Van két kedvenc idézetem Magyarország két eddigi miniszterelnökétől, amelyek mindig ott vannak velem a gondolataimban, amikor csak besétálok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Vörösmarty téri székházába, hogy kollégáimmal átbeszéljük az előttünk álló feladatokat és döntsünk végrehajtásuk mikéntjéről. Orbán Viktor azt kérte: „merjünk nagyot álmodni”, míg Gyurcsány Ferenc arra emlékeztetett, hogy „miénk a köztársaság, miénk Magyarország, amit együtt kell megcsinálnunk; ne pusztán megrendelők legyünk a kormánnyal szemben”.
SZALAY-BERZEVICZY ATTILA, a Budapesti Értéktőzsde elnöke
Nos, a BÉT vezetése mer nagyot álmodni, és nem vár arra, hogy az előtte tornyosuló, a magyar gazdaságot és társadalmat egyaránt érintő feladatokat kizárólag a kormány oldja meg. A tőzsde vezetése makacsul hisz egy anyagilag felemelkedő társadalomban, a fejlett pénzügyi-befektetői kultúrában, a virágzó magyar tőkepiacban, a régióban meghatározó szerepet játszó pesti börzében, egy hatékony piacgazdaságban és a harmonikus kormányzati kapcsolatban. És ezért keményen dolgozik is alig 70 fős stábjával. Szeretnénk viszont, ha hosszú idő után először végre a mindenkori magyar kormány is támogatná a tőzsde ez irányú erőfeszítéseit, konkrét intézkedésekkel is. Az utóbbi hét évben ugyanis nehéz olyan kormányzati lépést vagy retorikai elemet találni, amely a tőzsde közhasznú munkáját segítette és elismerte volna. Viszont számtalan példát sorolhatunk olyan intézkedésre, amivel nehéz helyzetbe hozták a magyar gazdasági élet és pénzvilág egyik meghatározó intézményét. Az indokolatlan és diszkriminatív árfolyamnyereség-adó többszöri bevezetésének kísérletétől a még diszkriminatívabb felügyeleti díj kivetésééig, a tőzsdei cégek életébe való piacellenes beavatkozástól a piactámogató jogszabályalkotásban való nehézkes haladásig, a szakma „lekulcsárattilázásától” a befektetők haszonlesőként és spekulánsként való megbélyegzéséig, a „nincs szükség feltétlenül magyar tőzsdére” kijelentéstől a tőzsde gazdaságpolitikai jelentéktelenségének hangsúlyozásáig, a be nem tartott tőzsdeélénkítő intézkedések ígéretétől a részvénybefektetéseket ösztönző adóhitel megszüntetéséig számtalan módon és alkalommal került a tőzsde és a kormány éles ellentétbe egymással.
FOKMÉRŐ. Pedig egy jól működő gazdasági és politikai rendszerben a tőzsde és a kormány szimbiózisban él egymással. Egy amerikai szakember egyszer azt mondta nekem, hogyha a tőzsde és a kormány szembekerül, akkor ott biztosan a kormány jár rossz úton. A tőzsde ugyanis nemcsak puszta kereskedési hely, hanem egy ország demokratikus berendezkedésének, gazdasági és politikai erejének megtestesítője, valamint a piacgazdasági szabályok érvényesülésének és a versenyképességnek a fokmérője. Nem véletlenül nem hallunk hatékonyan működő értékpapírpiacokról antidemokratikus országok esetében, és nem véletlen, hogy soha egyetlen politikus sem veszi Amerikában a szájára a New York-i Értéktőzsde nevét. Mert mindenki tudja – legyen demokrata vagy republikánus -, hogy a befektetések és a magánkezdeményezések temploma egyben szent és sérthetetlen hajtómotorja az Egyesült Államok gazdasági befolyásának. Az emberiség eddig még nem tudott a tőzsdénél igazságosabb, hatékonyabb, pártatlanabb és átláthatóbb közeget vagy intézményt kitalálni a vállalati tőkeigények és a lakossági megtakarítások összekapcsolására. Viszont a tőzsdének is teljesen mindegy, hogy ki nyeri meg a választásokat, mert minden demokratikusan hatalomra kerülő erővel együtt tud és kell dolgoznia az ország javát szolgálva.
