Magyarország német megszállása, 1944. március 19-e után azonnal megkezdődött a zsidók gettósítása, összegyűjtése, majd május 15-én elindult az első, magyar zsidókat szállító vonat Auschwitzba. Mire Horthy Miklós kormányzó július 7-én leállította a deportálást, már 430 ezer embert, gyakorlatilag a teljes vidéki magyar zsidóságot elszállították az országból. A Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság (DEGOB) honlapján található információk és dokumentumok alapján a múlt héten a haláltáborba való megérkezésről írtunk. Most, ugyancsak a DEGOB jegyzőkönyveit idézve a táboréletről készítettünk rövid beszámolót a visszaemlékezések alapján.
Érkezés és „szelektálás” után a foglyokat a vasútállomásról az úgynevezett Szaunába hajtották, ahol kopaszra nyírták őket és elvették „polgári” ruhájukat. A Szaunából általában egy kijelölt blokkba hajtották a rongyokba öltözött, kopaszra nyírt foglyokat, akiknek ezzel megkezdődött lágeréletük. Bár a tömegtranszportok kezdetekor a németek még igyekeztek regisztrálni és tetoválni a táborba érkezőket, a nyilvántartási rendszer roskadozott a túlterheléstől, több tízezer magyart egyáltalán nem tetováltak. Több ezer munkaképes magyar zsidót azonnal más koncentrációs és munkatáborokba szállítottak.
Sokan kerültek az auschwitzi érdekszféra területén működő kisebb altáborokba, ahol a rabszolgamunkát végeztek. Kisebb csoportokat az auschwitzi főtáborban helyeztek el, a Birkenauban maradt több tízezer magyar zsidó nagy részét a BIId, BIIc és BIII táborszekciókban helyzeték el. Ez utóbbi, félkész, víz és csatornázás nélküli részlegben uralkodó körülmények még birkenau-i mértékkel mérve is szörnyűek voltak, ezért a BIII szektort a foglyok „Mexikónak” nevezték.
Félnapos kínzások
A munkaképes magyar zsidók nagy többsége heteken keresztül nem dolgozott, napjaikat az órákig tartó kimerítő létszámellenőrzések (appell) töltötték ki. A kárpátaljai G. R. az „egyik leghatásosabb kínzóeszköznek” nevezte az appellt. „Naponta [reggel] 1/2 3 órától 6-ig, de sokszor 12 óráig sorban kellett állni, ötös sorban, fél kartávolságnyira nehogy egymást támogatni, vagy melengetni lehessen. Zuhogó esőben, dermesztő hidegben, hóban, mindennap egyformán. A frissen nyírt, kopaszfejekre esett a hó, vagy eső, vagy tűzött a nap, de megmozdulni sem volt szabad, mert ha valaki nem állt elég feszesen vigyázz-állásban, akkor végigverték korbáccsal. Ha büntetni akartak egy csoportot, akkor az ‘appell’-nál térdepelni kellett szintén órákig, vizes, fagyos földön, mindkét kézben magasra tartva egy-egy nehéz követ.” Mikor egy fogoly elrejtőzött, mindenki mást is büntettek. „Délutántól este tizenegyig térdepeltünk, először, amíg megtalálták a lányt, tovább aztán pedig büntetésből.”
Rudolf Höss, az Auschwitz-komplexum alapító parancsnoka (holokausztmagyarorszagon.hu)
A foglyok életkörülményei az appelltől eltekintve is katasztrofálisak voltak. A mocskos barakkokban elviselhetetlen zsúfoltság uralkodott. „Egy priccsen 11 ember is feküdt. Aludni például csak úgy lehetett, hogy ha az egyik megfordult, akkor ugyanezt kellett mindnek csinálni, mert különben nem fértünk volna el.” „Egy priccsre 14-en [jutottunk], mint a heringek feküdtünk egymáson. Az ágyról leszállni nem lehetett, mert ezért ütöttek, a WC-t sem lehetett használni.” „Ez egyébként az egyik kedvenc büntetésük is volt, hogy nem engedtek kimenni a WC-re. Tekintettel arra, hogy majdnem mindegyikünknek hasmenése volt, és néha 24 óráig kellett visszatartani magunkat, pokoli kínokat álltunk ki. Megtörtént, hogy valaki az appell-nél már nem bírta tovább és megtörtént a baleset, akkor rettenetesen megverték szegényt.”.
