Nagy élvezettel olvastam a Figyelő 2500. lapszáma megjelenésének alkalmából közölt összeállítást (Figyelő, 2005/38. szám). A cikkek, vagy inkább esszék sorában különösen izgalmas volt számomra az a már-már sajtótörténeti csemegének nevezhető írás, amely a Figyelő – kezdetben ugyebár Gazdasági Figyelő – elindításának körülményeit veszi számba. Annak kapcsán, hogy mint kiderült, a lap létrehozását kigondoló két szakember fölé a pártvezetés odarendelt egy megbízható kádert – Háy Lászlót -, felidéződött bennem egy másik gazdasági lap némileg hasonló útnak indítása.
A történet a Figyelő 1957-es alapításához képest bő tíz évvel később kezdődött, amikor az örökmozgó Vajna János – egy rádiós és MTI-s múltú, de az idő tájt ‘56-os tevékenysége miatt parkolópályára kényszerített újságíró – kitalálta, hogy kellene egy lapot indítani, amely elsősorban a nemzetközi gazdaság híreit, folyamatait tárná az olvasók elé, akik akkoriban meglehetősen szűkében voltak az ez irányú tájékoztatásnak.
A készülőben lévő új gazdasági mechanizmus hátszelével az ötlet valósággá válhatott, s így jött létre 1968-ban a Világgazdaság című lap. A fent említett párhuzam abban áll, hogy a pártközpont itt is feltételül szabta: a lapcsináló ötletgazda fölé kell helyezni egy megbízható elvtársat – a VG esetében Gyulai István volt ez a személy.
A párhuzam azonban itt véget is ér, hiszen Gyulai István – Háy Gyulával ellentétben – nem egy esztendeig állt az újság élén, hanem több mint húsz évig. S jóllehet a Világgazdaság tartalma végig a nála is tovább szolgáló Vajna János kézjegyét viselte, a rend őreként odahelyezett Gyulai sokak meglepetésére nem annyira a megbízói, hanem a szerkesztőség érdekeit védte: kifelé minden egyes esetben magára vállalva a felelősséget, amikor az illetékesek valami nekik – vagy a külföldi elvtársaknak – nem tetszőt találtak az újságban. Megakadályozva ezzel, hogy a lapnál dolgozó újságírókat büntessék meg.
Ez a védőernyő szerep testhez álló volt számára egészen a rendszerváltásig. Az akkori zűrös időkben, a privatizáció zavaros folyamatában már nem találta a helyét, s dicstelen szerep jutott neki a szerkesztőség kettészakadásában, s utóbb a lap megkettőződésében.
Múltidézésük kapcsán megerősíthetem, hogy a Figyelő – és a Világgazdaság/Napi Gazdaság – története fontos eleme mind a magyar gazdaságtörténetnek, mind a sajtótörténetnek.
„OBSERVER”
Budapest
