Gazdaság

Király Júlia: Terhek és tények

A szükséges megszorítások piactorzító és esetleges elemekkel keverednek - állítja pénzügyi szakértő szerzőnk.

Alig egy hét telt el a máris Gyurcsány-csomagnak elkeresztelt Új egyensúly program meghirdetése óta, és ez az első hét nem nevezhető épp diadalmenetnek. Miközben szinte egyhangú volt mind az elemzők, mind a közvélemény várakozása a határozott, sőt, drasztikus megszorítás szükségességét illetően, a „nagy pofon” meglepetést okozott. A gazdaság számos szereplőjét a várakozásoktól látszólag eltérő csomag lepte meg, annak megalkotóit pedig a „piac” goromba reakciója: árfolyamzuhanás, BUX-mélyrepülés, leminősítés. Nem kevés meglepetés egy hétre. Mindenki kicsit sértetten néz a másikra: „nem ezt vártuk”, és lássuk be, mindkét oldali „sértettségnek” és „meglepettségnek” van alapja.

Egy egészen apró részletkérdés a csomag egésze szempontjából az úgynevezett „bankadó” – de sorsának végiggondolásával talán segíthetünk a csomag, a mögötte álló filozófia és a reakciók megértésében.


Király Júlia: Terhek és tények 1

Király Júlia, a Nemzetközi Bankárképzõ Központ vezérigazgatója

KAMATTÁMOGATÁS-BOMBA. A „kályha”: a lakáshiteleknek az ezredfordulótól datálódó kamattámogatása. A részletekkel nem bíbelődve, a kamattámogatás valójában egy erősen piactorzító, de gyakran alkalmazott monetáris politikai lépés (a kamatplafon) és egy a jövedelemelosztást módosító fiskális megoldás (az ártámogatás) együttesének tekinthető, s mint ilyen, egyértelmű beavatkozás a normál piaci viszonyokba. Megítélni azonban nem ezen minősítésen, hanem az általa kiváltott hatások összességén keresztül tudjuk. A lépés a lakáspiac feléledéséhez vezetett – de csak mintegy hatodrészben az új lakások keresletét növelte, alapvetően a használt lakások piacát mozgatta meg. A támogatás ugyanakkor erőteljesen módosította az életpálya menti finanszírozás szerkezetét, amennyiben az életpálya minden pontján állók számára a lakásberuházás azonnali megvalósítására ösztönzött. Ennek következménye a lakossági nettó finanszírozási képesség drasztikus romlása volt, így 2003 első negyedévében a magyar háztartások – talán egyedülállóan a világon – nettó hitelfelvevővé váltak. Ezzel egy időben a kamattámogatásra fordított költségvetési kiadások is radikális növekedésnek indultak, a hitelállomány bővülésével párhuzamosan évről évre duplázódtak, 2005-re pedig már meghaladták a 200 milliárd forintot. A konstrukció makrogazdasági hatása tehát egyértelműen egyensúlyromboló volt.

A társadalmi méltányosság szempontjából sosem volt egyértelmű a kamattámogatás megítélése – az elemzések szerint szinte minden változatában a magasabb jövedelműeknek adott többet és a társadalom alsó deciliseibe tartozóknak kevesebbet. Ehhez kapcsolódóan az egyik legkényesebb kérdés: ki is kapta valójában a jövedelemtranszfert? A változó szövegű rendeletekbe ágyazott képletek nehézségein átvágva magunkat rögzíthető, hogy a támogatott hitelek kamatmarzsa (forrásköltség feletti hozama) rendelettípusoktól és lakáshitel-típusoktól függően 3 és 8 százalék között mozgott, amelyen a jelzáloglevelet kibocsátó és finanszírozó bank osztozott. Amennyiben ez megfelel a „normál” banki marzsnak, akkor a jövedelemtranszfer haszonélvezői egyértelműen a hitelfelvevők; ha a „normál” banki marzs ennél alacsonyabb, akkor a jövedelemtranszfer haszonélvezői részben a hitelfolyósító hitelintézetek. A „normál banki marzs” meghatározására azonban eddig semmiféle számítás nem készült. Így innentől kezdve a „hit” győzedelmeskedik: egyesek szerint a támogatás túl magas volt, tehát a hitelfelvevőkön túlmenően abból bőven jutott a banki közvetítőcsatornának, míg mások szerint a támogatás épp a banki normál marzsnak felelt meg, sőt inkább az alatt volt, tehát a jövedelemtranszfer egészét a hitelfelvevők kapták.