Ma a BÉT parkettjén 45 vállalat, összesen 5500 milliárd forint piaci értékű részvényével kereskednek napi 19 milliárd forintos átlagforgalom mellett. Ezek a számok komoly előrelépést mutatnak 2003 végéhez képest, amikor a 3300 milliárd forintnyi részvényállományból átlagosan napi 9 milliárd forint értékben adtak-vettek a brókerek. Mindazonáltal nem lehetünk elégedettek, mert játszhatna még ennél is sokkal meghatározóbb szerepet a pesti börze mind a hazai gazdaságon belül, mind pedig a közép- és kelet-európai régióban.
Optimizmusom oka, hogy további növekedésünkhöz hatalmas tartalékok állnak rendelkezésünkre, s azokat a jövőben meg kell tudnunk mozgatni. Számos tőzsdeképes magyar vállalat van, a lakosság pedig megtakarításainak még csak 1,2 százalékát, míg a nyugdíjpénztáraink vagyonuknak csupán 7 százalékát tartják magyar részvényekben. Ezért ma a tőzsdei vállalatainknak csupán 4 százalékát birtokolja a lakosság és 16 százalékát a hazai intézményeink. Ráadásul, az előbb említett növekedést az elmúlt évek kormányzati ellenszelében – vagy legjobb esetben is szélcsendjében – érte el a BÉT. Képzeljük csak el, mi történne akkor, ha a politikai elit is meglátná az értéket és a fantáziát ebben az idén 15 éves intézményben, és végre-valahára hátszelet kapnánk!
TÁMOGATÁSI OKOK. De vegyük csak számba, hogy miért is kell a kormánynak odafigyelnie a tőzsdére és támogatnia azt: Kis- és középvállalataink többsége ma még sajnos a nyereség eltitkolásában érdekelt. Különböző trükkök bevetésével próbálnak minél kisebb profitot kimutatni, hogy ezáltal kevesebb társasági adót fizessenek. Ezzel szemben a tőzsdén jegyzett vállalatoknak egy nagyon komolyan szabályozott és transzparens világban kell tevékenykedniük. A cég vezetőitől a részvényesek folyamatosan növekvő nyereségességet és osztalékot várnak. Ha ez elmarad, a részvények árfolyama esik, a menedzsmentet pedig leválthatják. Egyszóval a vezetés ösztönözve van minél nagyobb érték teremtésére, ez pedig növeli a vállalat társasági adóalapját, ami jó a központi költségvetésnek. Ezért a kormány nagyon is érdekelt abban, hogy a rendelkezésre álló jogalkotási eszközökhöz nyúlva a tőzsdére terelje a vállalatokat. A tőzsde már sokat tett az ügy érdekében: lenullázta a bevezetési díját, kidolgozta mindazokat a jogszabályi módosításokat, amelyek segítenék a tőzsdére lépést, és végül, de nem utolsósorban létrehozta a Tőzsdeképes Cégek Klubját, a tőzsdén kívüli vállalatok vezetőinek ingyenes oktatási és megjelenési fórumát.
Ma a börzén jegyzett részvények és a teljes forgalom 80 százaléka külföldi befektetők kezében van. Ez egyfelől nagyon jó hír, mert azt jelenti, vállalataink és a magyar gazdaság élvezik a külföldi tőke bizalmát. Az éremnek azonban van egy másik oldala is: 2004-ben a tőzsdei hurráoptimizmusban közel 2 ezer milliárd forinttal növekedett a külföldiek kezében a magyar részvények értéke, ráadásul csaknem 130 milliárd forintnyi osztalékot vihettek ki az országból. Az ebből származó árfolyamnyereség és osztalék után pedig az adót mindenki a saját országának a költségvetésébe fizette be, az érvényben lévő kettős adóztatási egyezmények értelmében. Ez azt jelenti, hogy a magyar vállalataink és az ott dolgozók által előállított érték nemhogy nem a magyar lakosságot és nyugdíjpénztárainkat tette gazdagabbá, de még a költségvetésünk sem tudott ebből profitálni. Ennek a kivédésére csak egyet lehet tenni: a kormánynak ösztönöznie kell a lakosság hosszú távú részvénytartási kedvét, hogy aztán egy megerősödött hazai befektetői bázisra már értelme legyen kivetni az árfolyamnyereség-adót. A BÉT a nagyközönségnek szóló szemléletformáló kampányára még több energiát és pénzt fordít majd a közeljövőben. Ráadásul ingyenes tanfolyamokkal várja az érdeklődőket, miközben járja az országot, az iskolákat és a különböző fórumokat, hogy közelebb hozza a tőzsde világát az emberekhez.
