Gondolta valaha, hogy egy jól megkomponált frizura veszélyezteti az életét? Nem? Pedig volt idő, amikor bizony nagyon oda kellett figyelnie a nőknek – és a férfiaknak is egyaránt – hova, merre mennek, mi alatt mennek át. Franciaroszágban, XIV. Lajos korában például kifejezetten divatosak voltak a hatalmas, tornyos frizurák, melyek ha a tulajdonos nem vigyázott méretüknél fogva könnyen beleakadtak a csillárba és gyorsan lángra kaptak. A sok égési sérülés és haláleset ellenére a fontage-nak nevezett frizura az 1710-es évekig tartotta magát – olvastuk a Praktikák sok gyerekhez blogon.
Aztán itt vannak az életünkre törő sminkek, amikkel egyébként már mi, a 21. század gyermekei is óvatosabban bánunk, és nem csak azért, mert néhány gyártóról kiderült, kőolajszármazékok közreműködésével készíti termékeit. Hanem amúgy is…
Nos, a sminkek, amelyeket már a görögök és a rómaiak is előszeretettel használtak, egészen az 1920-as évekig ólomalapú festékekből készítettek. A nehézfém a bőrön keresztül könnyen utat talált magának a véráramba, hogy aztán lassan, nagyon lassan megölje tulajdonosát. Állandó fejfájást, agykárosodást, étvágytalanságot és vérszegénységet okozott.
„3. Kivételesen férfidivat volt ez az őrület, a nagy, merev levehető gallér, amely főként a 19. században vált rendkívül népszerűvé. A fehér “nyakörvet” elöl szegeccsel rögzítették. Maga a gallér kemény anyagból készült, és ez a csendes gyilkos többnyire úgy szedte áldozatait, hogy azok vagy részegség, vagy egyszerűen csak óriási fáradtság következtében elaludtak, a merev gallér pedig elszorította a vérkeringést. Egyszer egy olyan esetet is feljegyeztek, amikor egy férfi nyakát elvágta a saját gallérja, amikor megbotlott az utcán.”
