Koronavírus-kihívás
A Covid-19 globális megjelenésével együtt természetesen felütötték fejüket a vírussal kapcsolatos kihívások is. A legmegdöbbentőbb talán az amerikai Ava Louise ötlete volt, aki tavaly megnyalta a vécédeszkát egy repülőn, amikor Miamiba utazott bulizni a tavaszi szünet idejére, és az erről (mármint a vécédeszka megnyalásáról) készített felvételeket aztán megosztotta a TikTokon. Ezzel azt akarta bizonyítani, hogy hiába szólnak a hírek egy veszélyes vírusról, nincs mitől tartani, hiszen a deszka megnyalásától sem kapta el a vírust. A fiatal nő eredeti bejegyzései azóta már elérhetetlenek, de az amerikai televíziózás egyik népszerű szakembere, Dr. Phil meginterjúvolta a könnyű hírnévre vágyó Ava Loiuse-t, így a gusztustalan felvételek továbbra is megtekinthetők.
Amikor a beszélgetés elején a tévés doktor kérdőre vonta a vírusszkeptikus fiatalt, annak első reakciója így hangzott:
Sokkal mocskosabb dolgok is voltak már a számban a tavaszi szünet alatt.
A rövid interjúból az is kiderül, hogy igazából egy hatalmas átverésről van szó: Ava Louise magángépen utazott, ráadásul háromszor is lefertőtlenítette a vécédeszkát mielőtt megnyalta volna. Ezeket az óvintézkedéseket azonban első körben eltitkolta a követői elől.
Az altesti poénok legmélyebb bugyrai
A járvány elején annyira megviselte a karantén a tiktokkereket, hogy tavaly több pisi és kaki vonalon mozgó kihívás is megjelent a felületen. Ilyen a „Pisilj a gatyádba!” elnevezésű kihívás is, ami egyszerűen arról szól, hogy emberek a kamera előtt bepisilnek. A #peeinyourpantschallenge kulcsszó alatt gyűlő videókat összesen már 17,5 milliószor indították el.
Bár ezek a videók fizikai veszélyt nem jelentenek senkire, a bátran bepisilők személyes reputációjának sokat árthatnak. A tudatosan bevizelő tinik és fiatal felnőttek látványa pedig annyira megdöbbentő, hogy nem maradhatott ki a listánkból. Illusztrációnak álljon itt egy videó, amin anélkül is látszik milyen kínos az egész, hogy a felvétel főszereplője felismerhető lenne:
@benbrown23 ♬ original sound - Liam
Talán ennél is gusztustalanabb (és az áldozatok mentális egészségére károsabb) a kakás kihívás. Számos szülő tréfálja meg a kisgyerekét azzal, hogy vécépapírt kér tőlük a vécén ülve, és jobb esetben nutellás kézzel veszik át a papírt a gyerektől. Akad, amikor a gyerek erre úgy reagál, hogy megkóstolja, amit a szülő ráken, de az esetek többségében a tréfa áldozatai üvöltve kezdenek sírásba.
Egy fokkal kevésbé gusztustalan az a trend, amikor tiktokkerek lefilmezik, ahogy szójaszószba lógatják a heréiket – szerencsére a konkrétumok megmutatása nélkül. A kísérletezés hátterében egy 2013-as tanulmány áll, ami azt állította,
A témát az alábbi cikkben jártuk körbe.
A madarak után szabadon
Persze már a karantén előtt sem kellett félteni a TikTokon bolondozókat, 2020 januárjában mi is írtunk arról a furcsa trendről, amiben egyes felhasználók a barátaik száját töltik meg gabonapehellyel és tejjel, hogy aztán onnan kanalazva egyenek. A #cerealchallenge, azaz a reggelizőpehely-kihívás kulcsszó alatt gyűlő (nem csak egymás szájából evős) videók eddig több mint harmincmillió lejátszást generáltak, ugyanakkor nehéz lenne felmérni, hogy a videók hány százaléka olyan, a lenti poszthoz hasonló alkotás, amit higiéniai megfontolásokból nem ajánlanánk senkinek otthoni kipróbálásra.
@joshgancas @connordonovannn #pov you have no bowls at your house so you use your friend as one😱😱😂! That laugh at the end 🥴#tiktok
♬ No Idea - Don Toliver
Vagy akár a rajzfilmek után
A Bolondos dallamok és a Tom és Jerry vizuális poénjait idézi a következő kihívás, amiből kiderül, hogy a sztárokat sem kell félteni, ha hülyeségről van szó. A gépi segítséggel végrehajtott kukoricaevős kihívást ugyanis Jason Derulo fogsora is „megsínylette”. Az énekes a videójában egyenesen lifehacknek nevezi a kihívást, aminek lényege, hogy egy cső kukoricát fel kell szúrni egy fúróra, és akkor elvileg sokkal gyorsabban meg lehet enni az egészet. (Derulo produkciója egyébként kicsit több mint egy év alatt 2,7 millió lájkot söpört be.)
