Élő Élet-Stílus

II. Erzsébet halála után fia III. Károly néven lép trónra

Max Mumby / Indigo / Getty Images
Max Mumby / Indigo / Getty Images
96 éves korában meghalt II. Erzsébet. Közvetítésünk percről percre.

Lerótták tiszteletüket a világ vezetői, Brazíliában háromnapos gyászt tartanak

Világviszonylatban jelentős személyiség, a brit és európai történelem tanúja, alakítója

–  így méltatta a csütörtökön elhunyt II. Erzsébet királynőt Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök. A spanyol kormányfő Twitter-oldalán közzétett rövid üzenetében reagált II. Erzsébet csütörtöki halálhírére, amelyben a brit királyi családnak, az Egyesült Királyság kormányának és népének, valamint a Nemzetközösségnek is kifejezte részvétét.

VI. Fülöp spanyol király és felesége, Letícia királyné hangsúlyozta Erzsébet királynő kötelességtudatát, elkötelezettségét.

Jair Bolsanaro brazil elnök közölte, hogy az ország háromnapos hivatalos gyászt tart a királynő tiszteletére.

Az uralkodót nemcsak Anglia királynőjének, hanem „mindannyiunk királynőjének” nevezte, hozzátéve, hogy „rendkívüli és egyedülálló nő volt, akinek példája a vezetés, az alázat és a haza iránti szeretet terén az idők végezetéig inspirálni fog minket és az egész világot” .

Narendra Modi, India miniszterelnöke a Twitteren írta: „Erzsébet királynőre úgy fogunk emlékezni, mint korunk egyik vezéralakjára”.

Megtestesítette a méltóságot és a közélet tisztességét. Fájdalommal tölt el a halála. Gondolataim a családjával és az Egyesült Királyság népével vannak ebben a szomorú órában.

– fogalmaz Modi.

Az Ír Köztársaság elnöke, Michael D. Higgins „mélységes sajnálatát és személyes szomorúságát” fejezte ki a királynő halála miatt.

Őfelsége kivételes méltósággal szolgálta a brit népet. A pozíciója iránti személyes elkötelezettsége és rendkívüli kötelességtudata jellemezte uralkodásának időszakát, amely egyedülálló helyet foglal majd el a brit történelemben.

– mondta az ír államfő.

Portugália miniszterelnöke António Costa úgy emlékezett a királynőre, akinek „70 éves uralkodása a második világháború óta meghatározta a brit történelmet”, majd részvétét fejezte ki a királyi családnak és az Egyesült Királyság népének.

Mark Rutte holland miniszterelnök kijelentette, hogy országa a „legmélyebb tisztelettel” emlékezik a királynőre.

Különösen hosszú uralkodása alatt a nyugalom és a stabilitás jelzőfénye volt országa és a világ számára, még a legnagyobb történelmi felfordulás pillanataiban is… Ma gondolataink mindenekelőtt a gyerekeivel és unokáival vannak.

– fogalmaz Rutte.

Mario Draghi olasz miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy II. Erzsébet „a világtörténelem főszereplője volt az utóbbi hetven évben”.

Hasonló méltató és részvénynyilatkozatokat tettek közzé egyebek között cseh, lengyel, román, horvát, szlovén, valamint a skandináv államok vezetői, valamint a belga, a holland, a svéd és a norvég királyi család.

(MTI/Guardian)

Boris Johnson: Ez országunk legszomorúbb napja

Néhány nappal ezelőtt még találkozott a királynővel Boris Johnson, a politikus most pedig az uralkodó előtt tiszteleg. Közleményében úgy fogalmaz, „sajátos, egyben egyszerű ereje volt Erzsébet királynőnek abban, hogy boldoggá tegyen minket”.

Johnson azt mondja, III. Károly király megfelelő módon fog bánni az örökséggel, amit most pozícióként megkapott.

Utolsó mondataiban hozzáteszi:

Ez országunk legszomorúbb napja.

Archív felvételek: 1993-ban a Széchenyi Könyvtárban is járt a királynő

1993-ban látogatott Budapestre II. Erzsébet királynő, az Országos Széchenyi Könyvtár most megosztott egy felvételt arról közösségi oldalán, mikor a királynő férjével, Fülöp herceggel együtt az intézményben járt. Ahogy fogalmaznak:

A királyi pár a könyvtár megtekintése mellett egy kifejezetten a tiszteletükre összeállított kiállítást nézett meg. A válogatás kiemelkedő darabjai voltak pl. a Képes Krónika és nyolc Corvina a magyar királyok ábrázolásával.

