Az arisztokrácia XIX. század végén – és persze korábban is – és a XX. század első évtizedeiben született nemzedékeinek tagjai kölcsönösen mind ismerték egymást, kit jobban kit kevésbé: közösen vettek részt táncleckéken, gyerekzsúrokon, bálokon, vidéki vadászatokon, találkoztak esküvőkön, a Park Klubban (és az urak a Nemzeti Kaszinóban). 1944/45-ben mindez megszűnt, és hasonló hálózat újbóli kialakítása valószínűtlen: központja és eredete az udvar volt, ha ennek megszűntét néhány évtizeddel túl is élte.
Azt alig érdemes említeni, hogy politikai súlya az arisztokráciának manapság egyáltalán nincsen. De ez nem csak Magyarországon van így hanem másutt is: nemcsak a Francia vagy Német köztársaságokban (még ha az utóbbiban az örökletes címeket a családi név tartozékaként meg is tartották), hanem még a végig királyság Nagy Britanniában is.
Lehet újra arisztokráciánk?
Így a kérdésre – van-e Magyarországon jövője a (régi) arisztokráciának? – csak „nem” lehet a válasz. Lehetnek, majdnem biztosan lesznek az arisztokráciából származó egyének, akik sikeres pályát futnak be, valamilyen téren vezető szerepet játszanak, vagyonra is szert tesznek és azt utódaiknak tovább adják. De az egész réteg – „osztály”, hogy marxista szóhasználattal éljünk – mint olyan, egyre inkább beleolvad az ország polgári általánosságába, még ha lóg is lakásuk falán egy-két neves ős arcképe, hét- vagy kilencágú koronás címer ábrája.
Marad még egy kérdés: van-e jövője Magyarországon egy új arisztokráciának? Végül is, az Anjouk, Zsigmond, Mátyás király korában, de még a Habsburgok idején is, egyre-másra megjelentek a színen és vezető szerepre tettek szert új főrend családok. Miért ne lehetne ez így most is? Manapság is vannak rámenős és törtető emberek akik vagyonra és szerepre vágynak, akárcsak azok akik megalapozták a régi arisztokrata családok emelkedését.
sorozat az arisztokráciáról
Az előző részben arról írtunk, hogy a XX. század, az I. Világháború és Trianon óriási mérföldkő volt a magyar arisztokrácia történetében. Többek voltak még, mint gazdagok, erősebben kötődtek az „élő vagyonhoz”, mint részvényes az értékpapírhoz, de valami mintha kiveszett volna. A kommunizmus pedig teljesen megszüntette az arisztokrácia alapjait.
Az fn.hu három részben közli Pálffy István gróf, az egyik legősibb magyar arisztokrata család tagja, , Apponyi Albert, unokájának tanulmányát a magyar arisztokrácia jelenéről, múltjáról és jövőjéről. Sorozatunk első részében az arisztokrácia felemelkedéséről volt szó, a Pállfy család történetét ide kattintva olvashatja.
De a körülmények mások. Tulajdonképpen már több mint kétszáz éve, a Francia Forradalom óta mások: az arisztokráciák gyökerei Európaszerte azt megelőző időkre mennek vissza. Azt követően egyének, és révükön leszármazottaik, esetenként még felemelkedtek s beleidomultak már meglévő arisztokráciákba. Legalábbis addig és ott, amíg és ahol örökletes jogon uralkodó, címeket adományozó, államfő volt még. De ahol arisztokrácia korábban nem létezett – például Észak és Dél Amerika – ott új már nem alakult ki.
Megváltoztak a körülmények
Magyar elit az Operabálon. Nem fejlődik belőlük új arisztokrácia (MTI)
Manapság már nem alakul ki, mert a középkor óta megváltozott az emberiség világszemlélete. Akkor általánosan elfogadott volt, hogy egy ország, egy nemzet társadalma mintegy gúlát képez, amelyben kinek-kinek helyét, és az azzal járó kötelezettségeket és jogokat, születése határozza meg. Csúcsán az örökletes jogon Isten kegyéből uralkodó király, közvetlenül alatta az ebbe a rétegbe beleszületett – később arisztokráciának nevezett – főrendek, majd a szintén örökletes nemesek, és így tovább le egészen a jobbágyokig.
