 |
| A szerkesztőségben. Máshol, más néven folytatják. |
Kész, vége, megszűnt – mondta könnyeivel küszködve Habik Csaba, a Magyar Hírlap (MH) fotórovatának vezetője péntek délután fél ötkor az épület előtt várakozó újságíróknak. Ekkorra a szerkesztőség hirdetett sajtótájékoztatót, ugyanis négykor járt le az a határidő, amelyet a kiadó szabott az újabb vételi ajánlatok beérkezésére. Éppen egy héttel korábban jelentették be, hogy az április óta tartó próbálkozások ellenére nem sikerült eladni a veszteséges Magyar Hírlapot, ezért az november 6-án jelenik meg utoljára, hacsak közben nem érkezik komoly vevő. Nem érkezett. Érdeklődők voltak csak, az egyik az amerikai Lauder-csoport – ezt a Ringier-nél hivatalosan is megerősítették -, továbbá a német WAZ-csoport. Utóbbi képviseletében Kázmér Judit, a WAZ tulajdonában lévő Pannon Lapok Társasága Kft. stratégiai igazgatója a Figyelő kérdésére annyit mondott, hogy „első érdeklődést jeleztünk, de ajánlattételig nem jutottunk el”. Az MH szerkesztőségéből származó információk szerint az angol Mirrorhoz kapcsolódó befektetői csoport és a Vegyépszer mutatott még érdeklődést az utolsó héten.
 |
 |
|
|
|
Európai Hírlap
A Magyar Hírlap gárdája új lapot készít A Pont címmel, Európai Hírlap alcímmel. A szerkesztőség a Metro hírújságtól kapott helyet, a nyomtatást a Adoc Interprint nyomdája vállalta. A munkatársak ingyen dolgoznak, ezzel – a szegmens átlagszámaiból kiindulva – a lapelőállítás költségének mintegy 20 százalékát lehet megspórolni. A lapzártánkkor tartott sajtótájékoztatón Szombathy Pál főszerkesztő azt mondta, hogy a többi költséget (papír, nyomda, terjesztés és hasonlók) az újságírók által alapított Zsurnaliszta Bt. fizeti, de létrehoznak egy támogatói alapítványt is. A 20 oldalas, kompakt formátumú lap bevezető ára 150 forint, ezt később 1 euróra emelik. Abban reménykednek, hogy sikerre viszik, és el tudják majd adni az újságot. |
|
|
|
|
|
|
FULLÁNKOK. Eközben a viszony elmérgesedett a szerkesztőség és a kiadó között. Papp Béla, a Ringier Kft. ügyvezető igazgatójának pénteki közleménye szerint a főszerkesztő megakadályozta a kiadót abban, hogy véleményét a lapban közzétehesse. Továbbá az újságban olyan írások jelentek meg, amelyek a Ringier jó hírnevét sértették és hátráltatták az értékesítést; ezért a felelősöknek a törvény előtt számot kell adniuk. Mindezek miatt a lap az eredetileg tervezettekkel ellentétben már november 6-án sem jelenhet meg – szögezte le a közlemény. Szombathy Pál főszerkesztő viszont sajtótájékoztatóján azt állította: a kiadó nem fordult hozzájuk, hogy nyilatkozni szeretne. Ugyanakkor hazudott nekik, mert hitegette őket azzal, hogy el akarja adni a lapot, pedig valójában „csak a Népszabadság előtt takarították el az utat”.
Ez utóbbi állítást azonban szakértők kétkedéssel fogadják, mondván: nincs értelme pusztán a látszat kedvéért pénzügyi tanácsadóval felértékeltetni az üzletrészt, majd hónapokig vadászni a befektetőkre. Az pedig megjósolhatatlan, hogy a Magyar Hírlap fogyatkozó olvasói közül hányan váltanak majd Népszabadságra, amelyben a Ringier-nek tulajdonrésze van, s nyereséges ugyan, de nem eléggé, ezért éppen létszámleépítést tervez. Lesz, aki abbahagyja az újságolvasást, mások az internet, a bulvársajtó vagy éppen a nemrég indított Reggel (Figyelő, 2004/43. szám) felé fordulnak, ám az arányokat csak célirányos kutatással lehetne megbecsülni. (Ilyet információink szerint a Ringier nem végzett.)
