A Venyige utcai börtönben találkoztam először Oláh Attilával. Nem rácsok mögött, hanem színpadon, egy mesejáték szerepében. A tucatnyi rab közül kitűnt energikus mozgásával, sugárzó személyiségével. És még valamivel, ami csak az előadás után derült ki, ő már szabad ember, önszántából jár vissza a börtönbe, hogy részt vegyen a próbákon és előadásokon.
Fotók: Berecz Valter
Attila a színpadról folyamatosan tartotta a szemkontaktust egy nézőtéren ülő lánnyal. Meg akartam ismerni és most szeretném megismertetni ezt a különleges párt.
Pesti albérletükben álmosan fogadtak, noha már délután volt. Nekik azonban kicsit egybefolynak a napszakok, heti legalább hatvan órát dolgoznak, hogy megvalósíthassák terveiket.
Komoran kezdünk, de nem a fáradtságuk, hanem a múlt idézése miatt.
A szüleim csalták egymást orrba-szájba és amikor négy éves voltam, elváltak. Én anyámhoz kerültem a két húgommal, a bátyám pedig a faterhoz. Anyunak nagyon nehéz volt anyagilag. Volt, hogy önkormányzati lakást tört fel, hogy tudjunk, hol aludni. Aztán feladta, a két húgomat beadta zaciba, engem meg a mamám fogadott örökbe.
A nagyi azonban nagyon mostohán bánt az unokájával.
Nem nagyon kaptam kaját, csicskáztatott, lopni küldött. Ha nem mentem, megvert, kukoricán térdeltetett. Hatodikos koromban kivett a suliból. A nyolc osztályt már a börtönben fejeztem be.
Attila 11 évesen elköltözött a nagymamától egy nógrádi kisfaluból Pestre az anyjához, csakhogy az asszony akkor már keményen drogozott.
Anyám nem tudott eltartani, minden pénzt anyagra költött, a saját lábamra kellett állni
A kamasz fiú segédmunkásként dolgozott pár hónapig, de amikor nem volt munka, törvénytelen úton szerzett pénzt.
Jártam lopni, rabolni, betörni. Fél évig nem is buktam le és az elsőnél nem is voltam büntethető, bevittek és kiengedtek.
17 évesen került először börtönbe, Tökölre, 4 évre. Saját bevallása szerint nem viselte meg.
Olyanok között voltam, akik között nem gyengülhettem el.
Tervei nem voltak a szabadulás után sem. Az anyjához ment, de két napnál tovább nem bírta anyja életmódját, ezért a nagyanyjához költözött újra Nógrád megyébe. Onnan járt fel Pestre dolgozni, az állatkertben kapott munkát ácsként.
Ott nem volt kérdés, hogy nincs papírom arról, hogy ács vagyok, ellenben a priuszomról van. Az építőiparban ezzel nem foglalkoztak.
Kezdett jó irányba fordulni az élete, családot alapított, született 3 gyermeke, a legkisebb azonban betegen.
Heti 3-4-szer kellett felhozni Pestre orvoshoz. Kocsink nem volt, mindig fizettünk valakinek 15 ezer forintot. A munkából is sokszor kiestem emiatt, így végül kirúgtak.
Három tiszta év után így újra bűnbe esett.
Senkitől nem kérhettem segítséget, se apámtól, se anyámtól. Megint az volt, hogy magam vagyok, meg ott van három pulya, köztük egy beteg és nekem valamit csinálnom kellett. Bevállaltam egy betörést. Úgy számoltam, nincs senki otthon, de tévedtem.
Három és fél évre került ekkor börtönbe. Gyermekei anyja csak egyszer látogatta meg, hogy elmondja, férjhez megy, ígérte ugyan, hogy a kicsikről majd ír, küld képet, de erre hiába várt Attila.
Mesekör a keményfiúknak
A börtönben történt valami sorsfordító, aminek a gyümölcsére szabadulása után egy évig kellett várnia.
A Feldmár Intézet munkatársai kerestek jelentkezőket a mesekörbe. Amikor az őr szólt a lehetőségről, mondtam, hogy nem érdekel semmilyen program, de amikor fegyelmivel, fogdával fenyegetett, elmentem a börtön kápolnájába. Ott Dorka (Büky Dorottya, a mesekör ötletgazdája – szerk.) részletesen elmondta, miről lenne szó, és kérte, tegye fel a kezét, akit nem érdekel. Egy barátom időben lehúzta a kezem, így kerültem be mégis a csapatba.
Nem bánta meg. Annyira megszerette ezt a programot, sokkolta a gondolat is, hogy vége.
Amikor megtudtam, mikor engednek ki, rohantam Dorkához, hogy baj van, nagy baj van, szabadulok.
Dorka nem engedte el Attila kezét, elintézte, hogy később is visszajárhasson a programokra.
Barátnője, Jutasi Réka is bekapcsolódik a beszélgetésbe. Ő is bejár néha a börtönbe, társadalmi munkában dolgozott a mesekörben, ott találkoztak először több mint két éve. Nem volt szerelem első látásra.
Én először féltem, mindenkitől féltem. Ott voltak azok a nagy srácok. Aztán amikor többet együtt voltunk, mindenkinek az arca megszépült, megszelídültek a vonásaik a szememben.
Attila szabadulása után a Feldmár Intézetnél is sokat dolgoztak közösen. Attila szerint szinte mindig:
Mindent együtt csináltunk, minden melót együtt végeztünk, együtt lógtunk.
Szerelmi kapcsolatra a szabályok szerint sem gondolhattak sokáig. Réka mosolyogva vázolja a tiltott területet.
Az nem lehet, hogy a raboknak, frissen szabadultaknak mindenféle nők bezavarjanak a reintegrációjukba, ezzel vigyázni kellett.
Hónapokkal a szabadulás azonban, a lány megengedte, hogy elszabaduljanak benne az érzések:
Először azt vettem észre, hogy szeretek vele lenni, aztán azt, hogy minden pillanatban vele akarok lenni.
Valahogy egyszerre fogalmazódott meg bennük, hogy több ez, mint barátság, de Réka volt a gyorsabb.
Én vallottam előbb, ő meg verte a fejét az oszlopba, nem hitte el!
Ati magyarázza tettét:
Addigra én is eldöntöttem, hogy elviszem vacsorázni és elmondom neki, hogy mit érzek, hogy mennyire hiányzik, ha nincs mellettem. De megelőzött.
Arra Réka soha nem gondolt, hogy ebben a kapcsolatban ő tulajdonképpen megmentő szerepet tölt be.
Igazából ő mentett meg engem. Én is kerestem a helyem, nem csak ő. Voltam is korábban Angliában, de csak az erősödött bennem, hogy valódi emberi kapcsolatok és szeretet nélkül örökre el vagyok veszve. Egy ilyen párkapcsolatban viszont megtalálod a helyed.
Kijössz 20 ezer forinttal és nincs senkid
A balassagyarmati börtönben a heti próbákon és előadásokon Attila kiemelt figyelmet kap.
Most úgy megyek be, hogy az elítéltek az ablakból kiabálnak le, hogy Attila büszkék vagyunk rád, te vagy a példaképünk!
Réka szerint amit a börtönben látnak, az minden önkéntest mélyen megérint és felráz:
A mesekörben részt venni nagyon felemelő. Nem tudsz nem sírni egy olyan előadáson, amit a családnak mutatnak be és ami azután van. Legutóbb a főszereplőt 8 év után először látogatta, ölelte meg az anyja.
Attila szerint sokan azért kerülnek, újra meg újra börtönbe, mert nincs esélyük sem a változásra, hiába szeretnének:
Egy csomóan elveszítették a szüleiket, a családjukat, mindenüket és szabadulnak a börtönből 20 ezer forinttal télen nyári ruhában, mert abban buktak be. Nincs senkijük, nincs otthonuk, nincs munkájuk, de van papírjuk, hogy börtönben voltak. Olyankor mit tud csinálni az ember?
Attilának volt segítsége. A Feldmár Intézet elindította a B-terv programot.
Dorka nagyon megszerette az Atit és nem hagyta elkallódni. Egy hirdetést adtak fel, kinek lenne kedve egy frissen szabadulttal összeköltözni?
B-terv először
Egy Romániából jött család jelentkezett, ahol az apa lelkész és van két gyerekük. Új otthonában azonban Attila egy idő után feszengett.
Együtt költöztünk Szirákra a B-terv lakásba. Az elején jól ment minden, de két hónap múlva eljöttem. Láttam, hogy ez egy tök frankó, normális család és folyton eszembe jutottak a saját gyerekeim, hogy miért nem velük vagyok?
Addigra volt élettársa új kapcsolata megromlott, így megpróbálta helyreállítani a saját családját. Sikertelenül. Csak veszekedtek és gyerekei már nem őt fogadták el apának.
Három és fél év – amíg bent voltam- ilyen kicsik életében nagy idő. Volt, hogy sétáltunk és összefutottunk a sráccal, és a gyerekek szaladtak hozzá, hogy ott van apa. El is tudom fogadni, hiszen, ő volt mellettük sokáig, tőlük kapták a szeretet. Kiszálltam, mert úgy láttam, a gyerekeknek így jobb, nyugodtabb. A mi kapcsolatunk nem működött és nem akartam, hogy a gyerekek igyák meg a levét.
Háromszor költözött oda-vissza, mire sikerült végleg megszakítania a kapcsolatot a családjával. Három hónappal azután, hogy lezárta életének ezt a szakaszát, elkezdődött az az élet, amiről álmodni sem mert eddig.
Furcsa egy olyan családban, ahol nincsen feszkó. Meg én korábban soha nem ültem be étterembe vacsorázni. De egyáltalán az, hogy otthon együtt eszünk, megbeszéljük, milyen napod volt, figyelünk egymásra. Nekem ilyen korábban soha nem volt.
Rékának is új volt a helyzet:
Apukámat nagyon korán elveszítettem, a nevelőapámmal nem jöttünk ki. 16 évesen elköltöztem, otthonról. Nekem is hiányzott az a család, amiben semmit nem kell, hanem önmagad lehetsz, megengedi, hogy legyél. Vagyunk együtt szeretetben, elfogadásban és emellett mindenki azt csinál, amit akar.
A legszebb szerelmi vallomás
A fiú sokszor érzi úgy, meg sem érdemli ezt az életet.
Csomószor megkérdezem Rékát, miért pont én, aki leült majdnem nyolc évet, kőkemény életet élt, egy agresszív ember volt. Miért én kellettem neki?
Réka mosolyogva, de határozottan adja a fiú tudtára – nyilván nem először-, hogy ő nem ilyennek látja őt.
Ez hülyeség!
Egyikük sem tud felidézni egyetlen olyan pillanatot sem másfél éves együttlétükből, amikor Ati elvesztette volna önuralmát, erőszakos lett volna. A fiú maga sem érti a változást.
Azt is meg szoktam kérdezni, mit csinálsz velem, hogy ilyen vagyok?
Inkább az a kérdés, mit csinálunk egymással?” – vágja rá Réka.
Ati igyekszik átértékelni múltját úgy, hogy ha nem ezen az úton megy végig, meg sem ismeri Rékát. A lány nem felejti azt a pillanatot, amikor megosztotta vele ezt a gondolatot:
Azt mondta egyszer, érted megérte éveket ülni. Ez a legszebb szerelmi vallomás, még ha rengeteg fájdalom is van mögötte.
Kapcsolatukat a munkanélküliség, pénztelenség sem kezdte ki.
Volt, hogy hetekig májkrémes kenyeret ettünk. Én takarítottam, Ati meg építőiparban dolgozott.
Elvégeztek egy alpinista tanfolyamot együtt, de az annyira idénymunka, hogy elhelyezkedni már nem tudtak. Elmentek egy pizzázóba dolgozni. Alulról kezdték alázatosan, fáradhatatlanul és ma már hosszú távon terveznek itt.
Próbára tett a főnök az elején, biztosan a priuszom miatt. Még csicska hátsópályás voltam és kint hagyott az asztalon egy csomó pénzt. Nem nyúltam hozzá, azóta megvan a bizalom.
Attila most pizzaszakács, Réka pedig hamarosan üzletvezető lesz. Napi 10-15 órát dolgoznak. Lakástakarékkal szeretnének saját otthont, hogy jöhessen a baba.
Elbúcsúzunk. A bejárati ajtón kilépve egy szűk előtérben rekedünk, amíg Attila hozza a kulcsot:
Ja, igen, rácsok mindenütt! Az új lakásban már nem lesz. Soha többet nem akarok rácsok mögött élni.
