Osztrák fogságban?

Mi csak állunk a pusztában, és nézzük a gyorsvonatot! – ezzel a hasonlattal él a magyar és a lengyel tőzsde közötti különbség illusztrálására az egyik kis hazai brókercég vezetője. Hozzáteszi: nem biztos, hogy a vonat a helyes irányba száguld, de mi már arról is lekéstünk, hogy eldöntsük, felszállunk-e vagy sem. A szakértő azt mondja, a piac elmúlt évekbeli emelkedését látva nincs oka a panaszra, de az, hogy a magyar tőzsde nem dönthet a saját sorsáról, mindenképpen aggasztja.

Illusztráció: Tóth Róbert

A helyzet, ami ezt előidézte, éppen most három éve állt elő: 2004. május 18-án jelentették be, hogy osztrák bankokból, a bécsi elszámolóházból (OeKB) és a bécsi tőzsdéből álló konzorcium lett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) többségi tulajdonosa. A gyorsvonat-hasonlat jogosságának másik oka pedig az az aktivitás, amely az elmúlt hónapokban volt tapasztalható a varsói piacon. Ludwik Sobolewski tavaly májusi elnöki kinevezése óta a lengyel tőzsde hatalmas változáson esett át: nagy erővel próbálja magához vonzani a régió kibocsátóit, de a stratégia része az is, hogy szövetségre lép egy sor kisebb közép- és kelet-európai börzével. Miközben világszerte hatalmas tőzsdefúziókról érkeznek a hírek, régiónkban Varsó vált a gőzhengerré, amely, úgy tűnik, kész a szomszédságában bármit bekebelezni, amit tőzsdének hívnak.

Sobolewski nem titkolja, hogy Bécset tekinti fő konkurensének a régióban, és sajnálja, hogy az önmagát az osztrákokhoz kötő Budapesttel nincs lehetősége az együttműködésre (a lengyel tőzsdeelnökkel lásd interjúnkat a 66-67. oldalon). Ezek után adódik a kérdés: jól járt-e a hazai tőkepiac azzal, hogy az osztrákok irányítása alá került. A válasz nem egyszerű, még akkor sem, ha pontosan nyomon követhető, mi is vezetett a korábbi években ehhez a helyzethez.

MEGBUKTAK A BRÓKEREK.

Amikor az ezredforduló után megnyílt a lehetőség a tőzsdei vagyonhányadok, majd a tőzsderészvények adásvételére, a kedvezőtlen piaci hangulatban a magyar brókercégek többsége képtelen volt azokat helyesen beárazni. Három hazai befektető Korányi G. Tamás, majd Leisztinger Tamás és Albrecht Ottó voltak azok, akik begyűjtötték a papírokat és átvették a hatalmat a tőzsdén 2003-ban. Albrecht Ottó, a Cashline Értékpapír Zrt. tulajdonosa szerint a hazai bank- és brókerszakma ügyetlensége is kellett ahhoz, hogy a pénzügyi befektetők kezére került a tőzsde. Mint mondja, azok a szakértők, akik minden tőzsdei cég valós értékét precízen meghatározzák, valamiért nem mérték fel saját tőzsdéjük reális értékét.

A pénzügyi befektetők tőzsdére szerették volna vinni a börzét, ám e lépés sikeréhez szerintük szükség lett volna az évről évre tekintélyes profitot termelő, gyakran csak pénzgyárnak becézett Központi Elszámolóház és Értéktár (Keler) Rt.-re. Csakhogy a Magyar Nemzeti Bank nyilvánvalóvá tette, hogy nem adja el nekik az elszámolóházban meglévő részesedését. Albrecht szavaival: „Sosem engedték volna meg, hogy érték legyen belőle, amíg mi ott vagyunk.”

