Állandó készenlét, várakozás, keserűség, mert még mindig nincs velünk, már tizennegyedik éve. Elmondani is szörnyű, nemhogy túlélni
– így jellemezte mindennapjait az Ackermann házaspár a 24.hu-nak. Lassan már tizennégy éve, hogy Ackermann Dávid egy pénteki napon elindult otthonról, hogy a barátnőjével találkozzon a Margit-szigeten. A vecsési fiatalt azóta is hazavárják a szülei. Életük középpontjában azóta is a fiuk keresése áll, annak ellenére is, hogy a sok év alatt egy tapodtat sem kerültek közelebb az igazsághoz. A szülők és az ügyet ismerők többsége számára a mai napig megmagyarázhatatlan, miként tűnhet el valaki nyomtalanul egy olyan helyen, ahol aznap is több ezren fordultak meg, és ahol nem sokkal korábban még hetedmagával múlatta az időt a mólónál.
Az akkor 18 éves Ackermann Dávid egy budapesti középiskolában tanult, a 2009 májusában tett érettségije után szeptemberben éppen csak elkezdte a környezetvédelmi technikumot. A visszaemlékezések szerint barátságos, aktív fiatal volt, aki imádta a legkülönbözőbb sportokat és az állatokat. A baráti társaságában sem adódtak problémák, az őt ismerők szerint nem volt depressziós, senkiben fel sem vetődött, hogy netán öngyilkos gondolatai lennének. Akkoriban barátnője is volt, egy Ági nevű 19 éves lány. Éppen vele volt találkozója a Margit-szigeten 2009. szeptember 11-én este. Erről a szülei is tudtak, akik bár a nevén kívül gyakorlatilag semmit nem tudtak a lányról, örültek a fiuk boldogságának, nem is akartak beleszólni a kapcsolatba.
Édesanyja elmondása szerint Dávid fél öt és öt között indult Budapestre vecsési otthonukból, a kapuban még össze is futottak. Évek teltek el azóta, hogy megígérte, még az este hazaér.
Ennyit lehet tudni biztosan, a szigeten történteket annyiban nehezebb rekonstruálni, hogy a Dáviddal egy társaságban tartózkodó személyek nem mindig ugyanúgy emlékeztek vissza az estére. Amint a Magyar Nemzet korábbi cikkéből kiderül, hogy Dávid háromnegyed hat és hat óra között ért a sziget mólójára. Arra számított, hogy csak a barátnője lesz a helyszínen, így meglepődve vehette tudomásul, hogy egy hattagú társaságba csöppent. A történteket rekonstruálni próbáló sajtóbeszámolók egyöntetűen állítják, hogy a fiú senkit nem ismert a társaságból a barátnőjén kívül.
Az összejövetel búcsúbulinak is beillett, hiszen Ági épp Új-Zélandra készült, hogy egy kilenc hónapos tanulmányi úton vegyen részt. A Magyar Nemzet összefoglalójában arról írt, Dávid barátnőjének visszaemlékezése szerint a fiú ittas volt, vagy valamilyen szer hatása alatt állt, amikor odaért a Margit-szigetre, alig ismerte fel őt. Ági külön kiemelte, hogy Dávid egy flakont szorongatott – ugyanígy emlékezett vissza a társaságból másik két fiatal is, köztük Ági egykori barátja, Gábor, ám a csapattal lévő másik három fiatal viszont nemhogy flakonra nem emlékezett, de azt is állították, hogy a fiú teljesen magánál volt amikor megérkezett, sőt az este során körbeadott füves cigarettából sem szívott.
