Alig várom, hogy hamarosan benneteket is beavassalak a részletekbe. A főzés, a konyhai kikapcsolódás egyébként egyre jobban hiányzik, úgyhogy nem kell sokat várnotok az újabb fogásokra, főleg, hogy ismét utolértek a hosszú téli esték, amelyek kiváló alkalmat teremtenek majd a receptekkel való kísérletezésre.
Persze, nem ültem folyton a monitor előtt, a múlt szombatomat – egy véletlenül elkapott Facebook-posztnak köszönhetően – például Krakkóban töltöttem. Bár a bakancslistámon korábban nem szerepelt a “lengyel slow food szcéna felderítése” programpont, az Utazómajom egy bejegyzésében olyan nevetségesen olcsó buszjegyek integettek felém, hogy úgy döntöttem, egy villámlátogatás erejéig szívesen körbenézek a városban.
Tíz évvel ezelőtt már jártam Krakkóban, és akkori emlékeim alapján naivan úgy hittem, egy nap bőven elég lesz elmerülni a hangulatában. (Hogy mekkorát tévedtem, alább kiderül majd.) Gondoltam, bevállalós leszek, és húszas éveim utolsó hónapjában két éjszakát is buszon töltök, hogy hazaérve még egy vasárnapi családi névnapi ebéden is részt vehessek. Mivel nincs az az alattam robogó-búgó közlekedési eszköz, amelyen – akár két kávé után is – ne nyomna el az álom, ezért az utazással kapcsolatban csak attól tartottam, hogy esetleg kiborító utastársak lesznek. Szerencsére senki nem ült mellettem sem oda-, sem visszafelé, ellenben a huszonöt éves átlagéletkorú közönség minden tagja pillanatok alatt kidőlt, a busz pedig modern és meglepően kényelmes volt. Úgyhogy egy péntek éjféli indulást és mintegy 6 óra alvást követően ragyogó napsütésben érkeztem meg az ébredező Krakkóba.
Mielőtt útra keltem, két-három helyet kiválasztottam, amelyet mindenképp szerettem volna felkeresni abban a 15 órában, ami a szombat esti visszaútig rendelkezésemre állt, egyébként pedig csak azt határoztam el, hogy teljesen kikapcsolok és a “hely szellemének” kalauzolására bízom magam.
Lássuk, mi fért bele az eseménydús napba.
07:00 – “Hahó, pék! Süssél nekem egy perecet! Névnapra lesz! – Jól van, Süsükém, sütök én! De sósat vagy simát? – Nem tudom, majd megkérdezem!”
Bevallom, hajnali napsugarak által megfestett őszi tájkép ide, történelmi várfalak oda, megérkezésem után egy ideig nem igazán találtam a helyem. Rendre a gravitációval küzdő, az előző esti ünneplés után szomjasnak semmiképp sem mondható helyiekbe botlottam, amikor pedig nem ők, akkor szigorú apácák keresztezték az utamat. A harmadik nagyobb “társaságot” Krakkó jellegzetes perecesei alkották, akik azidőtájt kezdtek kitelepülni standjaikkal az utcasarkokra. A középkori díszletről, a kovácsoltvas cégérekről és a szürreális hangulatról hirtelen Süsü egyik epizódja jutott eszembe.
Ekkor már sejtettem, hogy a Budapestről való egynapos “kiszakadás” sikere borítékolható lesz. Ahogy azt is, hogy ilyen korán talán csak egy helyen kezdhetek elvegyülni igazán a helyiek között; még azelőtt, hogy a szombati csúcsidőben a turisták ellepik a várost.
08:00 – Irány a piac!
Az ezerféle színben pompázó Stary Kleparz piacon éreztem először, hogy “megérkeztem”. Gyönyörű sütőtökök, saláták, fűszerek, almák, körték, friss húsok, sajtok, dió, mogyoró és csodaszép gombák sorakoztak, ameddig csak elláttam.
A jól összeszokott kofák először felhúzott szemöldökkel mustráltak és nem tudták mire vélni, hogy lépten-nyomon engedélyt kérek a portékáik fotózásához; egy rögtönzött sajtkóstolót követően viszont már sokkal kedvesebben fogadtak.
Épp most fejeztem be egyébként egy érdekes könyvet (Rachel E. Black – Porta Palazzo: The Anthropology of an Italian Market) az olasz piac, ezen belül is a legnagyobb európai szabadtéri piac, a torinói Porta Palazzo antropológiájáról. A kanadai szerzőnő hosszú éveken át tanulmányozta a hely világát, szereplőit, interakcióit, és izgalmas, javarészt természetesen más piacokra is érvényes megfigyeléseket tett, illetve következtetéseket vont le.
A napi bevásárlás sokak számára aknamező, amin keresztülhaladva a vásárló kénytelen nemi sztereotípiák, testképpel kapcsolatos szemléletmódok, társadalmi hovatartozásbeli kérdések között vagy épp a pénzügyi instabilitás érzésével kormányoznia, navigálnia.”
A sütemények, olívák és sajtok forgatagában a Stary Kleparz-on a vásárlók tudásszomjának csillapítására is gondosan ügyelnek. Nézzétek csak micsoda retró kincsre bukkantam:
Ennyi szín és illat között természetesen kellően megéheztem, úgyhogy a belváros felé vettem az irányt.
09:00 – Narancsos jó reggelt!
Sokadszor fordult velem elő, hogy akkor botlom a legjobb helyekbe, amikor letérek az előre eltervezett útról és csak hagyom, hogy a kíváncsiságom és az orrom vezessen. A Fitagain Cafe-ról egy, Krakkóról szóló ajánlóban sem olvastam, pedig szuper hangulatos egészségtudatos bisztró. Reggel 7-től este 10-ig nyitva vannak, ébredés után egy smoothie-ra, munka után pedig egy pohár jó borra és némi harapnivalóra érdemes ide betérni. Ha Krakkóban laknék, ez biztosan az egyik törzshelyem lenne.
Egy mangókrémes, kókusztejes chia pudingot és egy nagy adag sárgarépa-narancs-ananász-menta smoothie-t választottam napindítónak.
Facebook: Fitagain Cafe
11:00 – Specialty kávéra fel!
Az egyik hely, amelyet előzetesen kiírtam a kis noteszembe, a Tektura specialty kávézó volt. Rögtön belopta magát a hely a szívembe, nagyon kedves kiszolgálás, egyszerű belső tér, és finom latte várt a Krupnicza utcában, amely egyébként valahogy teljesen elüt a környék többi részétől. Az utcában egymást érik a minőségi kávét kínáló kávézók, de egy szuper biobolt és vagány jógaszalon is található itt.
A kedvenc dekorációs elemeim egyébként az asztalokat jelző számok voltak. A képen látható mellett például volt “Route 66” vagy “360°” is.
Facebook: Tektura Cafe
Mire a kávét elkortyolgattam, velem együtt a többi turista is felébredt. Klasszikus városnézés helyett azonban én egészen másfelé vettem az irányt.
12:00 – Krakkót receptre!
A már említett noteszemben első helyre véstem fel a Jagelló Egyetem Patikamúzeumát. Kiskorom óta vonzanak a régi patikaenteriőrök, és különösen érdekelnek a letűnt századok ma már szokatlannak tűnő gyógymódjai, gyógyszerei. De külföldi útjaimon, ha tehetem, ugyanígy megragadok minden alkalmat arra, hogy a helyi anatómiai vagy orvosi múzeumot felkeressem.
Itt, Krakkóban nem aprózták el, már, ami a patikaberendezések összegyűjtését illeti. Nézzétek csak:
De elképesztően gazdag kiállítási anyag várt a gyógyszerként használt állati testrészek, belsőségek, ásványok és egyéb furcsaságok tekintetében is.
Krakkóig kellett utaznom, hogy megismerjem a bivalyepe, a bikavér, a borjúgyomor, a porrá zúzott csótány, százlábú, kőrisbogár vagy osztriga gyógyászati célú felhasználását, de tényleg volt itt minden, a piócáktól a tengeri szivacsokon át a hódzsírig.
Mint megtudtam, a porrá őrölt gyöngyöt rózsacukorral keverve szívbetegségek kezelésére, míg citromlében feloldva vagy tejjel elkeverve mentális rendellenességek kezelésére alkalmazták.
Évszázadokkal ezelőtt az “unikornis” por állagú szarvának szintén gyógyerőt tulajdonítottak: a fenti kép azonban csalóka, a gyógyszer alatt valójában a narvál, azaz az “egyszarvú bálna” testrészét értették, amelyet lázcsillapításra, valamint gyomorfájdalmak és epilepsziás tünetek enyhítésére írtak fel, de állítólag potencianövelő hatása is volt.
Az egész tárlati anyagban a szívemnek legkedvesebb azonban mégiscsak egy apró, zöld mag volt. Nem véletlenül neveztem el annak idején a blogot a “szív fűszeréről” (a görög kardia (szív) és amomum (fűszer) szavak összetétele alapján), a “fűszerek királynőjéről” ( a bors mint a fűszerek királya mellett), azaz a kardamomról.
Ez, a skandináv országoktól, a Közel-Keleten át egészen Indiáig előszeretettel használt fűszer megannyi gyógyhatással rendelkezik, leginkább talán emésztésjavító, – serkentő tulajdonságáért szeretik, de a kellemes leheletet is biztosít. ;) Tudták ezt már évszázadokkal, -ezredekkel ezelőtt is:
A patikamúzeum emeletről emeletre múlta felül minden képzeletemet. A legfelső szinten a fahéjtól a narancson át a kurkumáig, számos, gyógyszerként használt alapanyag tökéletes szelekciója várt.
Az alagsori részlegben külön figyelmet szenteltek például a bor gyógyhatásának, de egy komplett, középkori laboratóriumot is berendeztek itt. Ha Krakkóban jártok, és van időtök, ne hagyjátok ki ezt a múzeumot!
Weboldal: Jagello Egyetem Patikamúzeuma
Ahogy kiléptem a múzeumból, az időutazás folytatódott. Gyönyörű napsütés várt kint, hangulatos kontrasztot adott az épületeknek.
15:00 – Karmikus kávé félidőben
Bármennyire is feltöltöttek az élmények és fáradtságnak nyomát sem éreztem, úgy döntöttem, ha a nap folyamán valamikor, akkor még azelőtt érdemes megkóstolnom egy másik népszerű krakkói specialty kávézó, a Karma Café kínálatát, hogy a híres Kazimierz városrész felé veszem az irányt.
A hely kialakítása jellegtelen, ellenben azt hiszem, életem eddigi legfinomabb burundi tejeskávéját kóstoltam, közben pedig lassan meg is éheztem…
Facebook: Karma
16:00 – “Slow food” a javából
Gondoltam, majd Kazimierzben, a krakkói zsidónegyedben betérek valahova egy helyi specialitásra. A központi Plac Nowy-hoz érve érdekes látvány tárult elém, a tér központi épülete körül mindenütt vendégek tébláboltak, várakoztak, ami felkeltette a kíváncsiságomat. Mint kiderült, Krakkóban egyik legnépszerűbb street foodja manapság a zapiekanka, amit “casserole”-nak fordítanak az angol nyelvű oldalak, igazából egy “töltött” melegszendvicsről van szó.
A ropogós baguette, a gomba és az olvasztott sajt képezi a szendvics alapját, erre választhatjuk a speciális feltéteket, én spenóttal kértem. Laktató és finom volt, bár meg kell hagyni, az Endzior szakácsnője nem siette el a dolgot: a szendvicset még világosban rendeltem, mire megkaptam, pedig szép lassan besötétedett. Közben persze – igazi slow food életérzés keretében – volt időm beszélgetni a helyiekkel és kiderült, ez a legjobb zapiekanka-műhely a városban.
17:00 – Lost in Kazimierz
Ezt követően teljesen elvesztem Kazimierzben. Nem győztem rácsodálkozni az izgalmas, kreatív bisztrókra, éttermekre, kávézókra. Minden ajtó, ablak mögött egy teljesen eltérő hangulatú világba lép át az ember, teljesen magával ragadott a városrész atmoszférája. Kezdetben folyton Berlinhez és Budapesthez hasonlítgattam magamban a látottakat, de azután gyorsan el is hagytam ezt a gondolatot, mert jóllehet, a street food felhozatal ezekre a városokra emlékeztetett, de valahogy itt sokkal emberibb léptékű, barátságosabb az egész forgatag.
Sötét volt, úgyhogy igazán jó képeket nem tudtam készíteni, de remélem, hogy valamit sikerül átadnom a sokszínűségből:
Egy hegedűkészítő mester, egy szabó vagy egy borbély kis üzlete az egyik oldalon, míg átellenben egy grafikus szalonja vagy egy fazekas kuckója, és persze mindezeket megannyi vendéglátóhely fogja közre.
19:00 – Lélekmelegítő kávézó
Este 7 óra magasságában kezdtem el igazán érezni, hogy csúnyán alábecsültem Krakkó értékeit. Szinte minden étteremben és bárban eltöltöttem volna legalább egy órát, és megkóstoltam volna valami finomat. Éhes már nem voltam, odakint kezdett hűlni a levegő, úgyhogy gyorsan be is neveztem egy isteni vegán chai fűszerezésű forró csokira a Cytat Cafe–ban.
Ahogy a neve is tükrözi, a hely jellegzetessége, hogy – az egyébként is otthonos, meleg dekoráció részeként – a falakat mindenütt optimista, pozitív hangvételű idézetek borítják. Az egyik sarokban egy kupac könyv, a másikban gitárok vagy egy gyönyörű cserépkályha – ha kicsit talán giccsesnek is tűnik így, első olvasásra, illetve a képek alapján, összességében tényleg feltöltődés itt lenni.
Facebook: Cytat Cafe
20:00 – Az étel összeköt
Mindössze egy programpont maradt hátra a tervezett menetrendből: mindenképp meg szerettem volna kóstolni a híres céklalevest, a barszcz-t. Sokféleképp készítik, fogalmam sincs, mennyire autentikus, amit én kaptam, de a Cytat Cafe utcájában lévő lengyel, házias ételeket kínáló étterem kézenfekvő megoldásnak tűnt.
Egy háromfős társasággal osztottuk meg előbb az asztalunkat, majd nem sokkal később a kulináris tapasztalatainkat. Német, japán, török és magyar – ha csak röviden is, de az ételeknek köszönhetően gyorsan egy hullámhosszra került:
Ideje volt a belváros felé vennem az irányt, és mivel a hazaindulásig még volt egy kis időm, gyorsan felkerestem egy másik, tradicionális krakkói konyhát üzemeltető helyet, a Gospoda Koko-t, amiről még otthon olvastam. Ez sem egy Michelin-csillagos étterem, de a célnak megfelelt: a meleg gombalevesük ezután a hosszú nap után nagyon jólesett.
Weboldal: Gospoda Koko
22:00 – Viszlát, Krakkó!
Egy utolsó séta, és ennyi élmény után azt hiszem, értitek, hogy miért nem kellett altatni hazafelé.
Krakkó egyébként még egy dologgal belopta magát a szívembe: a város épp ezen a hétvégén (november 11-13.) ad otthont a Terra Madre Salone del Gusto közép-európai kistestvérének, a Slow Food Festival Central Europe-nak, ahol hazánkat (csakúgy, mint Torinóban) Rendek Olga képviseli mangalicatermékeivel.
Nincs mese, előbb-utóbb vissza kell térjek ide, bőven van mit felfedezni.
Addig is pedig, amíg újra útra kelek (legközelebb az egyik kedvenc városomba), itthon is igyekszem megragadni az alkalmakat a napi ritmusból való “kizökkenésre”. Hiszen nem kell ahhoz feltétlenül távoli vidékeken barangolni, hogy időnként kívülről lássunk rá az aktuális élethelyzetünkre, feladatainkra, döntéseinkre, stb.
Szepes Mária például amikor a környezetváltozás terápiás szerepéről ír az egyik kedvenc könyvemben, a mindannyiunkban ott szunnyadó – sokak által viszont a gyerekkorukban felejtett – képzelőerő segítségül hívására buzdít. Sokszor ugyanis ez elég lenne a változáshoz, változtatáshoz. Ahogy fogalmaz
“hiába utazunk el Szicíliába tavasszal, vagy Kaliforniába. Hiába költözünk be egy svájci hegyi szálló luxuslakosztályába, ha a jelenségekhez nem tudjuk hozzáadni azt a képzettartalmat, amely bennünket a gazdag lehetőséggel belülről is intenzíven összekapcsol. Levert, hasfájós, epés, elégedetlen, szűkagyú semmittevők ezrei töltik meg a világ legszebb helyeit, tapossák India, Görögország, Közép-Amerika, Afrika transzcendens hagyományoktól dús földjét, s annyi kapcsolatuk van a környezettel, mint a romjaikban is lenyűgöző antik templomok kövein sütkérező gyíkoknak az eszmével, amely e templomokat emelte.
Intelligens, tehetséges, intuícióval bíró ember persze nagyszerű inspirációkhoz jut ilyen helyeken, de csak azért, mert tartalmat tud nekik adni önmagából, saját képzeletéből és odaadásából. Mert mágikusan megelevenít, tehát teremt. Ez a tartalom, ez a benső valóság azonos az Élet titkával. Azzal a Tűzzel, amelynek kialvása dermedt hullává változtatja az érzésektől hevülő embert. Ez a titok a képzelőerő. E nélkül a világ halott szimbólumok halmaza, de az imagináció felszabadított, visszanyert hatalmával minden pillanatban új világot teremthetünk.”
Az írónő szerint “az imagináció által történő környezetváltoztatás jelképes cselekvéssorozatát mindenkor egyéni ízlésünk szerint kell kialakítanunk. Ez a jelképes cselekvéssor képzeletünk beindításához, inspirálásához szükséges. Ezzel mozdítjuk ki romboló irányba futó erőnket pályájáról, de tudattalanunkat is e szimbólumokkal oldjuk fel zsibbadt, kórosan helytelen pozitúrájából. S ehhez elég, ha színleljük a folyamatot, feltéve, hogy a többit tudatos imagináció-varázslattal adjuk hozzá. Mint ahogy a rítusok mozzanatai, a templomtáncok konfigurációi, vagy a jógapozitúrák is elégségesek ahhoz, hogy a lélek és a szellem nála nagyobb erőkkel lépjen kapcsolatba.”
Szepes Mária szavaival élve, “fontos, hogy akármilyen kis mértékben, de változtassunk valamit például megcsontosodott szokásainkon, napirendünkön.
Esetleg csak annyit, hogy kávé helyett teát iszunk reggel vagy megfordítva. Átfésüljük a hajunkat. Más útvonalon járunk haza. Sétáink során más városrészeket keresünk fel. Kimegyünk a pályaudvarra, mintha elutazni készülnénk, s a pályaudvar átmenetiségében, a vonatok beérkezése és kifutása közben tudatosítjuk egész fizikai életünk átmenetiségét, ragaszkodásaink értelmetlenségét. Belemélyedünk valami szép, művészi folyóiratba, amely színes, távoli tájak fotóival van tele. Átrendezzük a szobánkat. Megváltoztatjuk a bútorok helyét. Étrendünkben újfajta ízeket alkalmazunk. Új illatszert vásárolunk.
Röviden: kilépünk a megszokottból, a zsarnokian kényszerítő szokások gyűrűjéből, határozott céllal és tudatosan.”
