Gazdaság

OROSZ PÉNZMOSÁS – Sáros a Kreml is?

Minimum 10 milliárd dollárra rúg, de a 15 milliárd dollárt is elérheti azoknak a törvénytelen úton megszerzett pénzeknek az összege, amelyeket egy orosz bűnszövetkezet az elmúlt másfél év során mosott tisztára az amerikai Bank of New Yorkon keresztül. Napvilágot láttak immár olyan hírek is, hogy az ügyben az orosz kormány, s talán maga Borisz Jelcin elnök is érintett, mivel a pénzekből több százmillió dollár a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) az utóbbi években felvett hitelek elsikkasztásából származhat.

Az amerikai, brit és orosz nyomozóhatóságok által megkezdett, elsőként a New York Times által ismertetett vizsgálat egyelőre korai stádiumban tart, ezért nem lehet pontosan tudni, mekkora összeg folyt át a gyanúsnak ítélt számlákon, azt pedig végképp homály fedi, hol kötöttek ki végül a pénzek. Biztosra vehető azonban, hogy a pénzmosás-sorozat – amelyben sok ezer átutalást és felvételt hajtottak végre – minden idők egyik legnagyobb ilyen akciója. A számlák a Londonban bejegyzett Benex Worldwide Ltd. nevén vannak, e céget az orosz szervezett bűnözés vezéralakja, Szemjon Jukovics Mogiljevics alapította. Az ő székhelye egyébként egy időben Budapesten volt és nem kizárt, hogy személyén keresztül magyar “vonatkozásai” is vannak az ügynek. Hivatalos vizsgálatot lapzártánkig senki nem kezdeményezett az ügyben, amelynek során, olasz lapértesülések szerint, egy magyar pénzintézetbe is jutott a “szennyes” dollárokból.

A tengerentúlon mindenesetre gőzerővel folyik a nyomozás. A Bank of New York teljes együttműködést vállalt a hatóságokkal, s bár egyelőre nem nyilatkozott az ügyről, annyit tudni lehet, hogy felfüggesztették állásából a New York-i központ és a londoni részleg kelet-európai ügyekért felelős vezérigazgató-helyetteseit. Natasha Gurfinkel Kagalovsky és Lucy Edwards egyaránt szovjet születésű amerikai állampolgár, és úgy tudni, hogy a pénzek egy részét Edwards férje utalta át a Benextől a bankhoz.

Ha kiderül, hogy bank maga is vétkes az ügyben, a büntetés akár a New York-i és a londoni működési engedély megvonása is lehet.

A Wall Street Journal arról adott hírt, hogy a hatóságok gyanúja szerint az Oroszország részére nyújtott IMF-hitelek egy része is felszívódott a pénzmosás során. Már korábban vizsgálat kezdődött annak megállapítására, hogy nem ezekből a kölcsönökből csípték-e le azt a 200 millió dollárt, amelyet az egyik orosz kereskedelmi bank utalt át egy, a Csatorna-szigeteken bejegyzett pénzintézethez. A legújabb verzió szerint ez az összeg is átvándorolt a Bank of New Yorkon.

Az újság értesülését a USA Today azzal toldotta meg, hogy a moszkvai főügyészség információi szerint több volt orosz kormánytisztviselő is részt vett az IMF-hitelek elsikkasztásában. Köztük van állítólag Alekszandr Livsic ex-pénzügyminiszter, az egykor szintén pénzügyminiszterként, de Jelcin kabinetfőnökeként is tevékenykedő Anatolij Csubajsz, továbbá az államfő lánya és egyben tanácsadója, Tatjana Gyjacsenyko. A USA Today szerint nehéz elképzelni, hogy maga az elnök ne tudott volna a kölcsönök megcsapolásáról. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik