Faragnák

Rég túl lenne az ország a közigazgatási reformon, ha a Horn-kormány idején az MSZP-SZDSZ koalíció él a kétharmados többségével – jegyezte meg Verebélyi Imre egyetemi tanár, az OECD-hez delegált magyarországi rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter egy a múlt héten, Budapesten rendezett szakmai konferencián. A tanácskozáson jelenlévő belügyminiszter, Lampert Mónika csak ingatta a fejét. „De, de – folytatta határozottan Verebélyi, akit annak idején Horn Gyula kormányfő megbízott a közigazgatás-korszerűsítési program kidolgozásával, ám munkája gyümölcse végül az asztalfiókba került -, addig tud lépni egy kormány, amíg rendelkezik a minősített többséggel, utána már akkor sem, ha akar.” Ezzel arra utalt, hogy bár a kilencvenes évek eleje óta jobb- és baloldalon egyaránt tudják, hogy átalakításra vár a közszféra, politikai, taktikai okokból, és persze koncepcionális különbségek miatt nem sikerült megegyezniük.

A konferencián a szocialista kötődésű ideológusok és maga a belügyminiszter is pontos diagnózist állítottak fel az állami szféráról; ettől lényegesen eltérő megállapításra a Fidesz szakpolitikusai sem jutottak volna. Ami különös: annak ellenére sem voltak elégedetlenek az elértekkel, hogy a nagyszabású államreformtervekből, a Medgyessy-kabinet által 2006-ra ígért önkormányzati regionalizmusból – négy párti egyetértés híján – mindössze a kistérségi társulási rendszer valósult meg. „Rengeteg előkészület történt, a valóságban azonban semmi, mégis sikerként könyvelhetjük el, hogy legalább a lelkekben végbement egy változás” – tett filozofikus megállapítást Ágh Attila, az IDEA-csoport, az államreform kidolgozásával megbízott MSZP-s szellemi műhely vezetője. Szerinte már az is eredmény, hogy lélekben az ország felkészült a reformra, arról már nem kell győzködni a szektorban dolgozókat.

Herényi Károly, MDF: “A politikai elitből hiányzik az őszinte szándék és akarat az átalakításra.”

RETTEGÉS. Ez a lélekben felkészülés azonban, miként a Figyelő utánajárt, sokaknál a rettegéssel azonos. A minisztériumokban és területi szinteken is: tizedeléstől tartanak, s nem ok nélkül. A központi igazgatás reformját tartalmazó, Sárközy Tamás jogászprofesszor által kidolgozott koncepció szervezeti racionalizálás mellett 10-20 százalékos létszámleépítést tartalmaz, míg a Fidesz egyik fő gazdasági ideológusa, Matolcsy György volt gazdasági miniszter 200 ezres karcsúsítást tart szükségesnek. A Fideszen belül, úgy tűnik, nincs teljes szinkron, mert Varga Mihály ex-pénzügyminiszter ennél jóval óvatosabban fogalmaz. Szerinte először leltárt kell készíteni, hogy meglássák, mely területeken van szükség szervezeti reformra, míg a pártelnök egyenesen arról beszél országjáró körútján, hogy a Fidesz részéről nem jöhet szóba megszorítás.

Rövid távon a reform inkább pénzt visz el, mint hoz, miközben nemzetközi összehasonlításban nem olyan kirívó a költekezés. Az EU régebbi államaiban 2004-ben a közkiadások átlag a GDP 47,7 százalékát tették ki, Magyarországon 47,5 százalékát, ami 2000-ben még 47,9 százalék volt. Igaz, közben környezetünkben a csehek és a szlovákok is létrehozták már a maguk takarékosabb, modernebb közigazgatási struktúráját.

Lamperth Mónika, MSZP: “A választott önkormányzatoké a jövő, de ez csak több cikluson át valósítható meg.”

A legnagyobb probléma a túlburjánzott központi és területi igazgatás, a vezetői posztoknak politikai érdemek ellenében való osztogatása, a szakpolitikák koalíciós alkuktól függő, ésszerűtlen és a szakmaiságot nélkülöző feldarabolása. Ha kell egy államtitkári státus, kreálnak egy hivatalt. Az önkormányzati rendszerben a szétaprózott térszerkezet a fejlődés legnagyobb gátja, 3168 települési önkormányzat mint 3168 „kis köztársaság” létezik. A széttagolt struktúrában nem tudnak megfelelő közszolgáltatásokat biztosítani, drága a fenntartásuk, ráadásul lassan reagálnak a kihívásokra. Ezen a gondon csak részben enyhített a kistérségi társulási rendszer, ahol a települések társulásokba tömörülve látják el közfeladataikat.

A mostani és az előző ciklusban is fél tucat tanulmány született a közigazgatás egyes szintjeinek megreformálására, ám egyik párt szakértői stábja sem tudott pontos választ adni lapunknak arra a kérdésre, milyen és mennyibe kerül a korszerű, a gazdasági-társadalmi és nemzetközi folyamatokra rugalmasan reagálni tudó közszféra. Arra figyelmeztettek viszont, hogy a fejlett nyugati államok (köztük a brit, a francia és a német) már túl vannak a „new public management” korszakon, amikor a közszférával szemben támasztott legfőbb elvárás az volt: legyen olcsó, mert az ott megtakarított forrásokból kívánták fedezni a jóléti szolgáltatások kiadásait. „Az olcsóság mítosza elbukott, a modern államok közszférájának új rendezőelve az eredményesség, a hatékonyság” – fogalmazott egyikük. Az új idők új szeleit hozta Magyarországra Verebélyi Imre az OECD párizsi központjából, amikor azt hangsúlyozta a szakmai konferencián: „A rezsit nem megspórolni kell, hanem megkeresni.” Az egyedüli, amit számon kell kérni a magyar közigazgatáson és közszférán, az az, hogy mennyire szolgálja a nemzetgazdasági fejlődést, a vállalkozói szférát, s milyen minőségű szolgáltatásokat nyújt az állampolgároknak.

