Nagyvilág

Donald Trumpot bírálta saját lánya is

Megrázta, amikor a mexikói határon családokat választottak szét.

Ivanka Trump bírálta apja kormányzatának több intézkedését. Főleg azt, hogy a mexikói határon az illegálisan bevándorló családokat szétválasztották. Donald Trump lánya és főtanácsadója az Axios hírportálnak azt mondta, a Fehér Házban töltött

élete mélypontja

volt, amikor kormányzati utasításra a gyerekeket elvették szüleiktől.

Nagyon szenvedélyesen ellenzem a családok szétválasztását, a gyermekek elválasztását a szüleiktől.

A bevándorlást és az illegális bevándorlást Ivanka Trump nagyon  összetett és bonyolult kérdésnek nevezte, olyannak, ami őt nagyon megérinti.

A sajtóról is másként vélekedett, mint apja. Azt mondta, őt is sok  támadás érte, és ezek nem voltak teljesen megalapozottak, mégsem érzi úgy, hogy a média a nép ellensége. Ezzel utalt rá, hogy Donald Trump viszonya kifejezetten rossz a sajtóval, többször

a nép ellenségének

minősítette a vele nem egyetértő médiumokat és újságírókat.

Ivanka Trump megnyilvánulásait a korábbiaknál nagyobb figyelem övezi, mert egyre többen vélik úgy, hogy politikai babérokra tör.

Közben apja csütörtöki Twitter-bejegyzésében az MSNBC televízió reggeli magazinját és a CNN hírtévét vette célkeresztjébe, miközben az őt alig-alig bíráló Fox televíziót dicsérte. Szerinte a CNN – amit a hamis hírek CNN-jének nevezett – nagyon gyöngén teljesít, és

túl sok benne a gyűlölet és a pontatlan történet.

Trump viszonya a sajtóval a 2016-os kampány óta rossz.

Csütörtökön az ENSZ szólásszabadságért felelős jelentéstevője, David Kaye közleményt adott ki arról, hogy Trump média elleni támadásai sértik a sajtószabadság alapvető normáit és azzal a kockázattal járnak, hogy valódi erőszakot szítanak újságírók ellen

A minap a The New York Times kiadója, Arthur Gregg Sulzberger tudatta, az elnök viselkedése a médiával több okból veszélyes és káros.

A New York Times tulajdonosa figyelmeztette Trumpot
Arthur Gregg Sulzberger szerint az elnök viselkedése a médiával veszélyes és káros.

Kiemelt kép: Getty Images / Mark Wilson

Ajánlott videó

Olvasói sztorik