A filmek vetítése után gyakran hallhatjuk az alkotókat, hogy amiatt sírnak, nincs elég pénz a filmre, egyben már feloldozást is adva maguknak, hogy miért láthatunk olyan végeredményt, amilyet. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy az esetek nagy többségében nem azon múlik a végeredmény, hogy 35 mm-es filmre forgatták vagy digitális videóra, hanem hogy fordítottak-e kellő energiát a forgatókönyvre, illetve abban van-e fantázia.
Olcsó húsnak nem feltétlenül híg a leve
Az intim fejlövés pontosan olyan kevés pénzből készült munka, amit 12 nap alatt forgattak le (ez nagyon rövid idő), 7 millió forintba került, de ez egyáltalán nem látszik a végeredményen. Végig kíváncsiak vagyunk, kik is ezek a figurák, mi történik velük, mit mondanak. A szexualitás útvesztőiben játszódó dráma forgatókönyvét a játékfilmrendezőként újonc Szajki Péter jegyzi. A végefőcím után elmesélte, hogy számukra tényleg a könyv volt mindig a kiindulópont, és hogy az alacsony költségvetés még csak fokozta a csapat teljesítményét.
A történet: négy férfi ugyanabban a nightklubban köt ki egymástól függetlenül, egy nehéz nap végén. Az ő napjukat meséli el a film. Az első szálon egy fiú meg egy lány egy lakópark első lakói, a másodikban egy üzletember a valóságban is találkozik azzal a fiatal lánnyal, akivel már hosszasan csetelt a neten. A harmadikban egy férfi rányit a feleségére és a legjobb barátjára, a negyedikben pedig egy férjhez készülő menyasszonynak van egy nagy titka, és ezt az esküvő előtti este osztja meg a vőlegényével.
A férfiak Szabó Győző, Huszár Zsolt, Gáspár Tibor, Kovács Lehel mind-mind nagyon meggyőzőek, és hitelesek, pont olyanok, mint akiket az életben ilyen körből ismerünk. A női színészekkel, Nagy-Kálózy Eszterrel, Várkonyi Eszterrel, Gáspár Katával, Botos Évával, mint a szexuális játszmák áldozataival pedig együtt érzünk.
Az intim fejlövésnek nincs óriási filozófiai üzenete, nincs többszörös áttétes csavaros története. Egyszerűen arra figyelmeztet, hogy a bennünk lakozó szexualitás milyen csapdahelyzeteket teremt, és hogy milyen fájdalmas is ebben vergődni. A kiutat pedig csak igen fájdalmasan találhatjuk meg, ha ugyan képesek vagyunk rá.
Misztikum helyett unalom
A Vadlány – Boszorkánykörre viszont szinte minden fordítottan igaz. Talán csak annyi közös van bennük, hogy ez is kevés pénzből jött létre, de ezen ez látszik is.
A filmrendezők egy fórumon azzal vádolták a kritikusokat, hogy azok nem szeretik a magyar filmet, és azért bántják. Könnyedén, pár perc alatt a sárba tiporják több év munkáját. Nagy tehát a felelősségünk, amikor leírjuk, hogy a Vadlány – Boszorkánykör egyszerűen egy gyenge játékfilm.
A dokumentumfilm felől érkező rendezőnek, Zsigmond Dezsőnek a filmmel vélhetően az volt a célja, hogy megörökítse a gyimesi csángók misztikus világát, és nem a történetmesélés. Előző foghíjasan, utóbbi pedig egyáltalán nem sikerült.
A történet szerint a hegyekbe érkező megyei rendőrnyomozó egy késelés kapcsán kezd kutakodni, de valamiféle régi gyerekgyilkosságok ügye is felsejlik. Mindeközben egy másik nyomozó is érkezik, akiről aztán kiderül, hogy már ő az igazi főszereplő. A lényeg, hogy a címben megjelenő vadlányok a helyi népek körében igen nagy félelmet és csodálatot keltenek. A hegyekben tavasztól őszig szabadon táncolgatnak a fűben, és lerohanják az arra járó férfiakat, akik vagy túlélik a kalandot, vagy eltűnnek örökre.
A sztorit mindenesetre roppant vontatottan és életszerűtlenül vezetik fel, így már jó korán el is veszítjük az érdeklődésünket. Az amatőr és a profi színészek közt élesen elüt a különbség. A helyi nénik bácsik szövegeit gyakran utószinkronnal kellett megoldani, amikor is szinte látjuk, ahogy a néni a papírról olvassa a szöveget, kicsit iskolás hangsúlyozással. A színészek pedig hiába értik a szakmájukat, csak esetlen bábként mozognak a falu utcáin, a patakparton, istállókban, meg az erdőben. A misztikus történet helyett inkább valamiféle roppant unalmas úti filmet kapunk. A képi világ megjelenítéséhez pedig valóban olcsó volt a technika. Szétesett pixeles képeken nem mutat olyan szépen egy körbepásztázás a felhőkben úszó havasokról, legelőkről. De egyébként még a 35 mm-es kamera sem mentette volna meg a filmet.
Valószínűleg mindenki jobban jár, ha a boszorkánykörben táncoló vadlányok legendáját Zsigmond Dezső továbbra is dokumentumfilmként dolgozza fel. Abban a nénik és bácsik elmesélik a történeteiket, szép képeket láthatnánk a hegyekről, és így is megőrizhetnénk ezt a letűnőben lévő világot. Ha pedig mégis a játékfilmes utat választja, akkor úgy lett volna helyes, ha egy nagyon erős, és jól megírt forgatókönyvet készít vagy készíttet. Vélhetően a hegyek ott élő lakóival szemben is ez lett volna tisztességesebb.
