A Péntek 13 a horrortörténelem egyik legsikeresebb franchise-a: tizenkét film, tévésorozat, könyvek, képregények, videójátékok sora készült a táborozó kamaszokra vadászó, hokimaszkos Jason Voorhees rémtetteiről. Az első, 1980-as film egyik inspirációja egy húsz évvel korábban, Finnországban történt brutális hármas gyilkosság lehetett.
Az ország déli partján fekvő, Helsinkivel egybeépült Espoótól északra elterülő Bodom-tó a városi kirándulók egyik kedvelt célpontja. Oda indult két kamaszpár kempingezni 1960. június 4-én, szombaton. A lányok, Maila Björklund és Anja Mäki tizenöt évesek voltak, párjaik, Seppo Boisman és Nils Gustafsson már betöltötték a tizennyolcat.
Hajnali rémálom
Feldúlt táborhelyüket vasárnap délelőtt tizenegy tájban egy kiránduló találta meg. Azonnal rohant telefonálni, a rendőrség dél körül ért ki a helyszínre. Björklund, Mäki és Boisman halottak voltak, Gustafsson súlyosan sérült. A kamaszokat korán reggel, négy és hat óra között támadták meg egy késsel és egy tompa tárggyal – feltehetően egy fémcsővel vagy egy nagyobb kővel.
A halálos áldozatok testét zúzódások, szúrások borították. A legbrutálisabb sérülések Björklundon, Gustafsson barátnőjén voltak. Deréktól lefelé meztelen teste az összedőlt sátor tetején feküdt, a halála után is többször megszúrták. A legkevesebb sérülés a túlélő testén volt, de neki is több helyen eltört az arccsontja és az állkapcsa, a homlokán pedig mély sebet ejtett a gyilkos kése.
Minden jel arra utalt, hogy a gyilkos kívülről támadt rá a sátraikban alvó kamaszokra, vagyis a vásznon keresztül végzett velük. Az áldozatoknak több holmijuk is eltűnt, ezeknek jórészét sohasem találták meg, ahogy a gyilkos fegyverek sem kerültek elő. A fiúk motorkerékpárjainak a kulcsai is eltűntek, de a járművek ott álltak, ahol hagyták őket.
Gustaffson a barátnőjéhez hasonlóan a sátor tetején feküdt, amikor megtalálták.
A morcos trafikos
A rendőrség az első pillanattól számos súlyos hibát követett el a nyomozás során. Nem kerítették el a helyszínt, így a rendőrök, a bámészkodók és később az eltűnt tárgyak keresésénél segédkező katonák minden nyomot széttapostak a környéken.
A nyomozás során kiderült, hogy két, kora reggeli madárlesen lévő tizenegy éves fiú, már reggel hatkor felfedezte távolról a feldúlt táborhelyet, de nem gondolták, hogy bárkinek is szólniuk kellene. Később azt mondták, egy magas, szőke hajú alakot láttak távozni az összedőlt sátrak mellől. Ugyanezt a figurát látta egy harmadik fiú is, aki a közelben horgászott.
Gustafsson sokkos állapotban volt, azt mondta, csak arra emlékszik, hogy egy sötét csuklyát viselő, vörösen izzó szemű alak támadt rájuk. Később, hipnózis során pontosabb személyleírást adott az elkövetőről. Ő is egy magas, szőke férfit írt le, mint a horgász és a madárlesen lévő fiúk.
Az egész Finnországot megrázó ügynek több gyanúsítottja is volt. Az első Valdemar Gyllström, az agresszív trafikos. Gyllstörm kioszkja alig fél kilométerre állt a Bodom-tó partjától; az ötvenes évei közepén járó mogorva férfi arról volt híres, hogy gyűlöli a turistákat. Minél fiatalabbak, annál inkább. Nem egyszer fordult elő, hogy kövekkel dobálta meg azokat, akik feldühítették – akár felnőttek voltak, akár gyerekek.
Azt mondta, a gyilkos fegyvereket és a sátrakból eltűnt tárgyakat a telkén egy kútba dobta. A trafikos néhány nappal a gyilkosság után valóban betemetett egy kutat az udvarán, a rendőrség azonban sohasem vette komolyan a trafikos vallomásait. Többször kihallgatták a férfit, a házát is átkutatták, de semmi sem utalt arra, hogy köze lehetett a mészárláshoz. A felesége pedig eskü alatt vallotta, hogy a gyilkosság éjszakáján Gyllström otthon aludt.
Valdemar Gyllström 1969-ben (más források szerint 1972-ben) a Bodom-tóba fulladt. Minden valószínűség szerint öngyilkos lett. Búcsúlevelet is hagyott, melyben még egyszer, utoljára magára vállalta a hármas gyilkosságot. Sokkal később, Gyllström felesége a halálos ágyán azt mondta, hazudott, amikor nyomozás során alibit igazolt a férjének. Gyllström azzal fenyegette, megöli, ha bárkinek is elárulja, hogy nem volt otthon azon a hajnalon. Csakhogy a nő ezt sokkal korábban is elmondhatta volna, amikor a férje maga ismerte be a gyilkosságokat.
A nyomozók sohasem gyanakodtak komolyan Gyllströmre. Úgy gondolták, a férfi zavart elméjű volt, ez indokolta a beismeréseit és a későbbi öngyilkosságát is.
Egy gyanúsított, két megoldatlan gyilkosság
Az ügy másik gyanúsítottja egy krimibe illő figura, Hans Assmann volt. A Németországban született férfi a második világháború elején, tizennyolc évesen belépett a Waffen-SS-be. Két éven át őrként szolgált az auschwitzi haláltáborban, de beleszeretett egy zsidó lányba, akivel szökést terveztek. Lebuktak, Assmannt büntetésből a keleti frontra vezényelték. Szovjet fogságba esett, ahol gyaníthatóan beszervezték a KGB-hez.
