20 különböző kávézó termékeit analizálták, amelyből kiderült, hogy a fekete leves koffeintartalma igen eltérő lehet helyenként. A legerősebb főzetben hatszor annyi volt, mint a leggyengébben, ráadásul az 50 százalékkal volt több, mint a napi ajánlott mennyiség egy kismama számára. Ugyanis a születési rendellenességek, vetélés és koraszülés veszélye miatt azt ajánlják a terhes nőknek, hogy egy nap maximum 200mg koffeint fogyasszanak, ami nagyjából négy csésze erős kávénak felel meg.
Ám a megvizsgált 20 kávézóból csupán a Starbucks felelt meg ennek, az összes többinél erősebb kávét mértek. Közülük négynél egyetlen adag tartalmazott 200 mg-nál többet, a legerősebb 300 mg-nál is nagyobb mennyiséggel bírt, a brit Food and Function című szaklap beszámolója szerint.
A Glasgow-i Egyetem kutatói végezték el a vizsgálatot a kávék koffeintartalmáról, mindenhol az eszpresszót vizsgálták. A nálunk is működő Starbucks kávéban 51mg, a Costa Coffee 157mg koffeinnel bírt. A legmagasabb a glasgow-i Patisserie Francoise forró nedűjében volt 322mg.
A tejeskávék még több koffeint tartalmazhatnak
Alan Crozier, kutató elmondása szerint a koffein képes átjutni a méhlepényen, azaz eljut a magzat szervezetébe. Márpedig a szervezet számára a méregtelenítés 5 órát vesz igénybe, hogy felére csökkenjen az eredeti szintje. Ám májbetegeknél, gyerekeknél és várandós asszonyoknál akár 30 óráig is tarthat a folyamat – a magzat fejletlen májáról nem is beszélve, ami akár hosszú távú következményeket is vonhat maga után. Sőt, akár a fogamzásgátló szedése is akadályozhatja! A kutató azt is kiemelte, hogy egy latte vagy kapucsínó sem jelenti azt, hogy kevesebb lenne bennük a koffein, sőt, gyakran még erősebb főzet az alapjuk.
Ugyanakkor egyet kell értenünk a Starbucks szóvivőjével, aki kijelentette, hogy semmi új nincs abban, hogy a koffein nem tesz jót a terhes nőknek, elmondása szerint ezért kínálnak koffeinmentes változatot.