Jobbára az Egyesült Államok technológiai erejének és fejlettségének köszönheti az emberiség, hogy a Szaturnusz gyűrűtől az atom szerkezetéig annyi mindent megismerhetett a világból. Csakhogy napjainkban Amerika éppen ezen a téren szembesül egyre élesebb kihívással más országok részéről. A klónozás területén koreai tudósok értek el egy sor áttörést. A számos betegségre gyógyírt ígérő őssejtek tanulmányozásában a britek állnak az élen. Világszínvonalú laboratóriumok nőnek ki a földből szerte Indiában, Szingapúrban, Tajvanon, és főként Kínában. Miközben pedig a világ egyre több pénzt fektet a tudományba és a technológiába, Amerikában mind többen aggódnak a kutatási „iparág” állapotáért. 
MÚLTFELÉLÉS. Mitől tartanak? Attól, hogy Amerika alulfinanszírozza az élenjáró tudományágakban zajló kutatásokat, nem törődik a saját polgárai megfelelő szintű oktatásával, miközben túlbonyolított és rideg bevándorlási politikájával elriasztja a külföldön született tehetséges diákokat, tudósokat és mérnököket. „Egyetlen igazi előnyünk a tudásbázisunk, márpedig e téren ma nem teljesítünk valami jól” – figyelmeztet Norm Augustine, a Lockheed Martin volt vezérigazgatója. „Most éljük fel a múlt befektetéseit” – teszi hozzá keserűen a Nobel-díjas Jerome I. Friedman, a Massachusetts Institute of Technology fizikaprofesszora.
Adódik a kérdés, milyen komolyan fenyegetik ezek a gondok az amerikai tudomány és technológia jövőjét. „Megijedhetünk, talán nagyon is megijedhetünk, de elintézhetjük azzal is, hogy még mindig nagyobbak és jobbak vagyunk. Mindkettő mellett szólnak megalapozott érvek” – állapítja meg Diana Hicks, a Georgia Institute of Technology államigazgatási karának dékánja. Egyelőre mindenesetre kijelenthető, hogy az Egyesült Államok nincs nagy veszélyben. Vannak persze jogos aggodalmak, de az, hogy ezek már ebben a fázisban ilyen élesen kifejezésre jutnak, csak növeli az esélyt, hogy az illetékesek időben megteszik a korrekciós lépéseket – legyen szó akár a finanszírozás megnöveléséről, akár a vízumeljárás gördülékenyebbé és zökkenőmentesebbé tételéről.
Ami a kutatás-fejlesztési kiadásokat illeti, az Egyesült Államokban első ránézésre minden rendben van. A K+F ráfordítások 1994 és 2000 között 169,2 milliárd dollárról 265 milliárdra ugrottak – amihez fogható növekedésre soha, egyetlen korábbi hatéves periódusban sem volt példa az amerikai történelemben. A National Institutes of Health egészségügyi kutatási célú büdzséje 1998 és 2003 között megduplázódott, s így elérte a 27,2 milliárd dollárt, lehetővé téve azt, hogy a biotechnológia területén az Egyesült Államok uralja a mezőnyt. A legékesebben szóló adat azonban talán az, hogy az amerikai K+F kiadások a nemzeti költségvetés 2,7 százalékára rúgnak, szemben például az Európai Unió alig 1,9 százalékával.
Mindez nagyszerű, csakhogy a lenyűgözően hangzó átfogó számok mögött jó néhány aggasztó részlet rejtőzik. Mindenekelőtt az Egyesült Államok K+F kiadásai 2000 óta stagnálnak. Sőt, az amerikai cégek 2004-re becsült 181 milliárd dolláros ebbéli ráfordításai Jules J. Duga, a Battelle Memorial Institute költségvetési elemzője szerint reálértéken számolva valójában azt jelzik, hogy az idén már a negyedik egymást követő évben tapasztalható szerény visszaesés.
Tény, hogy Uncle Sam, azaz az amerikai állam hozzájárulása a tavalyi 89 milliárd dollárral rekordszintre szökött, csakhogy a biotechnológiai orvoslás terén, vagy például a védelmi iparágban és a belbiztonsági területen kifejtett kutatás-fejlesztési tevékenységre költött összegek felduzzasztásának egy sor más kulcsfontosságú terület látta a kárát. A fizikai-műszaki kutatások állami finanszírozása korábban a félvezetőktől a szénszálas technológiáig mindenre kiterjedt, most viszont – ha a dollárinflációt beleszámítjuk – gyakorlatilag megrekedt egy évekkel ezelőtti szinten. „Márpedig napjaink hipergyors világában a ma Nagy Durranása másnapra megszokott tucatáruvá válik, amit már valamely olcsó munkaerőt kínáló off-shore üzemben gyártanak” – figyelmeztet Burton Richter, a Stanford University Nobel-díjas fizikusa. „Nos, amennyiben nem finanszírozzuk a fizikai kutatásokat – így Richter -, vajon honnan jön majd a Következő Nagy Durranás? Máris látható, hogy nem ösztönzünk annyi új ötletet, mint korábban.”
