Az agrárkormányzat rég látott kedvezményekkel igyekszik kiköszörülni a “farmerpolitikával”, a tsz-szabdaló kárpótlással, vagyonmegosztással okozott csorbát. A szövetkezetek az elmúlt években olyan hátrányba kerültek az (agrár)gazdasági társaságokkal szemben, hogy a válságrégiókban szociális katasztrófa fenyeget. A kormány szövetkezetbarát stabilizációs “programot” hirdetett a külső üzletrészek visszavásárlására, az integrációra. Ezzel azonban kivonja a pénzt a termelésből.
Megjelenése pillanatától sok támadás érte az agrártámogatásokhoz kapcsolódó szövetkezeti stabilizációt. Az élelmiszer-feldolgozók kifogásolják, hogy a tavalyi 45-47 milliárd forintról 26 milliárd forintra csökkentett exporttámogatási keret különbözetét nem pumpálják vissza az agrártermelésbe. Orosz Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke is amellett érvelt, hogy más formában segítsék piacra azt a magyar árut, amelyet a WTO is elfogad. Az exporttámogatás mérséklését csak úgy fogadhatja el az agrártársadalom, ha a piacra jutás esélye nem csökken, nem lesz eladhatatlan a termék. Ezt szolgálták volna a termelői támogatások, amelyekkel az előállítási költségeket csökkentik, azonban ezek a pénzek nem jutottak vissza a termelésbe.
A szövetkezeti stabilizációs keret: az üzletrészvásárlás, a szövetkezeti integrációs vagy a földalapú támogatás, akárcsak a reorganizáció, közvetlenül nem segíti az értékesítést. Kivonja a termelésből az egyébként is szerény forrásokat, ami a megcélzott termelőnek is rossz. Az élelmiszer-iparosok szerint ezért ez a támogatási rendszer hibás: szűk szövetkezeti lobbyérdekeket szolgál, ami ellen az élelmiszer-feldolgozók és a termelők is közösen lépnek fel. (A költségvetés a kedvezőtlen adottságú földön gazdálkodók megsegítésére, földalapú támogatásra 8 milliárd forintot, a mezőgazdasági biztosításra egymilliárd forintot különített el az idei agrárkasszában. A reorganizációt hétmilliárd forintos, a térségfejlesztést kétmilliárd, az integrációt 1,5 milliárd, a szövetkezeti üzletrészek visszavásárlását pedig egymilliárd forintos keret segíti.)
“A külső üzletrész felvásárlásának támogatása kényszerlépés, hogy a szövetkezetek gazdálkodása stabilizálódjon, a szövetkezetek ne legyenek a külső tulajdonosoknak kiszolgáltatva” – állítja Zsohár András, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kabinetirodájának vezetője. A szabadversenyes időszakban ugyanis a magyar agrárgazdaságban is megjelentek a “hiénák”, a spekulánsok, akik felvásárolják a külső szövetkezeti üzletrészeket. Ezzel nemcsak egyes eszközöket, vagyonrészeket, hanem akár egész szövetkezeteket is megszerezhetnek. Nagy a kínálat. A tulajdonosok egy része szívesen megszabadulna az üzletrésztől, mert az árfolyam reménytelenül alacsony. A befektetők tehát nyugat-európai mércével bagóért juthatnak hozzá olyan vagyonokhoz, amelyek a várható uniós csatlakozással a jelenleginek több tízszeresére értékelődnek majd fel.
Pénzkidobás
A gazdaságoknak mégis nagy áldozat a visszavásárlás, mert elvonja a pénzt a termeléstől. Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára a támogatás ellenére úgy ítéli, hogy a visszavásárlás nem más, mint pénzkidobás. Cserébe ugyanis nem kap értéket a szövetkezet, csak hosszabb távon stabilizálja a gazdálkodását. Ez a támogatás inkább jelképes, nagyobb szövetkezetnél is legfeljebb néhány százezer forint. Olykor a támogatás igényléséhez szükséges pályázat, az elkerülhetetlen alapszabály-módosítás költségét is alig fedezi. Ráadásul ugyanannyit kell saját forrásból kifizetni, mint amekkora a támogatás. Ez belekényszeríti a szövetkezetet vagyona csökkentésébe.
“A szövetkezeti integrációt segítő támogatás is csak deklaráció értékű. Farizeus módon készített szabály” – véli Horváth Gábor, aki szerint azt eleve úgy alakították ki, hogy ne lehessen igénybe venni. Változtatni kell azon, hogy csak új épület építésére járjon, hiszen ez a javak elpocsékolását jelenti. Minden faluban sok olyan műtrágyatároló, méregraktár, gabonaszárító van a szövetkezetek, a gazdálkodók tulajdonában, amelyeket át lehetne alakítani integrációs célra. Ez sokkal olcsóbb lenne, mint az építés. Kevés pénzt, mindössze 1,5 milliárd forintot különítettek el erre a célra, miközben papíron kétezer szövetkezet létezik. Csekély összeg jut egy-egy szövetkezetre, amiből építkezni nem lehetne.
Az ellenzéki vélemények szerint az Európai Unió gyakorlatával ellentétes a téeszeket konzerváló döntés, amelyet a harmonizáció úgyis elsöpör majd. A magángazdaságok mellett lándzsát törő ex-államtitkár, Raskó György nemcsak az egyoldalú szövetkezeti támogatásokat, hanem a szövetkezei törvény módosítása kapcsán vitatott oszthatatlan földtulajdont is bírálta. A kabinetfőnök szerint nem igaz, hogy az oszthatatlan szövetkezeti földtulajdon ellentétes lenne az Európai Unió gyakorlatával. A holland polderek is osztatlan szövetkezeti területek.
Téesznosztalgia
Az unió milliárdokat költ a birtokszerkezet elodázhatatlan átalakítására, egyesítve a farmerbirtokokat. A brüsszeli mezőgazdasági bizottság Horváth Gábor szerint ajánlja is a kelet-európai országoknak, hogy engedélyezzék a jogi személyeknek és a külföldieknek a földtulajdonlást.
Sokszor ugyanis gátja a gazdálkodásnak, hogy a résztulajdonosok sokasága miatt a magyar mezőgazdasági szövetkezetek hitelezhetetlenek, mert az oszthatatlan tulajdon nem jelent fedezetet. A szövetkezetek átalakulása, éppen e szükségszerűségből gyökerezve, megkezdődött, de a sajátosságok miatt lassúbb, mint amit a gazdaság törvényszerűségei indokol-nának. A tagoknak kell eldönteniük, hogy szövetkezetként vagy gazdasági társaságként tervezik a jövőt. A szabályok korábban kedveztek például a részvénytársaságoknak. Ki tudtak bújni a kárpótlás végrehajtása alól, és nem veszítették el a földjeiket, ezért sok állami gazdaság és több termelőszövetkezet alakult részvénytársasággá. Az átalakulás kapuja ma is nyitva áll, és ha a szabályozókkal a külső beavatkozás veszélye növekszik, akkor a szövetkezetek a nagyobb védelmet adó gazdálkodási formát választják, és tömeges átalakulás várható Horváth Gábor szerint is. Az állam ezt akarja elkerülni intézkedéseivel. Azonban nem csak a forma, hanem az ehhez kapcsolódó gazdálkodás átalakulása is drága, emiatt a szövetkezetek csak fokozatosan tudják kiváltani a szolgáltatással a mezőgazdasági alaptevékenységet. Tevékenységükben ezért becsülhetően 10-50 százalékban továbbra is a termelés a meghatározó. Többségüknek csak ez jutott, mert kimaradtak az állami feldolgozóüzemek privatizációjából. Nem tudták ugyanis felhasználni kárpótlási jegyeiket, a pénzügyi feltételek alakításával kizárták őket a vásárlásból.
Oszd meg és uralkodj!
Most egyoldalú szövetkezetbarát lépéseket hozott a kormány. Hatására hátrányosabb helyzetbe kerülnek az egyéni és a családi gazdaságok, amelyek már meghatározóak az agrárgazdaságban. Tavaly az őszi kalászos vetésterület közel negyven százalékát ők adták. Jakab István, a mintegy 800 gazdakörben 40-45 ezer termelőt tömörítő Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetségének társelnöke attól tart: a szövetkezeti osztatlan földtulajdon intézményének visszaállításával ismét kialakulhat a nagybirtokrendszer. Idő és némi törvénymódosítás kérdése, hogy ezek a leendő óriásbirtokok külföldi tulajdonba kerüljenek. A mezőgazdasági szövetkezetek harmada máris csődközelbe került, sokuk túl fog adni a javain. A szövetkezeti átalakulással éppen azért fosztották meg a tsz-eket az osztatlan földtől, hogy nyugat-európai példára szolgáltató, feldolgozó közösséggé alakuljanak. Ám inkább földet bérelnek, és termelnek, nehézkesen nyitnak más irányba.
Hoppon maradt farmerek
A gazdaköri vezető kifogásolja, hogy az integrációs támogatás is nagyon is célzott. Nem általában a termeltetőket, hanem csak a szövetkezeteket szolgálja. A gazdák által létrehozott “nyugati típusú” szövetkezetek minimális vagyoni betéttel jönnek létre, ebből nem futja beruházásra.
Jakab István az integráció gondolatát jónak tartja – ha ezzel a magángazdákat nem kényszerítik arra, hogy a termeléshez szükséges anyagok és eszközök beszerzését, a termény értékesítését kizárólag a szövetkezeteken keresztül bonyolítsák le. Ha a régi szövetkezetek integrálnák a magángazdaságokat, az elsősorban azzal járna, hogy a jövedelem náluk jelentkezne. Örvendi László hajdúsági agrárvállalkozó sem érti, miért csak a szövetkezet kaphat integrációs segítséget. Két, növénytermesztést szervező hajdúszoboszlói cég példáját hozza fel. Beruházásához egyik sem kap integrációs támogatást.
Kérdés persze, hogy nem tekinthető-e a szövetkezeteknek tett gesztus – különösen forrásszűke idején – ugyanolyan kivételezésnek, mint amit az Antall-, majd a Boross-kormány a farmerekkel tett. Az FM kabinetfőnöke szerint mindez csak a mérleget billenti egyensúlyba. A korábbi hátrányok egy részét szünteti meg, a működőképesség legalapvetőbb feltételeit adja vissza a szövetkezeteknek. Nincs versenyelőny, ez csak rossz beállítás – állítja Horváth Gábor is. A kistermelők egymillió forintos szja-kedvezményét megvédte a MOSZ, pedig ez egyáltalán nem versenysemleges, de a tagjain keresztül a szövetkezetnek is segítség.
Azt már az élet dönti el, hogy az agrárgazdaság a szövetkezeti stabilizációval vagy a valódi termelői támogatással járt volna jobban.
