Hatályos polgári törvénykönyvünkben (Ptk.) a telexgép és a telefax képviselik a high-tech berendezéseket. „Az ötvenes években meg sem fordult a törvényalkotók fejében, hogy néhány évtized múltán, a technika robbanásszerű fejlődésének köszönhetően, a felek akár elektronikus úton is köthetnek szerződést” – magyarázza Kecskés László pécsi tanszékvezető egyetemi tanár, az Igazságügyi Minisztérium korábbi helyettes államtitkára annak kapcsán, hogy miért időszerű az új polgári jogi kódex kimunkálása. Olyan szerződéstípusokat is „keletkeztetett” a gazdasági élet – például lízing, faktoring -, amelyek korábban ugyancsak ismeretlenek voltak. A rendszerváltással az élet minden területén gyökeres fordulat állt be, paradox módon azonban a legalapvetőbb, még a szocialista időkben alkotott kódexeink – toldozott-foltozott formában – tovább élnek.
LASSÚSÁG. Kecskés László, a tudományos élet más kiválóságaival együtt, azt vallja: nem szabad elkapkodni a kodifikációt, kellő időt kell hagyni az előkészítésre, különben a szakmaiság a napi politikai szempontok áldozatául esik. A megfontolt újraszabályozás példájaként Hollandiát említi, ahol e folyamat 40 évet vett igénybe. Nálunk mindazonáltal a szakemberek sem kalkulálnak azzal, hogy évtizedekig tart majd a kodifikáció, már csak azért sem, mert a koncepció még decemberben a kormány elé kerül. Igaz, az első normaszöveg csak 2006 januárjára készül majd el. Mivel a Ptk. nem tartozik a kétharmados többséget igénylő szabályozási területek közé, vélhetően a politika sem fogja megakasztani az elfogadását.
A kódex nem lesz vadonatúj. „A kodifikációt végző szakemberek szerint az élő jogból és a bírói gyakorlatból kiinduló, annak eredményeit hasznosító, elveiben megújult, de egy sereg részletszabályában újjáalkotott törvénykönyv készül. A kódex a „monista” elvet képviseli, azaz néhány kivételtől eltekintve egységesen szabályozza a magánszemélyek egymás közötti, és az üzleti élet professzionális szereplőinek kontraktusait.
Az új Ptk. nem tesz különbséget aszerint, hogy cégek vagy magánszemélyek lépnek egymással kapcsolatba: minden jogalannyal szemben azonos követelményt támaszt, kivéve azokat a viszonyokat, amelyekben magánszemélyek fogyasztói minőségben lépnek kapcsolatba cégekkel. „Ebben az esetben fogyasztóként többletvédelmet kapnak, s e tekintetben törést szenved a monista koncepció” – emelik ki a szakértők. Ellensúlyozásként könyvelheti el azonban az üzleti élet, hogy a kodifikálás során tovább zsugorodik az állam beleszólási lehetősége. A rendszerváltás óta folyamatosan „világítják át” a törvényeket annak érdekében, hogy az állam korábbi többletjogosítványai minimálisra csökkenjenek a magánjog és a versenyszféra területén.
„A beavatkozás lehetősége csak azokban a jogviszonyokban marad meg, ahol feltétlenül indokolt” – húzza alá Sáriné Simkó Ágnes, a szaktárca miniszteri biztosa. Ilyen területnek tekinthető például a közös tulajdonnal vagy társasházzal kapcsolatos döntés, amelyet egyetlen rosszhiszemű tag meg tudna hiúsítani azzal, hogy nem adja a hozzájárulását. Ebben az esetben indokolt fenntartani a jognyilatkozat bírói pótlásának lehetőségét.
UNIÓS NORMÁK. Az állam mint igazodási pont egyre inkább visszaszorul, helyére a készülő kodifikáció során az unió lép. A jogharmonizáció keretében már számos magánjogi közösségi irányelvet vettünk át, ezek száma az évek során tovább bővül. „A magánjog túl komoly dolog ahhoz, hogy politikusokra bízzák!” – hangzott el nemrégiben egy tudományos konferencián annak kapcsán, hogy a brüsszeli jogalkotás „szétzilálja” a nemzeti magánjogi kódexeket. Az ad hoc jellegű, a magánjog koherens rendszeréből kiragadott részletszabályok átültetése egyébként majd’ minden országban gondot okoz, amit úgy hidalnak át, hogy nem mindig, illetve nem egy az egyben veszik át a regulákat. A brüsszeli jogalkotással szembeni fő kritika, hogy az irányelvek és a rendeletek „kis szigeteket” képeznek, s nem létezik szakmai-tudományos koncepció, ami koherens egységbe fűzné azokat. Mindazonáltal tagadhatatlanul megindult valamiféle egységesítő folyamat, és ezzel párhuzamosan fokozatosan omlik le a fal a kontinentális és az angolszász jogrendszer között is. Újabban szó van arról, hogy ha nem is az egész magánjogot, de annak egy szűk szeletét, jelesül az üzleti élet számára olyan fontos szerződési jogot a közösség munkálja ki, s azt a tagállamok saját nemzeti joguk helyett alkalmazzák.
Erre azonban a politikának is fogadókésznek kell lennie, hiszen a hagyományaikat féltve őrző tagállamok nehezen „áldozzák be” az identitásgondozó szerepet is betöltő nemzeti kódexeiket. A jogi globalizációból, úgy tűnik, Magyarország sem tud kimaradni, de nem is lenne ildomos, hiszen a tőke, s általában az üzleti élet nem tolerálja a fejlett nemzetek jogától merőben különböző szabályozást.