Mivel a tranzakció egy részét hitelből finanszírozták, nem kockáztathatták, hogy évekre beleragadnak a papírokba. Elkezdték a vevőkeresést, a magyar pénzintézetek azonban nem mutattak érdeklődést – még az OTP sem. Egyes vélemények szerint a bankok bizonyára arra gondoltak, rajtuk kívül úgysincs más vevőjelölt, s majd olcsón megveszik a Kelert. Tévedtek; erre alapozva mondják sokan, hogy a mai helyzet kritizálása előtt jobb, ha a bankok is tartanak némi önvizsgálatot. Ezen a ponton állt ugyanis elő Szalay-Berzeviczy Attila, a HVB Bank Hungary Rt. akkori letétkezelési igazgatója azzal az ötlettel, hogy a hazai letétkezelési üzletben piacvezető pénzintézet vegyen részt a BÉT fölvásárlásában. A HVB pedig hajlott is az üzletre, mivel nem kockáztathatta, hogy jobb híján egy nagy külföldi börze kezére jusson a magyar tőzsde, veszélyeztetve ezáltal a jól tejelő letétkezelés-bizniszt. Szalay-Berzeviczy végül összehozta azt az osztrák hátterű konzorciumot, amely leosztotta maga között a részvényeket.

A tulajdonosi struktúra az elmúlt három évben érdemben nem változott. S hogy mi történt ebben az időszakban? Mit nyert Budapest Béccsel? A brókerek nagy része szerint alapvetően semmit, hiszen lényegében nem sikerült értékelhető forgalmú új termékeket behozni. A brókercégek vezetői ennél valamelyest kevésbé kritikusak: szerintük legalább nyugalmat és egy folyamatosan a tőkepiacért lobbizó tőzsdeelnököt nyert a BÉT az osztrákokkal. Úgy tűnik, a nagyobb hazai befektetési szolgáltatók, valamint a legnagyobb tőzsdetulajdonos, a HVB-ből időközben UniCreditté lett bank érdeke ugyanaz: éljen sokáig a független magyar tőzsde, s belőle a hazai brókercégek, letétkezelők. A tőzsde emelkedése megdobta a forgalmat is, az árfolyamérték alapján számolt jutalékok emelték a brókercégek nyereségét. A fő veszély az, hogy a négy magyar blue-chip – az OTP, a Mol, a Richter és a Magyar Telekom – kereskedése egyszer elkerül Budapestről. Erre azonban ma még nem látni jeleket. Andreas Treichl, a konzorciumhoz tartozó Erste Bank vezérigazgatója ugyan korábban egy interjújában megpendítette, hogy elég lenne egyetlen tőzsde Közép-Európában – mégpedig adózási okokból Pozsonyban -, de aztán a kedélyek megnyugodtak. Nem is talált a Figyelő egyetlen olyan brókercégvezért sem, aki egyértelműen negatívnak találta volna az elmúlt évek folyamatait. Igaz, olyat sem, akit e folyamatok boldoggá tettek volna.

Arról már erősen megoszlanak a vélemények, vajon járhattunk volna-e jobban. Az osztrák hatalomátvételt megelőző években a tőzsde elnöki székében ülő Jaksity György, a ConCorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója úgy véli, a HVB-nek való eladás helyett a tőzsdét a Keler nélkül is tőzsdére lehetett volna vinni: 2004 őszén erre a konzorcium által fizetett árnál magasabban lehetett volna sort keríteni. A következő két évben ez akár annak háromszorosáért is sikerülhetett volna, ez a hajó azonban sajnos elment, a tőzsde értéke azóta jelentősen csökken. Albrecht Ottó viszont azt mondja, a tőzsdei kiszállás akkoriban nem volt reális alternatíva, csak később, amikor a javuló piacon a tőzsde eredményessége is nőtt. A Cashline-vezér szerint a magyar bankok érdektelensége, illetve a tőzsderészvényeket sikeresen felvásárló trió elleni zsigeri ellenszenv láttán nem volt más választásuk, csak a kiszállás. A konzorcium egyébként szerinte jól indított, de hamar beindult az osztrák henger. Ha viszont akkor nem lehetetlenítik el a pénzügyi befektetőket, akkor Albrecht szerint Varsó és Budapest a kis régiós tőzsdékkel kialakított együttműködés révén ma egy súlycsoportban lehetne. Ez alapján pedig a hazai befektetők sokkal jobban jártak volna, nagyobb részvénykínálatból válogathatnának. Persze ezt a keresletet ma is kielégítik a brókercégek, csak a BÉT-et elkerülve.

A magyar és az osztrák tőzsde elnöke természetesen elégedett az elmúlt évek eredményeivel. Tény, hogy a BÉT profitja dinamikusan nőtt, ennek azonban nem sok köze van a tulajdonosi struktúrához. Az pedig, hogy a nyereséget teljes egészében kifizetik osztalékként, jól mutatja a növekedési potenciál hiányát; a BÉT egyre inkább egy közműcéghez hasonlít. A budapesti tőzsde két legfőbb problémája: továbbra sincsenek új kibocsátók, és nagyon kevés a hazai befektető. Ezeket az elmúlt években annak ellenére sem sikerült orvosolni, hogy például a nyugdíj-előtakarékossági számla bevezetése, azaz a nyugdíjrendszer negyedik pillérének kiépítése komoly fegyverténynek számít. A nagy brókercégek megélnek a Mol és az OTP forgalmából, eközben Lengyelországban szinte minden héten új papír debütál a tőzsdén.

Jaksity György. „Sajnos ez a hajó elment.” Fotó: Sárosi Zoltán

S hogy ki a hunyó? A tőkepiaci szereplők véleménye e kérdésben egységes: az egymást követő kormányok. A Matáv 1997-es bevezetése óta csak az FHB minősült épkézláb tőzsdei privatizációnak, szinte minden céget rövidlátó módon, egyben adtak el, meg sem próbálkoztak a részvények piacra dobásával. Név nélkül nyilatkozva többen is elmondják a pletykákat arról, hogy melyik áramszolgáltató eladásánál mekkora kenőpénzek vándoroltak ilyen-olyan zsebekbe. Még ha ezekből semmi nem igaz, egy dolog akkor is tisztán látszik: abban, hogy Varsóban egymást érik a kibocsátások, döntő szerepe volt a tőzsdén keresztül végrehajtott magánosításoknak, a jó példának, amely vonzotta a kibocsátókat és befektetőket egyaránt. Itthon ez a döntéshozókat nemigen hozta lázba. Pedig egyszerű számítással ki lehet mutatni, hogy mekkora haszonnal jár, ha a kitűnő vállalatokat részletekben értékesítik. A Mol utolsó 1,73 százalékos pakettjéből például tavaly decemberben 41 milliárd forint folyt be az államkasszába, miközben az első kibocsátás során a cég 27,6 százalékát 30 milliárd forintért sikerült eladni 1995-ben – az árfolyam akkor 1100 forint (illetve 8,1 dollár) volt, tavaly pedig több mint 21 ezer forint.

Nem lett, nem is lehetett sikeresebb a közepes magyar cégek tőzsdére csábítása sem. Horváth Zsolt – aki, miután tavaly távozott a tőzsde vezérigazgatói posztjáról, ma a KBC Securities magyarországi vezetője – felidézi: munkájának közel felét az tette ki, hogy tőzsdeaspiráns cégekkel tárgyalt, mégis ez volt a legkevésbé sikeres területe. Hiába tett meg a BÉT minden tőle telhetőt, végül valahogy szinte mindenütt arra jutottak: jobban járnak, ha a tőzsdére lépés helyett egészben adják el a céget egy nagyobb külföldi vállalatnak. A közepes méretű tőzsdeképes társaságok jó részéről pedig régóta az a hír járja, hogy kiszámolták: csak mutyizva, zsebbe fizetve, a jogszabályok betartásának határait súrolva tudnak érdemleges nyereséget termelni – azaz a tőzsdei átláthatóság rontaná profitabilitásukat. Erről persze a legkevésbé a BÉT tehet, mindenesetre ez a vállalati kör nagy ívben kerüli a pesti parkettet.