Assman, aki alig öt kilométernyire lakott a gyilkosság helyszínétől, a megszólalásig hasonlított azokra a fantomképekre, amelyeket Gustafsson hipnózis során feltárt emlékei, illetve a horgászfiú és a madárlesők vallomásai alapján rajzoltak.
Assmannt ráadásul évekkel korábban, egy másik, szintén megoldatlan gyilkossággal is kapcsolatba hozták. A tizenhét éves Auli Kyllikki Saari 1953. május 17-én biciklivel indult haza egy gyülekezeti találkozóról, de nyoma veszett. Maradványait egy lápos területen találták meg öt hónappal később. A nyomozók először szexuális indíttatásból elkövetett gyilkosságra gyanakodtak, de a teóriát egyetlen bizonyíték sem támasztotta alá.
Több gyanúsított mellett Assmann neve is szóba került, mivel a férfi és a sofőrje a kérdéses időben elhaladtak azon az úton, melyen a meggyilkolt lány biciklizett. Bár több közvetett bizonyíték, így a felesége vallomása is Assmann ellen szólt, a férfit végül nem vádolták meg a gyilkossággal. Assmann 1997-ben, a halálos ágyán állítólag bevallotta Saari megölését. Azt mondta, véletlen baleset volt, a sofőrjével azonban megpróbálták eltüntetni a nyomokat, mert senki sem tudhatta meg, miért és hová tartottak aznap.
A Bodom-tavi gyilkosságokkal kapcsolatban Assmannt azért nem vádolták meg, mert a férfinak sziklaszilárd volt az alibije. Vannak, akik szerint az alibit maguk a finn hatóságok kreálták Assmann-nak, mert nem akartak összetűzést a szovjetekkel, ez azonban nem több összeesküvés-elméletnél.
Fordulat negyvennégy év után
Teltek az évek, az évtizedek, a Bodom-tavi gyilkosságok ügye lassan elcsendesedett. Nils Gustafsson felépült, buszsofőrként kezdett el dolgozni, megnősült, gyerekei születtek, átlagos életet élt. Aztán 2004 márciusában, hatvanhárom éves korában, negyvennégy évvel a mészárlást követően letartóztatták és megvádolták a barátai megölésével.
A nyomozóhatóság arra hivatkozott, hogy miután a bizonyítékokat új módszerekkel és modern eszközökkel is megvizsgálták, minden jel Gustafsson bűnösségének irányába mutat.
A nyomozók szerint a gyilkosság éjszakáján Nils Gustafsson túl sokat ivott és összeveszett a barátaival. Le akart feküdni Maila Björklunddal, de a lány vonakodott, ezért a fiú agresszívvé vált. Seppo Boisman közbeavatkozott, a fiúk verekedni kezdtek, így tört el Gustafsson arccsontja és állkapcsa. A dühtől fortyogó fiú elment a táborhelyről, megvárta, amíg a többiek elalszanak, majd visszaosont és meggyilkolta őket. Miután kitombolta magát, elrendezte a helyszínt, sérüléseket okozott magának, megszabadult a gyilkos fegyverektől, eltüntetett néhány tárgyat, elrejtette a cipőit, majd eszméletlennek tettetve magát várta, hogy valaki rájuk találjon. A nyomozók szerint Gustaffson lehetett a szőke hajú alak, akit a madárlesők és a horgászfiú láttak távolodni a helyszínről.
Évtizedekkel a szörnyűségek után felbukkant egy újabb tanú is. Egy nő egy dokumentumfilmes stábnak azt mondta, a gyilkosságok éjszakáján ő is a tóparton kempingezett néhány barátjával, az éjszaka egy pontján megjelent a táborukban Boisman és Gustafsson. Utóbbi nagyon részeg és agresszív volt. A történettel kapcsolatban azonban felmerül a kérdés, hogyha igaz, akkor a nő vajon miért várt több mint négy évtizedet az elmesélésével. Maila Björklund naplót vezetett, és bár írt benne a kempingezésről, azt sehol sem említi, hogy a két fiú elhagyta volna a táborhelyet.
Egyrészt, Gustafsson vérét megtalálták a sátor belsejében, ami arra utal, hogy ő odabent volt, amikor kívülről rájuk támadtak. Az ügyvédek szerint nehezen hihető, hogy valaki egy komoly verekedés után képes elkövetni egy hármas gyilkosságot, majd hosszabb-rövidebb gyalogtúrák során elrejteni a bizonyítékokat, illetve az áldozataiéhoz hasonló sérüléseket okozni magának.
Másfél évvel Nils Gustafsson letartóztatása után, 2005 októberében a bíróság minden vádpontban ártatlannak találta a Bodom-tavi hármas gyilkosság túlélőjét. A finn állam közel 45 ezer euró (mintegy 17 millió forint) kártérítést fizetett Gustafssonnak, a férfi azonban nem indíthatott kártérítési pereket a finn médiumok ellen jóhírnevének megsértése miatt.
Amikor Gustafsson pere zajlott, a brit Guardian újságírója arról kérdezett meg helyieket Espoóban, hogy mit gondolnak a hátborzongató ügyben negyven év után beállt fordulatról. Egy Anna Pirisjoki nevű nő azt mondta:
Három generációnyi gyerek nőtt fel úgy, hogy mindig azt hallotta, ne csavarogjon sötétedés után, hiszen a Bodom-tavi gyilkos még mindig odakint van. Nem valószínű, hogy Gustafsson tette. Ha így lett volna, már sokkal korábban letartóztatták volna.
