Alig három év telt el, és a gyerek már bölcsibe jár – más családoknál ez már nem sokkal egyéves kor után kényszerű döntés (ma láttam a bölcsoben egy nem sokkal idősebb babát zokogva, a vigasztalására köré sereglett többiek közt idegenül – összeszorult a gyomrom). Három év, és a gyerek már 7-8 órákat tölt távol otthonról. Ahogy a szülők is, mert ők csak ritkán dolgoznak odahaza.
Azaz minden úgy zajlik, ahogy a többieknél. Minden a megszokott, normális kerékvágásban.
Azért eszembe jut, milyen lehetett régen, amikor a gyerekek nagy családban nőttek fel, rokonokkal, nagybácsikkal-unokatestvérekkel-nagyszülőkkel körülvéve, mindenkit ismerve, az anya közelében, míg az apa dolgozott pl. a mezőn – és valahogy ez áll közelebb a szívemhez. Ma a városi élet, a kíméletlen és rugalmatlan munkarend azt eredményezi könnyedén, hogy az apa reggel felkel, még nem látja ébren a gyerekét, elmegy dolgozni, este hazaér, 6-tól 8-ig találkozik utódjával, aki aztán fürödni, majd aludni tér. Ebben a rendszerben a szülő kevesebbet van együtt a gyerekkel, mint a bölcsis-ovis társai, vagy az óvónő/bácsi.
És ez legalábbis furcsa.
Azt nem mondanám, hogy ez káros a gyereknek, de most épp úgy érzem, rossz a szülőnek.
Nem is arról lenne szó, hogy a gyerek máshol mást és olyanokat tanul, amit nem kéne – ez egyrészt elkerülhetetlen, másrészt eltúlzott félelem. Csak nem tűnik normálisnak, hogy már egy kevés évvel a születése után munkarendje van, munkahelye, becsatlakozik az intézménybe, az intézményesült életbe. Szakemberek többször figyelmeztették már a szülőket, hogy ha túl korán kezdik mindenféle különprogramokkal terhelni a gyereket, elvész a gyerekkor maga. Én pedig azt gondolom, a bölcsődének hívott gyerekmegőrzők (ahol persze rengeteg fontos dolgot tanulnak a kézzel festéstől a szocializációig) szintén elvesznek valamit a gyerekkorból.
(És valahol itt gyökerezik az a félelem, amit oly sok szülő érezhet titkon van nyíltan kamasz gyerekével kapcsolatban, aki befordul, titkolózik, kortársaival lenne folyton – és a szülő egy ismerős idegennel él együtt.)
Vagy csak egy túlérzékeny szülő nyavalyog, miután kikerült a szárnyai alól az egyik gyereke?