VADÁSZAT BEFEKTETŐKRE. Mit hozhat a jövő a magyar tőzsde, illetve tőkepiac számára? A budapesti és a bécsi tőzsdeelnök a további együttműködésben, illetve annak kiterjesztésében bízik, az előző budapesti elnök azonban nem hisz ebben. A kelet-európai tőzsdekonzorciumnak Jaksity György szerint nincs esélye, a valódi szövetségek ugyanis a fejünk felett jönnek létre. „Egy illúzió elveszett” – minősíti a mai helyzetet a ConCorde-vezér. Elismeri, reális esély van arra, hogy a Bécs-Budapest páros szövetkezik majd valamelyik börzével, ez azonban valójában csak egy a sok lehetőség közül. „Ma az osztrákok közel 70 százalékos tulajdoni hányadukkal gyakorlatilag úgy irányítják a pesti tőzsdét, illetve alakítják jövőjét, ahogy nekik tetszik” – mondja ugyanerről Horváth Zsolt, a tőzsde ex-vezérigazgatója, egyetértve azzal, hogy kényszerpályán halad a magyar börze, a hazai szereplők mozgástere minimális. Ha például a tulajdonosi konzorcium úgy dönt, hogy a magyar papírok kereskedését átviszi Bécsbe, ezt meg is teheti. Ehhez ugyan a BÉT-en a közgyűlési szavazatok 85 százaléka kell, de van annyi pénz, amennyivel a szükséges részvénymennyiség összevásárolható. Egy ilyen lépéssel a külföldi ügyfeleket kiszolgáló magyar brókercégek buknák a legnagyobbat: gyakorlatilag nem lenne rájuk szükség. Nem véletlen, hogy a szakma egyre nagyobb elánnal dolgozik a hazai befektetők tőzsdére csábításán, ma már a korábban csak a külföldieket preferálók is lehajolnak a magyar befektetőkért, még a magánszemélyekért is.

Varsóban már csak azért sem félnek a tőzsdei hossz végétől, mert ha a külföldiek pánikszerűen menekülnek, a 85 százalékos arányban jelen levő belföldi befektetői réteg állandó vételi erőt képvisel. Budapesten viszont könnyen összeomlik a piac, ha a külföldiek kivonulnak, a honi befektetők aránya ugyanis nem éri el a 20 százalékot. Egy kis brókercég elemzője szerint a nagy magyar befektetési szolgáltatók versenyt futnak az idővel: az euró bevezetése után úgyis elveszítik a külföldi megbízókat, s addig akarják megerősíteni a magyar befektetői réteget. A szakmának még soha nem volt annyira szüksége a hazai invesztorokra, mint most. A szakértő szerint az sem véletlen, hogy Bécs és Budapest nem köti össze kereskedési rendszerét, és nem biztosít kölcsönös tőzsdetagságot. Az ugyanis ellentétes a tulajdonosok érdekeivel. Ha megvalósulna az átjárhatóság, a magyar befektetők könnyen elérnék a nálunk is jól ismert és aktív cégeket, például az OMV-t, vagy a Sky Europe-ot. Ám ezzel párhuzamosan a külföldi nagybefektetők Bécsben, a frankfurti tőzsdéével azonos Xetra rendszeren tudnák kereskedni például a BÉT „zászlóshajóját”, az OTP-t, ez pedig komoly érvágást okozna mind a hazai letétkezelési bizniszét féltő UniCreditnek, mind a külföldieket kiszolgáló hazai brókercégeknek. A magyar tulajdonú kis cégek egyelőre tehát hiába szeretnék, hogy legalább ennyi előnyét lássák a Bécs-Budapest frigynek, erre ma nem sok esély látszik.

Kereskedni persze így is tudnak a Xetrán, legfeljebb drágábban. Horváth Zsolt kiemeli, hogy miközben a tőzsdék küzdenek egymással, a befektetők szempontjából a kelet-európai tőzsdeintegráció az uniós csatlakozással lényegében megvalósult. „Kelet-európai k.u.k. gondolkodásunkkal le vagyunk maradva, a nagyoknál már rég a piacelérés módja a lényeg” – véli Jaksity György, hozzátéve: bármelyik piac bármelyik papírja bárki számára elérhető, s a közeljövő trendje is a kereskedési rendszerek integrációja lesz. A volt tőzsdeelnök kiemeli: a novemberben életbe lépő uniós tőkepiaci szabályozást, a MIFID-et (Markets in Financial Instruments Directive) is a nagy globális szereplők lobbizták ki (Figyelő, 2007/12. szám), az alternatív kereskedési rendszerek egyre erősebbek lesznek, harmadik generációs tőzsdék jöhetnek létre. Ezekkel is versenyeznie kell a BÉT-nek.

Végül adódik a kérdés, mit lehet ma tenni a tőkepiacért Magyarországon, miután a nagy lehetőséget, az állami társaságok tőzsdei privatizációját elszalasztottuk. Jaksity úgy véli, a BÉT ma is tőzsdeképes a Keler nélkül, Horváth Zsolt szerint viszont ahhoz, hogy jó likviditású, vezető papírrá váljon, szükséges az elszámolóház integrációja. Hasonlóan vélekedik Szalay-Berzeviczy is.

A BÉT előző és jelenlegi első embere egyetért viszont abban: a magyar tőkepiac túlélésének kulcsa az, hogy komoly papírok legyenek a tőzsdén, és megfelelő legyen a forgalom. Vagyis: a hazai befektetői réteg erősítése mellett itt kell tartani a négy nagyot – amelyek persze csupán nálunk vezető papírok, máshol jóval hátrébb vannak a sorban -, s újakat kell hozzájuk hozni. Ez viszont eddig nem működött. Természetesen minden általunk megkérdezett szakember támogatja a tőzsde és a Magyar Demokrata Fórum által a múlt héten közösen bejelentett javaslatot a még hátralevő privatizációs ügyletek tőzsdére terelésére, a BÉT pedig emellett is folyamatosan bombázza tőkepiac-élénkítő javaslataival is a kormányt (Figyelő, 2007/16. szám).

„Emellett persze a másodlistázások felfutása is segíthet” – szögezi le Horváth Zsolt. Ha például a luxemburgi központú, de Közép-Európára fókuszáló Orco ingatlancég május végére várt budapesti bevezetése sikeresnek bizonyul, mások is követhetik a vállalat példáját a több tőzsdén történő párhuzamos jegyzésre. Persze a legfontosabb, hogy a magyar cégek fő piaca Budapest legyen – nem véletlen, hogy Szalay-Berzeviczy Attila tárgyalásokat kezdeményezett azokkal a cégekkel, melyek külföldi tőzsde felé kacsingattak. Ilyen volt nemrégiben a TriGránit, a legfrisebb példa pedig a Wizz Air. Jaksity György ezzel együtt úgy véli, túl sokat nem szabad várni az új bevezetések terén. Ahhoz ugyanis, hogy valaki felkeltse az intézményi befektetők érdeklődését a BÉT iránt, 50 millió, de még inkább 100 millió eurós kapitalizáció kell, az ilyenre esélyes magyar cégeket pedig két kézen meg lehet számolni.

A Varsói Tőzsde elnöke: Budapest már sehol sem játszik

A lengyel börze privatizációja során a piaci szereplőket látná szívesen vevőként Ludwik Sobolewski.

– Miért nem tetszik Önnek a Bécs és Budapest által Varsó számára javasolt együttműködés?

Ludwik Sobolewski

– Mi egyszerűen mást szeretnénk. Varsó a régió leggyorsabban fejlődő piaca, a térség messze legnagyobb országában. Úgy gondolom, reális célunk az, hogy Varsó legyen a régió központja. Látjuk, hogy Bécs is ezt szeretné, de nem értem, milyen alapon. Nyugat-európai fejlett tőzsdének számít, mégis régiós piacként állítja be magát, hogy profitálhasson Közép- és Kelet-Európa kimagasló növekedési potenciáljából.

– Teljesen elveti tehát a Béccsel történő kooperáció lehetőségét?

– Bécsre mint legnagyobb konkurensünkre tekintünk.

– És mi a helyzet Budapesttel?

– A magyar piac már sehol sem játszik. Azzal, hogy összekötötte magát Béccsel, elveszítette önállóságát. Ezt személy szerint nagyon sajnálom, hiszen számos területen tudnánk együttműködni a Budapesti Értéktőzsdével. A mai helyzet viszont az, hogy az egész régióban bárkivel tárgyalhatunk, kivéve a magát már három éve elkötelező magyar piacot.

– A bécsi és a varsói tőzsde is szemet vetett a szlovén, illetve a bolgár piacra. Mit tervez Ön akkor, ha mégsem adják el ezeket?

– Bármilyen együttműködés lehetőségét megvizsgáljuk. Emellett megmutatjuk az ottani cégeknek, hogy a varsói bevezetés kifejezetten kedvező számukra, a több tőzsdén történő párhuzamos kereskedést prioritásként kezeljük.

– Nem zavarja a potenciális célpontokat az, hogy egy állami tulajdonú tőzsdével tárgyalnak?

– Nem, már csak azért sem, mert a jövő év elejére várhatóan részlegesen privatizálják a varsói tőzsdét.

– Ezzel kapcsolatosan sokféle hírt lehetett hallani. A mai állás szerint mekkora részt tart meg az állam, illetve kik lehetnek az új tulajdonosok?

– Még nem dőlt el semmi, a privatizációs tanácsadó dolgozik a javaslatokon. Egy biztos: én ellenzem a külső pénzügyi nagybefektetőket, és támogatom a piaci szereplők tulajdonszerzését. Azt szeretném, hogy a többségi tulajdonrész továbbra is az államnál maradjon, az eladásra kerülő részvények pedig a piacon aktív brókercégek, befektetési és nyugdíjalapok, illetve a tőzsdén jegyzett kibocsátók tulajdonába kerüljenek.

– Külföldiek is vásárolhatnak majd?

– Nem zárkózunk el ettől, de azt tudni kell, hogy a forgalom több mint 80 százaléka a hazai befektetőkhöz köthető.

– Mennyire támogatja az Ön terveit a lengyel kormány?

– Elégedett vagyok. A kormány egyértelműen támogatja a tőzsdei privatizációt, és lényegében szabad kezet adott, nem avatkozik be a tőzsde életébe.

A Budapesti Értéktőzsde elnöke: A tőkepiac sorsa a kormányon múlik

Kirakatakciónak tartja Varsó terveit Szalay-Berzeviczy Attila, s úgy véli, a lengyel, a cseh és a magyar parkettnek nem egymás ellen kellene versenyeznie, hanem együtt a nagyokkal szemben.

– Immár három éve az osztrák hátterű konzorcium ellenőrzése alatt áll a pesti tőzsde. A piaci szereplők egy része viszont az utóbbi hónapokban irigykedve figyeli Varsó nagyra törő terveit, mondván: kár, hogy Budapestnek már nincs választása.

– Nem kell irigykedni. Az állami kézben lévő varsói tőzsde áltatja önmagát és saját piacát.

– Mivel?

Szalay-Berzeviczy Attila

– Az „Ide nekem Közép- és Kelet-Európát!” stratégiájával és a mostanában rendezett különböző kirakatakcióival. Varsónak hozzánk képest – azon túl, hogy egy nagyobb gazdaság tőzsdéje – mindössze egy előnye van: ott a kormány a gazdaságpolitikájában stratégiai szerepet adott a tőzsdének. Azonban Prágától vagy Budapesttől még így sem tudja majd teljesen elszívni a levegőt, mert ahhoz soha nem lesz elég nagy és erős. Budapestnek a bécsi tőzsde a maga 12,5 százalékos tulajdonrészével nem kerékkötője, sokkal inkább a komoly fejlődés katalizátora. A többi osztrák banki tulajdonossal együtt ma ők biztosítják azt a stabil részvényesi hátteret, ami korábban nem létezett, megnehezítve a BÉT akkori menedzsmentjének a dolgát.

– Bécs nem ugyanazt akarja, mint Varsó?

– Van két nagy különbség. A bécsi tőzsde mögött a régió legnagyobb befektetési szolgáltatói állnak részvényesként, ráadásul ők ma már tapasztaltabbak és tudják, milyen falakba lehet ütközni itt a régióban. A lengyelek is rájönnek majd. Ludwik Sobolewskivel a régiónk jövőjéről folytatott beszélgetéseim során mindig azon az állásponton voltam, hogy szerintem esélytelenek Szófia, vagy más tőzsde megszerzésére, mert semmilyen hozzáadott értéket nem tudnak biztosítani, növelve az adott börze bevételét. Ráadásul nem hiszem, hogy van olyan ország, amely szívesen passzolja át nemzeti tőzsdéjét egy másik állam tulajdonában lévő börzének.

– Budapestet jobban fogadnák? Egyáltalán, a BÉT pályázhatna, miközben Bécs is így tesz?

– Erről nyilván tárgyalnánk Bécsben, de úgy vélem, a szófiai tőzsde maximum pénzügyi befektetés lehetne.

– Miért?

