba. A szponzorok az állami támogatás kétszeresét, azaz 20 százalékot tesznek a kasszába. Elbert Gábor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) sportért felelős szakállamtitkára ezt a struktúrát hosszú távon is megfelelőnek, s a nemzetközileg jellemző arányokhoz igazodónak tartja (az államtitkár véleményét néhány kérdésről lásd külön). Ezzel együtt, a megváltozott körülmények még az élsportolók lehetőségeit is erősen korlátozzák. „A nyolcvanas években természetes volt, hogy 5 hónapot tölthettem edzőtáborban, míg ma a nálam jóval eredményesebb Kovács Kati ennél jóval kevesebbet tréningezhet így, a világbajnokságon indulók pedig 3 hetet” – mutat rá a helyzet rosszabbodására Kiss István, az 1982-es világbajnokság 9. helyezettje, jelenleg az MTK szakosztályvezetője.


Viharvert zászlóshajók 2

Kolonics György. A sport hajója nem fog elsüllyedni.Fotó: Lakos Gábor

NINCS LAZÍTÁS. Az olimpikonok ugyan előbb-utóbb találnak maguknak szponzort, ám a pénz csak addig tart, ameddig jönnek az eredmények. „Aki meg akarja tartani a támogatóját, az egyetlen másodpercet sem lazíthat, nem engedhet meg magának rossz periódusokat” – ecseteli az egyik szakmabeli. Akiknek pedig „mindössze” a vb-ken sikerül dobogós helyezést szerezniük, azok hiába áhítoznak szponzori támogatás után. Ráadásul a jelen helyzet egy sajátos érdekkonfliktust termelt ki az olimpikonok és klubjaik között. „Egy olimpiai érmes anyagilag – szégyellem kimondani – kész ráfizetés. Több pénzt visz, mint amennyit hoz. Szponzort legfeljebb magának tud szerezni, a klubnak szinte soha” – meséli az egyik szakosztályvezető.

Baráth Etele szerint 40 felnőtt versenyző mellett több mint 160 serdülő és ifjúsági korosztályhoz tartozó sportoló versenyeztetésének és edzőtáborainak a számláját is a szövetség állja, s ez azért mérsékli a klubok terheit. „Ez igaz, ám a versenyzők fizetésének egy részét nekünk kell kigazdálkodni, miközben az egyesület bevételeiből a szakosztály 120 igazolt versenyzőjével dolgozó három edző bérét sem tudom időben kifizetni” – írja le a csepeli viszonyokat Ludasi Róbert, a kajak-kenu szakosztály vezetője. A vegetálás itt hat éve azzal kezdődött, hogy ki kellett válniuk a köztartozásokkal terhelt Csepel SC-ből, különben az érvényes szabályok értelmében nem nevezhettek volna versenyekre. Jóllehet, itt állami pénzen épült egy új öltöző, anyagi helyzetük nem stabilizálódott. A kényszerű függetlenedés óta máról holnapra élnek, kieső anyagi bázisukat azóta sem sikerült pótolniuk – sem az önkormányzattól, sem szponzoroktól. Ma már maguk is egyre többször kerülnek abba a helyzetbe, hogy nem képesek felmutatni az úgynevezett nullás igazolást köztartozásaik rendezettségéről, így nem tudnak indulni azokon a pályázatokon sem, amelyekkel ideig-óráig könnyebbé válna a helyzetük.

Az idei munkához megállapított műhelytámogatások első felét pár hete kapták meg a klubok, az utolsó részletet 2008 februárjára ígérik. Még a stabil helyzetű Domino Honvéd SE-t irányító – kétszeres olimpiai bajnok – Horváth Gábor is nehezményezi, hogy a különféle 1-2 milliós állami céltámogatások, mint például a Nemzeti Untánpótlás-nevelési Intézettől (NUPI) járó összegek is több hónapos késéssel érkeznek.


