Élet-Stílus

Papp Gergő egy énekesnővel jött össze válása után

Pedig még nem akarta, hogy kiderüljön, és azt sem szeretné, ha barátnőjét „Pimasz úr csajaként” aposztrofálnák.

Papp Gergő június elején, az RTL Klub egyik élő adásában jelentette be, hogy feleségével 17 év után elválnak, nem sokkal később egy közös interjút is adtak a témában. Kiderült, hogy már mindkettejüknek van valakije, sőt egymás párjait is megismerték, akiket közös gyereküknek is bemutattak már.

Papp Gergő 17 év után válik és már új barátnője van
Élő adásban jelentette be a dolgot.

Az, hogy ki az új barátnő, viszont csak most derült ki, a Blikk megszólaltatta a témában a műsorvezetőt, aki viszonylag sok infót osztott meg új párjáról, Pintér Petra énekesnőről.

Szerettük volna, ha csak később kell kiállnunk a nyilvánosság elé, de nem azért, mert titkolózunk vagy ne vállalnánk a kapcsolatunkat. A Balaton mellett, ahol élünk, mindenki tudja már, hogy egy párt alkotok Petrával, egyszerűen csak szerettem volna másként kezelni a magánéletemet, mint korábban. Eddig intenzíven férjként szerepeltem, és ez most egy más helyzet. Valamint azt sem akartam, sőt még most sem szeretném, ha Petrát „Pimasz úr csajaként” aposztrofálnák és emiatt hátrány érné. Másfél éve találkoztunk először, de csak idén februárban ismerkedtünk össze. Egy közös barátunk születésnapját ünnepeltük, és a bulin összefutottunk. Mivel találkoztunk már a műsorban, csevegni kezdtünk, aminek az lett a vége, hogy hajnalig csak egymással beszéltünk. Azonnal egy hullámhosszra kerültünk, már az első pillanatban tudtam, hogy ez komollyá is fordulhat, és az érzés kölcsönös volt

– mondta a lapnak Papp.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Papp Gergely (@papp_gergo_pimaszur) által megosztott bejegyzés, Júl 26., 2020, időpont: 5:54 (PDT időzóna szerint)

Pintér Petra 2019 januárjában szerepelt a Reggeliben a Tom Stormy Trio x Petrovna klippremierje miatt, ekkor találkoztak először a műsorvezetővel.

Kiemelt kép: Instagram/Papp Gergő

Ajánlott videó

Olvasói sztorik