Ma a magyar lakosság megtakarítási hajlandósága – főleg a hosszú távra szóló befektetések – még a módosabb társadalmi rétegeken belül is szinte kimutathatatlan. Ráadásul a felosztó-kirovó állami nyugdíjalap egyre kevesebb ember befizetett járulékából próbál egyre több idős korúnak nyugdíjat fizetni, miközben a növekvő hiányt egyre deficitesebb államháztartásnak kell kipótolnia. Ez nehezíti a büdzsé belső finanszírozhatóságát is. A BÉT az elmúlt két év során keresztes lovagként terjesztette az öngondoskodás és a nyugdíj-előtakarékosság igéjét. Ezért fogott neki a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetségével közösen – az amerikai mintát adaptálva – a „nyugdíj-előtakarékossági számla” kidolgozásának. A sajtóban IV. pillérként közismertté vált változtatásnak köszönhetően egyrészt egy újabb hosszú távú megtakarítási csatorna nyílna meg, kiegészítve nyugdíjrendszerünket, másrészt az egyéni befektetési döntéseket megkövetelő számla lassan, de biztosan hozzájárulna a lakosság pénzügyi gondolkodásmódjának formálásához is. Ma egy magyar állampolgár átlagosan másfél órát tölt el egy évben a megtakarításaival, miközben arra nem sajnálja az idejét, hogy megtalálja pénze elköltésének leghatékonyabb módját. Lakosságunk fogyasztói közösséggé formálódott, amely úgy él, mintha egy napból állna az élet. Nemcsak mindent elkölt, hanem még erőn felül is költekezik. Hozzászokott a hitelkártya kényelméhez és nyakra-főre veszi fel a vásárlói hiteleket. Aki pedig megtakarít, még az is többnyire helytelen formát választ erre. Az elmaradt hozam nem tényező a gondolkodásunkban, csak és kizárólag az árfolyam-veszteségtől való félelem.
Magyarországon 42 évig nem működött a tőzsde, mialatt minimum két generáció nőtt fel, így kellő ismeret hiányában természetesen még félnek ettől az intézménytől, mert az a tévhit él bennük, hogy ez afféle kaszinó, ahol biztosan mindenki bukik. Ezért nem is nyitottak rá. Ráadásul nagyon jellemző az a szemléletmód is, amely szerint minek megtakarítani hosszú távra, hisz’ ki tudja, megérjük-e a holnapot. A nyugdíj-előtakarékossági számla koncepciójának kidolgozásával a kormány keze alá dolgoztunk, most már csak jóvá kellene hagynia a konstrukciót, a megfelelő költségvetési támogatással együtt.
A mai modern társadalmunkban a három legfontosabb terület, ahol otthonosan kell tudnunk mozogni ahhoz, hogy versenyképesek legyünk: az angolnyelv-tudás, a számítógép és az internet használata, valamint a pénzügyek és befektetések világa. A tőzsde ezt felismerve, az általa létrehozott Öngondoskodás Alapítvánnyal közösen, kidolgozott egy oktatási programot a kapcsolódó tananyaggal együtt, amely az internetre alapozva lehetővé tenné az alapszintű pénzügyi és tőzsdei ismeretek magyar és angol nyelvű oktatását, már a középiskolában. Ezzel ismét a kormány keze alá dolgoztunk, ehhez már ismét csak egy jóváhagyásra lenne szükség és arra a döntésre, hogy az érettségihez kössék ezt a tantárgyat.
NÖVEKVŐ VONZERŐ. Mindezek után megállapíthatjuk, hogy a mindenkori kormánynak igenis érdeke, hogy minél több vállalat legyen a tőzsdénken, és a magyar lakosság és intézményeink legyenek minél aktívabb befektetők, hiszen annál több árfolyamnyereség- és osztalékadó gazdagíthatja a központi költségvetést, nem is beszélve a megnövekedett forgalom miatt egyre nyereségesebb befektetési szolgáltatóink (brókerek, vagyonkezelők, letétkezelők) és tőzsdei vállalataink által fizetett társasági adóról. És végül, az sem mellékes, hogy egy virágzó tőkepiac már külföldi vállalatokat is képes idevonzani, ami a régió pénzügyi központjává emelheti Budapestet, növelve ezzel kormányunk politikai és gazdasági erejét és tekintélyét.