– A mi méreteink mellett nem látom azokat a szinergiákat, amelyek miatt érdemes lenne megszerezni. Teljesen más, amikor a New York-i értéktőzsde megveszi a Euronextet. Az már egy kritikus méreten túlmutató tranzakció. Szófia inkább presztízskérdés. Nem tudnánk magyar vezetőket odatenni, tehát limitált lenne a mozgástér, ehhez képest borzasztó nagy kapacitásokat kötne le. Ha már befektetés, inkább a Kelerről beszéljünk.

– Van miről? A parlament 2005 végén hozott egy törvényt, amellyel megakadályozta, hogy az elszámolóház a tőzsdéé legyen. Történt azóta valami?

– Folytatjuk a háttéregyeztetéseket, s remélem, hogy a Keler egy éven belül a BÉT tulajdonába kerül.

– Térjünk kicsit vissza a tőzsdék helyzetéhez. Ha nem jó, amit Varsó kínál, akkor mi a helyes út Ön szerint?

– Varsónak, Prágának és Budapestnek nem egymás ellen kellene versenyeznie, hanem együtt a nagyokkal szemben. Egy közös kereskedési rendszerrel összekötött közép- és kelet-európai tőzsdeunió már képes lenne olyan nagy nyugati vállalatokat is vonzani, melyek komoly szerepet játszanak a térségünkben, de külön-külön a régió egyik tőzsdéje sem mozgatja meg a fantáziájukat. Persze még hárman együtt is kicsik volnánk, de így már könnyebb lenne leülni egyezkedni a térség két szélének óriásaival: Milánóval és Moszkvával. Én egy közép- és kelet-európai Euronext létrehozásában hiszek, és abban, hogy a tőzsdéket a legnagyobb bankoknak, brókercégeknek és tőzsdei vállalatoknak kell tulajdonolni, és nekik kell piaci alapon kezdeményezni a tőzsdék integrációját.

– Említette, hogy a lengyel kormány tőzsdebarát. A magyar még most sem az? Gyurcsány Ferenccel például Ön aláírt 2005-ben egy tőkepiac-fejlesztési megállapodást…

– A Kaczynski-kormány is rájött, hogy érdemes a tőzsde irányába terelni a hazai vállalatokat, mert az növeli az ország tőkevonzó képességét, a lengyel gazdasághoz köti a belföldi megtakarításokat és ezáltal növelni tudja a költségvetés bevételeit. A varsói tőzsde ezáltal a lengyel gazdaság és a kormány egyik leghatékonyabb propagandagépezete lett. Ezzel szemben a BÉT folyamatos kormányzati ellenszélben, vagy szélcsendben próbált fejlődni a rendszerváltást követő 17 évben. A Matáv 1997-es bevezetése óta a magyar állam egyetlen vezető vállalatot sem hozott a parkettre. Mi mindenesetre nem adjuk fel, éppen ezért a továbbiakban is megpróbálunk hasznos partnere lenni a mindenkori magyar kormánynak a hazai tőkepiac élénkítésére és versenyhelyzetben tartására irányuló újabb és újabb javaslatainkkal. Az viszont, hogy lesz-e, és ha igen, akkor milyen súlyú és hatékonyságú a hazai tőkepiac, már a mindenkori kormány felelőssége.

– Áthárítja a felelősséget?

– Így van. Amerikában vagy Angliában kétszáz éves tőkepiaci múlttal és a világ legnagyobb vállalataival és befektetési szolgáltatóival a háta mögött nyilván nem kell ezzel foglalkoznia a kormányoknak. A magyar tőkepiac azonban a rendszerváltást követően csak lepusztult vállalati szektorra építhetett, amelynek ráadásul a nagyobb részét, az azonnali bevétel-maximálásban érdekelt privatizációs gyakorlattal, szakmai kezekbe adták. Nemzeti érdek, hogy a lakosság 6 ezer milliárd forintnyi pénzügyi megtakarítása a hazai vállalati szektort fűtse, és ne kényszerüljön külföldre. De ehhez dinamikus és vonzó hazai tőkepiac kell. Ha erről lemondunk, akkor a hazai pénzrendszert értékeljük le, és Magyarország regionális pozícióját gyengítjük tovább.