„Szerelmes vagyok, nem turista” – hangoztatják egy nemzetközi mozgalom tagjai, akik csak annyit szeretnének, hogy az utazási nehézségek ellenére is találkozhassanak másik országban élő párjukkal. Minderről egy olvasónk, Balogh Ákos írt nekünk, aki azt is elmesélte, hogy petíciót indított: szeretné felhívni a figyelmet erre a problémára – és közben persze az is cél, hogy ő maga is találkozhasson Oroszországban élő barátnőjével. A lány, Polina 1500 kilométerre lakik, és hónapok óta hiába próbál turistavízumot szerezni, esélytelennek látszik a dolog. Ákos kutakodni kezdett, így talált rá a Love is not tourism kezdeményezésre.
Hogy kezdődött a sztoritok?
Egy online társkeresőn keresztül ismertük meg egymást, 2019 októberében Linzben üldögéltem egy pláza bárjában, és feldobta Polina fényképét az alkalmazás. Ő erasmusos diákként került Ausztriába, szeptember és december között Linzben tanult, én pedig utazgattam a családdal, és aznap egy barátommal beültünk a sörözőbe. Mivel csak fél napot töltöttem a városban, már nem tudtunk találkozni Polinával, de elmesélte, hogy épp budapesti utazást tervez.
És meg is valósult a terv?
Nem sokkal később találkoztunk Budapesten két napra, és már akkor megbeszéltük, hogy szeretnénk folytatni, úgyhogy december közepén Bécsben ismét együtt voltunk két napig, majd még egyszer elmentem hozzá Linzbe, mielőtt visszatért volna Oroszországba.
Ez volt az eddigi utolsó találkozás?
Nem, idén februárban még kimentem Moszkvába, és ő is odautazott: nekem Pestről két és fél óra volt repülővel, neki négyórányi vonatút volt az otthonából, Nyizsnyij Novgorodból. Ott úgy búcsúztunk el hat nap után, hogy áprilisban ő jön Magyarországra.
De valami egész más jött helyette.
Igen, beütött a pandémia, pedig már megvolt Polina repülőjegye is, épp a vízumot intézte, amikor kiderült, hogy határzár lesz. Fogalmunk sem volt, mikor láthatjuk egymást újra. Nem estem kétségbe, kutakodni kezdtem, kerestem az esetleges kiskapukat. És közben szerveztük, hogy mégis hogyan és hol lehetne addig is találkozni.
És mire jutottatok?
Hogy Törökországban találkozunk. Neki így viszonylag egyszerű, mivel oda vízum nélkül tud utazni Oroszországból. Ez pár napja meg is történt, de megnyugtatlak, van két negatív tesztem, meg is tudom mutatni.
Eltekinthetünk ettől. Arra viszont szerintem sokan kíváncsiak lennének, hogy miként lehet működtetni egy távkapcsolatot.
Minden nap beszélünk, leginkább Instagram-üzenetekben, és egy héten kétszer Zoomon felhívjuk egymást és videócsetelünk, ilyenkor több órán át beszélgetünk. Nagyon szoros a kapcsolat annak ellenére, hogy 1500 kilométer van közöttünk.
Mi a közös nyelv?
Az angol. Elkezdtem oroszul tanulni, de egyelőre a többes számnál feladtam, szerintem majd megpróbálom tanárral is. Azért néhány káromkodás már megy. És Polina is tud pár szót magyarul.
Az orosz járványhelyzetről mit tudtál meg Polinától?
Hát, ha lehet őszintén beszélni…
Bármit lehet.
Egy apró sztori sokat elmond: volt egy évfolyamtársa az egyetemen, aki elkapta a vírust. Megkérdezte az őt vizsgáló orvosoktól, hogy akkor most ezt a betegségét hogyan regisztrálják, mire a doki annyit mondott neki: „Már régóta nem számoljuk”.
Jól értem, az a következtetés, hogy az orosz adatok sem biztos, hogy megbízhatók?
Hát igen. Nem teljesen. Legutóbb egyébként azt mesélte, hogy az új orosz vakcinára azt mondják, nem lesz kötelező, csak ha valaki nem akarja majd beadatni, az pénzbírságra számíthat. Nyizsnyij Novgorodban amúgy nagyjából hasonló a jelenlegi járványhelyzet, mint Budapesten.
Hol és hogyan találkoztál a Love is not tourism kezdeményezéssel?
Májusban, amikor kutattam az interneten, hogy milyen módon tudnánk mégis találkozni Polinával, egy külföldi cikkben találtam rá a mozgalomra. Először azt hittem, csak egy twitteres hashtag, de kiderült, hogy nagyon is komoly nemzetközi kezdeményezésről van szó.
Milyen emberekkel és sorsokkal találkoztál?
Van egy közel harmincezres csoport a Facebookon, minden nap születnek érdekes posztok – a tagok kérdéseket tesznek fel, megosztják saját tapasztalataikat, egymást támogatják. A legfőbb probléma, hogy a párok egyik fele általában harmadik országbeli, és vagy vízumra lenne szükségük, vagy valamilyen egyéb akadálya van, hogy találkozhassanak a szerelmükkel. Most például az is, hogy az utazóknak, akik egyáltalán eljuthatnak a célországba, le kell tölteniük a karanténidőszakot.
Mit tudtál eddig tenni a saját ügyetek érdekében?
Írtam a pártoknak, nem igazán reagáltak. Pedig szerintem egy ilyen téma felkarolásával akár új szavazókat is szerezhetnének. Írtam minisztériumoknak, államtitkárságoknak, kormányhivataloknak: felvázoltam nekik a problémát, hogy szeretném, ha a barátnőm ideutazhatna, akár egy olyan speciális vízummal, ami több más országban már létezik. Egyetlen helyről érkezett válasz, amiben azt írják, hogy Magyarország nem tiltja meg az utazást, így bárhova tudok utazni. Ez tök jó, csak nem ez volt a kérdésem. Közben diákmunkákat vállaltam, hogy legyen pénzem a majdani utazásokra. És indítottam egy petíciót, amit eddig néhány száz ember írt alá.
A nemzetközi példák alapján hogy látod: mit lehet elérni egy petíció elindításával?
Arra mindenképp jó, hogy esetleg pár helyen felfigyeljenek az ügyre.
Eközben mi történt Nyizsnyij Novgorodban?
Polina nem kapott magyarországi vízumot. Csak turistavízumot igényelhetne, de azt is hiába tenné, közölték vele, hogy jelen helyzetben nem kapná meg. Munkavégzésre, tanulmányokra, orvosi kezelésre, esküvőre vagy temetésre hivatkozva kérhetne vízumot, de turistaként nem.
De miért? A járványhelyzet miatt?
Év elején talán még megkapta volna – a tervezett áprilisi út előtt folyamatban is volt egy igénylése, de aztán a járvány miatt bezárt a vízumiroda, és csak nemrég nyitották meg. Azóta Polina ismét rákérdezett, annyit válaszoltak neki, hogy nincs lehetőség vízum kiadására.
Ha jól értem, a Love is not tourism célja épp az, hogy ha van egy párkapcsolatod, akkor nem is turistavízummal kellene utazni, hiszen itt nem is turizmusról van szó.
Így van: a kezdeményezésben részt vevők arra kérik saját országuk kormányát, hogy hozzanak létre egy olyan típusú vízumot, amit kifejezetten a párkapcsolatban élő, nem házas emberek igényelhetnek annak érdekében, hogy azzal lehessenek együtt, akit szeretnek.
Hogyan reagáltak a kormányok az ilyen megkeresésekre?
Eleinte a skandináv országok engedélyezték az olyan párok számára az utazást, akiknek van közös gyerekük vagy igazolni tudták, hogy van közös tulajdonuk: egy autó, egy bankszámla vagy bármi. Később jöttek enyhítések, és közös képeket és utazási dokumentumokat is elfogadtak. Volt, ahol korábbi üzenetváltást is be lehetett mutatni, de valljuk be, ez azért elég bizarr. Egyes országokban azt is elvárják, hogy a párkapcsolat legalább kilenc hónapja tartson.
Egy közös utazást még csak-csak lehet bizonyítani, mondjuk repülőjegyekkel, de vajon azt hogy igazolod, hogy mióta tart a párkapcsolat?
Megmondom őszintén: nem tudom. Talán az első közös képekkel.
Itthon mi lenne az a megoldás, ami számodra elfogadható lenne?
Azt szeretném elérni, hogy minél többen gondoljanak bele, milyen érzés lehet, hogy nem találkozhatsz azzal, akit szeretsz. Én sem gondoltam bele korábban. Örülnék, ha létrejönne egy újfajta vízum, vagy bármilyen okirat, ami megoldaná ezt a problémát. Szerintem ma már nem egy nagy „wasistdas” megcsinálni egy kormányhonlapot letölthető dokumentumokkal. Mi bevállalnánk, hogy kifizetjük a Covid-tesztet, és letöltenénk a karantént is, és szerintem más is megtenne bármit, ha arról van szó, hogy hosszú idő után találkozhat a párjával.
Van „B” vagy „C” tervetek arra az esetre, ha ezzel a módszerrel nem sikerül előrelépést elérni?
Ha más nem, a barátnőm Budapestre jönne tanulni, de az csak jövő év szeptemberétől lehetne aktuális, az meg azért még odébb van. Nézegeti az önkéntes programokat is, hátha talál nálunk valamit, és én is néztem erasmusos lehetőségeket, de inkább az a cél, hogy Polina jöjjön Magyarországra. Ha nem sikerül, akkor megint keresünk egy harmadik országot, és ott leszünk együtt rövidebb ideig vagy akár huzamosan.
Mennyiben lenne más a szituáció, ha házasok lennétek?
A házastársak igényelhetnek vízumot. Akkor is macerás lenne, de Polina minden bizonnyal megkapná.
Tegyük fel, hogy sikerül ezt az áldatlan állapotot megszüntetni, és végre egy országban tartózkodhattok – van már tervetek arra is, hogy mi lesz azután?
Hogy tanulás vagy munka terén mi lesz, nem tudom, de nem is ez a fontos – a lényeg, hogy szintet léphet a kapcsolatunk. Én optimista vagyok, mert a karantént tök is jól végigcsináltuk: miközben körülöttünk sokan szakítottak a nehéz időszakban, mi még hullámvölgybe sem kerültünk.
Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu
