Farkas Norbert / 24.hu
Élet-Stílus

„Velem együtt öregedett egy korosztály, aki szereti, ha nincs fingás a műsorban”

A jubileumhalmozó Maksa Zoltán harminc éve készít híradókat, negyven éve van a pályán, és mint kiderült, további kerek évfordulókat is ünnepelhet mostanában. Beszélgettünk Karinthy-gyűrűről, alsógatya-humorról, a színpadi politizálás hátulütőiről, az Alsótekeresen trollkodó Nagy Bandóról és a sátoraljaújhelyi szocialista brigádverseny résztvevőiről is. A Fradi-pálya kávézójában ültünk le, centikre Albert Flórián szobrától.

Csak a kiváló közlekedés miatt találkoztunk itt, vagy közrejátszik a zöld-fehér kötődés is?

Fradista vagyok, a 95-ös BL-csapat volt a szívem csücske. A kilencvenes évek elején egy újságírólánnyal jártam, akinek Lisztes Krisztiánnal kellett interjút készítenie, és kérte, hogy segítsek neki összehozni azt. Gondoltam egy merészet, idejöttem, a portás Kati néni felismert, és miután elmondtam neki, miről lenne szó, már fogta is a telefont, hallom, hogy mondja: „Tibikém, gyere már ki egy kicsit”. És perceken belül megjelent Nyilasi Tibor. Másnap együtt ebédelhettünk a csapattal, elkészült az interjú, és aztán jó barátság alakult ki: adtam nekik videókazettát, a fiúk a Maksa-híradót nézték a buszon, majd évekkel később Szűcs Misi majdnem megvette a kocsimat. Azóta is figyelem a csapatot, most kicsit izgulok, hogy pont a BL előtt elment Rebrov. Lovrencsicset is megsirattam.

Harmincéves a Maksa-híradó. Lenne ma értelme úgy belevágni a műfajba, hogy a híradók egy része a vicc kategóriába tartozik?

Meggondolnám. Érdekes a helyzet, van bőven konkurencia. Egyébként eleinte még mi is viccelődtünk aktuálpolitikai témákkal, ma már ez nem jellemző.

Hogyan kezdődött?

Előbb voltam zenész, mint humorista, egy rockzenekarban doboltam. A közeli általános iskolában próbáltunk, és amikor meguntuk a próbát, a basszeros elment udvarolni a szólógitáros húgának, mi meg ketten maradtunk a szólógitárossal, letettük a hangszert, és kihoztuk a videókamerát a szertárból. Én hülyéskedtem, ő felvette. Ebből lett egy kazettányi anyag, és amikor a kilencvenes Humorfesztivál-győzelem után Szilágyi András, a Szeszélyes évszakok szerkesztője felhívott, hogy szeretnének fiatalítani, és adjak le valami anyagot, ezt a videót vittem be. Volt rajta híradóparódia, Szilágyi azt mondta, ebből lehet valami.

A következő év februárjában behívtak egy felvételre a tévébe, mentem fel a lépcsőn, ahol a hírességek jártak, gondolhatod, hogy barna csíkos volt a nadrágom. Megvolt a felvétel, riasztottam a rokonokat: Maksa Zoli lesz a tévében! Azt tudni kell, hogy semmilyen ágon nincs művész a családomban, csak normális emberek. Nagyon izgultak értem. Vártuk az adást, de hiába, nem ment le benne a híradóm. Romokban voltam, két éjszakát végig sírtam a vécében. Napokkal később hívott a Szilágyi, és elmondta: a vágásnál rájöttek, ebben az anyagban jóval több van, lehetne ez a hírolvasás inkább egy komplett híradó, ami májusban el is indult.

Számon tartod, hány adás készült?

A Szeszélyes évszakokban hetvenhárom ment le tizenhárom év alatt, közel nyolcszáz hírrel, 2004 szilveszteréig, akkor véget ért a Szeszélyes. Még Vitray Tamás is csodálkozott, miért nem kapok lehetőséget önálló műsorra, hiszen volt anyag bőven. Csináltam egy hakniverziót, élő Maksa-híradóval jártam az országot, majd 2014-től a Rádiókabaréban él tovább a műsor kisebb megszakításokkal. Most hármasban készítjük az Aradi-Varga házaspárral, akikre nagyon büszke vagyok, hiszen annak idején ők is a Maksa-híradóban kezdtek.

Melyik poén lett a legismertebb?

Az időjárás-jelentésünket szokták leggyakrabban utánam kiabálni: holnap az országban harminckét fok lesz, ebből négy fok Miskolcon, hat Budapesten, öt Szegeden és így tovább.

A Maksa-híradón kívül is akad pár jubileum: jövőre lesz negyven éve, hogy a pályán vagy, és idén tizenöt éve kaptad a Karinthy-gyűrűt.

Tényleg. Már tizenöt. Jesszusom.

Annak idején azt nyilatkoztad: „Ha az odaítélő bizottságban csak egyetlen embernek nem vagy szimpatikus, már esélyed sincs a díjra. Esetemben ezt az embert szerencsére legyűrték a többiek”. Ennyi év távlatából már tudhatjuk a részleteket? Ki volt az az egy?

Farkasházy Tivadar. Emlékeim szerint sosem volt vele konfliktusom, lehet, hogy csak nem feküdt neki a stílusom. Moldova sem szeretett, mindkétszer ellenem szavazott a Humorfesztivál zsűrijében, de nyilván rá sem haragszom, mindenkinek szíve joga megítélni a humoromat, és ez az ország teljes lakosságára is igaz.

Az idei évben öltözködési hiányosságok miatt visszavonták a díjazottól az elismerést, az indoklás szerint Galla Miklós méltatlan a díjra. Volt még olyan díjazott a korábbi években, aki szerinted nem volt méltó?

Több embernél is felszisszent a szakma. Volt, aki úgy kapott díjat, hogy egyáltalán nincs jelen a pályán, vagy negyedóra szakmai jelenlét után ítélték neki, vagy nem ír a kabarénak egy büdös sort sem. És itt persze nem az anyagainkat felolvasó kabarészínészekre gondolok, akik abszolút megérdemlik a díjat.

Farkas Norbert / 24.hu

Korábban magad is gyakran felszólaltál az igénytelen alsógatyahumor ellen. Változott azóta a humorügyi helyzet? Vagy esetleg a hozzáállásod?

Az, hogy még mindig kapok meghívásokat, azt jelzi nekem, hogy velem együtt öregedett egy korosztály, aki szintén szereti, ha nincs fingás a műsorban. Az sem biztosan egészséges, hogy túl sokan vannak egyszerre a pályán: néhány fellépőnél nem érzem az ötletet, a háttértudást, a szókincset. Kivéve persze azt a tíz stand-upost, akik tényleg jók, így sztárok is, teljesen megérdemelten.

Például?

A szokásos kedvenceket említhetem: KAP, Kőhalmi, Bödőcs, Hadházi és a többiek. Az abszurd miatt szeretem Felmérit, a Szomszédnénit, Hajdú Balázst és még mondhatnék pár nevet. És ott van Orosz Gyuri, aki egy intézmény, hiszen hozzám hasonlóan felvállalta a fiatalok terelgetését.

Megnéztem a Rádiókabaré aktuális fellépőinek listáját, és meglepődve láttam, hogy megférnek egymás mellett a legkülönbözőbb beállítottságú, világnézetű emberek. Ez azért lehetséges, mert háttérbe szorul a politika?

Szerintem ez Fábry Sándor okos döntése. Mindenfajta generátort meghív: megfér a fiatal az idősebbel, a stand-up a hagyományos kabaréval, szinte a teljes spektrumot felvonultatja. Én nagyon örülök ennek, mert talán ez a szakma utolsó műhelye.

A műsoraidban is kerülöd a politikát?

Úgy érzem, az embereknek inkább azzal segítünk, ha hozzájárulunk, hogy ki tudjanak kapcsolni, kicsit pihentethessék az agyukat – azt tapasztalom, hogy hálásak is ezért. A családomról, az SZTK-s élményekről, ügyintézésekről mesélek, ezeket a témákat mindig értékelni szokták.

Nem érdekel annyira a politika, vagy inkább tartasz attól, hogy ha nyilvánosan elköteleződnél valamelyik oldal mellett, megfeleződne a közönséged?

Nem szeretnék állást foglalni senki mellett. Nem párt-, hanem nemzetszimpátiával rendelkezem. Imádom ezt a népet így, ahogy van. Szerintem annak alapján, amennyit összeszorított foggal dolgozik, sokkal többet érdemelne a jóból.

Még egy „kerek” évforduló: most lenne 85 éves Hofi. El tudod képzelni, milyen lenne most egy estje? Mitől bukna ki a legjobban? Kapná az ívet a kommentelőktől a Facebookon?

Sokkal jobban kikészülne most, mint annak idején. Pedig akkor sem véletlenül kapta az infarktust. Lenne mondanivalója, az biztos. De sokkal gátlástalanabb lenne az ellentábor is, tuti. Viszont azt veszem észre, hogy az utódjaként emlegetett Bödőcs Tibi is bátran osztja mindkét oldalt. Ehhez persze kell is olyan háttértudás, mint amilyen neki van.

Farkas Norbert / 24.hu

Téged Nagy Bandó mentorált annak idején. Ezt hogy kell elképzelni? Összeültetek és meghallgatta a poénjaidat?

1982-ben szerzőként kaptam egy különdíjat a Humorfesztiválon. Ez júniusban volt, utána visszamentem vegyészkedni a Richterbe. Kérdeztem édesanyámat, hogy most akkor ez csak ennyi volt? Kaptam egy különdíjat, megsimogatták a fejem, tehetséges vagy Zolika, és itt véget ért az álom? Ő azt tanácsolta, írjak továbbra is, aztán hátha összejön valami a Rádiókabaréban. Eltelt két hónap. Augusztusban otthon ülök, hallgatom az imádott Tesla B100-as magnóm. Csöngetnek. Kinyitom az ajtót, ott áll Nagy Bandó András. Szűzanyám! Már ismert sztár volt akkor. Kikereste a lakcímem, és beállított. Elképesztő volt a pali. Azt mondta,

figyelj, Zoli, szerintem tehetséges vagy, most indulok Alsótekeresre, építőtáborba fellépni, gyere velem és dumálunk.

Összeszedtem a cuccaimat, beszálltam a kocsijába, és ennek lett az eredménye egy barátság és a szakmai segítsége, aminek köszönhetően én ma beszélni tudok a színpadon.

És mi történt Alsótekeresen?

Bandó kiszúrt velem, mert a negyvenperces első műsorblokkja végén közölte a nézőkkel, hogy nincs egyedül, itt van vele a Humorfesztivál-győztes Maksa Zoltán. Felálltam, meghajoltam, visszaültem. Ő meg intett, hogy menjek fel a színpadra. Mit akar ez? Nem normális. Ne hülyéskedj már, életemben nem álltam színpadon. De végül kivettem a táskámból az anyagokat, és felolvastam. Szörnyű volt természetesen, de illedelmesen megtapsoltak. Utána Nagy Bandó mindenfelé vitt magával, egészen nyolcvannégy nyaráig – akkor ugyanis agyhártya-gyulladással bekerültem a Szent Lászlóba.

Ezek szerint a legelső haknid lett az egyik legbizarrabb fellépős élményed?

Azért volt még néhány. Például az első találkozásom a szocializmussal: nyolcvanas évek, Sátoraljaújhely, az Elzett egyik gyáregysége. Nagy Bandó biztatására küldtem helyekre szóróanyagot, így elhívtak ide-oda fellépni, száz-kétszáz forintos gázsiért. Édesanyámon kívül alig ismert akkoriban valaki, mégis, amikor beléptem az Elzett gyár kultúrtermébe, négyszázan szorongtak. Megkérdeztem, biztos engem várnak-e. Igen. Szép siker volt, végig röhögték. Utána, amikor pakoltam, sorra jöttek oda autogramért. El voltam ájulva: Maksa Zoli, te ekkora sztár vagy?! Egy idő után feltűnt, hogy mindegyik autogramkérő lap pont ugyanakkora volt, és volt rajta valami felirat is, de azzal nem foglalkoztam. A sokadik dedikálás után olvastam el a szöveget: „Alulírott előadó igazolom, hogy XY dolgozó a szocialista brigádverseny keretében kulturális rendezvényen megjelent”. Na, ekkora sztár voltam.

