Gazdaság

Csúcsidők

A globalizáció egyik legnagyobb haszon­élvezője Svájc. Az alpesi ország kívülről kacsingat az EU új tagállamai felé, és egyelőre esze ágában sincs belépni az unióba.

Nem nép a svájci, hanem egy rendes, tiszta, kifizetődő vállalkozás – mondta egykoron William Faulkner amerikai író. És persze hozzátehetjük: pontos is. Mind a mai napig igaz, hogy órát lehet igazítani a svájci közlekedési menetrendekhez, és az üzleti tárgyalások is percre pontosan kezdődnek. Nem negyedkor vagy félkor, hanem – mondjuk – 16 perckor. Ha a vonat két percet késik, elnézést kérnek az utasoktól, ahogyan üzleti ügyekben már a pár perces késedelmes megjelenés is kirívó udvariatlanságnak minősül.


Csúcsidők 1

A pontosság persze csak az egyik tényezője annak, miként léphet be valaki a svájci „vállalkozásba”. E „tagságnak”, vagyis az állampolgárságnak a szó szoros értelmében ára van. Kantonja válogatja, de többnyire 10 és 20 ezer frank (1,5-3,0 millió forint) közötti összeget kell leperkálnia annak, aki személyi igazolványt szeretne kapni Svájcban. Ruth Bornhauser ezzel nem siet. A több mint harminc éve az alpesi országban élő asszonynak, aki a Kelet-Nyugat Fórum nevű non-profit vállalkozás munkatársa, továbbra is német útlevele van. „Kidobott pénznek tartanám az állampolgárságra fordítandó összeget, érdemi előnyöm nem származna a svájci okmányokból” – magyarázza döntésének hátterét. Munkát így is vállalhat, arról nem beszélve, hogy néhány kantonban – vagyis a közvetlen demokrácia fellegvárában – még szavazati jogával is élhet. „Igazi svájci” viszont akkor sem lehetne, ha megszerezné az állampolgárságot igazoló papírt, hiszen, azonnal tudják róla, hogy németországi születésű. Hogy honnan? Hát a stuttgarti kiejtéséből.

Megint jönnek, támogatnak

Újabb egymilliárd svájci frankot (149 milliárd forint) szavazott meg június 22-én a svájci parlament az Európai Unió 2004-ben csatlakozott tíz tagállama számára. (Svájc 1990 és 2007 között 3,45 milliárd frankkal támogatta az átmenetet.) Lengyelország után Magyarország a második a kedvez-ményezettek listáján: Varsó 490 millió svájci frankot, míg Budapest 130 milliót kap. A parlament döntése szinte puszta formalitás volt, hiszen, mint az alpesi országban mindenről, erről is népszavazás döntött. Tavaly novemberben a lakosság 53 százaléka voksolt a közép- és kelet-európai uniós tagállamok támo-gatására. A pénzt az elkövetkező öt évben minden új EU-tag a szegényebb régiók fejlesztésére fordíthatja, így a magyar kormány főleg három megyének (Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén) juttathat belőle. Thomas Jenatsch, a svájci fejlesztési ügynökség (SDC) elnevezésű kormányszervezet szóvivője a Figyelő-nek elmondta: a svájci hatóságok a partnerországban lévő nagykövet-ségeken keresztül szigorúan ellenőrzik majd a pénzek felhasználást, nem engedik például, hogy a költségve-tésben tátongó lyukakat ezekből az összegekből tömjék be. A cél a gazdasági és társadalmi reformok, a környezetvédelem, valamint a kis- és középvállalkozások támogatása. A projektekből 60-85 százalékot a svájciak finanszíroznak majd, a fennmaradó összeget állami, magán vagy uniós forrásból lehet kipótolni. Svájc és Magyarország között a kétoldalú meg-állapodást ősszel kötik meg, és az első tendereket 2007 végén írják ki.

Az állampolgárság megszerzését a leszurkolandó összeg mellett számos más formális akadály (például az országismeretet és a svájci németben való jártasságot igazoló tesztek kitöltése) nehezíti, továbbá néhány kantonban és településen a papír megszerzése a helyi elöljárók, polgármesterek szubjektív mérlegelésétől is függ. Ha pedig egyszer valakinek külföldi létére sikerült megszereznie az állampolgárságot, akkor sem nyugodhat, mivel az írott és íratlan szabályok betartását – a szemetes zacskó színétől kezdve a zajszint túllépéséig – árgus szemmel figyelik a bürgerek. Óvják a rendet…

BEFOGADÓ ORSZÁG. Mindennek dacára Svájc erősen multikulturális ország. Mintegy 7,5 millió lakosából 1,7 millió (!) embernek nincs állampolgársága. Közöttük éppúgy vannak megélhetési bevándorlók – akik a magasabb fizetés, végső soron a jobb életminőség reményében telepednek meg a közép-európai országban -, mint ahogyan sok a politikai menekült is. Csak Koszovóból százezren kerestek hajlékot a fél Magyarországnyi területű országban. Ők aztán vagy beépülnek a társadalomba, és találnak maguknak állandó megélhetést, vagy visszamennek szülőföldjükre, amihez az állam külön segélyt nyújt. A „régi” uniós tagállamok polgárai szabadon vállalhatnak munkát, a 2004-ben csatlakozottak előtt pedig 2011-ig fokozatosan nyitják meg a munkaerőpiacot.

A svájci sokféleség (három hivatalos nyelv, 26 kanton) is hozzájárul ahhoz, hogy az ország egyértelmű nyertese a globalizációnak, jóllehet nem tagja az Európai Uniónak, de még a tágabb Európai Gazdasági Térségnek sem. A nemzeti jövedelemhez viszonyítva elképesztően nagy a külföldi tőkekihelyezés aránya: a svájci vállalatok az éves megtermelt GDP-nél is nagyobb összeget, annak 110 százalékát fektetik be külföldön. (Összehasonlításképpen: ez az arány Nagy-Britanniában 65, az Egyesült Államokban pedig 17 százalék.) Az A. T. Kearney tanácsadó cég globalizációs listáján – amelyet a gazdasági és technológiai kapcsolatok, valamint a nyitott gazdaság melletti politikai elkötelezettség alapján számoltak – az alpesi ország a harmadik helyet foglalja el Szingapúr és Írország után.

A jólétet nem csak a statisztikák támasztják alá, de szembeötlő a mindennapi életben is. Az utcakép megállapodott polgári nyugalmat sugall, a keletibb közép-európai látogatónak azonnal feltűnik a tisztaság, a rend és a szervezettség. A környezetvédelemre a svájciak különösen nagy figyelmet fordítanak. Gondjuk volt arra is, hogy a világ harmadik legnagyobb, minap átadott alagútjának (Lötschberg) fúrása előtt ökológiai kármentést végezzenek. A védett fajként számon tartott orchideákat és gyíkokat máshová ültették, illetve telepítették át. Egy másik példa a környezettudatos magatartásra: az üveghulladékok újrahasznosítása 95 százalékos.

NAGY A JÓLÉT. Elsősorban persze a magas fizetések miatt éri meg munkát vállalni Svájcban: a minimálbér 3 ezer frank (mintegy 450 ezer forint), s az átlagbérek is jóval magasabbak a nyugat-európai szintnél. Mindez ráadásul kompetitív gazdasági környezettel párosul, mivel az adók – különösen a munkát terhelő elvonások – alacsonyak, a termelékenység pedig jóval magasabb a környező országokénál. Svájci üzletemberek büszkén mesélik, hogy az amúgy nemzetközi felmérések szerint is igen motivált dolgozók az európai átlagnál többet dolgoznak, számos ágazatban heti 45-50 órát. Svájc a világ egyik legliberálisabb és legversenyképesebb gazdasága – az IMD legutóbbi listáján az ország harmadik volt az Egyesült Államok és Dánia után.

Akkor tehát minden rendben? Georg Dob­ro­volny, a Kelet-Nyugat Fórum közgazdászprofesszor igazgatója szerint az ország a panta rei (minden állandóan változik) állapotához hasonlítható, vagyis a gazdaság a viszonylag alacsony növekedési ütem ellenére dinamikusan fejlődik. A társadalmi problémák – például a kábítószer vagy a vandalizmus – azonban beárnyékolják a jólétet. „Első­sorban a külföldiek körében nő az erőszakos bűncselekmények száma” – mondja az 1968-ban Svájcba menekült cseh származású professzor.

A gazdaság köszöni, jól van, igaz, az elmúlt másfél évtized átlagos növekedése bőven elmaradt az EU- és az OECD-átlagtól. Az egy főre jutó GDP még mindig nagyságrendileg meghaladja az uniós átlagot, de az olló egyre szűkül. Egyes szakértők, így Marcus Mugglin, a svájci rádió szakkommentátora annak rémképét vetítik előre, hogy tíz-húsz év múlva a svájciak kirívó gazdagságáról csak múlt időben lehet majd beszélni. Mugglin azt az amúgy kisebbségi véleményt vallja, hogy hosszú távon az országnak – tisztán gazdasági okok miatt is – érdemes lenne belépnie az EU-ba. Ha ez nem történik meg, akkor a 27 tagállammal továbbra is különmegállapodásokat kell kötni, ami egyrészt technikailag nehezen kivitelezhető, másrészt „statikus” természetű, vagyis e bilaterális egyezmények nem képesek azonnal reagálni az uniós változásokra.

Mások erre csak legyintenek. Beat Am­mann, a berni vízművek vezérigazgatója szerint az üzletemberek körében általános vélemény, hogy Svájcnak belátható ideig nincs szüksége az unióra. A belépés ellen hangoztatott legfőbb érv, hogy az alpesi országnak fel kellene adnia az évszázadok alatt meghonosított és tökélyre fejlesztett közvetlen demokratikus döntéshozatalt. A június 16-17-i hétvégén például mind a három közigazgatási szinten tartottak népszavazást, egészen különféle témákban – a veszélyes kutyák távoltartásától kezdve a fogyatékkal élők munkahelyi beilleszkedésének segítéséig. Bern kanton lakossága továbbá megszavazta a jövő évi, Ausztriával közösen rendezendő labdarúgó Európa-bajnokság sikeres lebonyolításához szükséges újabb 8 millió frankos hitelfelvételt. Ugyan miként működne mindez az unióban?

A svájciak idegenkednek az EU-tól, hiszen akkor az állam teljes működését – így a lényegében kormány-ellenzék megosztottság nélküli kollektív államszövetségi irányítást és az évente rotálódó elnök-miniszterelnök-külügyminiszter rendszert is – át kellene alakítani. Legfeljebb egy pénzügyi válság adhatna nyomós okot a belépésre és az euró bevezetésére, ám ilyentől senki sem tart. A domináns vélemény szerint az elkövetkező tíz-tizenöt évben Svájc nem adja fel függetlenségét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.