Viharvert zászlóshajók 3

A Honvéd egyébként a kiszámíthatatlan viszonyok egyik szemléletes példája. Ez a klub ugyan nem veszítette el minisztériumi hátterét, viszont az aktuálisan regnáló honvédelmi miniszter kezében van a sorsa. Míg a tárca korábbi irányítója szűkmarkú volt velük, addig Szekeres Imrével szerencséjük van: a minisztérium az idén 30 millió forintos támogatást tervezett be. Igaz, a klubnál ezzel együtt is hónapról hónapra terveznek. „Arra futja, hogy az éppen tönkrement dolgokat pótoljuk, de fejlesztésekre nem is gondolhatunk” – mondja Horváth Gábor. Máshol még rosszabb a helyzet, a bevételek esetlegessége, kiszámíthatatlansága a klubok költségvetését tervezhetetlenné teszi. Az egyesületek például hiába várnak arra a pár millió forintra is, amely az Iharos Sportközalapítványtól érkezne, Budapest Főváros Önkormányzata ugyanis az idén ki sem írta a pályázatot. „Az összeg kiesésével mostanra 1,5 milliós mínuszba kerültünk. Augusztusban arról kell döntenem, hogy az edzők bérét fizessem ki, vagy inkább a bérek közterheit” – számol be a pillanatnyi helyzetükről Szilárdi Katalin, az Építők szakosztályvezetője.

Két évvel ezelőtt – bő másfél évtizeddel a rendszerváltás után -az állam végre eldöntötte, hogy csupán az olimpiai központokat tartja meg, s az egyesületi ingatlanok tulajdonjogát a helyi önkormányzatok kezébe adja. Ezek a kluboknak és a szövetségnek 49 évre szóló használati jogot engedhetnek át. Mindez új alapokra helyezhetné a sportág finanszírozását, a dolgok azonban nagyon lassan haladnak, s az olimpia közeledése sem gyorsította fel az ügymenetet. Jóllehet az UTE és a Gubacsi hídnál fekvő csepeli ingatlan 49 évre szóló kezelői jogát a szövetség megkapta, ám húzódnak az egyeztetések például az Építők, az MTK ingatlanjai, vagy a Római parti területek ügyében. Nem tudni, mikor zárulnak le a tárgyalások, azt követően viszont bizonyosan újabb hosszadalmas tortúra lesz a tulajdoni lapok rendezése. A népszigeti egyesületek például további 60 ingatlannal szerepelnek közös helyrajzi számon, más kluboknál pedig éppen az bonyolítja a helyzetet, hogy a csónakház alatti telek több helyrajzi számhoz is tartozik.

Viharvert zászlóshajók 4


Viharvert zászlóshajók 5

Viharvert zászlóshajók 6

A területhasznosításból származó bevétel bizonyos részét a sport fejlesztésére kell fordítani.Fotó: Lakos Gábor

Viharvert zászlóshajók 7

TISZTÁZATLAN HELYZETEK. A stabilizációs tervek egy ideig tehát még csak ábrándok maradnak. Az egyesületek ugyanis arra készülnek, hogy vállalkozóknak engedik át hasznosításra ingatlanuk egy részét, a bevételeket pedig anyagi stabilizálásra és a létesítmények fejlesztésére fordítják. Az egyik klub befektetőjelöltje például az elkövetkező két évben 200 millió forintot fordítana a vízparti létesítmény renoválására, miközben jogot szerezne egy kisebb étterem-szálloda együttes építésére és üzemeltetésére. A megállapodást viszont csak tiszta tulajdonviszonyok mellett lehet megkötni. Mindazonáltal vannak szkeptikus hangok is, miszerint az államnak is be kellene szállni a pusztulásig elhanyagolt sporttelepek renoválásába, mert a helyreállításhoz nem lesz elegendő a befektetők anyagi ereje.