Folyamatosan nő a gyászolók tömege a Buckingham-palota előtt

Ahogy leszáll az este, egyre népesebb tömeg gyűlik össze a Buckingham-palota előtt: fiatalok és idősek próbálnak utat törni a zsúfolt kapukhoz, hogy elhelyezzék virágaikat.

Debbie Thomas, South Shieldsből, a London Eye-nál volt, amikor meghallotta a hírt. A BBC tudósítójának azt mondja: „A fiam felhívott minket, és közölte, hogy meghalt. Sokkot kaptunk, és egyenesen idejöttünk, hogy lerójuk kegyeletünket.” Az 50 éves nő hozzátette: „Nagyszerű uralkodó volt az elmúlt 70 évben, nem tudom elhinni, hogy elment”.

Ahogy a palota homlokzatán felragyognak a fények, taps és éljenzés tör ki, miközben a tömeg csak nő és nő.

(BBC)

Tehát most Vilmos herceg megkapja a walesi herceg címét?

A BBC újságírója, Sean Coughlan emlékeztet: ez hivatalos forgatókönyv, de csak akkor lép hatályba, amint III. Károly király felajánlja fiának a címet. Károly 1958-tól 2022-ig viselte a walesi herceg titulust.

Vilmos herceg és Katalin hercegné (ahogyan az Twitter-fiókjukban már most olvasható) Cornwall és Cambridge hercegének és hercegnéjének nevezhető a mostani állapotok szerint.

"Isten óvja a királyt" – énekli a tömeg a Buckingham-palota előtt

Több százan gyűltek össze a Buckingham-palota előtt, miután a királynő halálhíre napvilágot látott. Az érzelmekkel teli órákban a tömeg a brit himnusz éneklésébe kezdett:

az „Isten óvja a királynőt” éneklése után, a tömeg II. Erzsébet fiának, a mától uralkodó III. Károlynak azt énekelte, „Isten óvja a királyt”.

Ferenc pápa III. Károly királyról: Imáimról biztosítlak, Isten támogatni fog téged

A BBC idézi Ferenc pápát is, aki úgy fogalmazott, csatlakozik az Erzsébet királynőt gyászolók népes táborához, hogy a királynő örök nyugalmáért imádkozzon.

Tisztelegnünk kell élete, a nemzet javát szolgáló tettei előtt, a kötelességtudat ékes példája volt az ő élete.

III. Károly királyról úgy beszélt, imát mond érte és feleségéért, Kamilláért is.

A mindenható Isten támogatni fog téged, miután királyként nekilátsz magas rangú feladataidnak.

„Rendíthetetlen Erzsébettől” búcsúzik a világ

Fülöp belga király és felesége, Matild királyné, az Európai Unió, a NATO és Belgium választott vezetői is részvétüket fejezték ki II. Erzsébet brit uralkodó csütörtöki halála miatt.

Rendkívüli személyiség volt. Szép emlékeket fogunk őrizni róla, mindig bátorságról, méltóságról és odaadásról tett tanúbizonyságot. Az Egyesült Királyság kivételes uralkodót veszített el, aki mély nyomot hagyott a történelemben.

– fogalmazott a belga királyi pár.

Alexander De Croo belga miniszterelnök üzenete szerint Belgium részvétét fejezi ki a brit királyi családnak és a brit alattvalóknak. Mint írta, a királynő a stabilitás és a méltóság jelképe volt a brit nép számára több mint 70 éven át.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzentében írta meg, hogy mély szomorúsággal értesült Őfelsége II. Erzsébet haláláról.

II. Erzsébet volt a világ leghosszabb ideig hivatalban lévő államfője, és az egyik legelismertebb személyiség világszerte. Bátorsága és odaadása, amellyel országát szolgálta, sokak számára az erő forrása volt, és stabilitást jelentett a legnehezebb időkben is. A királynő állhatatos elkötelezettsége hazája iránt, családja és népe iránti szeretete jellemezte hosszú uralkodását. Együttérzése és azon képessége, hogy kapcsolatot tudott teremteni bármely nemzedékkel, miközben ragaszkodott a számára oly fontos hagyományokhoz, a valódi vezetés példája volt. Az Egyesült Királyság legjobbjait, népét és értékeit testesítette meg

– írta von der Leyen.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke üzenetében kiemelte, Erzsébet királynő, akit egykor „Rendíthetetlen Erzsébetnek” neveztek, szolgálatával és elkötelezettségével soha nem mulasztotta el megmutatni a tartós értékek fontosságát a modern világban.

Roberta Metsola, az Európai Parlament (EP) elnöke üzenetében aláhúzta: kevesen tudták oly mértékben alakítani a világ történelmét, mint Őfelsége II. Erzsébet királynő.

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője üzenetében azt írta, Erzsébet királynő figyelemreméltó uralkodása alatt a 20. és 21. század nagyon sok fontos eseménye történt. Az Európai Unió elismeréssel adózik egyedülálló hozzájárulása előtt a béke és a megbékélés megteremtéséhez. Távozása az egész világon érezteti hatását – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár üzenetében azt írta, „mélységesen elszomorította” II. Erzsébet királynő halálának híre. Kiemelte, hogy a királynő uralkodásának több mint 70 éve alatt önzetlenül vezette országát, és igazi közszolgálatot látott el.

Legmélyebb részvétem a királyi családnak, a NATO-szövetséges Egyesült Királyságnak, Kanadának, valamint a Nemzetközösség valamennyi tagjának

–  tette hozzá Stoltenberg.

(MTI)

Zelenszkij is megszólalt: A nép nevében őszinte részvétemet fejezem ki

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy nyilatkozott II. Erzsébet királynő haláláról, hogy „mély szomorúsággal töltik el a hallottak”.

A nép nevében őszinte részvétünket fejezzük ki a brit királyi családnak és az egész Egyesült Királyságnak, valamint a Nemzetközösségnek e helyrehozhatatlan veszteség miatt. Gondolataink és imáink veletek vannak

– fogalmazott Zelenszkij.

Macron gyászolja Franciaország barátját; Scholz szerint nagyon fog hiányozni a királynő humora

Őfelsége II. Erzsébet királynő több mint hetven éven át testesítette meg a brit nemzet folytonosságát és egységét. Franciaország barátjára emlékszem rá, egy jószívű királynőre, aki maradandó nyomot hagyott országában és évszázadában

– fogalmazott Emmanuel Macron, francia elnök.

Olaf Scholz német kancellár elmondta:

Gyászoljuk II. Erzsébet királynő halálát. Példakép és inspiráció volt milliók számára, itt Németországban is. A II. világháború borzalmait követő német-brit megbékélés iránti elkötelezettsége felejthetetlen marad. Hiányozni fog, nem utolsósorban csodálatos humora.

(Guardian)

Nagy-Britannián kívül még tizennégy ország gyászolja államfőjét

A királynő a Nemzetközösség 15 országának volt az államfője: az Egyesült Királyság mellett Ausztráliának, Kanadának, Új-Zélandnak, Antigua és Barbudának, a Bahamáknak, Belize-nek, Grenadának, Jamaicának, Pápua Új-Guineának, Saint Luciának, a Salamon-szigeteknek, Szent Kitts és Nevisnek, valamint Szent Vincentnek és a Grenadine-szigeteknek.

Tudom, hogy számos új-zélandi, akinek volt szerencséje találkozni Őfelségével, le volt nyűgözve élénk érdeklődésétől, melegségétől és humorérzékétől. Emlékszem, hogy az Őfelségével való legelső találkozásom alkalmával meg voltam illetődve attól, milyen mélyreható ismeretei vannak Új-Zélandról, annak győzelmeiről és kihívásairól

– emlékezett vissza Jacinda Ardern, Új-Zéland miniszterelnöke. A szigetországban félárbocra eresztik a zászlókat a királynő halála miatt.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is megemlékezett az uralkodóról:

A legnehezebb szívvel értesültünk Kanada leghosszabb ideig uralkodó államfőjének, II Erzsébet királynőnek a haláláról. Állandóan jelen volt az életünkben – és a kanadaiaknak tett szolgálatai örökre fontos részei maradnak országunk történelmének.

Anthony Albanese ausztrál kormányfő legmélyebb együttérzését fejezte ki az uralkodó család felé.

Hét évtizedes uralkodása alatt szokatlan és megnyugtató állandóságot képviselt a gyors változások közepette.

– fogalmazott Albanese.

Csatlakozunk a Nemzetközösségben élő testvéreinkhez, akik gyászolják halálát, és imádkozunk családtagjai és az Egyesült Királyság népe vigaszáért, akik szeretett királynőjük elvesztését gyászolják.

– írta Twitterén Andrew Holness, Jamaica miniszterelnöke.

Harry herceg csak most érkezett meg a Balmorali kastélyhoz

Harry herceg Németországban volt, mikor értesítették arról, egészségügyi gondok gyötrik a királynőt. A herceg onnan sietett Skóciába, ahová felesége, Meghan Markle nem kísérte el. A herceg már a királynő halála után érkezett meg a kastélyhoz.

Joe Biden visszaemlékezett első találkozására a királynővel

Joe Biden az Egyesült Államok elnöke is elbúcsúzott a királynőtől. Biden szerint „a II. Erzsébet volt az első uralkodó, akihez az emberek világszerte személyes és közvetlen kapcsolatot érezhettek”, és „a királynő iránti állandó csodálat egyesítette az népeket a Nemzetközösségben”. Hét évtizedes uralkodását pedig „történelemformálónak nevezte”.

Több volt, mint egy uralkodó. Meghatározott egy korszakot

– fogalmazott Biden.

Az amerikai elnök az első találkozásukra is visszaemlékezett:

1982-ben találkoztunk először a királynővel, amikor egy szenátusi küldöttség tagjaként az Egyesült Királyságba utaztunk. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy 2021 júniusában, elnökként és First Ladyként tett első tengerentúli utunk során vendégül látott minket, ahol mindkettőnket elbűvölt szellemességével, meghatott kedvességével, és nagylelkűen megosztotta velünk bölcsességét. Összesen 14 amerikai elnökkel találkozott. Segített az amerikaiaknak megemlékezni Jamestown alapításának évfordulójáról és függetlenségünk kétszázadik évfordulójáról is. Szolidaritást vállalt az Egyesült Államokkal a 9/11 utáni legsötétebb napokban, amikor megrendítően emlékeztetett minket arra, hogy a gyász az ár, amit a szeretetért fizetünk. Az elkövetkező években továbbra is szoros barátságot kívánunk ápolni a királlyal és a királynővel.

Zelenszkij is megemlékezett a királynőről

Mély megrendüléssel értesültünk II. Erzsébet királynő haláláról. Az ukrán nép nevében őszinte részvétünket fejezzük ki a királyi családnak, az Egyesült Királyságnak és a Nemzetközösségnek e pótolhatatlan veszteség miatt. Gondolataink és imáink veletek vannak.

– fogalmazott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Twitteren.

Az új brit uralkodó neve mostantól: III. Károly király

Már meg is van Károly hivatalos neve, már ami a trónra lépését illeti: mostantól III. Károly királyként kell rá hivatkozni, írja a BBC.

„Szeretett édesanyám, a királynő halála a legnagyobb szomorúság számomra és a családunknak. Mélyen gyászoljuk szeretett uralkodónk és a szerető anya eltávozását. Tudom, hogy elvesztése számtalan embert mélyen megrendít ország- és világszerte. A gyász és a változás ezen időszakában engem és a családomat vigasztalja a támogatás, hogy tudjuk, mennyire szerették őt” – fogalmazott első királyi nyilatkozatában.

Hogy egészen pontosan mi mit követ mostantól II. Erzsébet királynő halálát követően, ebben a cikkben írtunk részletesen:

Kapcsolódó
Mi jön most, hogy meghalt II. Erzsébet?
Végigvettük, mi vár a szigetországra.

Liz Truss: Isten óvja a királyt!

Liz Truss miniszterelnök a Downing Street-en tartott beszédében búcsúzott II. Erzsébet királynőtől.

A kormányfő elmondta: a királynő halála hatalmas csapás a nemzetnek és a világnak.

Egy szikla volt, amelyre a modern Nagy-Britannia épült, országunk virágzott az uralkodása alatt. Nagy-Britannia neki köszönheti, hogy olyan nagyszerű ország, mint amilyen ma

– mondta Truss, hozzátéve, hogy a királynő támogatta a Nemzetközösség fejlődését, melynek köszönhetően „mára egy modern, virágzó, dinamikus nemzetté” váltak.

Elmondta, hogy a királynő személyes inspirációt nyújtott neki, és sok britnek egyaránt.

A kötelességtudata mindannyiunk számára példaértékű

– fogalmazott Truss.

A kormányfő szerint szerint „óriási veszteség ez a nap”, ugyanakkor a királynő „csodálatos örökséget hagy hátra”.

Truss felszólította az embereket, hogy támogassák III. Károly királyt, „hogy segítsenek neki viselni azt a hatalmas felelősséget, amelyet most mindannyiukért visel”. A miniszterelnök a nemzet hőségét és odaadását ajánlotta fel az új uralkodónak.

Isten óvja a királyt!

– zárta beszédét a kormányfő.

(Guardian/BBC)

Károly is megszólalt: Édesanyám halála a legnagyobb fájdalom nekem

Szeretett édesanyám, a királynő halála a legnagyobb szomorúság számomra és a családunknak. Mélyen gyászoljuk szeretett uralkodónk és a szerető anya eltávozását. Tudom, hogy elvesztése számtalan embert mélyen megrendít ország- és világszerte. A gyász és a változás ezen időszakában engem és a családomat vigasztalja a támogatás, hogy tudjuk, mennyire szerették őt

– fogalmazott Károly, aki mostantól átveszi az uralkodó szerepet.

Arról, hogy most mi következik, itt írtunk részletesen:

Kapcsolódó
Mi jön most, hogy meghalt II. Erzsébet?
Végigvettük, mi vár a szigetországra.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik