Élet-Stílus

Miért nem segített senki a hőségtől elájult lánynak?

Embertelenek vagyunk, vagy egyszerűen csak gyávák? Mit kellett volna tennünk?

Korábban megírtuk annak a bloggernek a történetét, aki a minap – feltehetően a nagy melegtől – elájult egy villamosmegállóban. Beszámolója szerint körülbelül negyven ember nézte végig, ahogy a földre zuhan, de segítség egyikőjüktől sem érkezett. Végül – minden erejét összeszedve – maga hívta ki a mentőket. A történet olvasóinkat is felháborította. Van, aki így vélekedik:

Szégyen, hogy nem segítenek a közelben lévő emberek Még az állatok is jobban viselkednek, már idejutottunk.”

Egy másik hozzászóló azt írta:

„Én is mindig segítek ha valaki bajba van mert egyből megkérdezem hívjam-e a mentőt vagy mit segítsek…. de azok akik csak ott bámultak szégyellhetik magukat mind egytől egyig…”

Ennek alapján azt gondolhatnánk, hogy az, ami a Grafoterápia blog szerzőjével történt, csak egy fatális véletlen, hiszen kellett volna lennie legalább egy olyan jóérzésű embernek, aki kilép a sorból és segít. De nem volt. És a szakember szerint ezen nincs mit csodálkozni.

Túl sokan látták

Márki Gabriella pszichológus szerint a legkevesebb segítségre éppen hogy a nyílt utcán számíthatunk, ahol sokan vannak. Miért? Nem azért, mert érzéketlenek lennénk, ahogy az a kommentek között is gyakran felmerült. Pontosabban nem csak azért, hanem mert ahol sok ember van, a felelősség is többfelé oszlik. Vagyis minél többen voltak a bámészkodók és a buszra várakozók, a bloggernek annál kisebb esélye volt arra, hogy valaki segítsen neki. Ha csak egy ember állt volna a megállóban, ő valószínűleg odament volna a lányhoz.


Fotó: Shutterstock

Ez egyszerű pszichológia. Ahogy az is, hogy mielőtt másra hárítjuk a felelősséget azzal, hogy „menjenek ők”, „valaki már biztos hívta a mentőket”, „én nem is tudok neki segíteni, mert sietek”, tudat alatt felmérjük a segítségre szorulót. Számít a neme, a kora (az öregeknek többen segítenek a koruk és egészségi állapotuk miatt), a ruházata (a kevésbé jól szituáltakhoz sem mernek sokan odamenni), és még sok más is, amire nem is gondolnánk.

A pszichológus szerint sokat jelenthet egy segítsélykiáltás vagy egy határozott kérés is. Ez ugyanis a szakember szerint motiválhatja a segítő szándékú embereket arra, hogy vegyék a bátorságot és menjenek közelebb.

Egyébként nem merünk. Márki Gabriella szerint azért, mert több dologtól is félünk ilyen helyzetben. Például attól, hogy netán elrontunk valamit, vagy attól, hogy nem vagyunk elég képzettek ahhoz, hogy segítsünk (pedig a mentő hívásához nem kell szakképzettség). Sokan tartanak attól, hogy az, akihez odamennek, valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt áll, és durva vagy agresszív lehet.

Ezt kellett volna

Dr. Komáromi Zoltán volt országos háziorvosi szakfelügyelő szerint az első és legfontosabb teendő ilyen szituációban a mentők azonnali értesítése. „Meg kell próbálni kontaktust kezdeményezni az illetővel, megnézni, van-e pulzusa, légzése, megkérdezni tőle, hogy érzi magát, miben segíthetünk neki. Ezzel párhuzamosan mihamarabb keresni kell valakit, aki hívja a mentőket, hiszen beteget szakszerűen ellátni csak ők tudnak. Fontos, hogy hallótávolságon belül legyünk, hogy válaszolni tudjunk a telefonon feltett kérdésekre” – mondta lapunk megkeresésére a háziorvos.

Komáromi hangsúlyozta, ha látunk valakit közterületen összeesni, semmiképpen „ne kezdjünk barkácsolni”, mindig maradjon valaki a beteg mellett és figyelje, hogy a rosszullétet meghaladóan további károsodást ne szenvedjen. „Gomboljuk ki az ingjének felső gombjait, ha van, lazítsuk ki a nyakkendőjét, és ha szükséges, valamint módunkban áll, tegyünk a homlokára vizes borogatást” – tanácsolta. Az eszméletlen beteg első ellátását, a stabil oldalfekvés kivitelezését az utóbbi években több tízezer gépjárművezetőnek tanították meg a tanfolyamon, ezt a tudást is alkalmazni kellene – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik