7 éve vagyunk házasok, szeretői viszonyból váltunk házasokká, a feleségem miattam vetett véget az előző házasságának. Munkatársak voltunk, majd amikor éreztük, hogy ez több köztünk, én munkahelyet váltottam. Akkor még tartottuk magunkat a szeretősdihez, de idővel persze egymásba szerettünk, és mindketten örökre össze akartuk kötni egymással az életünket. Az előző kapcsolatából született egy fia, és a mi kapcsolatunkból is született egy gyerek, kislányunk most hároméves. A válása persze nehéz élethelyzet volt mindannyiunknak, a fiával jól kijövünk egymással, és a volt férje se zavar bele a kapcsolatunkba.
Egy ideig szép életünk volt a nehézségeink ellenére, majd azt vettem észre, hogy egyre többet és többet vannak olyan programjai, ami számomra átláthatatlan időtartamú, ismeretlen emberekkel zajlik. Egyre többet ült a Facebook előtt, miután lefektette a kicsit, szóval a jelek magukért beszéltek. Belenéztem a telefonjába, és láttam, hogy pikáns üzeneteket vált egy férfival, akinek a nevét látva megállt bennem a vér: egy férfi az, a baráti társaságunkból. Nem közeli, de jó barát, akinek van családja, felesége, és akikkel évente egyszer-kétszer biztos, hogy elmegyünk együtt valahova. Természetesen azonnal kérdőre vontam a feleségemet, azt állította, hogy csak pár hete tart, és nem feküdtek le, csak csókolóztak, de aztán a kisördög nem hagyott nyugodni, nyomozgattam, aminek köszönhetően kiderült, hogy hazudott nekem, és már több mint egy éve tart a viszony. Éjszakákat beszélgettünk át együtt, úgy, mint nagyon-nagyon régen, amikor összejöttünk, újra egymásra kezdtünk figyelni, de tudtuk, ezt ketten nem tudjuk megoldani. Megbeszéltük, hogy párterápiára megyünk.
Ilyen felvezetéssel kezdődött annak a párnak az első terápiás ülése, akik teljesen reményt vesztve érkeztek terápiára, és akiknél úgy tűnt, csak a férfi, a férj akarja összetartani a családot. A hűtlen feleség szégyentől leszegett fejjel hallgatta a férj mondatait, és ilyenkor természetesen nemcsak az elhangzott információk fontosak a terapeuta számára, hanem az is, melyikük milyen testtartással ül, hogyan viselkedik. Az első három alkalommal a terápián a feleségből egy szót se lehetett kiszedni, a feltett kérdéseket mintha hárította volna, és úgy tűnt, csak a férj erőlteti az egészet.
A negyedik-ötödik alkalommal a feleség egyre jobban a bizalmába fogadott, de ehhez arra volt szüksége, hogy megnyugtassák, semmi olyat nem kell tennie, amit nem akar, és ha ezt a házasságot nem szeretné rendezni, akkor nem kötelessége. Kiderült, hogy a férj azzal zsarolta, ha nem csinálja végig a párterápiát, akkor elveszi tőle a kislányukat, és megnehezíti az életét. Sarokba szorítottnak, megalázottnak érezte magát, ami hétről hétre nagyon lassan változott benne. Végül a terápiás folyamat akkor indult el igazán, amikor mindketten őszintén bocsánatot kértek egymástól a viselkedésükért: a feleség a megcsalás miatt, a férj pedig a zsarolgatások miatt. Csakhogy a terápia bizony rengeteg ki nem mondott érzelmet és nem megélt vágyat, titkot hozhat a felszínre, így történt ez velük is: a feleség őszintén elmondta a férjnek a terápián, hogy szerelmes volt a harmadik félbe.
Nem ritka
A hűtlenség mint párkapcsolati probléma mondhatni népbetegség, és bár általánosnak nevezhető, mindegyik eset más és más. Ritka, vagy szinte egyáltalán nem is történik meg, hogy a férj meg tudja bocsátani a felesége hűtlenségét. Rendszeresen felmerülnek azok a mondatok terápián a férjektől, hogy
Vele le tudtál feküdni, neki odaadtad magad, nekem meg nem teszed!
Sok feleség sem képes valóban megbocsátani a férj hűtlenségét, jellemzően zavarja őket még az is, ha a szerető megfogta a férfi kocsijának ajtaját, hogy ivott egy pohárból, vagy evett egy tányérból. A terápiás folyamat tulajdonképpen abban segít, hogy a párok szembenézzenek a partner valódi lényével, gondolkodási sémákkal, a saját gondolkodásukkal, hogy felszínre kerüljenek azok a problémák, amik a megcsaláshoz vezettek. Amikor ezekről nyíltan képesek beszélni, és őszintén bocsánatot kérnek a saját viselkedésük miatt, akkor elindulhat a várva várt változás. A terapeuta mint segítő van jelen, kérdésekkel, feladatokkal arra ösztönzi a párt, hogy hozzáállásukon, gondolkodásmódjukon változtassanak, ez a kognitív viselkedésterápia fontos része.
Az átkeretezés tulajdonképpen segít abban, hogy az életben addig élt szabályokat, tévhiteket, prekoncepciókat, az ezekkel kapcsolatos érzelmeket a helyükre tegyük. Rengeteg minden befolyásolja, korlátozza a döntéseinket, ezért is jó, ha szakember segít a perspektíva váltásban. A hűtlen feleség és a férj az átkeretezéssel kapcsolatos kommunikációs feladatok segítségével (Mit érezhet a másik vita közben? Hogyan oldanám meg ezt ideális esetben? Mit tenne a példaképem?) szembenéztek azokkal a problémákkal, amikről képtelenek voltak beszélni: a feleség egyedül maradt a kicsi babával, minden ráhárult, amíg a férfi hajnalban elment vidékre dolgozni, és késő este ért haza. Mondhatni szinte alig találkoztak, a feleség magányt élt meg, napjai keserűséggel teltek, és elhajlott egy kedves szóra, a figyelmességre, az udvarlásra. Felmerült az is, hogy a feleség azt hitte, a férfinek van valakije, hiszen ők anno szeretői viszonyban kezdték, és a sok túlóra, a hajnali utazások miatt erre asszociált. Félreértések, párkapcsolati magány és a köztük lévő fizikai távolság komoly gondokat okozott a házasságukban.
A terápiás folyamatban mindketten ráeszméltek arra, hogy kevés időt töltenek egymással, együtt, kettesben évek óta nem voltak randizni. A feladatok tehát erre irányulnak, új közös szokásokat alakítunk ki, amiket mindketten szeretnek, és az együtt töltött minőségi időre fektetjük a hangsúlyt. Az is felmerült, hogy a férj munkahelyet vált, hogy több időt tudjon a családjával tölteni. A hűtlen feleség és férj történetének egyelőre nincs vége, kitartó munkával most már mindketten egyformán azon vannak, hogy pozitív irányba változtassanak az életükön, és ez már félsiker.
Kiemelt kép: Thinkstock