Erejük az elégtelen ellátás miatt egyre fogyott. „Az étel nagyon kevés volt: reggel egy kis feketeszínű víz, délben répaleves és kis szelet kenyér, este újból 1/2 liter leves. Nagyon éheztünk, és sokat szenvedtünk a hideg miatt is.” A foglyokat mindenki verte: az SS-őrök, az SS-felügyelőnők, a női és férfi kápók. A legkisebb vétség is (késés az appellről, kiszökés a latrinába) a legbrutálisabb verést eredményezte.
Dr. Mengele „válogatott”
Az alsóapsai L. F. (nő) visszaemlékezése
Érkezésünk első napján nem kaptunk semmit enni. Másnap adtak kb. 20 dkg kenyeret egy kis feketét és egy fél liter levest napi koszt gyanánt. Priccseken aludtunk. Egy priccsre 14 embert helyeztek el úgy, hogy heringmódra voltunk összepréselve. 14 ember kapott egy rongyos takarót. Igen gyakran fordult elő, hogy az egymás felett lévő priccsek leszakadtak, és ennek következtében az alatta lévőket megsebezték. …
Én a konyhára lettem beosztva. Nagyon nehezen kellett itt dolgoznom. A konyhásoknak éjjel 1/2 2-kor volt az ébresztő és másnap este 11-óráig kellett dolgozni. Állandóan voltak választások, amelyeken a betegeket, gyengéket, vagy rüheseket különválasztották, és elvitték őket a krematóriumba. Mialatt a konyhán voltam beosztva két ízben jelent meg dr. Mengele és vért vett tőlem. Természetesen nagyon meg voltam ijedve, mert azt hittem, engem is visznek a krematóriumba.
Josef Mengele (holokausztmagyarorszagon.hu)
Minthogy éjjeli beosztásom volt a konyhán, mindég láttam a nagy tüzet a krematóriumból. Azokat a férfiakat, akik már nagyon gyöngék voltak a sok munkától, bezárták egy külön blokkba – néha sikerült nekik átdobnunk egy kis kenyeret, vagy káposztát – és láttuk amint éjnek idején ebből a külön blokkból az embereket autóra tették és vitték a krematóriumba. Nagyon nagy volt ilyenkor a sírás, mert szegények tudták, hogy a halálba viszik őket. Ugyancsak láttam, amikor egy alkalommal dr. Mengele a gyerekblokkban kiválasztotta a 12-16 éves gyerekeket és ezeket is elküldte a füstbe. …
Volt egy nagyon gonosz Lagerführerünk , aki ha az Appellnél valaki nem állt nagyon rendesen, akkor a legkisebb büntetés az volt, hogy térdepelve két kezét felemelve, benne egy nagy kővel kellett szaladnia. Ha az illető nem tudott ebben a helyzetben elég gyorsan futni, akkor hátulról még külön verték. Ha a kő a kezében nem volt elég nagy, úgy azért is külön verést kapott.
Elnyelték a lángok…
A budapesti K.L. (nő) visszemlékezéséből
Megérkeztünk Auschwitzba, kiszálltunk, de semmi holmit nem vihettünk magunkkal, majd utánunk szállítják, azt mondták. A szülőket, idősebbeket az SS-ek külön állították, a fiatalabbakat egy másik oldalra. Alig volt idő még elbúcsúzkodni se lehetett, „Los, Los” kiabálták, hamar menni. A kisgyermekes anyákat szintén az öregekhez állították és elvitték őket a gázba. Mikor mentünk, láttuk, hogy a piszkos paplanokat égetik. Voltak azonban akik megszöktek és azok mesélték, hogy voltak, a kiket a gáz még nem ölt meg, és élve kapaszkodtak a falakon, annyira akartak élni, de aztán elnyelték őket a lángok. Csontszag volt állandóan és nekünk mindig azt mondták: piszkos zsidó rongyokat égetünk. …
Volt egy orvos dr. Mengele, az jött mindig megnézni az embereket, hogy nem e soványak. Aki sovány volt, arra azt mondták, hogy üdülőhelyre viszik. Egy testvéremet is kiválasztotta a Mengele és elvitték. Azóta többé róla nem tudok. Volt egy Grese nevezetű csodaszép nő, egy biciklin járt. Ezer és ezer ember állt a fullasztó hőségben és Ő gyönyörködött, hogy mi hogyan térdepelünk. Válogatás nagyon gyakran volt, minden héten. …
Taposott rajtam, rúgott…
A budapesti K.D. (nő) visszaemlékezése
(Érkezés után) 3 hétig úgynevezett karanténban voltunk, majd 150-ed magammal az úgynevezett Kanada kommandóba kerültem. A Kanada kommandó a csomagokat bontotta és a ruhákat szortírozta. Mi jobb elbánásban részesültünk, egyforma csíkos ruhában és piros kendőben voltunk. Cirka 4 hónapig voltam ott. A halottak ruháival dolgoztunk. A zsebekből iratok, fényképek kerültek elő. Lelkileg teljesen tönkre tett bennünket ez a munka. Rettenetes volt mindennap látni az égő kéményeket és messziről látni az égő gödröket. Olyan sok volt már ugyanis a halott, hogy a krematóriumot nem győzték az égetést, hanem szabad gödrökben is égettek. …
Irma Grese, a “gyönyörű bestia” (degob.hu)
Voltak olyan transzportok, amelyek éjjel érkeztek és válogatás nélkül vitték őket a gázba. Volt olyan éjjel, hogy 25.000 embert égettek el. Az utolsó magyar transzport az újpesti és pestkörnyéki volt. Utána pár héttel már kevesebb lett a munka, mert nem jöttek transzportok. Akkor a Kanada fel is oszlott. Utolsó borzalmas élményem a Kanadában az volt, hogy oda hozták a férfiakat, akik a gázkamrában dolgoztak és ott gázosították el őket a Kanada ruhagázosítójában. 4 hétig sarlach-karanténban voltam. Onnan Aussenkommendóba kerültem. A harmadik napon egy SS félig agyonvert. Minden ok nélkül, csak azért, mert részeg volt. Taposott rajtam, rúgott, három bordám eltörött. Erről a német kórházi főorvos úgynevezett Meldungot csinált, mert még ő is soknak találta. …
Ezután a Weberei kommandóba kerültem. Ez a legborzalmasabb volt. Ha nem szőttük meg az előírt mennyiséget, akkor ütöttek-vertek. Az út a munkába félméteres sártengeren átvezetett cipő és minden melegebb holmi nélkül jártunk. Október vége felé a Weberei-Kommando is átköltözött a “C” lagerbe. Ez még szörnyűbb volt, mert a blokkba beesett az eső. Hidegben fagyban álltunk appellt órákig és utána dolgozni kellett. Előfordult az is, hogy egész éjjel fertőtlenítettek, nem aludhattunk és utána ugyanúgy kellett munkába menni és dolgozni. Ugyanakkor költözködött a konya is és vasárnap déltől szerda estig egy falat ennivalót nem kaptunk. Azt mondták, hogy ez büntetés, soha sem derült ki, hogy miért. …
Bottal még jól fejbe is verte
Ungvári nők visszaemlékezései
Nagy tüzet láttunk, sírást hallottunk, visítást és messziről azt is láttuk, hogy férfiak a tűz körül dolgoztak, sőt éreztük is az égett hús és csont szagát. Fürdőbe vittek azután, lekopasztottak, elvett jó ruháink helyébe egy szál rongyos ruhát kaptunk, cipőink helyett is facipőt. Minden reggel vizesen álltunk órákig az appellen, sokan rosszul lettek. Auschwitz éghajlata ugyanis nagyon szélsőséges, a nappali hőséget erős éjszakai lehűlés követi. …
Az élelem: három napig nem is kaptunk kenyeret, azután kaptunk penészes kenyeret, nagyon éhesek voltunk, de ennek dacára sem tudtuk lenyelni a penészes kenyeret. A leves fű, homok és gerstli keveréke volt, íztelen, sótalan, zsírtalan, csak három hét múlva kaptunk egy kevés zulagot. Appellen kívül nem dolgoztunk. Sokszor, ha végképp nem stimmelt a létszám, egész nap a sárban térdeltünk. Fertőtlenítés után mindig ruha nélkül jöttünk vissza, teljesen meztelenül, mert mire visszajöttünk, már nem volt elég ruha. Fentnevezett Jakobovics Eszter egy alkalommal nem tudott ruhához jutni és két hétig anyaszült meztelenül volt a barakkban, egy reggel azonban még meztelenül is kikergették appellre.
Ha egyik blokkból a másikba mentünk, akkor büntetésből két nagy téglával a kézben addig kellett térdelni, amíg el nem ájult, azután hogy felébredjen, bottal még jól fejbe vágták. Blokkschperre is órákig volt, azt hallottuk, hogy ilyenkor viszik az embereket a krematóriumba. Gyakran volt szelekció, mindenki munkabírónak szeretett volna látszani. Ha kiválasztottak munkára, nagyon boldogok voltunk…
A következő hetekben folytatjuk a visszaemlékezéseket a fogolysorsról a DEGOB több mint 5000 jegyzőkönyven alapuló adatbázisa felhasználásával.