Egyének, és révükön családjuk, emelkedhettek (akár a királyi trónig is, például Hunyadi Mátyás vagy Tudor Henrik), de csak a gúla szerkezetén belül: viszont az egyszer megszerzett status, valamint általában vagyon is, azután a család kihaltáig apáról fiúra öröklődött.
Napjainkban, sőt már jó egynéhány évszázada, a társadalomnak ilyetén örökletes rendi gúlaszerkezete már elképzelhetetlen. A politikai hatalom csúcsán nem örökletes uralkodóház hanem választott, és így elég sűrűn váltakozó, állam- vagy kormányfő áll. Vagyont továbbra is lehet szerezni, de nem szolgálat, hanem kereskedelmi képesség révén; viszont sokhelyütt az adórendszer, és elsősorban a magas öröklési adók, az egyenlőség elve alapján kimondottan a vagyonok örökletes továbbadásának megnehezítését célozzák.Magyarországon még csak vagy húsz év telt el a rendszerváltás óta, így csupán találgatni lehet, de meglehet, hogy itt is kialakul majd egy, esetleg több nemzedékre is kiterjedő, vagyonos, művelt, nagypolgári felső réteg. Ilyen másutt is van: gondoljunk a francia grand bourgoisie-ra, vagy a német grossindustriel családokra, akik családi alapítványok és hasonlók révén még kézben tartják a német ipar jelentős részét, vagy az Egyesült Államok dúsgazdag családjaira. Ezeknek politikai befolyásuk vagyonuk révén ugyan van, de főleg csendesen a háttérben: ritka kivétel közöttük az, aki nyíltan is hivatalra tör.
Oligarchia talán
A köz javához az állam közvet-len szolgálata helyett inkább jótékony alapítványokkal, múzeumok, egyetemek anyagi támogatásával járulnak hozzá – ilyen kezdeményezések első jelei nálunk is kezdenek mutatkozni. De ezeket sehol sem tekintik, a szó szoros értelmében vett arisztokráciának. Nem tekintik annak, mert esetükben hiányzik az a – jobb szó híján – nimbusz, amit a régi eredet, sok-sok nemzedéken keresztül jelentős hivatalokban és csatatéren végzett szolgálat hagyománya, mindennek uralkodói elismerése és jutalmazása – a XVI. századtól örökletes címekkel nálunk is -, a régi arisztokráciának megadott. A vagyon ebben úgyszólván csak másodlagos szerepet játszott.
Mert akiknek ősei Árpád-házi királytól kaptak szolgálatuk jutal-mául adománylevelet családi birtokukra, akiknek felmenői között minden történelem könyvben megemlített nádorok, országbírók, katonák – akik közül egyik talán Mohácsnál másik Buda visszavételénél esett el – fordulnak elő, azok valahogyan mások mint azok, akiknek apja vagy nagyapja jól jövedelmező vállalatot alapított.
Így a kérdésre, van-e jövője Magyarországon egy új arisztokráciának, szintén csak „nem” lehet a válasz. Idővel nagypolgári felső réteg, oligarchia esetleg igen, de arisztokrácia nem, mert ez utóbbi egy letűnt kor körülményeinek volt a szülötte.
cikkünk szerzője
Pálffy István 1933-ban született Budapesten. Saját megfogalmazása szerint a történelem oktatta: a második világháború kitörésének napján kezdte el az elemi iskolát. A kommunista rendszer „osztályellenségnek” nyilvánította, kirúgták a gimnáziumból, segédmunkából élt. Tévedésből besorozták a hadseregbe – osztályellenségként nem lehetett volna más mint munkaszolgálatos -, majd lényegében származása miatt lecsukták. A börtönből az 1956-os forradalom idején szabadult, de az újbóli szovjet megszállás elől külföldre menekült. Nagy-Britanniában telepedett le, a Cambridge Trinity Hallban szerzett diplomát, majd rendszerszervezőként dolgozott. A ’90-es évek során hazatért.
