Az fn.hu tavaly kérte fel L. Ritók Nórát arra, hogy indítson az oldalon egy blogot a mélyszegénységben élő családok mindennapjairól, a gyermekszegénységről, az integrált oktatás gyakorlatáról. Azóta a gyűlölködő kommentek túlburjánzása miatt le kellett tiltani a hozzászólási lehetőségeket, viszont több egyetemen tananyaggá váltak a beírások. A Nyomorszéle blog gazdája – bár nem a blog okán, hanem a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásáért végzett pedagógiai munkája elismeréseként – március 15-e alkalmából Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehetett át.
Szabad iskolaválasztás és szegregáció
“Szóval, volt egy jól működő általános iskola egy kisvárosban. Szakmailag kezelhető arányokkal a „normál”, a hátrányos helyzetű, problémás, és SNI tanulók között. Aztán jött a kistérségi társulások időszaka. Muszáj volt. A környékbeli kis falvak nem tudták fenntartani iskolájukat. Hát társultak. Lett iskolabusz, lettek új gyerekek. Van, ahonnan csak a felsősök, van ahonnan az alsósok is bejárnak a kisvárosba. Az arány borult, és magával hozott olyan problémákat, amelyek eddig nem voltak, lett fejtetű, agresszió, lopások. Az iskola próbálkozik. Mindennel. De nem elég.” – a teljes bejegyzés.
A Ritók Nóra által vezetett Igazgyöngy Iskola különös és egyedi működését korábban riportban mutatta be az fn.hu-n. „Az iskolánk az igazságról szól. Itt nem számít, ki cigány, ki nem. Ki szegény, ki gazdag. Itt mindenki lehetőséget kap” – fogalmazta meg akkor egy diák az újságíróknak a berettyóújfalui művészeti iskola lényegét. Amellett, hogy a pedagógusok felkészítése nyomán a tanulók sorra nyerik a nemzetközi és hazai képzőművészeti elismeréseket, ebben az intézményben a tanárok egyben szociális munkát is „kénytelenek” végezni. (Talán pontosabb kifejezés, hogy missziójuknak tekintik, hogy a nyomorban élő – leginkább cigány – gyerekeket is valahogy becsábítsák a művészeti iskolába.) Szinte minden nap kilátogatnak azokba a berettyóújafalu környékbeli „világvége” falvakba, ahol számos család olyan életkörülmények között él, amelyről sokuknak elképzelésünk sincs. Ritók Nóráék első kézből tapasztalják meg, hogyan élnek a reménytelen mélyszegénységben élők.
születésnap
“Ezekben a családokban nincsenek megtartva az ilyen jellegű családi ünnepek. Hogy voltak e valaha, és mikor, miért tűntek el, nem tudom. A kisebb gyerekek nem tudják azt sem, mikor születtek. A nagyobbak már megtanulják, de csak az adatok miatt. Nem a várva várt ünnep az, ami emlékezetessé teszi.
Még nem hallottam szülinapi tortáról, vagy szülinapi bulizásról náluk, pedig kortársaiknál gyakori. Kell e, hogy nekik is legyen? Miként csapódik le bennük a másik ünneplése, akiknél fontos, és ahol megengedhetik maguknak a családok?” – a teljes bejegyzés.
Az igazgatónő egy osztályfőnökönek szóló oldalon is vezet blogot, de mint mondja, ott közvetlenül az oktatással kapcsolatos benyomásait, véleményét osztja meg az olvasókkal. Az fn.hu-n viszont e mellett a nyomorban élők életének egészségügyi, hivatali, szociális vetületeit is leírja, s ráadásul itt sokkal szélesebb körbe eljut az írásainak üzenete.
A blog indulása után nagyon pozitív tapasztalatai voltak a hozzászólásokkal kapcsolatban, érdemi és építő jellegű vita bontakozott ki a leírt témákról. De hamarosan rátaláltak a szélsőséges kommentezők is a blogra, és egyre eldurvult a hozzászólások hangneme. „Nem az bántott, hogy más vélemények megjelentek, hanem az, hogy nem a témáról szólt a vita, hanem – többek között Ku-Klux-Klan névvel és hasonlókkal beírt – személyeskedő, durva támadások tömkelege zúdult a blogra” – mondja Ritók Nóra. Itt nem volt érv, ezekkel nem lehet vitatkozni. Egy idő után már felmerült benne, hogy több kárt csinál, mint hasznot a tevékenységével, ezért az fn.hu letiltotta az automatikus hozzászólások lehetőségét. Azóta e-mailen lehet megosztani a véleményeket a bloggerrel, de oda már nem írnak a szélsőségesek. „Fura lélektana lehet a névtelen hozzászólásokat gyártó embereknek” – jegyzi meg Ritók Nóra. „Az e-mailre már nem írnak, az nem fontos, nem lehet nyilvánosan alázni.”
Táplálkozzunk egészségesen!
“Rendszeresen érdeklődöm az asszonyoktól, mit főznek. Van úgy, hogy naponta, de van, hogy kétnaponta készül valami. Van, hogy ritkábban. Külön konyha ilyenkor télen sehol nincs, egy helyiséget fűtenek, ott főznek a kályhán.
Amikor a családi pótlékot megkapják, legtöbb helyen pörkölt készül csirkefarhátból. Combból, vagy egész csirkéből sosem. Akkor van, hogy paprikás krumplit csinálnak, főzőkolbásszal. Később kolbász nélkül. Amíg van pénz, készül fasírt, vagy töltött káposzta is. De csak pulykapépből. A falusi kisboltokban csak ez van. Fagyasztva, rúdban. Ha bejutnak nagyobb településre, húsboltba, zsírnakvalót vesznek. Sokat. Az, kisütve sokáig elég, a zsír meg jó kenyérre kenve.
Aztán, a hónap közepétől krumplileves, tészta csupaszon, majd a végén kenyér. Gyakran magában.”
– a teljes bejegyzés.
A Nyomor széle-blogról ugyanakkor rengeteg pozitív visszacsatolás is érkezett. Sokan azt írták, hogy a magyarországi élet olyan szeletét ismerik meg ezáltal, amire nem is gondoltak. Arról olvashatnak itt, hogy él 2010-ben Magyarországon egy társadalmi csoport, aki nap mint nap éhezik, télen fázik, nem telik gyerekruhára sem. És reményük sincs kitörni ebből a helyzetből. A szakma is nagyon nyitottan fordult a bloghoz, több felsőoktatási intézmény – így a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem és a Corvinus Egyetem – pedagógiai, szociológiai, felnőttképzési szakjain ajánlott tananyagként tűntetik fel.
Sokan adományokat gyűjtenek és küldenek a „blog szereplőinek”, van, aki kiállítást szervezett az iskola diákjainak munkáiból, civil mozgalmak látókörébe került a berettyóújfalui kistérség. Mint arról az fn.hu is beszámolt, időnként Ritók Nóra szervezésével néhány nyomorgó gyereknek lehetősége nyílik egy-egy hétvégére elutazni „befogadó családokhoz” is.
Nem is látszik rajtuk….
“Nem is látszik rajtuk…- mondja az egyik vendég. Ez után a mondat után már nem magyarázok. Inkább elviszem őket a családokhoz. Nemcsak az utcába, be a házakba is.
Még nem láttak ilyesmit. Messziről jöttek, jobb körülmények között élő gyerekekkel foglalkoznak. Nem erre számítottak.
Döbbenten állnak a ház előtt, amikor kijövünk. Hazafele a kocsiban is néma csend.” – a teljes bejegyzés.
A blog mérlege mindenképp pozitív. Téma – sajnos – nagyon sok van, és az igazgatónő szerint szükség van ezek kibeszélésére a minél széles nyilvánosságban. Sokan talán ezáltal belegondolnak, hogyan élnek emberek Magyarországon. És abba is, hogy „miért hagytuk, hogy így legyen”, valamint – túl a populista politikusi megnyilatkozásokon – azon is eltöprenghetnek, hogy mi a felelőssége maguknak a mélyszegénységben élőknek a helyzetükért.
Ritók Nóra – saját bevallása szerint kissé naivan – arra is számít, hogy talán egyszer eljut a döntéshozókig, hogy valamit kezdeni kell ezzel a réteggel.