Mindazonáltal az adatok egyelőre nem támasztják alá azt a vélekedést, hogy lényegesen lelassult volna az amerikai innováció. Az országban több mint 10 millió embernek van természettudományi vagy mérnöki diplomája, és nekik köszönhetően az Egyesült Államok változatlanul világelső a tudományos publikációk és az új szabadalmak terén. Csakhogy a többi nemzet öles léptekkel zárkózik föl. Néhány éven belül Kína egyetemeiről évente 350 ezer mérnök kerül ki, míg az Egyesült Államokban kevesebb mint 100 ezer. S persze számos más helyen is mind súlyosabb összegeket ölnek a tudományos és a technológiai kutatásokba, így nem csoda, hogy Tajvantól Dél-Koreán és Hongkongon át Szingapúrig országok egész sorában nő már-már exponenciálisan a publikációk és a szabadalmi bejegyzések mennyisége. A világot napról napra egyre több innovátor lakja.
TEHETSÉGVADÁSZAT. Mindent egybevéve, ez a globális innovációs robbanás nagyszerű dolog. „Mi másra vágynánk, mint egy eredményes világra?!” – lelkesedik C. Paul Robinson, a Sandia National Laboratories elnöke. Igen ám, csakhogy ez a folyamat az Egyesült Államokat számtalan új kihívással szembesíti. A vállalatoknak ma szinte naponta kell újra és újra átfésülniük a világ K+F „fellegvárait” és „eldugott műhelyeit” az új ötletekért. „A jövőben az Egyesült Államok legföljebb az újítások egyötödét jegyzi majd” – jósolja Greg E. Blonder, a Bell Laboratories mára kockázati befektetővé „átvedlett” volt kutatója. Mindazonáltal máris vannak jelei annak, hogy az amerikai kutatók keresik a választ erre a kihívásra, mindenekelőtt a más országokbeli tehetségek becserkészésével. A Georgia Institute of Technology például bangladesi tudósokkal dolgozik együtt egy monszun-előrejelzési kutatáson, de számos más ázsiai és európai ország egyetemeivel és vállalataival is együttműködik olyan területeken, mint például a mikroelektronika vagy a szenzortechnológia. Ahogyan a tehetséges koponyák egyre kisebb számban áramlanak az Egyesült Államokba – a külföldi tudósok és mérnökök számára kibocsátott munkavállalói vízumok mennyisége 2001 óta folyamatosan csökken, míg a nem amerikai diákok beutazásának nehezítése az ország egyetemeitől tartja távol az ígéretes hallgatók egy jó részét -, úgy válik egyre fontosabbá az effajta kooperáció. Ráadásul a Bush-kormányzat váltig állítja, hogy a vízumproblémát képtelenség csak úgy egyik napról a másikra megoldani. „Képzeljék el, milyen felháborodás támadna, ha kiderülne, hogy egy terrorista sajátíthatott el nálunk ismereteket biológiai eljárásokról vagy a fizikai tudományok területéről” – világít rá a buktatókra C. Stewart Verdery, az amerikai belbiztonsági tárca határ- és közlekedésbiztonsági politikáért felelős miniszterhelyettese. Ám még ő is hozzáteszi: „Egyetértünk abban, hogy ha az embereknek indokolatlanul nagy akadályokat kell leküzdeniük ahhoz, hogy idejöhessenek és a high tech szektorban dolgozhassanak, azzal súlyos károkat okozunk.”
ÁLLÓHÁBORÚ. Még ha a vízumfronton előbb-utóbb talán lesz is változás, az őssejt-kutatás körül zajló csatában egyelőre állóháború dúl. A tudósok ma azzal vádolják a kormányt, hogy olyan munkát hátráltat, amely pedig számos betegség esetében elvezethetne a gyógymód megtalálásához. A Fehér Ház ugyanis – az abortuszellenes szervezetek jogászaitól tartva – a szövetségi költségvetésből fizetett tudósok számára csupán az embriókból származó őssejtek egy egészen kis hányadával engedélyezte a kutatásokat. „Nevetséges a jelenlegi helyzet a szövetségi finanszírozás terén. A közpénzből működő laboratóriumok kutatóinak többsége közelébe sem mehet ezeknek az őssejteknek, míg a magáncégeknél bármit megtehetnek” – kesereg Austin Smith, az Edinburg University őssejt-kutatási intézetének igazgatója. Mindez azonban hamarosan megváltozhat. A kaliforniai szavazókat legalábbis nemsokára a szavazóurnákhoz szólítják, arról várva döntést: kibocsásson-e az állam többmilliárd dollár értékű kötvényt, hogy a befolyó pénzből az őssejt-kutatást támogassa.
A tudományos projektek elégtelen támogatásáról és a bevándorlás lefékeződéséről szóló aggodalmak persze nem alaptalanok. Ám még a vészharangot leghangosabban kongatók is elismerik, hogy az Egyesült Államok távolról sem jutott a „tönk szélére”. Tény: ma jóval több ország invesztál a tudományos és a technológiai kutatásokba, mint a kilencvenes években, és ebben a tendenciában nem is várható megtorpanás, csakhogy időközben az egész világ is megváltozott. Akkor, amikor a vállalatok képesek szinte szüntelenül át- meg átfésülni a földgolyót, hogy új innovációs ötletekre bukkanjanak, lényegében semmi jelentősége nem maradt annak, pontosan hol is születnek meg az egyes találmányok, felfedezések. Arról nem beszélve, hogy a hatalmas amerikai kutatás-fejlesztési impérium valamely szegletében izgatott tudósok már ma is egészen bizonyosan dolgoznak a Következő Nagy Durranáson: valamin, ami legalább olyan forradalmi lesz, mint annak idején volt a tranzisztor, az internet vagy a génsebészet.
