Egyértelmű a trendforduló az állampapírpiacon a nyári komoly hozamcsökkenési hullám után. A költségvetési gazdálkodással kapcsolatos aggodalmak, a magas folyómérleg-hiány, illetve a globális kockázatkerülési hajlandóság erősödése egyértelműen éreztette hatását a hazai deviza- illetve állampapírpiacon. Szeptember eleje óta a hosszabb lejáratú állampapírok hozama közel 1,5 százalékponttal emelkedett, ez egy 10 éves kötvény esetében nagyjából 10 százalékos árfolyamveszteséget okoz. Ilyen mértékű leértékelődés pedig részvények esetén is igen figyelemreméltó. Akik kötvényalapok jegyeit tartották az elmúlt időszakban, azok számára is újra megtapasztalható volt, hogy állampapíron is lehet veszíteni. A forint árfolyamánál érdemi gyengülés nem mutatható ki.
Noha sok a bizonytalansági tényező, pozitívumok is szép számmal vannak. A hozamok szempontjából mindenképp kedvező, hogy az infláció esésének trendje folytatódik, jövőre az áfa csökkentése okán az infláció várhatóan 2 százalék alá lassul. Hosszabb távon feltételezhető, hogy 3 százalék körüli pénzromlás lesz fenntartható. Ilyen körülmények között a jelenlegi 6 százalékos alapkamat mellett igen jelentős a reálkamat. De miért is van szükség erre, illetve változhat-e ez? Az államháztartás hiánya 2005-ben 7,5 százalék körül alakulhat, jövőre pedig tovább nőhet. A deficitet finanszírozni kell, ehhez pedig attraktív kamat-, illetve hozamszint szükséges. A globális hangulat eddig kedvezett a közép- és kelet-európai, illetve a magyar piacnak, ugyanakkor igen bizonytalan, hogy ez meddig tarthat ki. Egyelőre annyi biztos, hogy a magyar papírok továbbra is jelentős hozamfelárat kínálnak a régióhoz képest, ugyanakkor az árfolyamkockázatuk is magasabb a forint esetleges sérülékenysége miatt.
A kilátásokat tekintve igen eltérőek a vélemények. Egyes elemzők kamatemelést, mások kamatcsökkentést várnak. A középutasok egyelőre stagnáló jegybanki kamatszintet és kivárást jósolnak. Feltehető, hogy a jegybank nem emel kamatot, ha a forint nem gyengül lényegesen a mostani szinthez képest. A piac feltehetően most egy kicsit pesszimista, a negatív kockázatok jó része beárazódott. Nem véletlen, hogy a nagy külföldi befektetőházak is közepes futamidejű magyar állampapírokat ajánlanak vételre. Ha megnyugszik a piac, és a bizalom ismét erősödik kicsit, a kötvényalapokba fektetők is megint jól járhatnak.