Élet-Stílus

Pálinkát adnak egy jó kritikáért

admin
admin

2010. 02. 08. 06:30

Az pálinkát persze csak viccből ajánlotta fel a Bunkerember rendezője a vetítés után az újságíróknak, de lássuk be, ebben az esetben a hektoliter lenne a kiindulási alap. A sírásó megadta a kegyelemdöfést, A vágyakozás napja mégis reménysugarat adott.

Amikor egy rendező azzal kezdi (Zsigmond Dezső pedig ezt tette), hogy milyen alacsony volt a költségvetés, és hogy az Avatar egyetlen másodpercére többet költöttek, mint az egész filmre, akkor úgy gondoljuk, hogy még ő is a mentségeket keresi. Még azt is felveti, hogy két lehetőségük volt, vagy hihetetlen erőfeszítéseket hozva, elkészítik a filmet, vagy dobják a forgatókönyvet.

Most akkor „jómunkásember”?

Ha nem is feltétlenül ez utóbbit javasoltuk volna, de nem is feltétlenül kellett volna a játékfilmek között nevezni. Ez leginkább egy olyan hobbifilm, amit egy baráti társaság a saját pénze kockáztatásával kellene, hogy elkészítsen, amivel aztán lehet járni olyan fesztiválokra, ahol klasszikusan ilyen filmek szoktak indulni. Még külön jó pontot is jelenthet, hogy arról a Fogarasi Árpádról szól a sztori, akit az internetes szereplése során kultikussá vált Szalacsy Sándor csak „jómunkásemberként” emleget.

Virágozzék persze minden virág, de ha olyan filmet szeretne valaki készíteni, amire azt szeretné, hogy a családon kívül más is beüljön, akkor dolgozza ki azokat a párbeszédeket, tegye érdekessé a figurákat. Az pedig ugyan akár lehet vicces helyzet, ha valakinek a fodrászüzletben hajsütés közben kigyullad a haja és víz helyet gyúlékony folyadékkal öntik le, de egy ilyen helyzetet fel is kell építeni, hogy működjön. A rendező szerint a forgatókönyvírónak szatmári szilvapálinkával fizettek (ekkor hangzott el a vicces korrupciós ajánlat), de még az oly nemes hungaricum segítségével sem sikerült feljavítani a scriptet.

A képi megjelenítésre ugyancsak a pénzhiány nyomta rá a bélyegét, mert vélhetően a legolcsóbb rögzítési formát választották, és ez látszik is. Ha valakinek azonban tetszett a Boszorkánykör, akkor ne figyeljen ezekre a szavakra, mert az általunk hiányosságnak tartott tényezők itt sem fogja zavarni. Mi azonban nem tudjuk eldönteni, hogy az alkotó két filmje közül melyik fáj kevésbé.

Ez akkor most nagyjátékfilm?

Miután a Bunkerember lefárasztotta a kritikusokat, a kegyelemdöfést Kardos Sándor szúrta be A sírásóval. Egyszerűen olyan sűrűn adagolta a művészetet, hogy az már szinte befogadhatatlan volt. Úgy éreztük, mint a nagyevő amikor elé tesznek 50 szelet rántott húst, és azt mondja: vagy ő eszik meg engem, vagy én őt.

Megmérettünk, és könnyűnek találtattunk, az újságírók közül vagy 20-an kimentek, és rövid közvélemény-kutatásból kiderült nemigen volt olyan, aki nem aludt el, akadt olyan is, aki még a lámpák fölkapcsolása után is húzta a lóbőrt.

De hát nézzük is milyen játékfilmről is van szó. Adott egy egyedi technika, a lovak befutójánál használt célfotó, amely egyszerre állóképek sorozata, és egyszerre a mozgás folyamatos rögzítése. Így a képeken a mozdulatok, alakok higanyszerűen folyékonyak. A film ezekből a képekből áll, amely a jobbról balra, időnként pedig ellenkező irányba vonul a vásznon.

