Az utolsó idényét a Parma együttesében teljesítő futballista februárban felbontotta egyéves szerződését az olasz klubbal, már akkor is motivációs gondokkal küzdött, és sérülések is hátráltatták. Az Egyesült Államokból több klub is megkereste idén nyáron, de nem vágott bele az amerikai kalandba, inkább a hármas sípszót választotta.
Karrierje során Panucci megfordult a Genoában, a Milanban (1993-96), a Real Madridban (1996-99), az Interben (1999-2001), a Monacóban és a Romában (2002-2009), de kölcsönben a Chelsea-ben is kipróbálta magát. A válogatottban már 1994-ben bemutatkozó jobbhátvéd csak 2002-től számított állandó kerettagnak, s szerepelt a 2002-es világbajnokságon, valamint a 2004-es és a 2008-as Európa-bajnokságon; utóbbin fontos gólt szerzett a románok elleni csoportmeccsen (1-1). 57 alkalommal húzhatta magára az azúrkék mezt, négy gól fűződött a nevéhez.
A védő legfontosabb találata: egyenlítő gól a románok ellen (MTI/EPA)
A védelem jobb szélén, de a közepén is otthonosan mozgó olasz válogatott futballista a Milannal (1994) és a Real Madriddal (1998) Bajnokok Ligáját nyert, a lombardokkal két olasz-, a madridiakkal egy spanyol bajnoki címet könyvelhetett el. Európai szuperkupa-győztes (1994, Milan), világkupa-győztes (1998, Real), kétszeres olasz kupagyőztes (2007, 2008, Roma).
„Nagyon sokat gondolkoztam, nehéz volt a nem mellett dönteni” – árulta el a Sky Italiának nyilatkozó 37 éves veterán. „Több amerikai klub is felkeresett, ám a szükséges motiváció hiányában úgy éreztem, a legkorrektebb az, ha szögre akasztom a cipőket.”
„Bár a Milannal is nyertem Bajnokok Ligáját, szívemnek a Reallal nyert trófea a legkedvesebb. Én voltam az első olasz, aki a spanyolokkal BL-t nyert. Az összes klubomnak, csapattársamnak és edzőmnek is köszönöm a lehetőségeket, különösen Fabio Capellónak, akivel három egyesületnél is remek éveket töltöttünk együtt.”