Az üzleti alapra helyezett professzionalizmusra azért is nagy szükség lenne, mert a klubokat jelenleg lelkes amatőrök irányítják. A sportág anyagi helyzetének ez részben oka, de egyben következménye is. Biztosra vehető azonban, hogy a fent ecsetelt változásokkal a klubok vezetése is elindul kényszerű módon a profizmus útján. A sportágban ugyanis potenciálisan van pénz. A tavalyi szegedi világbajnokságon egyértelműen bebizonyosodott, hogy a televíziók számára is izgalmassá tehető a kajak-kenu. Ha a verseny nem hosszabb másfél óránál, s a futamok 5-7 percenként indulnak, az kiváló keretet biztosít a tévéreklámok elhelyezésének. A hazai és nemzetközi versenyek szaporodásával, és az áhított televíziós közvetítésekkel pedig vélhetően a szponzorok is nagyobb fantáziát látnak majd a kajak-kenuban, mint manapság.

Csak addig még ki kell bírni valahogy. Mindazonáltal a Figyelő kajak-kenu szakosztályoknál tett körútjának legfurcsább tapasztalata szerint a szakvezetők attól nem tartanak, hogy a gyerekek elmaradnának. Ők úgy látják: akárhány évet is kell kibekkelniük, a sport hajója nem fog elsüllyedni. „Vízen lenni jó, ez a titok” – árulja el egyúttal saját ösztönzőjét az egyik legeredményesebb kenus, Kolonics György.


Vidéken könnyebb

Győrött a Graboplast VSE a fővárosi klubokhoz képest már-már ideális körülmények között működik. Az egyesület helyzete 1991 után stabilizálódott, amikor többszörös tulajdonosváltást követően az önkormányzathoz került a csónakház. Győr városa nem csupán a létesítmény-fenntartásban jeleskedik – 1999-ben teljesen felújította, s azóta folyamatosan karban tartja az ingatlant -, de állja a klub költségvetésének 40 százalékát is. A kedvező helyzet nem a véletlen műve: a város sportstratégiájában – a kézilabda mellett – kiemelt ágként szerepel a kajak-kenu. Az önkormányzat hozzáállásának Kadler Gusztáv egyesületi elnök szerint meghatározó szerepe van a gyümölcsöző szponzori szerződésekben is. A Graboplast VSE éves kiadásainak csaknem 40 százalékát adják össze a helyi kötődésű vállalatok, maga a névadó Graboplast, a Rába Holding Nyrt., a Patent Security és a Honda Flick Kft. Az állami támogatás utalása itt is teljesen esetleges, ám az önkormányzat és a szponzorok 80 százalékra rúgó együttes támogatására alapozva itt már tervezhető az élet. Jóllehet, a támogatási arányok a Szeged-DÉMÁSZ-nál is hasonlóak, mint a fővárosi kluboknál, az ország legnagyobb, mintegy háromszáz kajak-kenust és további háromszáz evezőst felvonultató vízisport-egyesülete több év küzdelem után, ma már kiegyensúlyozottan gazdálkodik. A megfelelő háttér meg is látszik az eredményeken: a duisburgi világbajnokságon szereplő, 38 fős csapatba a klubok közül ők küldhették a legtöbb (9) versenyzőt.



Viharvert zászlóshajók 8

Elbert Gábor államtitkár a kajak-kenu sport körüli hazai viszonyokról:
A szabályozáson múlik