Mindeközben Rainer Maria Rilke, Homérosz és Daniel Defoe idézeteit halljuk Töröcsik Maritól és a két főszereplőtől. Akad itt minden, amitől az ember egy szürke latyakos vasárnap délután igazán jól érezheti megát: pestis, gyerekgyilkosság, lincselés, reménytelen magányosság, szerelem, halál és még egy kicsi pestis. Csoda, ha az önvédelmi reakció beindul, és el-elbóbiskol az ember. A kérdés már csak az: attól, hogy egy film 85 percig tart, és egy történetet mesél el, az attól már nagyjátékfilm? Én inkább egy vizuális kísérletnek nevezném, ahol az alkotó messze túlszárnyalta az átlagember befogadhatósági határát.

Reménytelen reménységek

Vasárnap a reménysugarat A vágyakozás napjai jelentette, ha nem is volt az a térdcsapkodós vígjáték. Pacskovszky József fekete-fehér filmdrámája ugyanis egy gyermekük halála miatt szétzuhant jólszituált házaspárról szól, akik egy néma lányt vesznek fel cselédnek Ő akár a lányuk is lehetne. Ez az opció egy darabig belőlük is embert farag. Bár nem egy Harry Potter-filmről van szó, de a végét azért mégsem lőjük le. Mindenesetre azért ez mégsem az a vidám vasárnap.

A film mégis a nap csúcspontja volt, mert egy olyan kerek történetet láthattunk, amely végig fenntartotta az érdeklődést, és úgy mesélt másokról, hogy magunkról is megtudhattunk sok mindent. Mi vajon mit tennénk? Mi elítélhetjük ezt vagy azt a szereplőt? Ebben nem kis szerepük van a színészeknek, Catherine Wilkeningnek, Schefcsik Orsolyának, László Zsoltnak és Orosz Ákosnak, akik hihetővé formálják a karakterüket. Ezért érdemes volt beülni a moziba.

Még mindig nem megy a műfaji

Végre egy igazi műfaji film, lehet, hogy végre a közönség is megkapja a magáét – gondoltuk Látogatás című thrillerbe oltott kamaradrámája első tíz perce után. Kár, hogy nagyjából eddig is volt érdekes; az ígéretes felvezetés után ugyanis azonnal elkezdik csatasorba állítani a súlyos közhelyeket Pejó Róbert rendezőék. Adott egy idilli kapcsolatban élő pár egy csak a film kedvéért felépített Bauhaus-villában a Fertő-tó partján,hozzájuk érkezik a sötét lelkű Heinrich és furcsa párja, Éva. Persze rögtön felsejlenek a titkok, a ki nem mondott tabuk, közben eltűnik három környékbeli gyerek, helyettük pedig felbukkan egy snuff movie, amelyben épp gyerekeket kínoznak, és amelyet Heinrich meg is talál a neten egy szintén a film kedvéért összetákolt Youtube-szerű megosztón (értékelése: öt csillag).

A közhelyfaktor ellenére így is a történet az egyik fő vonzereje a filmnek, főleg azért, mert az igazi trhilleres feszültség érdeklődés hiányában elmarad. A másik Gryllus Dorka, az egylen, aki életre tudja kelten karakterét. Hogy a többiek nem képesek, az nem a lehetőségekhez képest egyébként meggyőző színészek hibája, jellemet ugyanis elfelejtettek írni nekik. A harmadik, amiért mégis végignézeti magát a Látogatás, az Pohárnok Gergely (Fekete Kefe, Taxidermia) operatőri munkája, amelynek hála életre kel a ház és a nádas is.

A hármas koprodukcióban készült Látogatás egyébként az osztrák szemle nyitófilmje. A film minden erénye ellenére tehát elkerülhetetlen, hogy szomszédainkhoz is eljusson a hír: bizony még mindig nem megy nekünk túlzottan ez a műfajifilm-téma.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hmejmími légitámaszpont, 2017. december 11.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) pilótákkal fényképezkedik a szíriai Hmejmímnél működő orosz légitámaszponton 2017. december 11-én. Putyin a bázison tett villámlátogatásán elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését. (MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.