A lényeg, hogy tetszett nekik.

Így van. De volt olyan helyszín is, ahol csak a nézők fele nevetett. Talán Tiszafüreden történt, hogy a nézőtér egyik fele szakadt a röhögéstől, a másik oldal meg közben némán ült. Próbáltam megfejteni, mi lehet a gond, de nem sikerült rájönni. Néhány kedves, udvarias mosolyt leszámítva semmi reakció nem jött onnan, így azért kissé keserű szájízzel fejeztem be a műsort. Utána jön oda a főnök, azt mondja, gratulál, nagyon köszönik, és ne haragudjak, hogy a bolgár társvállalatuk küldöttségét is beültették a műsorra, de nem tudtak nekik más programot szervezni az előadás alatti időre.

Az elmúlt másfél év neked sem a fellépésekről szólt. A pandémia alatt számos kedves, empatikus kommentelő írt a zenészeknek, hogy miért nem mennek el dolgozni – téged nem piszkáltak ezzel? Kezdtél már alternatív karrierekben gondolkodni?

Két nagy álmom volt régóta. Az egyik, mint minden fiúnak, a mozdonyvezetés – ez nálam szenvedély, de öreg lennék mozdonyvezetőnek, és tizenvalahány mozdony- és pályavizsgát kellene letennem ahhoz, hogy ki is mehessek a nyílt pályára, máskülönben csak tolatómozdonnyal kapcsolgathatnék össze kocsikat. Kétéves tanulás, rengeteg vizsga, eszméletlen pénz. Marad a modellvasutazás, amit viszont imádok. A másik mániám a gépjárműoktatás, szerintem jól csinálnám negyven balesetmentes évvel a hátam mögött, illetve egyszer volt egy kisebb karambolom, de akkor sem én voltam a vétkes. Ennek az oktatás dolognak nemrég jártam utána, de a tanfolyam hétszázezer forintos díja elvette a kedvemet.

Farkas Norbert / 24.hu

És akkor mivel töltötted a pandémiás időszakot?

Hangstúdiót építettem csirkeólból. Édesanyámék kertjében volt egy ól, egyetlen tyúkkal. Őt át kellett költöztetni egy négy házzal odébb található csirkefarmra, én pedig márciustól júniusig építettem egy bővítést a csirkeólhoz, kitakarítottam, kimeszeltem, jelen pillanatban hangstúdióként üzemel. Már onnan szólt a Maksa-rádió, februártól júniusig kéthetente jelentkező adással, paródiadalokkal. És rengeteget zenéltem, megpróbálkoztam a zenei paródiák nem könnyű műfajával.

Közeleg még egy kerek évforduló: jövőre hatvan leszel. Mi a helyzet a bakancslistával?

Nagyon-nagyon gyorsan eltelik az élet, főleg akkor, ha az ember elfoglalt: olyan az érzése, mintha ötpercenként zuhanyozna a kádban, mert egyszer csak azt veszi észre, hogy már megint este van. A bakancslista? Ebben a korban már inkább arról kellene írnom egy listát, hogy mit csesztem el az életben. Alighanem jóval hosszabb lenne, mint a további tervek. Az biztos, nagyon visszamennék ’91-be, de a mai agyammal.

Esetleg lehetne pozitívabb a beszélgetés végkicsengése?

Amit sikerült a korábbi bakancslistáról teljesíteni, az a dobolás újrakezdése. Tizenhét évesen abbahagytam a tanulást, mert bejött a szolfézs, azt meg nem szerettem. Autodidakta módon sikerült nagyon rosszul megtanulni. Aztán a tanárom, Bordás József három évig foglalkozott velem, így most már azért egy zenekart el tudnék vállalni.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.