Hogyan kell tanítani?
Egy fa alatt ül a mester és a tanítványa.
A Mester tizenhét éves.
A tanítványa hetvenéves.
A Mester tanítása abból áll, hogy hallgat.
A tanítvány meghallgatja a mester hallgatását, és
minden kétsége eloszlik.
(Dhattatrey első koanja)
A tudomány kommunikációja, démonok és bálványok
Valaminek a hatékony közlése kettőn múlik, azon, aki mondja és azon, aki hallgatja. Szilárd meggyőződésem, hogy ha megtaláljuk a megfelelő kifejezési formát, mindannyian alkalmasak vagyunk a közlésre és a befogadásra is.
A tudomány hatékony, vonzó és proaktív kommunikációja, ami túlmenően a felnőtt ismeretterjesztés (például TIT, tudományos ismeretterjesztő újságok) nélkülözhetetlen misszióján, alapvetően az iskolákban kezdődik és alapozódik meg. Rubik Ernő mondja egy nyilatkozatában: „A jó iskola az nem csodát tesz, semmi mást nem tesz, mint hogy segít abban, hogy mindenki olyan legyen, amilyen tud lenni. Senkit nem lehet tehetségesre nevelni, tehát nem lehet tehetséget egy injekcióval belénk plántálni. Viszont a bennünk rejlő különböző tehetséget igenis lehet támogatni és segíteni kifejlődni. Tulajdonképpen az iskolának a legdöntőbb feladatát én abban látom, és azt hiszem, hogy talán ebben a legkevésbé eredményes, hogy segítsen megtalálni önmagunkat.”
Az iskola szintjén még egyértelműbb a nemzeti oktatás- és tudománypolitika szoros összefüggése. Sokan és sokszor hangoztatták, hogy tragédiaközeli a mai magyar középiskolai oktatás helyzete, és azonnali változások esetén is évekig kell majd várnunk, míg valami pozitív változás jelét látjuk. Egy sor felelőtlen, voluntarista döntés miatt a természettudományi tárgyakat tanító tanárnak jelentkezők száma soha nem látott mélypontra került. Az ELTE-re tavaly, tudomásom szerint egy (!!!) fő jelentkezett fizikatanárnak és a vidéki egyetemeken sem jobb a helyzet. Az egyetemi felvételiknél zavaros helyzetet teremt az emelt és nem emelt szintű érettségi körüli feltételrendszer átgondolatlansága. Például ott, ahol a biológia kiemelt, ott a kémia nem, ami a tudományok egymásra épülése miatt jelentős dilettantizmusra utal. A középiskolás tankönyvek (például a biológia) sok esetben az önálló gondolkodásra, testünk ismeretére, a bioszféra teljességének szemléletére való eligazodás helyett teljesen felesleges (és sokszor rég valótlannak bizonyult) részletekkel tömi meg a 14-18 éves fiatalok fejét. Nem úgy kell fejleszteni a középiskolai oktatás színvonalát, hogy átemelünk anyagrészeket az egyetemi oktatásból a középiskolába! Ehelyett egy értelmes középszintű oktatás gondolkodni, eligazodni, kérdezni és kritikusan szűrni tanítja meg a tizenéveseket. Ez a megközelítés szemléleti alapokat teremt, erre az egyetemek, főiskolák rakják majd rá a saját specifikusabb tudásanyagukat.
Nem véletlen, hogy a sok szenzációéhes, magát „tudományosnak” eladó bulvár bóvli könnyedén terjedhet a tömegkommunikációban (mint amilyen a sok obskurus, zömmel külhoni őssejtklinika felelőtlen propagandája) egy ostoba módon értelmezett információs konzumszabadság sekélyes ürügyén. Külön tragédia a politikai (és költségvetési) döntéshozók botrányos alul- (és félre-) informáltsága. Előfordulhatott a közelmúltban, hogy egy köztörvényes orvosbotrány szereplőit kormányszintű személyiség támogatta és kísérelte megvédeni, holmi félreértelmezett lokálpatriotizmus okán. Kérdezem, miért nem vesznek igénybe ezek a hölgyek és urak szakértőket (úgy értem valódi, hiteles, a tudományos közvélemény által validált szakértőket)?
A tudományos és áltudományos hírarzenálból – amit az internet kritikátlan használata is csak megerősít -, a megfelelő iskolai oktató, nevelő, tanító, alapozó tevékenység nélkül valóban iszonyú nehéz válogatni. Pedig egyszerűen nem igaz, hogy a valódi tudomány száraz, unalmas. Ha megfelelően vezetik be, adják elő, igenis izgalmas, tartalmas és építő jellegű. Ezt tapasztalhatjuk a legtöbbször értékes programokat szolgáltató Discovery Channel, Spectrum csatornákon, és legújabban egyes hazai hírportálokon (például az Origo tudományos rovata, fn.hu) is láthatjuk. És szinte minden, az egész felnőttkori szemléletet, világlátást meghatározó hatás az iskolákban dől el, elsősorban a 10-18 éves korban!! Kinek higgyen a laikus olvasó? Ismét a hitelességhez értünk, ami a tudáson alapuló befogadás egyik fő alkotórésze!
Ezen a drámai helyzeten az Akadémiának a közoktatás javítására vonatkozó mostani kezdeményezése, számos tehetségtámogató szerveződés ugyan javíthat, de túl ezen azonnali kormányzati/önkormányzati szintű döntéseket kell hozni, és ezeket minden gazdasági mérlegelés fölé kell helyezni prioritásként. Létkérdés a tanártovábbképzés állandósítása, persze ez sosem lesz hatásos (nemkülönben vonzó), a tanárok hatalmas adminisztratív terhelése árnyékában.
