Élet-Stílus

Ettől a tinifilmtől és annak főszereplőjétől azonnal felrobban a méhe

Alig egy hete mutatták be A fiúknak, akiket valaha szerettem (To All the Boys I’ve Loved Before) című filmet, egy végre tényleg nézhető és kedves tini-romkomot, amit kivétel nélkül mindenhol agyondicsértek eddig, főszereplői pedig pár nap alatt akkora celebek lettek, hogy azt valószínűleg még fel sem fogták. De miért kapták fel ennyire ezt a filmet?

2014-ben jelent meg Jenny Han könyve A fiúknak, akiket valaha szerettem címmel, amit írója saját bevallása szerint egy modern kori klasszikusnak szánt, egy olyan szerethető főszereplővel, akivel mindenki szívesen azonosul. Han több stúdióval és rendezővel is leült tárgyalni, azok viszont többnyire egy fehér, amerikai lányt akartak megtenni a sztori főszereplőjének, miközben a könyvben Lara Jean Covey és testvérei koreai anyától és amerikai apától születtek. Végül Will Smith produkciós cégével, az Overbrook Entertainmenttel sikerült megállapodnia, a filmet pedig a Netflixen mutatták be augusztus 17-én. Az azóta eltelt alig egy hét alatt a főszereplők egészen elképesztően népszerűek lettek, Lana Condor és Noah Centineo nevét már most érdemes megjegyezni.

Pláne utóbbiét, akit több mint kétszer annyian, közel 3 és fél millióan követnek Instagramon, mint Condort.

Mondjuk ezen nem kell csodálkozni, mert a 22 éves Centineo tényleg pofátlanul jóképű, illetve filmbéli karaktere is pont olyan, amilyenre minden tinilány vágyik gimnázium alatt. Bár a legnagyobb ismertséget most, ezzel a filmmel érte el, Noah Centineónak közel sem ez az első nagyobb munkája. Évek óta lehet látni a zömében szintén tinédzserekről szóló The Fosters című sorozatban, sőt szerepelt Camila Cabello rommá játszott Havana című vidóklipjében is.

Ezeken felül jelenleg négy bemutatandó filmje is van – közülük az egyiket tejesen mellékesen Jackie Chan rendezi –, amik javarészt szintén tini romokomok, vagyis nagyon úgy néz ki, hogy Noah Centineo az lesz a 2010-es és 2020-as éveknek, ami az ezredfordulónak volt Freddie Prinze Jr., vagy a 80-as éveknek Eric Stoltz, esetleg Andrew McCarthy. A fiúknak, akiket valaha szerettem tényleg annyira jól sikerült, hogy simán elképzelhető, hogy egy-két évtized múlva ugyanolyan kult-tinifilm lesz, mint az Álmodj rózsaszínt, a Nulladik óra, vagyis lényegében az összes John Hughes-féle tinifilm, illetve mint az olyan ezredfordulós romkomok, mint A csaj nem jár egyedül, vagy a 10 dolog amit utálok benned.

Alig pár nappal a bemutató után Noah Centineo, pontosabban karaktere, Peter Kavinsky letarolta a netet és gyakorlatilag azonnal mémesedett is.

Igaz, ezek mind erősen spoileresek,

szóval aki meg akarja még nézni a filmet és elhiszi, hogy az nem egy kiszámítható cukiság, az most egy picit ne nézzen ide.

Ha lenne egy férfi, aki úgy nézne rám, mint Noah Centineo Peter Kavinsky-ként nézett Lara Jean-re… Már a gondolattól is peteérésem van

Ez én vagyok, két nappal azután, hogy megnéztem A fiúknak, akiket valaha szerettem című filmet, és rájöttem, hogy soha egy fiú se fog úgy szeretni, mint ahogy Peter Kavinsky szereti Lara Jeant.

Igen, a szex tényleg jó, de azt láttad már, hogy hogyan teszi a kezét Peter Kavinsky Lara Jean Covey farzsebébe?

Ahogy Peter Kavinsky megfogja Lara Jeant a jacuzziban – Utána azonnal tudtam, hogy terhes vagyok.

Pedig ezek a tweetek még azelőtt születtek, hogy megnézhették volna Centineo Buzzfeednek adott interjúját, amiben a színész elmondja, hogy élete legjobb első randija az volt, amikor arra kérte a lányt, hogy vigyen magával a találkozóra egy könyvet, a randin pedig könyvet cseréltek és három órán keresztül olvastak egymás mellett.

Ki az, akinek ettől nem robban fel azonnal a méhe?!

via GIPHY

Centineo és az általa játszott karakter mögött viszont gyakorlatilag eltűnik szegény főszereplő, pedig Lana Condor is érdekes, és ő sem kevésbé szerethető, mint Centineo, vagyis Peter Kavinsky. Condor egyébként egy vietnámi származású színésznő, akit féléves korában fogadtak örökbe amerikai nevelőszülei. Ez az első főszerepe, de láthattuk már a X-Men: Apokalipszisban, illetve hamarosan Robert Rodriguez Alita című filmjében is.

A filmben pedig tökre nem mellékesen játszik még John Corbett, vagyis a Szex és New York Aiden Shaw-ja is, akinek borzalmasan jól áll az öregedés meg az ősz hajszálak.

via GIPHY

És érdemes megemlíteni egy szintén fontos szereplőt, Israel Broussardot, aki Lara Jean nővérének pasiját alakítja. A filmnek köszönhetően kezdett keringeni a hétvégén pár screenshot Broussard korábbi tweetjeiről, amikből kiderül, hogy a Trump-szimpatizáns színész kissé mintha rasszista és homofób lenne. Évekkel ezelőtti tweetjei közt olyanokat lehet olvasni, hogy nem akarta elvállalni egy meleg karakter szerepét, illetve többször is fontosnak érezte kiemelni, hogy nem csak a feketék élete számít – utalva ezzel a Black Lives Matterre –, idén júniusban pedig egy olyan cikket osztott meg oldalán, ami arról szól, hogy a határon a szüleiktől elválasztott gyerekekkel igenis emberségesen bánnak.

Valaki azt is kiszúrta, hogy a színész – aki most egy olyan filmben játszik, ami többek közt azért is fontos alkotás, mert végre ázsiai főszereplője van – 2011-ben, pár nappal a Japánban történt földrengések után azzal viccelődött Twitterén, hogy milyen kár, hogy a japánok mind megették a kutyákat, mert azok megérzik, ha földrengés lesz. Broussard a posztjairól készült screenshotok elterjedése után Twitterén kért bocsánatot és azt írta:

Sajnálom, hogy helytelen és érzéketlen szavakat használtam. Vállalom a felelősséget a tetteimért és bocsánatot kérek. Sorsfordító volt és tanultam belőle. Szeretnék tájékozottabb és tanultabb ember lenni.

De ne miatta ne nézze meg a filmet!

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik