Senki sem szereti elismerni önmagának (másoknak meg végképp nem), hogy egy olyan komoly döntést, mint a gyermekvállalást, valójában egy krízisben lévő párkapcsolat felélesztése miatt hozott meg.
A kapcsolatmegmentő babák léte gyakran látenciába fullad, soha vagy csak évek múlva bújik ki a szög a zsákból.
Petra és Tamás a húszas éveik végén jártak, amikor úgy döntöttek, itt az ideje a családalapításnak. Hosszú évekig tartó együttélés és a lagzi után vágtak bele, majd öt év és két közös gyerek után tavaly augusztusban elváltak. Tamás azóta sok mindent átértékelt.
Született két csodaszép kislányunk, ami hihetetlen boldogság. Az ő világrajövetelüket sosem fogjuk megbánni, de visszanézve azért tisztábban látok már. Petra rettenetesen szeretett volna anya lenni, aztán ott voltak a szüleink, akik szintén nagyon gyakran szóba hozták a témát, majdnem minden nagyobb családi eseményen. Hagytam hát meggyőzni magamat. Nem mérlegeltem, és nem voltunk elég erősek ahhoz, hogy belássuk, elmúltak már az érzelmeink. A volt feleségem és én is mást akartunk az élettől, ez rengeteg veszekedést szült.
Három gyerek, négy kerék
A fiatal pár esete tipikus, mert bár messziről szemlélve úgy tűnhet, hogy a házasság és a tradicionális családmodell kezd kimenni a divatból, a valóság másként fest.
Érzékelhető egyfajta liberalizáció, de a többség mégsem laza ebben a kérdésben. Szóban elfogadjuk ha valaki nem akar családot, de ha ez a szomszédban történik, akkor más a helyzet, és mondjuk a tudatosan gyereket nem vállaló nőt önzőnek tekintjük vagy kevésbé értékesnek. Van liberalizáció, de annyira mégsem. Egy 7230 fővel végzett kutatás szerint a nem házas fiatalok (25-29 évesek) többsége szeretne a jövőben házasságot kötni: a férfiak 59 százaléka így képzeli el az életét, míg a nők körében még nagyobb, 68 százalék ez az arány. A többség tehát a hagyományos családképet szeretné megvalósítani, csak valamiért nem mindenkinek sikerül.
– mondta Sági Andrea pszichológus, család – és párterapeuta.
Összességében ez nem annyira meglepő, hiszen az emberek szeretnek tartozni, kötődni valakihez – folytatja Szkotniczky Péter, szintén család- és párterapeuta. A kötődés iránti vágyunk nagyon mélyen belénk van huzalozva, hiszen biztonságot adó érzés, ha szeretve, elfogadva vagyunk, támaszkodhatunk valakire. Ebből következően sokszor érvényesül „az inkább legyen valaki, akivel nem tökéletes vagy talán rossz is, de legalább nem vagyok egyedül” elve.
Nagyon sok erő és bátorság kell szembenézni önmagunkkal, és megválaszolni a kérdést, hogy tényleg boldogok vagyunk-e? És még több erő és bátorság kell a változtatáshoz. Gyakran hallok olyat, hogy azért nem kér valaki segítséget, mert ciki terápiába járni. Ciki önmagunknak bevallani, hogy valami olyannal találkoztunk, amit egyedül nem vagyunk képesek megoldani. Ciki lehet, ha mások számára kiderül, hogy a csillogó felszín alatt mégsem ragyog úgy minden, ahogy azt addig látták. Amerikában már-már divat, ha valaki terápiába megy, nálunk ez még másképp működik.
Gyakori, hogy egy pár, amikor azt érzi, valami hiányzik a kapcsolatukból, reflexszerűen a társadalmi konvenciókat kezdi figyeli, a hagyományt és a megszokásokat, mondja Szkotniczky Péter. És mi is a „rendes” története egy párkapcsolatnak? Megismerkednek, összeházasodnak, jön az első gyerek, utána a második és így tovább. Ez a „normális”, ezt látjuk a romantikus és kevésbé romantikus filmekben, barátoknál és ismerősöknél.
A boldogtalanság csak a kezdet
A kapcsolat vélt vagy valós válsága tehát pillanatok alatt belesodorhatja a feleket egy átgondolatlan döntésbe. Sági többféle verzióval is találkozott már a praxisa során.
Foglalkoztam már olyan párral, akik egy korábbi hűtlenség sebét szerették volna begyógyítani az első vagy a második gyerekkel, előfordult, hogy a férfi ezzel a gesztussal kívánta kiengesztelni a megcsalt nőt. Aztán az anyagi okok is sürgethetik a döntést, gondolok itt a különféle családtámogatásokra. De szimplán olyan is van, hogy nem akkor jön a kisbaba, amikor szerették volna. Jellemzően túl korán.
Egy olyan helyzetben pedig, ahol a szülők sem voltak biztosak a dolgukban, nem volt elég stabil viszony, szinte kivétel nélkül az újszülött issza meg a felnőttek meggondolatlanságának a levét. Szkotniczky Péter tapasztalata ugyanis az, hogy az új családtag érkezése a konfliktusokat, a meg nem oldott helyzeteket, esetleges problémákat felerősíti, sőt, a rendszer változása miatt újakat is képes teremteni.
Az első gyermek érkezése a sok öröm mellett krízist is jelent, hiszen megváltoztatja a család korábbi szerkezetét, új szerepeket hoz magával. Addig a kapcsolatban volt egy nő és egy férfi, most már az anya- és apaszerepben is helyt kell állniuk. Ráadásul úgy, hogy közben ne tűnjön el az eredeti, mindennek az alapját képező nő és férfi a családból. Ez a nagy változás új konfliktushelyzetekkel jár, amiket nyilvánvalóan könnyebb egy eredetileg kiegyensúlyozott kapcsolatban megoldani.
A kicsikre leselkedő veszély pedig nem pusztán annyi, hogy kevésbé lesz szép a gyermekkoruk. Sági szerint ha a helyzet elmérgesedik, a szülők pedig nem ismerik fel, hogy gond van, a gyereket egy egész életre megnyomoríthatják.
Ilyen helyzetekben fordulhat elő a gyermekelhanyagolás, a gyermekbántalmazás, és ez nem mindig jut el a bírósági szintig. A gyerekek állandó lelki és verbális terrorban élnek, mert a szülők szemében ők az összes probléma okozói. Sajnos voltak olyan eseteim, ahol kiderült, mindkét szülő veri a gyereket.
A babáknál az első hónapok és évek elmondhatatlanul fontosak. Ha ebben az időszakban folyamatos stresszt él át a kicsi, akkor szó szerint átprogramozódik a biológiai rendszere. A pszichológus szerint ilyenkor kortizol termelődik a szervezetében és a HPA-tengely (hipotalamusz-hipofízis-mellékvese tengely) folyamatosan túlingerlődik. Mindezek pszichoszomatikus megbetegedéseket okozhatnak a későbbiekben, illetve kiskamasz korban szorongó és nagyon félénk, illetve agresszív, a tömegből kitűnni akaró, szerhasználó fiatalok lehetnek ezekből a babákból.
Egy rossz házasságnál a válás is jobb
Végül azt soha nem szabadna elfelejteni, hogy szülőként nagyon erős mintát adunk gyermekeinknek. Többek közt arról, hogyan lehet és kell nőként vagy férfiként egy családban működni, hogyan lehet kommunikálni, problémákat megoldani, ünnepeket tartani, határokat meghúzni, szabályokat meghozni, figyelmeztetett Szkotniczky.
Gondoljuk végig, milyen mintát kap egy kisgyerek, aki azt látja, hogy anya és apa utálja egymást, visszhangzik a lakás a veszekedéstől, nem tisztelik és szeretik egymást. Vajon milyen nőt vagy férfit fognak választani maguknak? Nagyon gyakori, hogy az ilyen légkörben felnövő gyerekek elkezdenek mindenféle betegséget produkálni. Ami teljesen logikus, mert gyakran megtapasztalják, hogy amíg anya és apa velem és a betegségemmel foglalkozik, addig sem bántják egymást.
– zárta gondolatait a családterapeuta.
Sági szerint pedig
Hozzáteszi, hogy a gyerek miatt együtt maradni az egyik legrosszabb dolog, amit két felnőtt ember elkövethet, a kicsik ugyanis olyanok, mint a szivacs, mindent magukba szívnak, még akkor is, ha a szülők nem előtte veszekszenek. Neki bőven elég, ha látja az anya kisírt szemét, vagy azt, hogy az édesapja soha nem jár haza.