Feladatalapon kell átvilágítani a közszférát, s annak ismeretében meghatározni a gazdaságos „üzemméretet”, amelyben valóban hatékonyan lehet működtetni egy szervezetet. Ilyen felmérés azonban sem az Orbán-kormány idején, sem pedig a most záruló ciklusban nem készült (pedig Vadász János kormánymegbízott hivatala ígéretet tett rá). Nálunk még mindig úgy készülnek a reformkoncepciók, mintha a kiadáscsökkentés, a leépítés, elbocsátás önmagában hatékonyabbá tenné a szervezetet. Lefaragásra az államháztartási egyensúly biztosítása végett szükség van, miként a túlburjánzott struktúra visszafogására is, ám ez a reform eredménye kell legyen, nem pedig annak végrehajtási elve.

SZLOGENEK. A Figyelő szocialista körökből úgy értesült, választási győzelme esetén az MSZP és az SZDSZ a Sárközy Tamás által készített, a központi igazgatás racionalizálását célzó törvénytervezetek alapján lát munkához. A központi és területi igazgatási szervek átalakítása nem igényli kétharmados törvények módosítását, ám vérmesebb szocialisták ennél jóval távolabb mennének: államreform-terveket dédelgetnek.

Arról még nem döntöttek az MSZP háza táján, hogy a megyékkel mi történjen, de most már hajlanak arra, hogy az önkormányzati régiók létrehozásával párhuzamosan megszüntessék az évszázados megyerendszert. Lampert Mónika például úgy fogalmazott: „Meggyőződésem, hogy a választott regionális önkormányzatok létrehozása a jövő útja a hazai közigazgatás modernizálásában. Ez azonban csak több lépésben, több kormányzati cikluson át valósítható meg”. Ezzel az SZDSZ mélyen egyetértene. Eredetileg a szabad demokraták programja tartalmazta a kisebb parlament megteremtése mellett a 27 ezres önkormányzati képviselői kör megfelezését, erről javaslatot is nyújtottak be a törvényhozásnak, de múlt év őszén álláspontjukkal még egyedül voltak. Ma már mind a négy parlamenti párt zászlajára tűzte az országgyűlési és önkormányzati képviselők létszámának drasztikus csökkentését. Az igazgatás átalakításáról viszont csak általánosságban, a szlogenek szintjén beszélnek.

INTÉZMÉNYES FÉKEK. A következő ciklus végéig mindazonáltal a Sárközy-koncepció 20 százalékos leépítést tart reálisnak, ami a szervezeti racionalizálással, intézmény-összevonásokkal együtt több száz milliárd forint kiadáscsökkenést eredményezhet. A jogászprofesszor szerint elsőként a vezetői állásokat kell megnyirbálni, mert azok aránya az összes foglalkoztatotthoz képest nemzetközi összehasonlításban is magas: 12 százalékos. Negyedével csökkentené az elképzelés a szervezetek számát, emellett összevonna több országos hatáskörű szervet. Megszüntetné a közhasznú társaságokat, ahol bújtatott formában foglalkoztatnak állami feladatokat ellátó alkalmazottakat. A jelenlegi 15 helyett 10 – legfeljebb 12 – tárca elegendő lehet a jövőben. Azt pedig, hogy a fogyókúrára fogott állam idővel ne hízzon vissza, Sárközy intézményes fékek beépítésével akadályozná meg.

Választási győzelmük esetén a szocialisták újabb 100 napos programja ezúttal nem osztogatással kezdődne, hanem nadrágszíj-meghúzással. Az egészségügy átalakítása mellett már az első hónapokban megkezdenék az előkészületeket a közszféra reformjára.

A Fidesz, mint gazdaságpolitikája többi részét, közigazgatási koncepcióját sem hozta még nyilvánosságra, egy informátorunk azonban megerősítette, hogy a vezető ellenzéki párt is rendelkezik kész forgatókönyvvel. Varga Mihály, az Orbán-kormány pénzügyminisztere néhány hete így fogalmazott: „Aki úgy gondolja, hogy egy tollvonással meg lehet szüntetni 600 önkormányzatot, el lehet küldeni több százezer közalkalmazottat, az rosszul mérte fel a lehetőségeket.” Ragaszkodnak ahhoz, hogy fiskális megfontolásból nem szabad óvodákat, iskolákat bezárni. A legerősebb jobboldali párt megtakarítási lehetőséget elsősorban a megyerendszer, valamint az önkormányzati és központi igazgatási szervezetben lévő párhuzamosságok megszüntetésében lát – miként az MDF is.

A reform végrehajtását illetően a legszkeptikusabb az MDF frakcióvezetője, Herényi Károly, aki szerint a politikai elitből hiányzik az őszinte szándék és akarat az átalakításra. Nem egyszerűen arról van szó – vélik más szakértők is -, hogy egymás fogságában vergődik a jobb- és a baloldal, hanem arról, hogy esetleg nem is akarnak reformokat, mert féltik szerzett jogaikat, a politikai status quót. Pedig programjaikat összevetve meglepőek a hasonlóságok. Ezek alapján egyenes út vezethetne a konszenzusig.