Folyamatos hiányérzet

A pop évtizedeit felmutató válogatáslemezeknek inkább a teleshophoz van közük, semmint a rock and roll történelemhez, de a kiadóknál mindig van egy unatkozó művészeti vezető, aki előáll a lehetetlen küldetéssel: elkészíti az adott korszak esszenciáját. Az ötlet eleve kudarcra van ítélve. Vagy azért, mert a szerkesztő a saját ízlése bűvöletében válogat, vagy azért, mert tárgyi bizonyítékok gyanánt a toplistákhoz nyúl, és ettől olyan lesz a végeredmény, mintha a Sláger Rádió demonstrációs anyaga lenne. Azaz: unalmas. Mégis sokan, sokféle okból szeretik az ilyen revitalizált összeállításokat. Mert ugye, hiába járja ki az ember a szigorúan képzeletbeli rocksulit, előfordulhat, hogy amikor Peter Frampton vagy a Boston együttes volt a lecke, beteget jelentett a diák.

Az Essential 70s válogatás borítóján élére állított lemezeket láthatunk. Első blikkre olyan, mintha valami használaton kívüli szűrőberendezés lenne, amin keresztül csak tiszta zene juthat a levegőbe. A kompilációval számos problémánk van. Mivel az Universal elsősorban a saját előadóival írta le a hetvenes éveket, természetszerűen hiányos a válogatás. Nemcsak klasszikus dalok, de alapstílusok sincsenek reprezentálva: se a diszkó, se a punk, se a hard rock. Ilyenkor pedig illik az “emblematikus” számokat felmondani. Olyan költemények hiányoznak innen, mint a T-Rex-től Children Of The Revolution című mozgósítás, vagy a diszkókorszak örökbecsű darabja a Stayin’ Alive című Bee Gees-szerzemény. (Ráadásul e két becses darab az Universal kincsestárában található.) Tehát arra a kérdésre, hogy a lemez a hetvenes évek esszenciája-e, vagy sem, azt kell mondanunk, hogy nem. Illetve, hogy részben. Bölcsen Bowie-val kezd a műsor, a Life On Mars című glam-himnusszal, majd az űrből leszállunk a Földre. Helyes döntés volt szerepeltetni a The Police-t (Roxanne), a Dire Straits zenekart (Sultans Of Swing). Előbbi nélkül nincs újhullám, utóbbi nélkül nincs Chris Rea.

Kötelező darab Don McLean American Pie című tetszetős kis örökzöldje, amit a dotcom-korosztály már Madonnától ismert meg. Aki nem akar Wings-lemezt venni, és erre olyan alapos oka van, (például közönyös az életmű iránt), annak itt ez válogatás, melyre el van rejtve a Live And Let Die, amely persze a Guns ‘N’ Roses-tól sem volt utolsó.

Az Essential 70s kiváló módja az aktív pihenésnek, elvégre itt van a Love Is The Drug (Roxy Music), a Hurricane (Bob Dylan), vagy a Supertramp ellenállhatatlan slágere, a Logical Song. Mégis azt kell mondjuk, hogy folyamatos a hiányérzetünk. Így aztán a lemez tényleg olyan, mint a hetvenes évek.