Viharvert zászlóshajók 4

Viharvert zászlóshajók 6

Fotó: Elbert Gábor

Viharvert zászlóshajók 7Az állami finanszírozásról

„A sportág összesen 430 millió forint állami támogatást kap az idén, ami felöleli a kajak-kenu szövetségnek, a kluboknak közvetlenül adott pénzt, illetve a különféle sportolói és edzőutánpótlás programoknak juttatott összegeket. Ez a summa a többi sportág támogatásához viszonyítva nem kevés. A sportágba érkező pénz 10-12 százaléka származik jelenleg az államkincstárból, ennek mintegy duplája az önkormányzatoktól, a fennmaradó 70 százalék pedig a szülőktől és a szponzoroktól. Ez a struktúra szerintem hosszú távon is megfelelő, annál is inkább, mivel nemzetközileg is ezek az arányok jellemzik ma a kajak-kenu sport anyagi bázisát. Nagy-Britanniában és Németországban mindezt még megfejelik a fogadásos játékokon elért profit egy részével, de nálunk sajnos a totó összességében csupán nullszaldós. Mindazonáltal az én alapvetésem szerint a gyerekek nevelésében, ezen belül sportéletük megszervezésében is a helyi közösségeknek kell a vezető szerepet magukhoz ragadniuk, így az anyagi háttér megteremtése is elsősorban a helyi önkormányzatok feladata. Elismerem ugyanakkor, hogy az ide vonatkozó törvények erről ma hiányosan rendelkeznek, mindössze annyit mondanak ki, hogy az önkormányzatoknak támogatniuk kell a helyi sportokat, ám a mértékekre nincs utalás.”

Az ingatlanviszonyokról
„A fővárosi kajak-kenu klubok sporttelepei állami tulajdonban vannak, ám amint azt a kialakult helyzet mutatja, az állam rossz tulajdonos s egyúttal rossz üzemeltető is, és nem is kívánja tovább cipelni ezt a terhet. Közösen kialakított tervek szerint az állami ingatlanokat 49 évre tartós használatba adjuk a helyi önkormányzatok és a klubok alkotta párosok, illetve a Magyar Kajak-Kenu Szövetség számára, amelyek befektetőkre bízzák a területek hasznosítását és üzemeltetését. Az MTK, a Csepel és az Építők sorsáról, valamint a velencei-tavi VVSI rehabilitációjáról már előrehaladott tárgyalások folynak, a Csepelnek pedig pénzt is adtunk elkezdett beruházásainak befejezéséhez. A Gubacsi hídi ingatlan, valamint az Újpest vízi telepének sorsa már rendeződött is, a szövetség befektetők segítségével jelentős fejlesztésekbe fogott mint a területek vagyonkezelője. A tartós használatról szóló szerződések kitételeivel az állam igyekszik elejét venni annak, hogy a befektetők ellenérdekeltsége miatt a klubok kiszoruljanak a saját ingatlanjaikról. A befektetők és az önkormányzatok-klubok közötti megállapodásokból két kritérium nem maradhat ki. Egyfelől a sporttevékenységnek hosszú távon fenn kell maradnia, másfelől a területhasznosításból származó bevétel meghatározott részét a sport fejlesztésére kell fordítani, illetve rögzíteni szükséges az önkormányzatok és a klubok kötelezettségeit is. A szövetség birtokába kerülő vagyonkezelői jog pedig önmagában is garanciát jelent, hiszen e szervezetnek mindenképpen érdeke, hogy ezeket a létesítményeket hosszú távon is a sport céljaira hasznosítsák.”

A sportág kilátásairól
„Mi most félúton járunk a korábbi, állami emlőkön nyugvó rendszer és a nyugat-európai piaci működés között, ahol az állam és az üzleti világ, valamint a magánemberek jólétének színvonala gond nélkül képes megoldani a sportág működését. Az európai minta eléréséhez vezető út egy részét biztosan a privát szféra – a szponzori-befektetői-szülői hármas – fogja finanszírozni. Ugyanakkor olyan fenntartható fejlesztési programokat kell kidolgozni, amelyekkel akár uniós, akár más pályázati pénzt lehet bevonni. Ez ma már csak így működik, „létszámra, sírásra” központi forrásokból ma már nem adnak egyetlen fillért sem. A programok összeállítása azonban a klubok és a sportszakma dolga, a magyar államnak pedig „csupán” a szabályozói környezet megteremtését illetően vannak teendői. Hozzáteszem, a helyhatósági szabályrendszernek is van jogszabály-alkotási feladata a sportág jövőjének alakításában, ám zömében kétségkívül a szabályozáson múlik, hogy a magántőke lát-e fantáziát a sportcélú befektetésekben.”
Viharvert zászlóshajók 8

Viharvert zászlóshajók 7

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.