Húsz ember ül körben, egy pinceszerű teremben. A többség mintha valami nagy közös játékra, vagy tán egy szolid házibulira készülne, férfiak és nők önfeledten csevegnek. Csak két házaspár feszeng az idegen helyen. Bemutatkozáskor kiderül, túlsúlyban vannak most a drogos gyerekek szülei, de akadnak, akiket szerencsejáték, alkohol, társfüggés vagy egyéb szenvedély okozta családi problémák hoztak ide.
„Együtt rontottuk el”
Az újak problémáira koncentrál ma a csoport. Egy 40 év körüli férfi elvált feleségével jött, 20 éves kábítószerező fiuk miatt. Többnyire az apa mesél arról, hogy a veszélytelennek tűnő füvezés hogyan vezetett odáig, hogy immár kétszer volt kórházban főiskolás gyermekük, mert a drogtól teljesen kifordult magából.
Beszélget a tévével, nem akar kimenni az utcára, mert megölik, azt hajtogatja, hogy spermabankba megy pénzért – idézik fel a fiú zavaros időszakait a szülők felváltva.
„Sokkoló! Láttam az okos, erős fiamat a megbolondulás határán. Volt, hogy 4-5 napig nem tisztult ki. Úristen, mondtam, így maradt a gyermekem….. akit az egész világon a legjobban szeretek” – mesélte fájdalmait a meggyötört apa.
Válás után eleinte az anyánál élt a fiú, majd átkerült az apához és most megint az anyához.
„Vissza a feladónak!”– kommentálják nevetve a történetet a csoport tagjai. Nem bántó a nevetés, a humor csak kizökkent egy kicsit. Már akit lehet. Az anyának csak egy erőtlen mosolyra elég ez a viccelődés. Nem bántja volt férjét, amiért a fiú visszaköltözött.
„Együtt rontottuk el… „- mondja és elsírja magát. Hogy hol és hogyan, az nem is annyira fontos most, mint az, hogyan lehet kilépni ebből a rémálomból.
Összehozni aput és anyut
A megoldást keresve azt kérdezi a csoport, honnan van pénze a fiúnak a kábítószerre? Kiderül, hogy bár az anya csak napi 300 forintot ad szendvicsre, a fiú már a távolabbi rokonokat is megcsapolta például olyan magyarázattal, hogy „anya elfelejtett pénzt adni kajára”. A csoport régi tagjai azonban már tudják, a 300 is sok. Most minden pénzt meg kell vonni tőle, és egyúttal fel kell készülni, hogy mindenkitől kölcsön fog kérni és valószínűleg lopni is fog, ha máshogy már nem tudja megszerezni a drogot.
„Ha éhes volt, enni adtam neki, de abban sem vagyok biztos, hogy a szendvicsét nem adta el – meséli egy apa, aki heroinos lányával megjárta már a poklot. Elmondása szerint választás elé kellett állítania a lányát: otthon drog nélkül vagy drog otthon nélkül. A lány az utcát választotta. Ez kellett ahhoz, hogy végre ráébredjen, változtatnia kell.
„Addig, amíg volt hol aludnia, ennie, hallani sem akart arról, hogy ő függő, hiába küldtem szakemberhez” – mondja férfi, aki saját példájával igyekszik rádöbbenteni sorstársait, hogy csak úgy segíthetnek, ha döntési helyzetbe hozzák a fiukat. De látszik rajtuk, hogy nem fogják megtenni. Még nem.
A csoport régebbi tagjai felvetik azt is, elvált szülőknél előfordul, hogy a gyerek azért produkál betegségtüneteket vagy válik függővé, mert együtt akarja látni apját és anyját. Amikor róla gondoskodnak, újra együtt a család. Ez is elgondolkodtatja a fiatal párt. Lesz mit feldolgozni ezek után.
A szabadság illúziója
21 éves füvező fiuk miatt jött egy másik házaspár. Az anya beszél. És ahogy szavaiból kitűnik, ő is csinál mindent. A fia helyett is, aki ugyan nem velük él már, de naponta tartja vele a kapcsolatot. Úgy gondoskodik róla, mint egy gyerekről.
„Én is menekülnék ez elől a kontroll elől. Miért nem hagyod felnőni?” – hangzik a kegyetlen ébresztő egy férfitól.
A csoportnak már nem új, hogy a kábítószeresek többsége a szülő-gyerek leválás lassúsága miatt kerül ilyen függő helyzetbe. Úgy mondja ezt a szakirodalom: a drog a szabadság illúziója.
Az asszony egyre tisztábban látja a szerepét a bajban, és azt is, túl nagy a teher:
„24 órában mindenkinek segítek, most én szorulok segítségre” – mondja. Belátja, hogy hallgatnia kellett volna férjére, amikor kérte, lépjen hátrébb a fia életéből.
„Amivel azt hittem, a legjobbat teszem a gyermekemnek, azzal csak taszítottam rajta egyet” – fogalmaz a feleség.
Ki a függő?
A szűkszavú férj sokkal keményebben intézné az ügyet: „Én elengedném. Kitenném a lakásból. Ultimátumot kapna, hogy ha drogozik, mennie kell, oldja meg az életét.”
Egyértelmű, hogy a szülők között nincs egyetértés, ami csak duzzasztja a problémát.
„Én vagyok keményebb a gyerekkel!” – bizonygatja az anya. Valaki a csoportból lecsap erre: „Milyen gyerekkel? A 20 éves gyerekkel?” Költői kérdés volt, nem is válaszol az asszony, csak gondolkodik. És jön a végső döfés egy férfitól: „Milyen függőség neked a fiad?”
Az anya nem tiltakozik.
„Lefoglalja a gondolataimat. Hogy ne foglalkozzak más problémával” – mondja.
Úgyis megmérgezlek!
Még egy idősebb házaspárra jut egy kis idő. Ők már 10 éve szenvednek 28 éves lányuk drogfüggőségétől. Volt, hogy rájuk támadt.
„Mondom a rendőröknek, most mit csináljak? Valljak a gyermekemre?” – meséli a korábbi történetet az anya. Majd a közelmúlt eseményeire vált: „Hozott három palacsintát! Nem mertem megenni” – mondja és elsírja magát. Zokogva folytatja: „Nemrég azzal ment el, hogy úgyis megmérgezlek!”
Ha az utcán találkoznánk ezekkel az emberekkel, nem is sejtenénk, milyen terhet cipelnek, és milyen sokan vannak. Akik eljutnak az ilyen közösségekig, azoknak a függő családtagjaik nagyobb eséllyel szabadulnak kínzó szenvedélyüktől és nem utolsósorban saját elakadásaikra is ráébredhetnek.
Mi a Magadért Alapítvány foglalkozásán jártunk, de számos más szervezetnek is van hasonló önsegítő csoportja.