A kamattámogatás tehát olyan piactorzító beavatkozás volt, amelynek makrohatása egyértelműen negatív, a társadalmi méltányosság szempontjából pedig erősen kétséges. Ugyanakkor ezen támogatás sajátossága, hogy az állami kiadás az egyik percről a másikra nem csökkenthető, hiszen a támogatással nyújtott hitelek teljes futamidejére (15 évre!) szóló elkötelezettséggel jár. A kamattámogatás megszüntetése tehát a fentiek ismeretében logikus, de a kiadásokat nem drámaian mérséklő lépés. Mindazonáltal rég meg kellett volna lépni – mert jövőbeli felesleges kiadásoktól kímél meg.

A banki különadó a kamattámogatás kiváltotta piactorzulásra volt egy más irányú piactorzító lépés – nem mentesen némi politikai demagógiától. A két éve bevezetett 50 százalékos nyereségadó-emelés (a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 16 százalék helyett 24 százalékot fizettek két éven keresztül) az „eredendő bűnt” nem szüntette meg, de a piaci szereplők egy jól meghatározott csoportját látványosan „megbüntette”. Ezzel mintegy állást foglalt a fentebb taglalt polémiában is, implicite úgy döntve, hogy a kamattámogatásból adódó jövedelemtranszfer elsődleges kedvezményezettje mégiscsak a bankszektor volt, nem pedig a hitelfelvevők széles köre. Ez pedig ebben a formában egyáltalán nem igaz. A bankadót ezen logika alapján azonnal követni kellett volna minden olyan szektorra kirótt adónak, ahol az állami ártámogatás bármilyen formában megjelenik: jöhetett volna tehát a gyógyszergyártók extra adója, a mezőgazdasági különadó, és így tovább.

ILLETÉK-ÖTLET. Az Új egyensúly programja a kamattámogatást nem szüntette meg, ugyanakkor továbbra is – a bevezetett szolidaritási adón túlmenően – el kívánja vonni a banki nyereség egy részét. A formára az éppen aktuális ötlet a lakáscélú (esetleg valamennyi?) hitelek kamattámogatására kivetendő 20 százalékos illeték, egyelőre nem tisztázott feltételek és körülmények között. Ha ezen illetékben vélnék a megoldást megtalálni, akkor a fentiek alapján valamennyi állami támogatásra illő lenne érvényesíteni ezt az elvonást. A megszorítás, a bevételnövelés legalább formájában legyen normatív.

A banki különadó jó példa arra, hogy piactorzító lépésre nem lehet egy másik piactorzító lépés a válasz, mert e kettő nem egymást korrigálja, hanem csak újabb torzulásokat szül. A banki különadó fenntartása (bármilyen formában is) politikai döntés – sem a gazdaságra, sem a társadalmi méltányosságra nem gyakorol pozitív hatást, a pillanatnyi rosszkedvet véli csupán enyhíteni. Különös bája a történetnek, hogy a kamattámogatásra kirótt illetékkel az állam saját – a Földhitel- és Jelzálogbank részvényeiben megtestesülő – vagyonát is leértékeli, tehát el is veszti, amit beszed.

Az Új egyensúly csomagja így lesz kettős: a szükséges, megszorító normatív lépések – például tőkejövedelmek adójának bevezetése, az egykulcsos áfa, szolidaritási adó és hasonlók – keverednek az egyáltalán nem normatív, esetleges, ismételten piactorzító ötletekkel. Miközben az „eredendő bűn”, a költségvetési túlköltekezés lehetősége még mindig – az elosztó rendszerek átalakításának befejezéséig – ott lebeg a fejünk felett. Talán egy kis időhöz jutottunk.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.