Fogápolási tanácsok, amiket nem érdemes megfontolni
Aki változtatni szeretne az egyenetlen fogsorán vagy vámpírfogakat szeretne, annak javasolt szakemberhez fordulni, és nem a most következő, kifejezetten veszélyes tiktokos praktikákra hagyatkozni. A közösségi oldalon az előbbi problémára többen is azt a megoldást javasolták, hogy az ember egyszerűen reszelje le a fogát egy körömreszelővel. A dolog annyira veszélyes, hogy még a platform egyik legnépszerűbb fogorvosa, a 9,3 millió követővel rendelkező, thebentist néven alkotó férfi is felhívta a figyelmet az eljárásban rejlő veszélyekre:
A lenti videóban mind az eljárás, mind a szakember reakciója is látszik.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Van még egy fogszabályozási őrület, ami a TikTokon ütötte fel a fejét. Egyes felhasználók vámpírfogakat ragasztanak fel az eredeti fogsorukra különféle ragasztókkal, így például a műkörmöknél használatosakkal. A ragasztók általában mérgezők, szóval semmiképp nem ajánlott a szájüregbe nyomni belőlük. Íme egy szemléletes videó, ami 1,2 millió lájkot hozott a láthatóan kétségbeesett fiatal tiktokkernek – akinek egyébként 2,7 millió követője van a platformon, tehát elég sok emberhez elér.
@muawk ♬ original sound - Muawk
Szépülés házilag
A lifehack és kihívás-videók mellett gyakran kísérleteznek magukon a TikTok influenszerei: egy jerrybmaldonado néven tartalmat gyártó férfi például erekciót elősegítő krémmel próbálta megnövelni az ajkai méretét, mert egy filmben úgy hallotta, hogy az működik. A kipróbálásra nem ajánlott kísérletet megörökítő felvételek majdnem 650 ezer lájkot kaptak.
@jerrybmaldonado If you know what movie I’m talking about please tell me because I want to watch it again #beauty #lips
♬ original sound - Jerry Mal
Az agbe felhasználónéven tevékenykedő, 1,7 millió követővel rendelkező influenszer a hajfestés területén újított olyat, amivel sok követőjét sodorhatta veszélybe. Konkrétan azt mutatta be egy videóban, hogy némi parfüm és egy hajvasaló segítségével festi be a haját rózsaszínre. Talán mondanunk sem kell, hogy ez a tipp is veszélyes, ezért nem ajánlatos kipróbálni.
Érdemes feleleveníteni még az ausztrál Big Brother idei szezonjából az egyik versenyző, a huszonegy éves Tilly Whitfeld történetét, aki az egész műsor alatt rejtegette az arcbőrét, mert a beköltözés előtt egy TikTokról ellesett módszerrel próbált kamuszeplőket tetoválni az arcára, ami természetesen egyáltalán nem volt biztonságos.
És sajnos vannak emberáldozatot követelő baromságok is
A kifejezetten nem ajánlott szépségápolási praktikák után evezzünk át veszélyesebb vizekre, a szó szerint életveszélyes kihívások és szívatások területére, amikből sajnos ijesztően sok van, és sokszor fordul elő, hogy valaki az életét veszti ezek következtében. Elsőként talán a #chachaslide nevű táncos kihívást érdemes megemlíteni, amivel alapvetően nem is lenne semmi gond, hiszen egy két évtizeddel ezelőtti szám szövegére történő ártatlan táncikálásról van szó, ám a kihívásnak lett egy oldalága:
Ezek a videók azóta eltűntek a TikTokról, de az utóbbi időben már egyébként is jelzi a platform, ha egy videó utánzása sérüléseket okozhat. Az életveszélyes autós kihívás ellen egyébként olyan szigorúan léptek fel, hogy nagyítóval kell keresni az interneten a nyomait.
Hasonlóan rosszindulatú szívatás az, amikor aprót raknak a konnektor és egy félig bedugott kábel közé, ami azért kifejezetten veszélyes, mert akár elektromos tüzet is okozhat.
Talán ennél is veszélyesebb a koponyatörő-kihívás, aminek a videóit már szintén leszedték a TikTokról. A kihívás résztvevői (általában iskolások) ugyanis azzal szórakoztak, hogy kirúgják az osztálytársaik lábát hátulról, akik így hátra buknak, és extrém esetben akár a koponyájuk is betörik.
Ez a trend olyan veszélyes, hogy a brit Sun tudósítása szerint
Önfojtogatástól a szárazon benyelt proteinporig
Az életveszélyes kihívások sora itt még nem ért véget. Olaszországban nemrégiben azért kezdték el szigorúan kezelni, hogy valóban csak tizenhárom évnél idősebbek használják-e a TikTokot, mert egy tízéves lány belehalt az ájulásos kihívásba, vagyis gyakorlatilag megfojtotta magát azért, mert szeretett volna elájulni.
A Benadryl nevű allergiagyógyszer túlzott fogyasztása hallucinációkat okoz, és a TikTokon élő tinik a gyógyszer túlfogyasztásából is kihívást csináltak. Ebbe a kihívásba egy tizenöt éves oklahomai lány halt bele tavaly ősszel.
Van egy őrült fitnesz-kihívás is, amelynek halálos áldozatáról ugyan nem tudunk, de egy húszéves sztriptíztáncosnő – akinek a történetéről mi is beszámoltunk – szívrohamot kapott miatta a munkahelyén, ezért a lista összes többi szereplőjével együtt senkinek nem ajánlanánk, hogy kipróbálja, sőt, inkább mindenkit szeretnénk lebeszélni róla. A magyarul száraz kanalazásnak fordítható dry scooping annyit tesz, hogy a kifejezetten edzés előtti felpörgést szolgáló proteinport az ember a szájába önti, és csak egy-két korty vizet nyel le mellé. Az ötlet kitalálói szerint ennek azért van értelme, mert így gyorsabban felszívódik az italpor, és hatékonyabb is. Ugyanakkor ahogy az edzés után munkába álló, és a sztriptízbárban szívrohamot kapó Briatney Portillo esete is igazolja, ez az edzési praktika is inkább életveszélyes, semmint hasznos.