A beszámolók szerint a társaság később felkerekedett, hogy az Ötvenhatosok terén megnézze az ARC-kiállítást, Dávid azonban már nem ért oda velük. Hogy mikor tűnt el pontosan, nem tudni, de az esetet összefoglaló írások szerint a nyomozásnál arra jutottak, hogy a fiú valahol lemaradt tőlük, amit a fiatalok csak később, már a villamoson ülve vettek észre, de nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget. Annál inkább a szülők, akik hiába próbálták elérni a fiukat. A Magyar Nemzet cikke szerint ezen a ponton kapcsolták be Dávid számítógépét, ahol aztán valahogy kikeresték a barátnője telefonszámát. Ő felvette a telefont, és közölte, azt hitte, Dávid már rég otthon van.
A fiú eltűnését az édesanyja jelentette be másnap reggel, de a szülők az első napokban a rendőrség szinte semmit nem kezdett az üggyel, Az apja korábban egy műsorban úgy fogalmazott, nem állítják, hogy ők vagy a rendőrség biztosan megtalálták volna, de sokkal nagyobb esélyük lett volna, ha „másnap a rendőrök rögtön komolyan vesznek minket”. Ezt azzal támasztja alá, hogy a Margit-sziget bejáratánál elhelyezett kamerák felvételei hét naponta törlődnek, bőven belefértek volna ebbe szerinte, de a Nemzet szerint a térfigyelő kamera merevlemezét csak másfél hónappal később foglalták le a hatóságok. Így még csak megtippelni sem lehet, hogy merre járt Ackermann Dávid.
Az eltűnése utáni napon megtalálták a pénztárcáját egy padon a szigeti rendőrállomás előtt, de nem hiányzott belőle semmi. A telefonja is előkerült – igaz, darabokban – a sziget egy másik pontján, egy hajléktalan találta meg, aki nyomban tovább is adott rajta a szülők elmondása szerint. A készüléknek azóta sincs nyoma, ahogy Dávid pulóverét – amit a jelek szerint valamikor levetett – sem találta meg senki. Néhány héttel később ugyanis jelentkezett egy másik társaság, szintén egyetemisták, hogy szeptember 11-én valamikor este kilenc és tizenegy között látni vélték a Margit-szigeten Ackermann Dávidot. Az elmondásuk szerint kimondottan rossz állapotban volt, félmeztelenül járkált fel-alá. Megkérdezték tőle, hogy segíthetnek-e neki, de nemet mondott és továbbállt.
A kábítószerrel kapcsolatos elméletek a kezdetek óta hozzátartoznak az ügyhöz, a szülők viszont ennyi év távlatából is kizárják, hogy a fiuk drogot fogyasztott volna. Annál is inkább, mert míg korábban páran a flakonos történettel álltak elő, két, szintén a társasággal tartó dunaújvárosi egyetemista egy interjúban azt mondta, hogy semmi ilyesmit nem láttak Dávidnál az este folyamán, és szerintük nem igaz, hogy a fiú kirívóan furcsán viselkedett volna.
A szülők szerint a többiek „saját magukról akarták elterelni a figyelmet. Dávidnál nem volt semmilyen folyadék vagy flakon, amikor utoljára találkozott aznap a kapuban az édesanyjával”. Az Ackermann szülők mind a mai napig neheztelnek a társaságra, amiért magára hagyták a fiukat akkor este.
Csak meg kellett volna várni
– mondják.
A szülők arra a a kérdésre, hogy tartják-e bárkivel a kapcsolatot, aki akkor este Dáviddal volt a szigeten, nemmel feleltek. A történtek után ugyan beszéltek az összes résztvevővel, de az ügy nem láncolta őket össze. Ezekről a beszélgetésekről egyébként hangfelvételeket is készítettek a nyilatkozók beleegyezésével. A fiú volt barátnője esetében viszont ezt nem tudták abszolválni, mert a lány a terveknek megfelelően kiutazott Új-Zélandra, ahol telefonszámot is cserélt, továbbá törölte magát az iWiW-ről és Facebookról is. A Nemzet cikke szerint Dávid szülei megkeresték a lány családját, hogy rajtuk keresztül kapcsolatba léphessenek vele, de ő egyértelművé tette, hogy nem akar a történtekről beszélni többé.
A szülők teleplakátolták a várost Dávid fényképével, a rendőrség szonárral a Dunát is átkutatta, igaz, csak másfél hónappal az eltűnés után, és csak a Parlamentig – mindhiába. A szülők az azóta eltelt időben többször nyilatkoztak a médiának, szerepeltek az RTL Klub, a TV2 és az ATV műsoraiban, illetve feltűntek az Ezer Lámpás Éjszakája és a Csellengők anyagaiban is, a fiuk fényképe pedig közben tejesdobozokra is felkerült, hogy a lehető legszélesebb kör értesüljön az eltűnésről.
Mivel Dávid eltűnésekor nem merült fel bűncselekmény gyanúja, az ügyet a Monori Rendőrkapitányság kapta, lévén, hogy a fiú vecsési lakosként ahhoz a körzethez tartozott. Azóta is náluk vannak az akták, a szülők szerint ha új információhoz jutnak, a monori kapitányság eltűntekkel foglalkozó nyomozóját kell keresniük, ő rövid időn belül rendre utánanéz mindennek.
Nem kell újranyitni az ügyet, folyamatban van, csak van amikor lelassul, ha felmerül bármilyen adat, kicsit felgyorsul. Sajnos csak fals információk kerültek elő az első pillanattól. Most pont annyit tudunk, mint az eltűnését követő napokban
– mondják a szülők, akik néhány éve, pár pillanat erejéig nagyon közel álltak a csodához. Akkor a nyírbátori rendőrkapitányságtól kaptak egy telefont az éjszaka közepén, hogy ott van velük egy férfi, akit Ackermann Dávidnak hívnak és nagyon hasonlít az eltűnt fiukra. Szinte sokkos állapotban azonnal indultak volna, ám Skype-on keresztül megmutatták nekik az illetőt, ők pedig szomorúan megállapították, hogy az nem Dávid.
Ilyenkor teljes összeomlás van. Bármilyen apró jel felmerül, azonnal indulunk utánajárni, de végül mindig csak a remény marad. És ez borzasztó.
Bár már közel tizennégy év telt el az eltűnése óta, a szülők rendületlenül hisznek abban, hogy Dávid életben van, és egyszer haza fog menni. Az eltűnése után a sajtóban többször beszéltek arról, hogy talán Dávid rosszkor volt rossz helyen, valakik tettek vele valamit, és nem engedik, hogy hazamenjen. Ezt ennyi év távlatából sem zárják ki, mint mondják, elképzelhetetlen, hogy ne ment volna már haza, ha tud.
Igen, valószínűleg nem tud hazajönni valami miatt, semmit nem zárhatunk ki. Hiszünk abban, hogy él. Ameddig nincs a legrosszabb bizonyosság, addig igen. Így lehet életben maradni, és hinni abban, hogy előbb-utóbb hazajön, ez a hit ad erőt a kereséséhez. De ez a legnehezebb is egyben
– zárták gondolataikat a szülők.
Kerestük a Monori Rendőrkapitányságot azzal kapcsolatban, hogy hol tart az eljárás, felmerült-e olyan nyom vagy információ a közelmúltban, ami közelebb vihet az rejtély megoldásához. Válaszában a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy Ackermann Dávid eltűnésének ügyében a Monori Rendőrkapitányság folytat körözési eljárást. A hatóság ezidáig minden tudomására jutott információt ellenőrzött, adatgyűjtést végzett, tanúkat hallgatott ki, kamera- és hangfelvételeket szerzett be és értékelt ki, szakértőket vont be az eljárásba. A fiút minden lehetséges helyen keresték, eddig sajnos sikertelenül.
A rendőrség ezúton is kéri, hogy ha bárki érdemleges információval rendelkezik Dávid hollétéről vagy eltűnésének körülményeiről, az jelentkezzen náluk.
