Gazdaság

Álomhatársávban

A budapesti tőzsdeindex a 20 ezer pontos szintet közelíti, miközben hosszú idő óta először merülnek fel túlértékeltségi félelmek a piacon.

Bízvást nevezhető váratlannak a budapesti tőzsdeindex elmúlt hetekben bekövetkezett újabb csúcsszériája. Az év elején a szokásos körkérdésekben 16-17 ezer pontos BUX-ot jósoltak az év végére a szakértők, amin sem a márciusig tartó hegymenet, sem az azt követő korrekció nem változtatott. Ráadásul első látásra semmi olyan hír nem érkezett, ami a korábbiaknál vonzóbbá tehette a magyar börzét.

Álomhatársávban 1

Álomhatársávban 2

A június végi árfolyamok és az eredménybecslések alapján képzett árfolyam-eredmény mutatók tükrében a Mol

egyre kevésbé tűnik olcsónak saját szektorában.

Álomhatársávban 3

SEGÍTŐ TÉNYEZŐK. Persze a részleteket megvizsgálva könnyen felfedezhetőek azok az apró tényezők, melyek segítették a piacot. A dollár erősödése és az olajár újabb csúcsai teljesen függetlenek Magyarországtól, mégis jót tesznek a Mol és a Richter gazdálkodásának. Arról viszont már megoszlik az elemzők véleménye, hogy egyszerű külső hatásokra szabad-e, érdemes-e befektetést alapozni. Mert noha mind az olaj, mind a dollár esetében jelenleg a további izmosodást tartják valószínűbbnek a piaci szereplők, egy esetleges trendváltás kedvezőtlenül hathat a két magyar cég eredményességére is.

Közel egy évvel ezelőtt a BUX 12 ezer pont alatt stagnálgatott a korábbi nagy erősödés után, azonban jól látszottak a kitörés előjelei (Új csúcs felé – Figyelő, 2004/32. szám). A trendet eldöntő legfontosabb tényezők közül a feltörekvő piacok kockázati prémiuma mérséklődött, ehhez kapcsolódóan a régiónkban befektető alapokba friss pénzek érkeztek, miközben a cégeredményekkel kapcsolatos várakozások szinte folyamatosan javultak (lásd az ábrát). Nyár végén ki is tört a piac, s a csúcsdöntögető széria egészen az idén márciusig tartott. Itt az említett fontos tényezők negatívba fordultak, így a BUX esése papírformaszerű volt. Az elmúlt hetek fő érdekességét pedig épp az adja, hogy a korábbinál jóval kevésbé kedvező előjelek mellett tudott a BUX jelentős erősödést felmutatni.

Pénzbeáramlás tekintetében ugyan az idei év kopírozza a tavalyit (időleges pénzkivonás májusban, majd ismét beáramlás), a profitkilátások javulása azonban most egyáltalán nem általános. Persze a Richter és főleg a Mol esetében a dollár és olajhatás nyomán több elemző is felfelé korrigálta rövid távú előrejelzését, ez azonban könnyen lehet időleges hatású. A Mollal kapcsolatban szinte ugyanabban a helyzetben vannak most a szakértők, mint egy éve. Akkor az volt a várakozás, hogy a meglepően magas olajár 2004-re magasra lendíti a profitot, ami majd csökken 2005-ben. Most már a tavalyi csúcs túlszárnyalására számít a piac, viszont profitcsökkenésre 2006-ban. Az OTP-nél még kissé csökkent is a Portfolio.hu által számolt konszenzusos eredményvárakozás június elején, a Magyar Telekomnál pedig lényegében nem volt változás.





Álomhatársávban 3
Álomhatársávban 5
Álomhatársávban 3

Az elmúlt hetek újdonsága, hogy hosszú idő után előkerült a magyar piaccal kapcsolatban a túlértékeltség kérdése. Túl gyorsan emelkedő tőzsdén ez gyakran felmerül, Budapesten azonban az elmúlt években annyival voltak olcsóbbak a papírok a fejlett piaci konkurenseknél, hogy nemigen lehetett ez téma. (Sőt, az értékelési szintek közeledése, a konvergencia volt a középpontban.) Az elmúlt hetekben azonban több olyan elemzői leminősítésre is sor került, ahol az indok csak annyi volt, hogy a papír elérte a célárat, amit a cég kilátásai alapján nincs ok emelni.

A piacvezető hazai brókercég, az Erste Bank Befektetési Rt. például mindkét meghatározó részvény esetében így járt el. A Richterre továbbra is 29 ezer 200 forintos, a Molra pedig 17 ezer 850 forintos célárat tartanak fenn, miközben mindkét papír efölé emelkedett. A Mol túllépte már az ING és a Merill Lynch célárait is, a Richter pedig megközelítette a piacon sokak által „überoptimistának” tekintett, az orosz piacot továbbra is rendkívül pozitívan értékelő Citigroup 32 ezres célárát.





Álomhatársávban 3
Álomhatársávban 8
Álomhatársávban 3

VONAKODÓ SZAKÉRTŐK. A tavalyi évvel szemben ma tehát az egyik feltűnő különbség, hogy az árfolyamok emelkedésével párhuzamosan az elemzők vonakodnak feljebb srófolni céláraikat, a másik pedig az, hogy az OTP állóvízbe került. A kamatcsökkentési tendencia tartósabb az év elején reméltnél, ami a banki marzs vártnál nagyobb szűkülésének képzetét veti fel a befektetőkben. A piaci hangulat szempontjából sajnos a Magyar Telekom árfolyama nem mérvadó, mivel évek óta igen szűk sávba szorult a kurzus, jelenleg is csak az osztalék-akvizíció dilemma, időnként pedig a kivezetési pletykák kötik le a befektetők figyelmét. Az értékelési szintekre visszatérve: miközben a Molnál az olajár, illetve a finomítói árrés bizonytalansága megnehezíti a profit-előrejelzést, a versenytársakkal való összevetésből az tűnik ki, hogy reálisan árazott a papír (lásd a grafikont). A Richterrel kapcsolatban ma már inkább enyhe túlértékeltségről hallani, s több elemző is megfogalmazta azt a javaslatot, hogy érdemesebb a másik gyógyszercég, az Egis felé orientálódni.

Ma csak egy dolog teljesen biztos: a tőzsdei kilátások kedvezőtlenebbek a tavalyinál, az emelkedési potenciál egyre kevésbé haladja meg az esés kockázatát. Ha nem következik be változás a pénzáramlás irányában és a profit-előrejelzésekben, akkor a következő hónapok azt mutatják meg, mit tud produkálni a piac ellentétes hatások eredőjeként. Ha viszont bármelyik tényező bármilyen irányba érezhetően elmozdul, akkor az nagy valószínűséggel egyértelműen kijelöli a trendet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik