Kádár János 1956. november 1-jén Münnich Ferenc társaságában a Szovjetunióba utazott. Moszkvában Hruscsov eldöntötte, hogy miután a hadserege leverte a forradalmat, Kádár szervezheti újra Magyarországot és annak vezetését. November 4-én Kádárt és Münnichet a szovjetek Szolnokig repítették, ahonnan november 7-én a későbbi első titkárt tankkal szállították egészen a szovjet harckocsikkal és katonákkal körülvett parlamentig. A történelemkönyvek és a Nemzeti Trip című dokumentumfilmben megszólaló Rainer M. János történész szerint Kádár ettől kezdve legalább egy hónapon át, amíg le nem rakta a később róla elnevezett rendszer alapjait, ki sem mozdult az épületből, neki és a feleségének kialakítottak bent egy hálószobát.
Gacsal Lujza, Kádár egykori titkárnője azonban másképp emlékszik. Azt mondja, Kádár és legközelebbi elvtársai Svájcba utaztak, ahol többek között egy Hofmann nevű vegyésszel tárgyaltak. A titkárnő tárgyi bizonyítékkal is alá tudja támasztani a sztoriját. Készségesen mutatja meg a képeslapot, amit a főnöke küldött neki az Alpokból. Gacsal azt is tudja, milyen terv körvonalazódott a svájci tárgyalóasztalnál: Kádárék úgy szilárdítják meg a hatalmukat, hogy lizergsav-dietilamid (LSD) mikrodózisos adagolásával tömegpszichózist idéznek elő a magyar társadalomban.
A dokumentumfilm másik főszereplője, Piszlauer Kálmán elmeséli, hogy 1953-ban kezdett el dolgozni a Budaújlaki Vízműnél minőségellenőrként. A vegyész 1957-ben 23 éves volt, amikor felhívta a főnöke, és közölte, hogy beszélni szeretne vele, de nem a munkahelyén. A Margit híd budai hídfőjénél találkoztak, átsétáltak a hídon Pestre, majd a Fehér Házba, az állampárt akkori központjába mentek. Útközben Piszlauer megtudta, hogy fontos feladatra szemelték ki.
A fiatal, bolondos zseninek tartott Piszlauert a Fehér Házban maga Kádár János kérte fel a feladatra. A vegyész elmondja, nem volt egyszerű dolga, mert úgy kellett megoldania a bőrön át, vagyis fürdés közben is felszívódó, rendkívül pszichoaktív drog folyamatos adagolását, hogy a legkisebb hiba is végzetes tébolyhoz vezetett volna. Túl sok időt sem kapott a feladat megoldására. A világnak látnia kellett, hogy 1957. május 1-jén boldog tömegek ünnepelnek a budapesti utcákon, és nyoma sincs már az előző évi forrongásnak.
A Magyar Televízió történetének első közvetítését a forradalmat alig fél évvel követő május elsejei ünnepségről adta. Kádár János beszédére, melyben az „októberi ellenforradalmi támadásra” is kitért, 400 ezer ember üdvrivalgása és tapsvihara felelt. A terv bevált, a drog megtette hatását.
Jóhiszemű átverés
Mindennek persze a fele sem igaz. Vagyis nagyjából pont a fele igaz, mert a jó áldokumentumfilm alapja az, hogy valós események, tények közé csepegtet minél merészebb kitalációkat, így egy olyan sztorit kreál, ami akár igaz is lehetne.
Kádárék természetesen nem jártak Svájcban 1956-ban, és nem találkoztak Albert Hofmannal, aki 1938-ban szintetizálta az LSD-t. Egy szó sem igaz abból, hogy bárki bármit is belecsempészett volna az ivóvízbe, Piszlauer Kálmán pedig a képzelet szülötte. Kádárnak ugyan tényleg volt egy Gacsal Lujza nevű titkárnője, de a filmben nem ő szerepel, hanem Szécsi Vilma színésznő.
A Nemzeti Trip valóságalapja azonban épp olyan szürreális, mint a fiktív elemei. A fiatal alkotókat, Halmos Ádámot és Horváth Rékát az foglalkoztatta, hogy az 1956-os forradalom és az azt követő kegyetlen megtorlások után hogyan válhatott Magyarország a legvidámabb barakká, és miként lehetséges az, hogy harminc évvel a rendszerváltás után még mindig akadnak, akik visszavágynak egy szovjet típusú diktatúrába.
Az alaptéma az 56-os forradalom és az 57-es május elseje között feszülő, számomra elképesztő ellentét volt, aztán valahonnan beugrott az LSD-s víz ötlete. Miután elkészült a film, és többen is kérdezgették, hogy jutott eszembe, nem tudtam megmondani. Aztán egyszer csak leesett, hogy néhány éve a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak volt egy kampánya, amiben azzal viccelődtek, hogy a Fővárosi Vízművek LSD-t tehetne az ivóvízbe, és lett is ebből egy pár napos botrány, mert valakik komolyan vették
– mondja Halmos Ádám, aki akkor szeretett bele a műfajba, amikor megnézte a sosem volt jugoszláv űrprogramról szóló, 2016-os, Houston, van egy kis gondunk című szlovén áldokumentumfilmet.
„A Nemzeti Trip volt a diplomafilmem a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Egyfajta kísérletként tekintettem a projektre, kíváncsi voltam, hogy el lehet-e hitetni a közönséggel egy kitalált történetet, ha valós eseményekhez kapcsolódik és dokumentumfilmes eszköztárral mutatom be. A cél nem az volt, hogy átverjünk embereket, hanem az, hogy gondolkodásra késztessük őket. Hogy merjenek hinni a film nézése közben a fejükben megszólaló vészcsengőnek, hogy felismerjék: attól, hogy hiteles, archív felvételekkel dolgozunk, és megszólaltatjuk Rainer M. Jánost szakértőként, még nem biztos, hogy igaz, amit látnak” – fejti ki Halmos Ádám.
