17 évesen, Budapesten megismertem egy 14 éves srácot. Akkor még teljesen ismeretlen volt számomra ez a meleg téma. Persze azelőtt is tudtam magamról, hogy a fiúkat szeretem, de nem igazán folytam bele, nem ismerkedtem hozzám hasonlókkal. Majd megismertem ezt a fiút. 2 hónapig jártunk, majd eljött az idő, hogy otthon is coming outoljak. A szüleim már sejtették, hogy valami nincs rendben, hiszen minden nap korán elmentem otthonról, és csak későn értem haza. Otthon elmondtam nekik, hogy beleszerettem egy srácba, és hogy boldog vagyok vele, szeretném ha elfogadnák ezt. A hírt nagyon rosszul fogadták, főleg édesapám. Megfenyegetett, hogy megver és kidob otthonról, ha nem szakítok a sráccal. Nem engedte meg, hogy többé találkozzunk, azt se, hogy beszéljek vele. Teljesen összetörtem. Fájt, hogy így fogadták, hiszen őszintén eléjük álltam és korrekten elmondtam a dolgot. De őket csak az érdekelte, hogy ki ne derüljön az egész mert akkor mások mit mondanak majd. Sokan mondták, hogy miért nem állok a sarkamra, és költözöm el otthonról. Milliószor megfordult a fejemben, de egy agresszív apa mellett nem olyan könnyű ez. Mellesleg megjegyzem, hogy a mai napig nem bántottak itthon fizikailag, de lelkileg újra kellett építenem magam. Teljesen a pokolban éreztem magam.
Az olvasói levél Andrástól érkezett hozzánk, álnevet adtunk neki, hogy anonimitását megtartsuk.
„Majd mikor teljesen lehűlt ez a téma itthon, újra megkerestük egymást a sráccal. Akkor viszont sajnos csak két hétig tartott a románc, hiszen ismét kiderült, hogy újra találkozgatunk. Ismét jött otthon a fenyegetőzés és a kitagadás lehetősége. Ismét ultimátumot kaptam, hogy ha maradok a sráccal, akkor kitagadnak és megvernek. Mellesleg a mai napig nagyon hiányzik a fiú. Mára az egész családom tudja és mélységesen elítéli a dolgot, így nem is beszélünk róla. Úgy hiszem, ez nem fog változni, velük nem élhetek sosem teljes életet. Úgy tervezem, hogy nemsokára kiköltözöm külföldre. A saját családom üldöz el engem innen. Szomorú vagyok, hiszen azokat a meleg vagy leszbikus embereket, akiket ismerek, elfogadja a családjuk. Remélem, külföldön megtalálom majd a páromat. Nehéz lesz elhagynom a barátaimat, akiknek fogalmuk sincs az egészről. Ha felnőttként lesz rá lehetőségem, szeretnék egy szervezetet alapítani, ahol a lehető legjobb életszínvonalat biztosíthatom majd azoknak a gyerekeknek, akik a másságuk miatt nem élhetnek teljes életet, külső tényezők hatására.”
Mit lehet tenni?
Az érzelmi bántalmazás ugyanolyan káros, mint a fizikai, és bár az olvasói levélben az áll, hogy az édesapja sosem ütötte meg, amit lelkileg vele tesznek gyerekkora óta, az egész biztos, hogy egészségtelen környezet. Az érzelmi biztonság hiányára utal, hogy az édesapja csak akkor tűri meg, ha megtagadva önmagát heteroszexuális életet igyekszik önmagára kényszeríteni olvasónk. Javaslom, hogy Susan Forward Mérgező szülők című könyvét mihamarabb szerezze meg, elérhető az interneten pdf-ben is. Ezen keresztül képet kaphat arról, miért viselkedik úgy, ahogyan, mire figyeljen oda és hogyan bánjon a bántalmazó szülőkkel.
Jelen esetben úgy viselkedik, mintha sosem történt volna meg a coming out, mintha a homoszexualitást vissza lehetne vonni. Mindez bűntudatérzést válthat ki, és ezzel együtt a tehetetlen állapot is megjelenik, hiszen hogyan is lehetne egy ilyen helyzetből kiút olvasónk számára. Családban él, de mégis magányosan, kiszolgáltatottan, a rideg érzelmi környezetben igyekszik a szülők szeretetét elnyerni a viselkedésével, és ez utóbbi sajnos akár egy egész életen át eltarthat.
Ez a fajta kuncsorgás a szeretetükért, a nekik való megfelelés kényszerűségének érzése szinte ragasztóként odatapasztja a bántalmazott gyerekekből lett felnőtteket is a szülőkhöz. Az érzelmi leválást ez igencsak megnehezíti, és ez később kötődési zavarban is jelentkezhet egy komoly, hosszú távú párkapcsolatban. Az ilyesfajta bántalmazó környezet transzgenerációs, azaz a szülők maguk is hasonlóan nőhettek fel, sőt az ő szüleik is feltehetően így nőttek fel, de ez nem mentség a tettekre. Ha valaki felismeri a sémát, akkor képes lehet ezen változtatni, a tudatosság, az önfejlesztés az egyetlen és legjobb kiút az ilyen családból.
Sajnos ilyen élethelyzetben a környezetváltozás hozza meg a várva vált boldogabb életet, és a távolsággal együtt talán az érzelmek is enyhülhetnek. Azok a szülők, akik úgy élik az életüket, hogy megfeleljenek másoknak, általában kifelé mutatják, hogy minden rendben van, de belül közel sincs így. Az ilyen családban a szeretet tulajdonképpen feltételekhez van kötve, és ha olvasónk nem teljesíti a feltételeket, akkor nincs szeretet, nincs család. Ez rendkívül fájdalmas lehet. Azonban a saját élet mihamarabbi kialakítása, egy jó partner, jó társ megtalálása, és további karriertervek, életcélok meghozhatják azt a boldogabb életet, amire jelenleg vágyik. Nem biztos, hogy külföldig kell menni, lehet, hogy elég lenne az is, ha a város másik oldalára költözne, vagy egyszerűen csak elköltözne otthonról.
Első lépésként ez is elég lehet, és ha túlságosan fájdalmas a családdal való kapcsolat, akkor külföld jó döntés. Ebben mások nem tudnak tanácsot adni, olvasónknak kell eldönteni, milyen változást képes elfogadni: külföldön a barátok hiánya és a támogató háttér hiánya lehet a probléma, de teljes szabadságot adhat. Belföldön pedig nagy az esélye annak, hogy összefuthat olyan ismerősökkel is, akikkel nem igazán szeretne beszélgetni. Európai városokat nézve Németországban Berlinben és Hamburgban biztos, hogy jó életet élhet ma egy homoszexuális, Franciaország, Hollandia, Anglia, Svédország és Norvégia is jó célok lehetnek. A másság elfogadásában kétségtelenül előrébb járnak mint a magyar társadalom, és a munkahelyi coming out is könnyebb lehet, mint Magyarországon.
A szomorú tény az, hogy az esetek igen csekély százalékában van arra esély, hogy az érzelmileg bántalmazó szülők bármilyen formában is megváltozzanak. A szülői áldás, elfogadás olvasónk esetében nem valószínű, hogy valaha is megtörténik. A környezetváltozás és a későbbiekben egy pszichológus segíthet abban az önmunkában, hogy olvasónk megtudja és felismerje: igenis szerethető ember, homoszexuálisként is. Az a cél pedig, hogy később olyanoknak szeretne segíteni, akik hasonló dolgokat éltek át otthon, nemes és fontos társadalmi cél, csak megerősíteni tudom abban, hogy ez nemcsak másokon, hanem olvasónkon is segítene, feldolgozhatja a traumáit.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