Vészharangot kell kongatni? Igen! Ha nem teszünk a középszintű oktatás terén azonnal radikális lépéseket, a húszas, harmincas évek majdani gondolkodó, korszerűen alkotó értelmisége drámaian felhígul egy diplomás konzumidióta réteggel, amely Magyarország további rohamos balkanizálódásához és a gazdasági szférán túl mentális kiszolgáltatottsághoz fog vezetni.
mit terveznek a pártok?
A pártok oktatási programjainak összehasonlítása kedden az fn.hu-n!
Hihetetlenül fontos a világos, érdekes, őszinte beszéd a tudománnyal foglalkozók részéről. Az igazat mondó, reális és „emészthető” közbeszéd minden tudományos kutatónak alapvető feladata! Természetesen a helyzet megváltoztatásában a médiának is nagy szerepe van, de ebben a kérdésben én személyesen optimista vagyok. Először is kitűnő, elhivatott tudományos újságíróink vannak. Másodszor, állítom, hogy a világos, érthető beszéd igenis „nézettséget” fog jelenteni és idővel még a kereskedelmi televíziók is jó befektetésnek fogják tartani a látványos, interaktív műsorokat. Jó (és sajnos ritka) példa volt erre, különösen a sorozat első néhány szemesztere idején a Mindentudás Egyeteme népszerűsége, nézettsége. Az Egyesült Államokban a PBS csatorna például ilyen, nagyon jelentős nézettségi mutatókkal. Remélhetően ez a népszerű forma hamarosan, az Akadémia közvetlen szakmai kontrollja mellett újra jelentkezik.
Falus András előad a Mindentudás Egyetemén 2003-ban (fotó: MTI)
A hazai tudománykommunikáció elmaradottságából három alapvető baj következik. Az első, ha a tudományt bálványnak, mindenhatónak próbáljuk beállítani (csodadoktoroktól származó, valamelyik külföldi hírportál „zanzásított, kis színes” anyagából szalagcím a „rák gyógyszeréről” vagy az „édesszájúság”, a „sörhas” és a „promiszkuitás” génjéről). Minthogy a tudomány, mint változó, fejlődő, a cáfolhatóság kritériumát is magába foglaló világot jelent, természetesen nem mindenható. Így aztán, az irreális elvárások miatt nagyon könnyű csalódni és átbillenni a másik rossz szélsőséghez, a démonizáláshoz (ide tartozik például a néha teljesen szélsőséges „sötétzöld” átokszórás a génmódosított növények ellen, úgy általában). Amikor ez is lecseng, akkor következik a legrosszabb, az érdektelen ignorancia állapota (a „minek erre pénzt költeni, ki tudja lesz-e valaha kézzelfogható haszna” köldöknéző, csőlátó demagógiája).
Nagyon fontos, hogy a tudomány az iskolai oktatásban megalapozott módon, tanácsadói hitelességgel segítsen mindannyiunknak egy értelmes szinten tájékozódni a világ azon 99,9 százalékában, amihez nem értünk igazán. Jó példa az értelmes és tudományos orvosbiológiai kommunikáció elmaradottságára a H1N1-vírus elleni oltásra adott időnként teljesen agyament reakciók sorozata, ami persze a szakmai fórumok lassúságát, az orvostovábbképzés hiányosságait, de elsősorban a mai magyar társadalom elkeserítő bizalomvesztését is minősíti.
Tudásalapú társadalom? Ethoszalapú társadalom? Mi a sorrend?
Ne legyünk naivak, a tudomány közélete és kommunikációja olyan, mint a társadalomé, tükrözi azt. Sokszor mondjuk, hogy tudásalapú társadalom lenne az ideális cél. Nem tudok erre egyértelmű igent mondani, mert másokkal együtt, szerintem az első lépés az a morális elveken alapuló, a nemzeti tradíciókat tisztelő és egyúttal a korszerű nemzetközi kultúrát is prioritásként igénylő társadalom megvalósítása, illetve legalább az efelé haladó közösség kialakítása lenne. Csak az etikai alapvetéseken keresztül lesz elérhető a valódi tudásalapú társadalom, a tudás, a tudományosság túlzások nélküli helyére való emelése. A tudománytalanság, pláne a tudományellenesség ugyanis a legetikátlanabb magatartás akár egyéni, akár társadalmi szinten! A moralitás széles körű érvényesülése, az etikai közmegegyezés normalitása nélkül az ún. “tudásalapú társadalom” cinizmust, szűklátókörű bigottságot, elidegenedett és elidegenítő technokratizmust jelent, jó esetben. Rossz esetben ez a mentális gettó áporodott korrupciót, a társadalom foszló, lélekgyilkos atomizálódását hozza sajnos karnyújtásnyi közelségbe.
A”söton”, mint a sötétség mértékegysége
Egy barátommal sok évvel ezelőtt egy hosszú vonatút során ötletelve alkottunk egy új fogalmat, a söton fogalmát. Azt találtuk ki, hogy ha az elektromágneses jelenségekért (pl. fény) felelős elemi részecske a foton, akkor a sötétség egysége a söton kell legyen (bocsánatot kérek fizikus barátaimtól egy biológus idétlenkedéséért).
A fenti gondolatok, a provincializmus, a bigott tudománykodás és kezes partnere a tudományellenesség, az etikátlanság, a mutyizás, a korrupció életveszélyes sötétséget jelent, amelynek mértéke csak megasötonokban mérhető.
„Szinte féláron” – hangzik az ismert reklám. Nem! Értékén kell kezelni, beárazni, tanítani és kommunikálni világunk azon csodálatos szegmensét, amit tudománynak nevezünk.
A holnap Magyarországa miatt, mindenáron.