Az áldokumentumfilm műfaját nem ismerő nézőt, bármennyire is érzi, hogy valami nincs rendben, mert a sztori túl vad, a szereplők pedig túl színészszerűek, Rainer M. János szerepeltetése azért zavarba ejti. Csak utólag jön rá, hogy az elismert történész tulajdonképpen egy szóval sem említi az ivóvizet, vagy az LSD-t, csak általánosan beszél a korszakról, így mindvégig hiteles marad. Az ő mondatait bárhová belevághatták volna a Nemzeti Tripbe.
Halmos Ádám azonban megnyugtat, hogy erről szó sincs, Rainer M. pontosan tudta, hogy mihez adja a nevét. „Rainer felesége, Sárközy Réka a színművészetin tanított engem, és rengeteget segített abban, hogy a projekt megszülethessen. Jó, ha egy áldokumentumfilmnek van legalább egy hiteles szereplője is a kitalált karakterek mellett. A Houston, van egy kis gondunkban ezt a szerepet Slavoj Zizek, szlovén filozófus, író vállalta magára.”
Védőoltás
Az áldokumentumfilm, így a Nemzeti Trip is, a kutyaharapást szőrével elvet alapul véve egy konteóval próbálja meg felvenni a harcot a konteók ellen. Halmos és Horváth azt remélték, a nézők rájönnek, hogy a film átverés, és ez arra készteti őket, hogy hiteles forrásokban utánanézzenek a témának, a jövőben pedig sokkal kritikusabban állnak majd hozzá mindahhoz, ami folyamatosan ömlik rájuk a különböző információs csatornákból.
Izgalmas kérdés, hogy miért tudnak olyan hatásosak lenni a legvadabb összeesküvés-elméletek is. Az emberek egyrészt szeretnek hinni abban, hogy valami fölöttük álló, titokban működő dolog határozza meg az életüket, mert ez leveszi a felelősséget a vállukról a saját sorsuk irányításával kapcsolatban. Másrészt pedig ma már bárki találhat magának olyan közösséget, Facebook-csoportot, ahol csak azt fogadják el igaznak, amiben ő is hinni szeretne, és minden mást kizárnak
– mondja Horváth.
A Nemzeti Trip már két éve elkészült, de néhány szűk körű bemutató közönségén kívül, 2020 novemberéig szinte senki sem láthatta. Nemrég aztán az alkotók úgy döntöttek, hogy jó konteóhoz méltó módon, úgy kezdik el terjeszteni a filmet, mintha egy elhallgatott titok lenne. Feltöltötték a YouTube-ra, álprofilokat gyártottak maguknak a Facebookon, és elkezdték olyan csoportokban megosztogatni, ahol a témára fogékony közösségeket sejtették.
Az élet iskolája
A YouTube számlálója szerint a Nemzeti Tripet bő egy hónap alatt közel huszonötezerszer látták. Az alkotók azt mondják, a nézők közül sokan hitték azt, hogy valódi dokumentumfilm, majd amikor rájöttek, hogy átverés az egész, iszonyatosan megsértődtek.
Sokan utólag éppen a hiteles részletekbe kötnek bele. Van, aki szerint a Gacsal Lujza nem is valódi név, pedig Kádár egyik titkárnőjét tényleg így hívták. Más már a film elején szereplő Marcus Aurelius-idézet hitelességét is megkérdőjelezi. A legtöbben pedig azt tartják ostobaságnak, hogy félgrammnyi LSD elég lenne egy vízmű összes fogyasztójának bedrogozásához, holott ezt Halmos egy szakértő segítségével számolta ki.
Az alkotók azt mondják, a nézők három csoportba sorolhatók. Középen azok vannak, akik a rendszerváltáskor húsz–harminc évesek voltak, nekik általában hamar leesik, hogy a bolondját járatják velük. A tőlük idősebbek, akik a hosszabb időt éltek le a Kádár-rendszerben, hajlamosabbak elhinni, hogy ilyesmi megtörténhetett. Van, aki azt mondja, persze, a büdös komcsik ilyen aljasságokra is képesek, és van, aki pedig azt, hogy Kádárék ezt is csak azért csinálták, hogy az emberek jobban éljenek. A film két huszonéves alkotója úgy látja, hogy ez a ma már idős generáció egyforma elvakultsággal isteníti vagy veti meg Kádárt. A harmadik korcsoport, a mai fiatalok pedig sokszor alig tudnak valamit a máig kibeszéletlen közelmúltról, amit mégis, azt jobbára az egyik vagy a másik oldalhoz tartozó nagyszüleiktől.
Bár a Nemzeti Triptől valószínűleg egyetlen konteóhívővel sem lett kevesebb Magyarországon, Halmos Ádám azt mondja, ez csak az első, és nem az egyetlen áldokumentumfilmjük volt. „A műfaj tökéletes. Egyrészt a dokumentumfilmes technikák, az interjúhelyzetekbe helyezett szereplők miatt nem kerül százmilliókba, mégis azt a történetet mesélhetjük el, amit mi szeretnénk, mint egy játékfilm esetében. Másrészt a Kádár-korszak sok szempontból annyira szürreális volt, mint egy alternatív valóság. Tele van még elmeséletlen történetekkel és városi legendákkal. Ott van például mindjárt a hatalmas emberi húsdaráló története, amivel állítólag a rendszer ellenségeit egyszerűen ledarálták.”
