Élet-Stílus

Végh József

Buddhista tanító

Életem első felében Kecskemét mellett éltem, egy kis faluban, ahol könyvtáros-népművelőként dolgoztam a helyi művelődési házban. 1994-ben felkerültem Budapestre, ahol A Tan Kapuja Főiskolán kezdtem meg a tanulmányaimat, Loszang Szönammal, egy tibeti szerzetessel, aki Dharamszalából, a Buddhista Dialektika Intézetből (Institute of Buddhist Dialectics) érkezett hozzánk, és 2001-ig azt a szerzetesi oktatási programot tanította, amelyen a dalai láma rendjének a szerzetesei is végigmennek. Ebből a programból elsajátítottam a tibeti szerzetesek hagyományos látásmódját. E mellett a buddhista főiskolán japán, páli és tibeti nyelveket tanultam. 1997-től tartok előadásokat is az intézményben, szakrális szimbólumokról, buddhista filozófiáról, művészetről, illetve tanítok tibeti nyelvet és vezetek meditációkat, a buddhista főiskolán kívül is különböző csoportokban.

2013 őszén, az ELTE Doktori Iskolájában Mongolisztikán két 18. századi mongol származású tibeti láma életrajzának történeti forrásértékét vizsgálom, mivel az egyikük a leghosszabb ideig uralkodó mandzsu császárnak, Qianlongnak volt a buddhista nevelője.

Irodalmi folyóiratokban jelentek meg esszéim, illetve fordításaim, valamint szerkesztője vagyok a Keréknyomok című orientalisztikai és buddhológiai folyóiratnak.

Jelenleg vidéken élek a családommal, két fiam most kezdte az általános iskolát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik