Élet-Stílus

Veszélyt jelent az iWiW és a Facebook

admin
admin

2010. 06. 03. 06:30

A lecsúszó társadalmi rétegek problémáira nem orvosság a digitális kultúra megjelenése, de lehetnek olyan programok, amikkel csökkenthetők az esélykülönbségek – derül ki az Örök visszatérés című könyvből. A netezők autonómabbak, mint azok, akik nem használják a hálózatot. A közösségi oldalak és a virtuális térbe vetett túlzott bizalom azonban nagy veszélyt jelenthet. Interjú Csepeli György szociálpszichológussal.

Az Örök visszatérés című kötetben szerzőtársával, Prazsák Gergővel leszögezik, hogy az információs társadalom elterjedése szakítás a Gutenberg-galaxissal. Tényleg ilyen forradalmi ez a változás?

Az internet megjelenése oly mértékben megváltoztatta az információk tárolását, eljuttatását, cirkulálását a társadalomban, hogy joggal mondhatjuk ezt. A könyvünk alapját képező kutatások épp egy átmeneti korban zajlottak, akkor, amikor a magyar társadalomban jól látható volt azok tábora, akik még a Gutenberg-galaxisban éltek, és akik már átmentek az új médium, az internet világába. Az is látható volt, aki egyikben sincs benne, és az is, aki mindkettőben benne van.

Vizsgálatunkban szakítottunk azzal a technológia-központú hagyománnyal, amely csak az internet elterjedési arányát méri. Ez korábban fontos volt, mert az információs társadalom kiépüléséhez elengedhetetlen a technológia, de szerintem 2008-ra minőségi változások következetek be, melyek miatt ma már az internet használatának mikéntjére kell fókuszálnunk.

Négy jól körülhatárolható társadalmi csoportba soroltuk a magyar felnőtt lakosságot az internethasználati és az olvasási szokásaik alapján. A legnépesebb ezek közül (37 százalék) a „régi szegények” csoportja, akik se könyvet nem olvasnak, se internetet nem használnak. Az „új gazdagok” interneteznek és könyveket is olvasnak (25 százalék). A „régi gazdagokat” csak a papíralapú élmény varázsolja el, az „új szegények” pedig csak az internetet használják (mindkettő 19 százalék).

A kutatás 2008 végén készült, amikor a lakosság mindössze 44 százaléka internetezett. Azóta ez az arány nyilván feljebb kúszott. Vajon melyik csoport javára?

A rétegződés, amit leírtunk, alapvetően nem változik. Még legalább 20 év kell, hogy – szociológiai értelemben – eltűnjenek azok, akiknek semmilyen kapcsolatuk nincs az új médiummal. Ugyanakkor ne legyen illúziónk, az új médiumhoz való viszony is képes egyfajta digitális szakadékot létrehozni. A technika rohamosan változik, és az újabb és újabb eszközökhöz való hozzáférésekből is lesznek, akik kimaradnak.

A „régi szegények” elnevezés nyilván arra utal, hogy a hagyományos értelemben is ez a társadalom legszegényebb rétege. Korábban volt a „demokratizálódás-mítosz”, amely azt mondta, hogy a digitália révén mindenkihez könnyen eljuthat majd a tudás, így csökkenhetnek az esélykülönbségek. Ez megdőlt?

A társadalom e köre nem fért hozzá a Gutenberg-galaxis által közvetített kulturális javakhoz, és nem fér hozzá az internetes tartalmakhoz sem, gyakorlatilag semmi mást nem csinál, csak televíziót néz. Az e társadalmi csoportba tartozóknak nincs munkájuk, nincs jövőképük, az állami gondoskodásra vannak utalva, nincs autonómiájuk. De hozzáteszem, nem szabad mechanikusan felfogni a szegénységet. Az ugyanis egy szociológiai helyzet, ami minden egyes ember számára mást és mást jelent.

Ha valakinél kihívásként jelentkezik, és némi autonómiával is társul, plusz vannak technológiai lehetőségek, akkor lehet egyfajta kitörési pont a digitális világ. Vannak erre jó példák, például a digitális középiskola,vagy a wifi falu. Az előbbi a hátrányos helyzetű borsodi falvakban élő, kiemelkedni akaró roma és nem roma fiatalok számára szervezett iskola, amely odamegy a hallgatókhoz. (Nem a hallgatónak kell bemenni az iskolába.) Ez a kezdeményezés évente 200 diákot vonz, akiknek a fele eljut az érettségiig. Ez nagy eredménynek számít. A Nyírő András nevéhez fűződő wifi falu-kezdeményezésnél pedig arról van szó, hogy egy-egy településre telepítenek egy elosztóállomást.

Eddig 150 faluban, összesen 2000 háztartásba jutott el internet ilyen módon. Az arra vállalkozó családok egy mikrohitelprogram segítségével beszerezhetik a szükséges számítógépeket, és így már rajta is lehetnek a hálón. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a kezdeményezés is katalizált olyan folyamatokat, ami a szegénységből való kitörést jelentheti. Ugyanakkor, hangsúlyozom, hogy ezek átgondolt, helyre szóló programok. Pusztán azért, mert egy faluban megjelenik az internet, még nem fog elmúlni se a nyomor, se a kilátástalanság, se az a sajátos „téren és időn kívüliség”, amit ma tapasztalhatunk sok helyen.

Magyarországon sok a “szenvedő

Arra is választ kerestek, hogy milyen értékeket tartanak fontosnak az internetezők. Különösen az autonómia szempontjából vizsgálták e kérdést.

Van egy olyan táblázatunk, ami azt bizonyítja, hogy az autonómia, az önálló cselekvésre való képesség, az „én vagyok saját sorsom kovácsa”-attitűd szoros összefüggést mutat az internetezéssel. Európai vizsgálatokból tudjuk, hogy – az információs társadalom fejlettségi szintjével párhuzamosan – délről és keletről észak és nyugat felé haladva egyre nagyobb az úgynevezett „cselekvők” aránya (akik önmagukat tartják sorsuk kovácsának, s nem szorulnak rá külső jóváhagyásra, nincs bennük konformizmus), és egyre kisebb a „szenvedőké” (akiknek az egyetlen törekvésük, hogy kibírják a létezés nyomorúságát, nem ismerik a munkahelyi autonómiát, konformisták, gyanakvók, az államtól várnak segítséget). Magyarország e tekintetben sereghajtó: borzasztóan sok a „szenvedő” és kevés a „cselekvő”.

Megdöbbentő volt, hogy amikor ezeket az adatokat rávetítettük Szűcs Jenő történész térképére, amely Európa három fejlődési régióját a mutatja be. Az egyik Nyugat-Európa (beleértve Skandináviát), a másik Kelet-Európa, s a kettő között a kompként ide-oda sikló Kelet-Közép-Európa. A középkor és a kora újkor óta a régiók egymáshoz viszonyított helyzete szinte semmit nem változott. Nagy reményünk, hogy 20 év alatt felzárkózunk a nyugathoz, meghiúsult. Egyetlen változást találtunk a Szűcs Jenő-térképhez képest: mintha a korábban kulcsszerepet betöltő nyugat-európai országok megtorpantak volna, és északra, a skandináv országokra helyeződött volna át az innováció centruma. Ott a legmagasabb a „cselekvők” aránya, és ezzel párhuzamosan a minőségi internetezők aránya is.

Magyarországon eközben minden második felnőtt összes „kulturális” tevékenysége az, hogy televíziót néz…

A kutatás során a felnőtt lakosság 50 százaléka valóban nem tudott mást mondani, mint a a tévénézés, amikor azt kérdeztük, hogy tesz-e bármit, aminek bármilyen kapcsolódása lenne a legszélesebb értelemben vett kulturális tevékenységek valamelyikéhez. A tévénézés is inkább a kereskedelmi televíziók kínálatára támaszkodik.

A kötetben alig esik szó a politika internethez fűződő viszonyáról, pedig ez is erősen átalakulóban van. Miért csak az Obama-kampányt említik? Mi a helyzet ezzel kapcsolatban Magyarországon?

Három éve egy párizsi konferencián megismerkedtem Obama kampányfőnökével. Az akkor még formálódó kampányt prezentáció formában mutatta be, és én nem hittem, el, hogy az működőképes lesz. Ő azt mondta, higgyem el, sokkal több pénzt fognak beszedni a neten, mint az ellenfél McCain, és társadalmi tőke szempontjából is jóval hatásosabb lesz az ő kampányuk. Igaza volt a kampányfőnöknek. De Amerikában volt igazi verseny. Nálunk a mostani kampányban nem volt egyáltalán verseny. Ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy volt-e internetkampány vagy sem.

A két új parlamenti párt – a Jobbik és az LMP – azért ügyesen használta a netet a kampány során, nem?

Igen, nekik sikeres volt a netes kampányuk. De ettől függetlenül Magyarországon még várni kell arra, hogy ténylegesen áthassa a politikai életet ez a technológia.

Ehhez az kell, hogy tovább nőjön az internetelérés aránya?

Nem, a mostani már bőven elég, hiszen a politikailag aktívak már most is mind rajta vannak a neten. Ennek más összefüggései vannak. Valószínűleg az kell, hogy az ország polgáriasultabb legyen, sokkal több független egzisztencia és kisebb etatizmus kellene. Ha kevés a független egzisztencia, s nagy az etatizmus, akkor nem lehetséges igazi politikai versengés. Mindössze az a tét, „ki ül be a hárembe” (Gerő András kifejezésével élve).

Ha elmegy, majd megnézem, megvannak-e az ezüstkanalaim (fotó:mti)

Ha elmegy, majd megnézem, megvannak-e az ezüstkanalaim (fotó:mti)

Veszélyes üzem az iWiW

Magyarországon nagyon bizalmatlanok az emberek egymással szemben – ezt tudjuk Kopp Mária kutatásaiból is -, ez azonban nem igaz a virtuális térben létrejövő kapcsolatokra. Miért bízunk jobban a neten a másikban?

Én magával szemben bizalmatlan vagyok, csoda, hogy beengedtem a lakásomba. Ha elmegy, majd megnézem, megvannak-e az ezüstkanalaim. De ha interneten kommunikálnánk, akkor két perc alatt esetleg megkaphatná a bankkártyám számát. De tréfán kívül: nem látjuk át e technológia veszélyeit, a belénk táplált bizalmatlanság túlságosan interperszonális. Fordítva kellene, hogy legyen. Egymásban kellene megbíznunk, és a technikával szemben kellene bizalmatlannak lennünk.

Ha már a bizalomnál tartunk. Mit szól ahhoz, hogy sokan a közösségi oldalakat veszélyesnek tartják, mert túl sok információt adunk meg ezek használatával magunkról?

“… a net drogként működik” (fotó: mti)

Ha valaki kapcsolódik a Facebook vagy az iwiw oldalakhoz, és ott aktív életet él, akkor azt mondja, hogy „ide lőjetek!”. Szerintem mindenki meggondolatlanságot csinál, aki ezt teszi. Erről nincs vizsgálatom, tehát ez csak a személyes véleményem. De ez nagyon ingoványos terület, bárki láthatja, hogy élünk, mit csinálunk, kivel tartjuk a kapcsolatot.

Ehhez nem kell iwiw-életet élnünk, nemrég Barabási professzor az fn.hu-nak arról beszélt, hogy minden bankkártya-tranzakcióval, minden mobiltelefonnal is állandóan nyomokat hagyunk magunk után, ami alapján akár előre megmondható, hogy mit fogunk csinálni. Ha valaki meg akar figyelni, meg is tud…

Igen, és többen vannak ilyenek, mint hisszük. Ezzel kapcsolatban nem alaptalanok az orwelli asszociációk. Big Brother is watching you. Szalai Sándor szociológus mondta mindig, hogy a gyógyszerekhez hasonlóan a technológiai újításoknak is vannak nemkívánatos mellékhatásai. Ma még nem tudjuk megmondani, hogy a digitáliának nem erősebbek-e a mellékhatásai, mint a főhatásai. A világot persze nem lehet megállítani, alkalmazkodnunk kell. Csak azt mondom, hogy ilyen szempontból a magyar felhasználók kevésbé gyanakvók, mint a nem magyarok. Vagy van egy másik mellékhatás is. Az a világ, ami ilyen mértékű interaktivitást vált ki belőlünk, mint az internet, arra is alkalmas, hogy magába szippantson. Ezt a beszélgetést is lebonyolíthattuk volna elektronikus posta útján. De az nem lett volna igazi interjú. Az internet alkalmas arra, hogy a nem igazi dolgokat igazivá változtassa. Ilyen értelemben a net drogként működik.

Csepeli György, szociálpszichológus (1946)

Tanszékvezető, ELTE Szociálpszichológiai Tanszék (1986-2001)
Szakcsoportvezető, ELTE Kulturális Antropológiai Szakcsoport (2001-2006)
Elnök, Magyar Távoktatási Tanács, (2006-)
Programtanács elnök (Nemzeti Informatikai Infrastuktúra)(2008-)

Az ELTE mellett több hazai és tengerentúli egyetemen tanított, többek között:
Miskolci egyetem, UCLA, Oregon State University, University of Michigan

Politikai államtitkár, Informatikai és Hírközlési Minisztérium (2002-2006)
Közpolitikai Igazgató, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (2006-2008)
Közpolitikai Igazgató, Miniszterelnöki Hivatal (2008-2010)

Iskolai végzettség

1965-70: Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), orosz irodalom, pszichológia
Pszichológia oklevél, ELTE (Dosztojevszkij pszichológiája) 1970
Bölcsészdoktori oklevél , ELTE (Csoportközi viszonyok szociálpszichológiája) 1974
Kandidátusi oklevél, MTA (Magyar nemzeti érzés-és tudatvilág kutatása) 1980
Szociológiai tudomány doktora, MTA (Társadalmi lét – nemzeti tudat) 1991

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.