Rudolf Péter a Telexnek adott interjút, melyben Eszenyi Enikő botrányáról is beszélt. Mint ismert, Rudolf hat évvel ezelőtt került a Vígszínház élére, Eszenyit váltotta az igazgatói székben, aki az ellene felhozott vádak miatt lépett vissza a pályázattól. Az ügy nyomán a fővárosi önkormányzat felügyelőbizottsági vizsgálatot indított, amelyet azonban fél év múlva, a részletek nyilvánosságra hozatala nélkül lezártak.
Én sem láttam azt a 70 oldalt, amit a Főváros összeállított a panaszosok vallomásaiból. Én csak azt a helyzetet láttam, amibe hat évvel ezelőtt megérkeztem. Amikor korábban együtt dolgoztunk, mindennek semmi jelét nem tapasztaltam, de, amikor a vezetői időszaka alatt rendeztem, már érzékeltem feszültségeket a háttérben
– mondta el Rudolf Péter, aki ilyen ügyeknél azt tartja a legfontosabbnak, hogy az eljárásnak legyen eleje és vége, mint egy bírósági eljárásban.
Most éppen ez marad ki a rendszerből. Jelenleg a kapcsolati hálón és a politikán múlik, hogy egyeseket visszaengednek a színházba, másokat meg nem.
Rudolf a megoldást egy kamara létrehozásában látja, amely egy kamarai törvény alapján működő, az orvosi és az ügyvédi kamarához hasonló szervezetként adna ki működési engedélyt a tagjainak, és etikai bizottságként megvizsgálná a felmerülő ügyeket, aminek részeként akár be is vonhatna működési engedélyeket. Úgy látja, ideális esetben egy ilyen bizottság „képes élesen elválasztani egymástól, hogy mi az, ami egy próbán a munka hevében, a rendező felfokozott állapota miatt történik, és mi az, ami túlmegy ezen. És, természetesen, kiszűrheti a felesleges vádaskodásokat is”.
Megpróbálta visszahívni Eszenyi Enikőt a Vígszínházba
Rudolf Péter elmondta, hogy nem sokkal Eszenyi távozása után vissza akarta őt hívni a Vígszínházba.
2020-ban, a botrány után néhány hónappal szerettem volna rendezőként visszahívni őt A diktátor felújítópróbájára, mert ezt egy tisztán szakmai feladatnak éreztem. De azzal szembesültem, hogy ettől olyan mértékben rándult görcsbe a kollégák gyomra, hogy a harmadik igazgatói döntésemet rögtön vissza kellett vonnom, ami kicsit zavarba hozott.
Eszenyi Enikő egyébként idén májusban közzétett nyílt levelében azt írta, hogy felelősséget vállal „a próbák során tanúsított szenvedélyes, időnként nem megfelelő megnyilvánulásai” miatt.
Vékony a határ szakmai hevület és a hatalommal való visszaélés között
Az igazgató komplikált kérdésnek tartja, hogy a „tűrhetetlen munkamódszereket” alkalmazó rendezők szakmailag alkalmatlanok-e és hogy meddig lehet elmenni a sikeresség érdekében. Mint mondja, ő mindig azt vallotta, hogy rendezőként tudnia kell olyan elemző instrukciót adnia, ami megszüli az éles állapotokat az adott jelenethez.
Mondhatnám, hogy szakmailag nem helyes hiszterizálva eljuttatni valakit egy lelkileg éles állapotba. De nehéz megállapítani, mennyi a szakmai hevület, a láz, ami nélkül azért nehéz színházat csinálni, és honnan kezdődik a személyiségtorzulásból adódó visszaélés a hatalommal.
Szerinte a morál időről időre változik; ami régen megbocsátható volt, az mára büntetendővé válhat. Ennek megítéléseben meglátása szerint generációs és szocializációs különbségek is vannak.
A most pályára lépő generációk és az én nemzedékem másként szocializálódott. Korszakhatáron mozgunk, ettől ilyen dúlt a szakma, a világ. Az is tény, hogy mindenkinél más az ingerküszöb, sok színészt egyáltalán nem zavar, ha vegzálják, vagy úgy gondolja, hogy a siker kárpótolja, vagy képes visszavágni, viszont nem várhatjuk el mindenkitől, hogy megvédje magát. Őket a rendszernek kell megvédenie.
Úgy látja, ebben a témában „meglehetősen igazságtalan megszólások vannak”, mintha „ez egy velejéig züllött közösség lenne”, vagy „a nem reflektorfényben élők nem harcolnának ugyanezekkel a kérdésekkel”.
Legyen a dolgoknak következménye. Az viszont szerintem nincs rendjén, hogy olyan hosszú időre állítunk félre embereket, hogy azóta már egy gondatlanságból elkövetett emberölésből is szabadultak volna
– fogalmazott Rudolf Péter.
