Ilyenkor – ugye, ismerős? – tízből tízszer a folytatás valahogy úgy hangzik: „Te, micsoda nő volt, ha láttad volna, szőke és hosszú combú!” Mert hát ki akarna azzal brillírozni egy poszt-macsónak, hogy egy nagy fenekű, zsíros bőrű feketével hált. Persze, hogy senki. Mert az üzenet az, hogy a mindenkori mesélő a nők javából válogathat. A java pedig szőke és hosszú combú. Legalábbis itt, Közép-Európában.
De engedtessék megjegyezni, hogy ugyanez a beszélgetéstöredék Közép-Afrikában így hangozna: „Micsoda fekete nő volt, apám! Csillogó bőrű, hatalmas, lógó farú!” És a másik irigykedne: „A mindenit!”
Micsoda gőg és arrogancia hinni, hogy az a szép, amit mi annak hiszünk. Csak Közép-Afrikában több mint 500 törzs él és mindegyik másképp díszíti a nőket. És bár a tradíciók halványodnak, néhányak még ma is követik a XIX. századi hagyományokat. Egy forgalmas kongói utcán a helyiek az arcjelekből megmondják, ki melyik törzsből való. Nincs az a kongói férfi, akit ne nyűgözne le egy Bateke törzsbéli nő. Nekik hat hónapos korukban (!) egy pengével finoman, de iszonyú sokszor végighúzták az arcukat. Sűrű csíkokban, szorosan egymás mellett, a homlokuktól az állukig. Aztán a baba arcára felforrósított banánhéjat tettek. A seb megmaradt, és minél ügyesebb volt a törzsi kozmetikus, annál szebb lett az asszony. A seb idővel csíkká halványult, a nő szépségét pedig – ha túlesett az ősi plasztikai beavatkozáson – ma is az minősíti, milyen vékony és milyen sok csík díszíti az arcát.
A Bakujava törzsből való nőkön csak két sebet ejtettek, egy-egy nagy vágást a fülük alatt a nyakukon. Az évek során a seb tetoválássá szelídült, a nő pedig elragadó lett, mentében még ma is vágyakozó tekintetek kísérik.
Törzstől függetlenül egy egészen bizonyos: egy afrikai nő annál vonzóbb, minél feketébb a bőre. Erre a hazánkban élő, de kongói Michel N’koli Hugues hívja fel a figyelmet. Ezért, ahogy mi európaiak barnító krémet használunk, a közép-afrikaiak feketítőt. A fekete krémet nem a szupermarketekben árulják, vidéken állítják elő ma is, egy bizonyos fa nedvéből. A cseppeket úgy gyűjtik, mint a kaucsukot a kaucsukfából, és azért kenik fel a sötét bőrükre, hogy egészen fekete és csillogóan fénylő legyen. Miközben feljebb, Észak-Afrikában a falvakban épp egy másik speciális fát használnak, azt, amelyiknek a hamuja égetés után fehérre világosodik. Ezzel kenik be már a kislányokat is, hiszen ott, északon gyereket és asszonyt a hamufehér arc tesz vonzóvá.
Pedig az arc csak a második, amit egy afrikai férfi megnéz egy nőn. Az első a hátsó. Ezért aztán nincs az az afrikai nő, aki után ne fordulna meg a férfi. Nagy és kerek fenék, ez a szexepil. És ezen nem érdemes csodálkozni, mint ahogy ezért nem is érdemes Afrikáig utazni. Elég csak egy pillantást vetni Rubens: Párisz ítélete című képére. Szegény királyfinak három csodás nőből kellett kiválasztania a legeslegszebbet. Mai szemmel – eltekintve a művészi értéktől – a nők úgy néznek ki, mint egy kozmetikai hirdetés szereplői, „zsírleszívás előtt” felirattal. Pedig hát miért is utálja egy fél világ azt, amiért a másik fele rajong, és ami 1632-ben Európában is gyönyörűnek számított?
De ugorjunk száz évet. Tiziano Urbinói vénusza olyan, mint a konditerem helyett csokoládét gyűrő bánatos Bridget Jones. Pedig csak arról van szó, hogy a reneszánsz nőideál a körtehasú asszony.
Hány év és hány ezer kilométer választja el az egyik szépségideált a másiktól? Hogyan tudna azonosulni a fekete festékkel bűvészkedő közép-afrikai a fehér arcúra vágyó észak-afrikaival? Miközben ugyanazon a földrészen máshol újabb és újabb karikákat tesznek a nők nyakára, hogy minél hosszabbra nyújtsák azt. Ne tessék azzal jönni, hogy ez embertelen; engedtessék meg, hogy e helyt figyelmeztessek a saját gyerekük lábát újra és újra összetörő kínai anyákra – hogy a gyerekek lába kicsi maradjon -, vagy a fűzőket fulladásig húzó európai anyákra.
És mi van a fülükbe fadarabokat fúró afrikaiakkal? Akik a fát egyre nagyobbra és nagyobbra cserélik, hogy a lyuk is egyre nagyobb, több ujjnyi és így szebb legyen? Kinek a pap, kinek a papné.
„És a férfi? – kérdezem Michelt, született afrikai beszélgetőpartneremet -, a férfi mitől szép?” „Nem kell azzal semmit sem csinálni, jó az úgy, ahogy van” – mondja. Bólintok. Hát igen. Mégis vannak dolgok, amelyekről kortól és távolságtól függetlenül ugyanazt gondolják az emberek. Akarom mondani, a férfiak.