Az a feltételezés már valamivel közelebb járhat az igazsághoz, miszerint a Ringier-nek Magyar Hírlap nélkül több esélye van arra, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a másodjára lefolytatott eljárásban ne gördítsen akadályt az elé, hogy tulajdoni többséget szerezzen a Népszabadságban. A GVH már az első határozatában is szóvá tette, hogy káros versenyhatása lenne, ha a Népszabadság és a Magyar Hírlap egy vállalkozáscsoportba kerülne, ám a fúziót nem erre, hanem az úgynevezett portfólió hatásra hivatkozva akadályozta meg. A Ringier tulajdonában van ugyanis a Blikk és a Nemzeti Sport is, s ez erőfölényes helyzetet teremt (Figyelő, 2004/37. szám). A Ringier a döntést megtámadta, s a bíróság a GVH-t új eljárás lefolytatására kötelezte, mert az nem részletezte a portfólió hatás mibenlétét. Helybenhagyta viszont azt a megállapítást, hogy a Ringier erőfölényes helyzetbe kerülne a politikai napilapok piacán. A Ringier már a tárgyaláson felajánlotta, hogy megválik a Magyar Hírlap irányításától, vagyis eladja azt. Csakhogy ezt nem volt képes nyélbe ütni.
Mélyítette az ellentéteket a szerkesztőségnek az a kérése is, amely szerint ha a lapot nem sikerül értékesíteni, a Ringier adja át a kiadás jogát az újságírók által létrehozott társaságnak. A lapkészítők azt szerették volna, hogy a Ringier vállalja magára az üzemeltetési költségeket karácsonyig, miközben az újságírók ingyen dolgoznak és megpróbálnak tulajdonost keresni. Ha nem sikerül, a kiadói jogok visszaszállnak a Ringier-re. Az e-mailen megtett ajánlat nem szólt arról, kihez folyna be a pénz, ha a szerkesztőség eladná a lapot. Szombathy Pál a Figyelő kérdésére azonban azt mondta, hogy az általuk létrehozott társasághoz. Ezen információ hallatán – már a lap bezárásáról meghozott döntés után – Papp Béla a meglepetéstől szóhoz sem tudott jutni.
 |
MENNYIT ÉR? Az ár egyébként is megosztó tényező volt. A főszerkesztő szerint akár nulla forintért is el kellett volna adni az MH-t, hogy megmaradhasson. A kiadó viszont mindenképpen pénzt akart volna látni – hogy mennyit, arról Papp Béla nem nyilatkozott, mondván: változatlanul megpróbálják értékesíteni az újságot, s a közléssel nem akar rosszabb tárgyalási pozícióba kerülni. Kiadói szempontból nulla forintért akkor van értelme az értékesítésnek, ha a vevő átvállalja a kötelezettségeket. Az ajánlat azonban nem így szólt, mindenféle teher nélkül a márkanevet, a kiadói jogot, az előfizetői adatbázist, a számítógépeket és egyebeket kínálták fel. A végkielégítéseket a Ringier akkor is állta volna, ha van vevő, annak ugyanis joga lett volna csak annyi munkatársat átvenni, amennyit akar. Információink szerint a csomagban az MH „Top” különkiadványai (A 100 leggazdagabb magyar és hasonlók, amelyeket egyébként a kiadó továbbra is meg kíván jelentetni) hoztak nyereséget, de ez nem kompenzálta a napilap veszteségét, amelyet csökkentettek ugyan, ám a ráfizetés az idén szeptember végéig mégis elérte a 200 millió forintot. Nem akarták ingyen átadni azt a piaci részesedést sem, amelyet az MH olvasótábora jelent, mert annak akkor is van értéke, ha a lap veszteséges. Így jött ki az a – piaci információk szerint – 150-200 millió forint, amit a Ringier kért, a vevők pedig sokallottak.
 |
| Papp Béla, a Ringier vezetője. A kiadó mindenképpen pénzt akart volna látni… |
Szakértők szerint azonban az utolsó hét eseményei kifejezetten rontottak az eladás esélyén, amelyet a lapbezárás tovább csökkentett. „Nem lehet eladni valamit úgy, hogy már a világsajtó is beszámolt róla, mennyire veszteséges” – fogalmaz egyikük. Mások az „újság nem cipő” problematikára hívják fel a figyelmet. Egy politikai napilap fennmaradása ugyanis a vélemények sokszínű-ségének megjelenése okán társadalmi érdek. Ám ennek finanszírozását nincs értelme egy üzleti alapon működő kiadótól várni, amelynek az újság igenis ugyanolyan, mint a cipő: az előállításán nyereséget akar elérni. Ezért volt farizeus dolog Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől is, hogy türelmet kért a Magyar Hírlap kiadójától azok után, hogy januárban felemelték a lapok áfáját. Miközben a Magyar Lapkiadók Egyesülete azért lobbizott, hogy az áfát 12 százalékról 5 százalékra csökkentsék, az adóterhet 15 százalékra növelték. Ha a bulvárlapok nem is, a komoly hangvételű orgánumok megérdemelték volna a kedvezőbb besorolást, miként arra Nyugat-Európában van is példa. A Magyar Hírlap például az 5 és a 15 százalékos áfa közötti különbségen az idén 90 millió forintot veszített.
