a versenyfejezet végére az uniós csatlakozási tárgyalásokon. A tizenöt jelenlegi tagállam és a magyar kormány között józan kompromisszum jött létre, aminek lényege, hogy a nálunk megtelepedett multinacionális nagybefektetők többsége megtarthatja az eddig élvezett adókedvezmények (az unióban ezek állami támogatásoknak minősülnek) jó részét, amelyek aztán fokozatosan uniókonformmá alakulnak.
Az alkuval mindhárom fél jól jár. A magyar kormány biztosítva láthatja az elkövetkező évek beruházásait; a jelenlegi tagok érzékelhetik, hogy Magyarország fokozatosan áttér az ott szokásos finanszírozási módszerre; míg a multik megőrizhetik szerzett jogaikat.
A magyar kormány taktikai érzékét és diplomáciai erőfeszítéseit dicséri, hogy végül is az ország számára kedvező alkuval lehetett lezárni ezt az alapvetően a multinacionális társaságok és a brüsszeli apparátus közötti vitát.
Mindemellett, ha az orrunknál tovább tekintünk – és miért ne tehetnénk ezt meg -, akkor azért be kell látnunk, hogy az uniónak is volt igazsága a tárgyalások során. A mindenkori magyar kormány és a multik ugyanis az adókedvezmények megkötésekor pontosan tudták, hogy az ország hamarosan a szervezet tagjává válik, ahol ezek az állami támogatások csak komoly megszorításokkal folyósíthatók. Az Európai Bizottságtól pedig nem lehet elvitatni azt a jogot, hogy az egységes piac versenyképességének növelése érdekében meg kívánja szüntetni az adókedvezményeket.
A jövő a mostani, az állami beavatkozást illetően megengedőbb megállapodás ellenére is a minél szabadabb verseny. A 2004-től Magyarországot is magában foglaló egységes európai piacon a tagállamoknak nem az adókedvezmények mértékével, hanem stabil és kiszámítható gazdaságpolitikájukkal, kvalifikált munkaerejükkel, magas termelékenységükkel és fejlett infrastruktúrájukkal kell versengeniük a tőkéért.
